Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1996-10-16 / 42. szám

Sport 15 1996. október 16. Miért hiányzott az idei világversenyekről Major Tímea? Indoklás nélkül mellőzték OrdódyVilmos A szeptember végén Zsolnán megrendezett Fit plus Lady In­ternational elnevezésű verse­nyen hiába kerestük a múlt évi országos bajnokot és az idei ezüstérmest, Major Tímeát. Pe­dig e nemzetközi megmérette­tés tétje az olaszországi vb-re va­ló kijutás volt. Aki ismeri a csinos zselízi sportolónőt, az jól tudja, hogy szereti a kihívásokat, a kés­hegyre menő nagy csatákat. És kell-e, van-e nagyobb motiváció, mint egy világbajnoki rajt? Tímea azonban nemcsak Zsol­nán hiányzott, de sokunk megle­petésére az idei Európa-bajnok- ságon sem rajtolt, holott az ob-n Czoborová mögött a második helyen végzett. A szövetség ért­hetetlen okokból, minden külö­nösebb magyarázat nélkül az első, a harmadik és a negyedik helyezettet nevezte a kontinens- viadalra. A furcsa mellőzés igazi okát Tímea máig nem ismeri.-A szövetség elnöke nem tartot­ta fontosnak, hogy megindokol­ja furcsa elhatározását, amelyet állítólag az edzőkkel, többek kö­zött legnagyobb riválisommal, a győztes Zora Czoborovával hoz­tak. Én már a verseny utáni ban­ketten éreztem, hogy valami nincs rendben körülöttem. A ve­zetők kerültek, szűkszavúak vol­tak, nem nagyon keresték a tár­saságomat. Köztudott, szeretem a nyíltságot, az őszinteséget, a szókimondást, azért nagyon fájt, hogy senki sem keresett fel, hogy elmondja: nézd, mi ezért és ezért jobban megbízunk a ne­gyedik helyezett Mónika Práce- lovában, mint benned, ezért őt neveztük Génuába. Ha ez törté­nik, keserű szájízzel ugyan, de talán megértettem volna a dön­tést. Az végül is balul ütött ki, mert Mónika gyenge gimnaszti­kái gyakorlatának köszön­hetően még a tizenkét tagú döntőbe sem került. Tímea a zsolnai versenyt nem sérülés miatt, netán truccból hagyta ki. Az történt, hogy az or­Neve: Major Tímea Született: 1974. október 2-án, Zselízen Testméretek: 172 cm/55 kg Családi állapota: hajadon Mellőzése ellenére Major Tímea Jövőre újra bizonyítani akar. szágos bajnokság idején kapott egy kecsegtető ajánlatot. Né­hány hónapra egyjó nevű ameri­kai edzőtáborba hívták. Ilyen le­hetőséget pedig vétek lett volna elszalasztani.- Ez a váratlan ajánlat gyógyír­ként hatott „sebeimre”, mert mi­ért tagadjam, a furcsa mellőzés testileg-lelkileg alaposan megvi­selt. Eredetileg már augusztus­Sportslkerei: a szlovákiai fit- nessbajnokság győztese (1995) és kétszeres második helye­zettje (1994,1996) arcáról azóta sem tűnt el a mosoly. Milán Illik felvétele bán kellett volna az új székhe­lyemre repülni, ám a vízum kö­rüli huzavona késlelteti elutazá­somat. Úgy számoltam, hogy a Fit plus Lady International meg­rendezése alatt már régen a nap­fényes Kaliforniában leszek, ezért nem készültem a zsolnai versenyre. Később pedig már nem volt időm behozni a lemara­dást. Én ugyanis csak akkor állok ki a dobogóra, ha százszázalékos erőnlétben vagyok, és a koreog­ráfiám a legapróbb részletekig ki van dolgozva. Erre pedig három­négy hét nem elegendő. A ver­senyre csak mint néző nem akar­tam elmenni, mert fájt volna a szívem. Szerencsére az elmúlt hetek, hónapok élményei feled­tették velem a szövetség igazság­talan döntését. Édesanyámat, aki nagyon nehezen mozdul ki Zselízről, sikerült rábeszélnem egy görögországi útra. (Ez a baj­nokságon elért második helyért járt - a szerző megj.) Anyu végül nagyon boldog volt, hogy beadta a derekát, én meg azért voltam boldog, mert örömöt szereztem neki. Együttlétünket még továb­bi tíz, Zselízen töltött nappal tol­dottam meg, ami ugyancsak gyógyírként hatott rám. Renge­teget beszélgettünk, sétáltunk, tévéztünk. Egy kicsit talán sike­rült bepótolnom az utóbbi évek mulasztásait. Országos bajnokunk, Zora Czo­borová egyik nyilatkozatában büszkén mondta, hogy bőkezű sponzorának, a VSZ-nek kö­szönhetően megengedheti ma­gának, hogy olyan szakember- gárda irányítsa fejlődését, mint az az élvonalbeli profiknál szo­kás. Rendszeresen járhat reha­bilitációs tornára, van erőnléti edzője, külföldi koreográfusa, nem okoz neki gondot az Jó nevű amerikai edzőtáborba készül. Csak a vízumintézés húzódik. edzőtáborokon való részvétel, vagy az új kosztümök vásárlása. Ilyen feltételekről Tímea egyelőre csak álmodozhat.- A felkészülés rengeteg pénzbe kerül. Én saját magamat mene­dzselem. Ez az anyagiakon kívül még sok időt, fáradozást igé­nyel. Egyszer sikerül sponzort találnom, másszor nem. Szeren­csére sok jó ismerősöm van, akik baráti alapon besegítenek, pél­dául a tánckompozíció előkészí­tésébe. Videoklipekben is kapok olykor szerepeket, és ez is hoz valamit a konyhára. Jövő évben Pozsonyban rende­zik a világbajnokságot. Mi sem természetesebb, hogy Tímea ha­zai környezetben bizonyítani akar.- Amerikában, ahol nagyszerű edzők vannak, úgy szeretnék majd felkészülni, hogy nevezé­semhez semmi kétség se férhes­sen. És ha netán 1997-ben elma­rad a bajnoki cím, semmi vész. Én huszonkét éves vagyok, leg­nagyobb hazai ellenfeleim élet­kora huszonnyolc, harminc év körül mozog. Az idő nekem dol­gozik. Névjegykártya Donovan Bailey útja a csúcsra Későn felfedezett futótehetség Szabó Zoltán Mindig óriási érdeklődés előzi meg a férfi százméte­res síkfutást, nem volt ez másképp az atlantai ötkari­kásjátékokon sem. A namí- biai Frankie Fredericks szá­mított a legnagyobb favorit­nak, hiszen az olimpia előtt fantasztikus formában ver­senyzett. Természetesen az esélyesek között emlegették Göteborg világbajnokát, a kanadai Donovan Baileyt is. Azoknak lett igazuk, akik benne bíztak: Bailey 9,84 másodperces világcsúccsal diadalmaskodott. „Hiába nyerte a viadal előtt Frede­ricks sorra a versenyeket, tudtam, ha sérülés nem jön közbe, én állok majd a győzelmi dobogó tetején. Nagyon boldog vagyok, hogy tervemet sikerült meg­valósítanom.” A kiváló sprinter Manches­terben született (1967. XII. 16.), de persze nem Angliá­ban, hanem Jamaicában. Ti­zenhárom esztendős korá­ban szülei úgy döntöttek, hogy Kanadába költöznek. Csak 1990-ben kezdett ko­molyan az atlétikával foglal­kozni. ,Abban az időben a kosárlabda sokkal jobban érdekelt, mint a futás, és egyáltalán nem vetettem meg az élet örömeit...” Dán Pfaff edző felfigyelt te­hetségére. .Akarsz a világ leggyorsabb embere lenni?” -kérdezte tőle. „Természe­tesen” - hangzott a határo­zott válasz. Ettől kezdve ke­ményen gyakorolt, a trénin­gek hatására eredményei gyorsan javultak, tizenkét hónap alatt 10,36-ról 10,03- ra javította egyéni legjobb­ját. Tavaly már 9,91-et fu­tott, idén pedig az említett 9,84-et. Hálás is mesterének: „Min­dent a tréneremnek köszön­hetek! Régebben Ben John- sont tartottam példaképem­nek, ám miután kiderült, hogy tiltott szereket hasz­nált, egészen más véle­ménnyel vagyok róla. Rend­kívül nagyot csalódtam ben­ne. Néhányan rólam is felté­telezték, hogy ajzószerekkel élek, ezért az atlantai olim­pia előtti hetekben hat dop- pingteszten is túlestem...” Edzője szerint a legfonto­sabb, hogy eddig sérülések nem hátráltatták védencét, de azt elismeri, hogy Bailey technikáján van bőven javí­tanivaló. „Hiába, megle­hetősen későn kezdte pálya­futását. Annak idején tud­tam, nagy tehetséggel van dolgom, de magam sem hit­tem, hogy ilyen gyorsan jön­nek majd a sikerek.” Donovan, csakúgy, mint Gö­teborgban, a 4x100 méteres váltó hajráembereként az ötkarikás játékokon is dup­lázott. Szinte esélyt sem adott az ellenfeleinek. Atlantában két aranyat akasztottak a kanadai világ­első nyakába CTK-felvétel Ezen az olimpián sem tün­dököltek a hazai pálya előnyét élvező amerikai szu- pervágtázók. „Egyszer min­den sorozat véget ér, nem lehetnek mindig a legjob­bak. Az ő idejük lejárt!” Az újdonsült világrekorder megszerette új hazáját, at­lantai győzelmét követően kanadai nemzeti zászlóval a kezében tette meg a tiszte­letkört. Majd a jamaicaiak­kal ünnepelt. „Az aranyér­mem két országé, sohasem felejtem el, hogy honnan származom.” Sportolóktól hallottuk Rodman és a nők Önéletrajzi kötettel jelent meg a német piacon Denis Rod­man, a Chicago Bulls harminc­négy éves kosarasa. A kölni könyvbemutatón panaszkod- ta: „Sok imádóm van az Egye­sült Államokban, mindnyájan bálványukkal akarnak éjsza­kázni. Rettentően nehéz szüntelenül nemet mondani.” Bronis az idei ötödik szlovák doppingoló Nemrégen foglalkoztunk a Vasárnap hasábjain a szlová­kiai sportolók idei doppingolá­si hullámával. Alighogy nyom­dába került a kézirat, újabb esettel bővült a honi sport eme feketelistája: Román Bronis te­hetséges kerékpározó szerve­zetében még az augusztusi szlovák körversenyen efedrin- re bukkantak az ellenőrök, így elvesztette ott kiharcolt második helyét az összetett­ben, és három hónapos eltil­tást kapott. Másoknak is tanul­ságos lehet, hogyan jutott szervezetébe a tiltott ajzószer: „Nem tartoztam ama olimpiai jelöltek közé, akik a trencséni Duklában vették át a szüksé­ges ásványi anyagokat és vita­minkészítményeket. Tényleges szolgálaton lévő ka­tonaként egyedül vásároltam a hasonló dolgokat. Mások aján­lották a GAZ UP nevű energia­tablettát. Az összetételét tartalmazó mellékletben nem találtam semmi olyat, ami a sportoló számára ve­szélyes lehetne.” Csak később derült ki, hogy a dobozán feltüntetett „ma huang” felirat kínaiul valóban efedrint jelent. Moravcíkot feldobta a féltucat gól Miután Szlovákia labdarúgó­válogatottja vb-selejtezőn 6:0-ra letarolta Máltát, Lubos Moravcík, a csapat Franciaor­szágban profiskodó kapitánya merész kijelentéseket tett: „Személyes meggyőződésem, hogy futballtudásban nem kul­logunk Európa mögött. Nem­csak az eredmény, hanem a teljesítményünk is bizonyít­ja, hogy vagyunk olyan jók, mint a csehek. (Szintén 6:0-ra nyertek Málta ellen - a szer­kesztő megj.) Ők kiválóan helytálltak az Európa-bajnok- ságon, de szerintem nem jobbak nálunk.” Mit tesz a karmesterrel egy könnyű győzelem! Lendl és a föderáció vége Újabban golfozik, ám igazából a teniszen keresztül ismerte meg a világ a cseh származású Iván Lendít, aki már jó ideje amerikai állampolgár. Három és fél évvel ezelőtt a cseh - szlo­vák föderáció kettéválásá­nak hajnalán nyilatkozta: „Űgyvélem, ez a lépés szükséges volt és jót tett mindkét szü­lető állam­nak. A szlová­kok és csehek két külön­böző utat vá­lasztottak. A csehek a szabad piacgazda­ság felé, a szlovákok a kommu­nizmusba visszatérve próbálnak boldogulni. Lehetetlen egy olyan ál­lamot irányí­tani, amely­ben két nem­zet két ellen­tétes irányba halad. Szükséges­nek tartom a válást és boldog va­gyok, hogy gyorsan és nyugodt körülmé­nyek között történt, nem úgy, mint Jugoszláviá­ban.” Nos, mindenki mérlegelheti, mennyire lett Lendlnek igaza. Ma a golfozásnak hódol CTK-felvétel

Next

/
Oldalképek
Tartalom