Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-10-16 / 42. szám
Vasárnap Szlovákiai magyar családi magazin Riport A köztársasági elnök feleségének dolgozó- és fogadószobája az Ovális szalon. 32 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1996. október 19-től 25-ig Sport Csermák József, a helsinki olimpia kalapácsvető bajnoka Szenei születésű. A pénzügyminisztérium nem utalja ki az elnöki iroda pénzét... Folytatásos abszurd színjáték Vojtek Katalin _______________ Úja bb epizóddal gazdagodott az az abszurd színjáték, amelyhez csak Alfréd Jarry Übü királya fogható, de mivel az élet - legalábbis tájainkon - mindig abszurdabb dolgokat produkál, mint az irodalom, a szlovákiai változat is meghökkentőbb Jarry darabjánál. Akik nemrég még abban reménykedtek, hogy az állami jelképekről szóló törvény módosításával kielégül a kormányfő bosszúvágya, és megfelelő elégtétel lesz számára, hogy többé nem kötelező a köztársasági elnök képét állami intézményekben kifüggeszteni, nagyot tévedtek. Megfeledkeztek arról, hogy nálunk minden fokozható. Az abszurd is. Nincs megállás, a Meciar rendezte tragikomédia szédítő iramban pereg tovább, a legfrissebb folytatás főszereplői az elnöki iroda és a pénzügyminisztérium. Az utóbbi nem hajlandó az előbbinek átutalni azt a pénzösszeget, amely a nemrég átadott elnöki palota szolgáltató személyzetének bérezésére kell, márpedig személyzet nélkül az elnöki rezidencia nem üzemeltethető. Teszi ezt a pénzügyminisztérium annak ellenére, hogy az állami költségvetés tervezete számolt ezzel a kiadással, ha az elnöki iroda által igényelt személyzet létszámát nyomban csökkentette is tizenegy fővel. Meciarék kicsinyes bosszúja kacagtató helyzeteket teremthet. A fogadásra érkező külföldi vendégek sötét lépcsőházban botorkálhatnak, ha kiég a villanyégő, s mivel nem lesz, aki takarítson, a süppedő szőnyegek kímélése véAz állami költség- vetés annak idején számolt ezzel a kiadással. gett kötelezően rongypapucsot húzhatnak a cipőikre. Ezeket az apró kellemetlenségeket ellensúlyozandó, az elnök neje személyesen szolgálja fel nekik a saját kezűleg készített frissítőt, s távozáskor elemlámpával ő világít a lábuk elé, nehogy nyakukat törjék a sötét folyosón. S mivel Meciamak, a kétkoronás tejről és a szlovák Svájcról adomázó nagy mesemondónak nem kell a szomszédba mennie egy kis fantáziáért, bizonyára remekül mulat magában. Lehetetlen, hogy Meciar ne tudná, milyen rossz fényt vet a lerongyolódott elnöki palota az egész országra, csak éppen nem érdekli őt. Úgy kezeli az elnököt, mintha semmi köze sem volna Szlovákiához, nem is tartozna az országhoz. Meciar logikája szerint nem is tartozik. Neki meggyőződése, hogy Michal Kováé maga rekesztette ki önmagát, amikor megszűnt parírozni. Odáig azért még Meciar sem merészkedik, hogy az államfőnek is felajánlja, amit a magyar kisebbségnek: akinek nem tetszik, szabadon távozhat az országból. Ő „csupán” nyíltan ellenségként kezeli az elnököt. Úgy viselkedik, mintha nem az egész ország érdekeit szem előtt tartani köteles kormány feje volna, hanem csak a hozzá hű, őt vakon követő hívek táboráé, az ország pedig az ő és híveinek a hitbizománya. A hitbizományból csak mozgalmának, a DSZM-nek tagjai részesülhetnek, mint ezt a privatizáció és a közigazgatási reform is bizonyítja. Ideje lenne, ha átkeresztelné mozgalmát Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomról a DSZM Tagjainak Szlovákiájáért Mozgalomra. Sőt, hogy teljesen egyértelmű és világos legyen a dolog, Szlovákia Csak A DSZM Tagjaié Mozgalomra. Vezércikk Sikerpropaganda Miklósi Péter_______________ Szlovákiában mostanság egyetlen nap politikai eseményeinek hordaléka elegendő ahhoz, hogy szemrebbenés nélkül leszögezhessem: tiszta lelkiismerettel akkor sem lehetnék kormánybarát, ha akarnék. Nem lehetnék, mert nem állhatom meg szó nélkül a kormányzati oldalon tapasztalható ingerültséget, kevélységet, a tekintélyt sértődötten támadó önvédelmet. Vagy például azt a politikailag inkább veszélyes, semmint mulatságos önszeretetet, amellyel a legnagyobb kormánypárt, az őt támogató nacionalista törpepárt és a hajdani SZLKP bolsevik utódpártjának hármas szövetsége a legszívesebben éjjel-nappal önmagát bámulná a tükörben, a képernyőn, a sajtóban - mint minden demokratikus erény egyedüli letéteményesét. Következésképpen elsősorban a Szlovák Televízió híradóiban és egyéb műsorainak zömében rendre sikerpropaganda folyik. Aki tehát a Duna és a Tátra között közszolgálati tv-t néz, az arról sem értesülhet objektiven, amit már a verebek is csiripelnek. Sőt! Bizonyos értelemben még az 1989 előttinél is gyatrább a helyzet, mert akkoriban még volt sorok között olvasó szemüvegünk, hiszen akkoriban eleve nem számítottunk tárgyilagos híradásra. Most ugyan formálisan látjuk a képernyőn tátogni az ellenzéki szájakat (köztük a Magyar Koalíció képviselőiét is); ám aki újságíró-szerencséjének köszönhetőenjelen volt mondjuk a parlament ülésén, az tudja: a tévéműsorokban gyakoriak az elhallgatások és torzítások. Sajnos, a rágalom ellen ritkán akad védekezés; Jágó - legalábbis a fülbe súgás pillanatában - mindig győz. Úgy tapasztalom, már a nézőkjelentős hányada is rájött, hogy az SZTV hír- és egyéb műsoraiban a hetvenes-nyolcvanas évekhez mérhető kormánydicsérés folyik; de ma már az is nyilvánvaló, hogy a közszolgálati televízió vezetői nincsenek tisztában az objektív újságírás követelményeivel. Nincsenek, mert ez utóbbi bizony más szakma, mint a szolgáló újságírás volt. A szabad, más szóval a polgári újságírás lényege, hogy nem a hatalom birtokolja a sajtót, hanem a hírlapíró magának a demokratikus folyamatnak van elkötelezve. És bár a magánéletben, mint minden gondolkodó ember, ő is vonzódhat egy-egy politikai irányzathoz, ám a hírműsorokban, a köz- szolgálati programokban meghatározott elidegenítési formák segítségével elérheti, hogy objektív legyen, hogy egyetlen irányba se érződjék az elfogultsága. Az SZTV-ben, de a honi kereskedelmi televíziók nem egy műsorában is, módszer és tartalom egybevág: a kormányzat és publicista szekértolóik tudják a legjobban, melyik politikai hovatartozás fejezi ki „a nemzet érdekeit”. Lovat, pontosabban kamerát és mikrofont adnak a miniszterek, a kormányzat különböző rendű és rangú szekértolói, valamint a kormánykoalíció parlamenti képviselői alá, akik élnek is a sűrűn kínálkozó lehetőségekkel. A kormányfőtől a kultúrát is csak hatalmi szóval irányító kultuszminiszterig a kamerák üvegszeme előtt rendre fölpi- piskednek a pátosz, a velük született bölcsesség, a magyar kisebbség parlamenti képviseletére fokhegyről tekintő, fölényes pódiumaira. Egyre csak önvizsgálatot, bűnbánatot vár- nak-követelnek mindenkitől, aki nem rajongó hívük. Ők maguk viszont? Képtelenek egy pillanatra is kiesni önimádatukból, tévedhetetlenségükből... Érdekes, hogy akiknek a markában - állítólag - ott a bölcsek köve, egyvalamire mégsem gondolnak! Nevezetesen arra, hogy az a párt, az a kormány, amely pusztán a rajongóival marad beszélő viszonyban, előbb-utóbb lesre játssza magát - miközben jaj az országnak. Volt már erre példa tájainkon. A tandíjat negyven évig fizettük. Somogyi Tibor felvétele Vajon milyen jövő vár ránk?
