Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-10-09 / 41. szám
1996. október 9. Kópé Olasz mese A tizenkét testvér Élt egyszer tizenkét testvér, akik reggeltől estig veszekedtek az édesapjukkal. Mígnem megelégelték az állandó civakodást, és elköltöztek otthonról. Házat építettek az erdőben, s ott éltek, elzárkózva a világtól. Közben lánytestvérük született, aki úgy nőtt fel, hogy nem ismerte a testvéreit; bár hallott róluk, s szeretett volna találkozni velük. Mosakodni indult egyszer a forráshoz. Levette korall-láncát, és egy ágra akasztotta. Arra szállt egy holló, csőrébe vette a láncot, és elrepült vele. A leány követte a madarat. Egyre beljebb került az erdőbe, s a sűrűben rátalált bátyjai otthonára. A ház üres volt, és a lány nekiállt, hogy vacsorát főzzön. Amikor a testvérei hazatértek, gyanakodni kezdtek, hogy biztos boszorkány mesterkedett a konyhájukban, mert az erdő tele volt boszorkánnyal. Másnap egyikük otthon maradt, hogy őrködjön. Nem akart hinni a szemének, amikor az ágy alól előbújt a lány. Amikor kiderült, hogy a húguk, arra kérték, maradjon ott az erdőben. De a lelkére Rácz Noémi illusztrációi kötötték, hogy senkivel se álljon szóba. Egy este, amikor a lány vacsorafőzéshez készülődött, észrevette, hogy a kályhában kialudt a tűz. Elindult, hogy segítséget kérjen a közeli házikóból. Egy öregasszony lakott ott, aki szívesen adott tüzet. De figyelmeztette őt, hogy másnap eljön hozzá, és a tüzért cserébe a kisuj- ján át kiszívja a vérét.- Nem nyithatok ajtót - vonakodott.- Nem kell ajtót nyitnod - mondta az öregasszony. - Elég, ha kidugod a kisujjadat a kulcslyukon. Az öregasszony eljött minden este, és szívta a lány vérét, a lány pedig napról napra sápadtabb lett. Testvérei kérték, árulja el, mi történt vele. Bevallotta, hogy tüzet kért az egyik boszorkánytól, és a tüzért a vérével kell fizetnie.- Majd mi ellátjuk a baját - vigasztalták. Este megint jött a boszorkány, bekopogott, és mert a lány ezúttal nem dugta ki az ujját a kulcslyukon, ő dugta be a fejét a macskajáraton. A legidősebb testvér ott állt az ajtó mögött egy fejszével, és egyetlen csapással levágta a vénasszony fejét. Aztán a testet és a fejet bedobták egy szakadékba. Egy nap, amikor a lány a forráshoz indult, egy másik öregasszonnyal találkozott, aki fehér poharakat árult.- Neked ajándékba adom - mondta a lánynak. Este már a tizenkét fehér pohárból adott inni a testvéreinek. Miután szomjukat oltották, a testvérek ökörré változtak. Azaz, a tizenkettedik nem, mert ő csak egyetlen kortyot ivott. Ő bárány lett. A húguk nem hagyta el szerencséúenül járt testvéreit, etette őket nap nap után. Történt, hogy a herceg vadászni indult, és eltévedt az erdőben. Rátalált a házra, meglátta a lányt, és beleszeretett. Feleségül kérte, de a lány visszautasította, mondván, nem hagyhatja el a testvéreit, gondoskodnia kell róluk. A herceg azonban magával vitte a palotába őt is meg ökörré változtatott testvéreit is. A lányt feleségül vette, a tizenegy ökröt meg a báránykát márványistállóba csukták, és arany jászolból etették. Az erdei boszorkányok nem nyugodtak bele a történtekbe. Egy nap, amikor a hercegnő a palotakertben, a szőlőlugasban sétálgatott, testvérével, a báránnyal, akit mindig mindenhová magával vitt, megállt előtte egy vénséges vén öregasszony.- Jó hercegnő, adj nekem egy fürt szőlőt.- Szakíts magadnak - mondta a hercegnő.- Nem érem fel a lugast, szakíts nekem te, légy olyan jó!-Azonnal! - mondta a hercegnő, és nyúlt, hogy leszakítson egy fürtöt.- Azt kérném, azt ott, a legérettebbet - mutatott egy fürtre az öregasszony, arra, amelyik lehajtóit egészen a vízgyűjtő gödör fölé. A hercegnő, hogy elérje a kért fürtöt, felállt a gödröt szegélyező téglafalra. Az öregasszony csak erre várt, meglökte őt, s a hercegnő a mélybe zuhant. A bárány keserves bégetésbe kezdett. A boszorkány megváltoztatta a külsejét, beöltözött ugyanolyan ruhába, mint amüyet a hercegnő viselt, és befeküdt az ágyába. Amikor a herceg hazaérkezett, azt mondta:- Rosszul érzem magam, beteg vagyok. De ha egy falat bárányhúst ehetnék, azon nyomban meggyógyulnék. Öld le azt, amelyik ott béget a vízgyűjtő gödör körül!- Nemrég még azt mondtad, hogy az a bárány a testvéred, most meg meg akarod őt enni? - csodálkozott a herceg. A boszorkány erre nem tudott mit mondani. A herceg megérezte, hogy valami nincs rendjén. Kiment a kertbe, a kétségbeesett bárány nyomába szegődött. A szerencsétlen jószág egészen közel ment a vízgyűjtő gödörhöz. A herceg akkor meghallotta felesége hangját. Ót hívogatta egyfolytában. Azon nyomban kihúzta a gödörből. A boszorkányt pedig megkötözték, és máglyára vetették. Szép lassan, ahogy a tűzben elégett a kaija, a lába, a combja, úgy változtak át az ökrök férfiakká, egyik a másik után. Végül a bárány öltött emberi alakot. Ott álltak a húguk előtt, hatalmas erős férfiakként; mintha óriások özönlötték volna el a kastélyudvart. Italo Calvino gyűjtéséből fordította Tallósi Béla Nagy László Záporvers Zápor érik távoli égen, kendős kislány táncol a réten. * Fuss, fuss, kislány az útra fuss ki, kár lesz későn bokorba bújni. Vadrózsádat ne dobd a szélbe, vidd el édesanyád elébe. Felleg támad úton a porból, árva nyárfa zokogva bókol. Sújt a zápor, dübörög az ég is, táncos kislány hazatalál mégis. Gondolkodom, tehát... Vadászó vidra Kísérjétek el a vidrát vadászó útjára, és állapítsátok meg, mi az, amire fáj a foga, vagyis mi az, Megfejtés A szeptember 25-i számunkban közölt feladat megfejtése: a C-vel jelölt úton. amit szeretne minél előbb a fogai között tartani. Nos, szerintetek mire vadászik a vidra? Készítette: Miroslav Motycík Nyertesek: Radocha Zsuzsa, Madar; Kerekes Ka- mü, Rozsnyó; Navrátil Tímea, Gúta; Boros Csilla és Brigitta, Tardoskedd; Haris Szilárd, Perbete. Jukagir népmese A szegény ember szerencsés kalandja a halleánnyal Élt egyszer egy ember. Szegény volt, akár a templom egere. Magányosan élt kis kunyhójában. Szeretett volna halat fogni, de se hálója, se horga nem volt. „Lehet, hogy valamelyik kereskedő ingyen is ad nekem egy horgot” - gondolta magában, s elment az egyik kereskedőhöz. Amikor a kereskedő megtudta, hogy a szegény embernek nincs egy lyukas garasa sem, elkergette őt. Ugyanígy járt a másik kereskedőnél is. Végül a harmadik megsajnálta a szegény embert, s adott neki egy öreg, tompa hegyű, ócska horgot. A szegény ember ennek is nagyon megörült, hálásan megköszönte, s elment, hogy horgászbotot készítsen magának. Amikor a horgászbot elkészült, a szegény ember kiment a tengerpartra szerencsét próbálni. Ám a szerencse messzire elkerülte. Egyetlen apró halacska sem akadt a horgára. Napokon át ült a tengerparton, kezében a horgászbottal, de nem volt szerencséje. Aztán egy nap megtörtént a csoda. Zsákmánya olyan súlyos volt, hogy majdnem belerántotta őt a vízbe. Igencsak meglepődött, amikor végre sikerült kihúznia. A zsákmány ugyanis - egy halleány volt... Nem tudta, az ilyesmi szerencsét vagy szerencsétlenséget jelent-e. Töprengeni kezdett, mit csináljon a halleánnyal: visszadobja-e, vagy hazavigye? De aztán ezt gondolta: „Minek dobnám vissza? Nincs nekem semmim és senkim. Ezentúl legalább nem leszek egyedül a kunyhómban. Én bizony hazaviszem.” Úgy is lett. Fogta a halleányt, s hazavitte őt szegényes otthonába. Másnap ismét kiment horgászni. De nem akadt a horgára semmi, s ettől nagyon elszomorodott. Kedvetlenül tért haza. Ám amikor belépett kis kunyhójába, nem győzött álmél- kodni. A szoba szépen ki volt söpörve. Az asztalon frissen főtt étel illatozott. Nem tudta elképzelni, ki takaríthatott, s ki főzhette az ízletes ételt. Hiszen a kunyhóban nem volt senki, csak a halleány feküdt a sarokban, ahová előző nap tette. A szegény ember másnap, harmadnap is kiment halászni. De egyetlen halat sem sikerült fognia. Otthon azonban mindennap kitakarított szoba és ízletes meleg étel várta őt. El sem tudta képzelni, ki az, aki kitakarítja a szobáját, s megfőzi az ebédjét. Gondolt egyet, s az egyik nap otthon maradt, hogy megtudja, ki jár a kunyhójába, ki takarítja ki a szobáját, s ki főzi meg az ebédjét. Ám hiába várt, mert nem jött senki, s nem söpörte ki a szobát senki, és nem főzött neki ebédet senki. Ezért reggelenként inkább elment hazulról, mert ilyenkor mindennap tiszta volt a szoba, és jó ebéd várta. Nagyon furdalta a kíváncsiság, ezért egy nap cselhez folyamodott. Vállára vette a halászfelszerelését, és korán reggel elindult a tengerpartra. De nem ment ki a tengerre, hanem visszaosont a kunyhójához, s belesett az ablakon. S csoda történt! A halleány megmozdult a sarokban, megrázta magát, s egyszeriben csodaszép fiatal lánnyá változott. A szegény ember azt hitte, álmodik. Á lány lerázta magáról a halbőrt, és munkához látott. Kisöpörte a szobát, aztán a halbőrből élelmiszereket vett elő, tüzet rakott, s főzni kezdett. A szegény ember ekkor beugrott az ablakon, magához ölelte a lányt, és összevissza csókolta. Majd odaugrott a halbőrhöz, s a tűzbe dobta. A halbőr ropogva, sisteregve elégett.- Mit tettél, te szerencsétlen?! - kiáltott a lány.- Dehogy vagyok én szerencsétlen - mondta vidáman a szegény ember -, hiszen örökre az enyém leszel. Feleségül veszlek, és boldogan fogunk élni ket- ten ebben a kis kunyhóban, ahol oly sokáig éltem teljesen egyedül.- És miből fogunk élni? - kérdezte a lány. - Mit fogunk enni? Hiszen a halbőr volt az elemózsiás tarisznyám. De elégetted...- Annyi baj legyen! - felelte a szegény ember. - Nem voltam sikeres halász, hát felcsapok vadásznak. Talán több szerencsém lesz! Úgy is történt. A szegény ember kiváló vadász lett, mindig volt mit enniük bőségesen, s boldogan éltek még nagyon sokáig. Sági Tóth Tibor fordítása
