Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1996-10-09 / 41. szám

3 1996. október 9. Ez olyan magyar bor, amelyet sehol sem tudnak hamisítani Kék kezű emberek között a villányi borvidéken SzilvássyJózsef Aki megveszi, a titkokat veszi meg. Napfényt, zamatot, illato­kat. Kezeket és gondolatokat. Tu­dást és versenydíjakat - olvastam a minap egy kiadvány reklámjá­ban. A szöveg az egyik leghíre­sebb magyar történelmi borvi­dékre csalogatott, a jellegzetes ízharmóniájú nedű titkainak föl­derítésére.- A titkot a Magyarországon egyedülálló mediterrán klíma, a villányi hegy déli lejtője, a borvi­dék sajátos talaj adottsága, elsősorban pedig a több évszáza­dos hagyományt éltető borosgaz­dák szakértelme és igényessége jelenti. Ezért képtelenség hamisí­tani a villányi borokat - tájékoz­tat Óhegyi János, a villányi Borá­szati Részvénytársaság vezér- igazgatója. Aztán mesélni kezd. Az időszámí­tásunk előtti második századba térünk vissza, ugyanis ebből a korból származik a Szársomlyó tövében talált oltárkő, amelybe az volt belevésve, hogy a helyi ró­mai származású gazda a fia segít­ségével szőlőt telepített. Azóta az itt megtelepedett népcsoportok, a magyarok, a törökök, a horvá- tok, a szerbek és főleg a német te­lepesek valamilyen formában szőlőt termesztettek. És bort ké­szítettek.- Az itteni borászkodás a német hagyományokra és igényességre támaszkodik. Az ezerhétszázas években betelepülő Rajna menti németek honosították meg az oportót és azt a borkészítési eljá­rást, amelyet lényegében ma is használunk. Fokozatosan kiszorí­tották a szerb borkészítést, amely, hogy úgy mondjam, a kádról való fogyasztást tartotta fontosnak, tehát nem a fahordós érlelést, nem is a hosszú távú tar­tási rendszert tartotta szem előtt, hanem csak a borivást. Az emlékezésbe Torzsa Tibor marketingmenedzser is bekap­csolódik, aki kalauzolása során neves császári szállítókat említ, s felidézi azt is, hogy az első párizsi világkiállításon, sőt már a múlt században Amerikában is árultak villányi borokat.- Mi ezekre az évszázados hagyo­mányokra építünk - folytatja a vezérigazgató. - Részvénytársa­ságunk a villányi bor előállításá­nak és forgalmazásának megha­tározó tényezője. Jelenleg évente négy és fél millió palack bort állí­tunk elő. Ennek kétharmadát Ma­gyarországon értékesítjük. A leg­nagyobb tételt, évi egymillió pa­lackot Angliába exportáljuk, de Amerikába, Kanadába, Svédor­szágba, sőt Brazíliába és Új Zé- landra is szállítunk villányi boro­kat. Éves áruforgalmazásunk húsz százalékát saját területű ül­tetvényekről biztosítjuk, a többit egyéni gazdáktól és szövetkeze­tektől vásároljuk. Árbevételünk éves szinten mintegy hétszázmil­lió forint. Magyarországon több mint kétezer állandó üzleti part­- Jelenleg más fajta villányi boro­kat igényel a külföldi és a magyar piac?- Igen, de a jelenleg szót is hang­súlyozottan mondom, hiszen nem tudni, hogy meddig lesznek a vi­lágfajták keresettek és mikor igényli majd a mainál erőteljeseb­ben a a vüágpiac a sajátosan ma­gyar kuriózumokat. Ma még Nyu­gaton a száraz, könnyebb vörös­borokat vásárolják és a rosé fajtát szinte minden mennyiségben, Magyarországon viszont az éde­sebb és testesebb boroknak, pél­dául a hárslevelűnek, a szürkeba­rátnak és az olaszrizlingnek van nagy becsülete. Nyugatra viszont az olaszrizlinget alig lehet eladni, ott a rajnai rizling a menő.- Mi magyarázza ezt az ízlésbeli különbséget?- A különböző ivókultúra és az ét­kezési szokások. A magyarok nem annyira az étkezéshez, ha­nerünk van, köztük több üzlet­lánc, de jó nevű vendéglők is. Öt­száz hektáros földterület tartozik a társasághoz, ennek fele szőlővel beültetett, a többi szőlőtelepítésre vár. Itt jelenleg az úgynevezett piacos, vagyis a világon jelenleg keresetteket, a cabemet franc, a cabemet sau- vignon merlot és a pinot nőire, fajtákat telepítjük negyven hektá­ron. Ugyanakkor a csodálatosan díszlő magyaros kékoportóról sem mondunk le, sőt vissza akar­juk hozni a borvidékre a kadarkát is, mert ennek a magyar fajtának is lesz létjogosultsága. Tavaly egymillió háromszázezer hektoliter magyar bort értékesítettek külföldön. nem alkalomszerűen, vagy estén­ként fogyasztják a bort, ilyenkor az illatos nedűket kedvelik, a ne­héz magyaros ételekhez viszont a testesebb fajtákat. A nyugati, jó­részt könnyebb ételekhez inkább a száraz bor dukál, a munkaebé­deken, tárgyalások után a legszí­vesebben a könnyű fajtát kortyol­ják. Például a rosét, ami az én kedvenc borom is.- Akkor hát a testesebb borokat meg sem kóstolja?- Dehogynem. A rosét szeretem fogyasztani, de nagy örömmel kóstolom meg a testes, több évig érlelt borokat. A villányi óriáscég után borosgaz­dákkal is szeretnénk megismer­kedni.- Mi sem egyszerűbb, akinek kék a keze, az mind borosgazda Vil­lányban - mosolyog Torzsa Ti­bor, majd hozzáteszi: - Olyan erős festékanyag van a szőlőben, hogy aki kék szőlővel dolgozik, hetekre megfesti a kezét. A villánykövesdi pincesoron már csúcsidény van: forrnak az idei korai fajták.- Amióta élek, nem emlékszem ilyen cudar időre. Más években nálunk napos a szeptember meg az október is, ami a jó cukrosodás előfeltétele, most meg augusztus óta szinte egyfolytában zuhog, úgy kell sebtében szinte lelopni a termést, amikor néhány órára el­áll az eső - panaszolják kórusban. Azt azért hozzáteszik, hogy a késői fajták sokat javíthatnak az idei termésen. Az ismert mondást említem ne­kik, mely szerint a borosgazda vagyonának egyharmada a bank­ban, másik harmada a pincében, a további része pedig kinn a szőlőben van...- Álom, álom - sóhajtja egy férfi, aztán hozzáteszi: - Itt még azért istenesen vagyunk, hiszen a tava­lyi termést eladtuk, valami pén­zünk azért van a bankban is, meg hát a részvénytársaság is segít: Magyarországon egyedülállóan nem a leadás pillanatában, ha­nem előre köt, méghozzá három­éves szerződéseket, azonnal fizet, bérmunkákkal is segít. De azért így sem könnyű. A művelési költ­ségek iszonyúan drágulnak, vi­szont a szőlő és a bor ára alig-alig emelkedik. Martin Béla szüleit Léva mellől, Fegyvemekről telepítették ide, sok sorstársukkal együtt. Pohara­kat hoz, az üveglopóban'vörös- bort:- Nem férfiemberhez illő a so- pánkodás. Koccintsunk ezzel a kékoportóival, amely évszázadok óta pénzt hoz az igazi szőlősgaz­da házához, jó években nem is keveset. Higgye el, ezután sem lesz másképp! A vörösborkészítés hagyományos eljárásához máig ragaszkodnak Villányban. A kék színanyag tud­valévőén a szőlő héjában találha­tó. Ez csak alkoholos erjedés ha­tására oldódik ki. A szőlőt lezúz­zák, majd a héjon erjesztik a le­vet. A tartályt feltöltik és a levet folyamatosan egy szivattyú ke­ringteti. Az egész rendszer cirku- lál és a tartály hűthető. A képün­kön látható Martin Géza sok he­lyi borosgazdához hasonlóan ma is az ősrégi eszközzel, a csömö- szölővel nyomkodja le folyama­tosan a hordóban a törkölykala­pot. A részvénytársaságban ezt is mechanikusan, Európában az egyik legkorszerűbb eszközzel végzik. A villányi Borászati Rt. pince- rendszere két történelmi pincéből áll. Mindkettő már csaknem há­romszáz éve létezik. Az egyik Alb­recht főherceg családjának tulaj­donában volt, a másikat a Teleky család birtokolta, ők szőlőneme­sítéssel szereztek világhírnevet. A két történelmi pincét a hatvanas években más pinceággal együtt kötötték össze, ceág-rendszer méter hosszúsí tér vörösbort t bán. Általában fél-két évig éri gyobbak a tíz« dók. Megtalá irányzatnak m hordók is. Ezé- Az idei szüretre már csak e: liter óborom maradt, amit húzok ki a kishordóból - m« az egyik villánykövesdi boro da, majd hozzáteszi, hogy e' áron adta el a tavalyi bon pince csaknem valamennyi dójában már az újbor forr. i több villányi borosgazda töb re öt-tíz hektáros szőlősben dálkodik. Azok, akik csak 1 szító keresetként foglalkozr szőlővel, általában fél, vág] hektáron termesztenek szol

Next

/
Oldalképek
Tartalom