Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1996-10-02 / 40. szám

Kultúra 1996. október 2. 13 Az antik kultúrába való bevezetést nem háríthatjuk a magyartanárokra Hiányzik a latin nyelv a gimnáziumi órarendből Polgár Anikó Ha megkérdeznénk a mai diá­kokat, hogy a humán vagy a ter­mészettudományi tantárgyakat tartják-e nehezebbnek, azt hi­szem, kivétel nélkül az utóbbit választanák. Minden bizonnyal kevesebb azoknak a száma, akiknek a magyar nyelv vagy a történelem tanulása okoz gon­dot, mint azoké, akik a matema­tika- vagy fizikadolgozatoktól rettegnek egész évben. Csak a „régiek” emlegetik némi nosz­talgiával, hogy a klasszikus gim­náziumok legigényesebb tan­tárgya éppen a humán tudomá­nyok körébe tartozó latin nyelv volt. A latin kiszorulásával a gimná­ziumi oktatásból nemcsak a hu­mán tudományok becse csök­kent, hanem a gimnáziumot végzett emberek általános műveltségi szintje is. Hiszen a latin nyelv tanulása a logika fej­lesztése mellett olyan alapozó ismereteket ad irodalomból, történelemből, mitológiából, melyek nélkül a többi humán tantárgy tanítása igazán magas színvonalon elképzelhetetlen. Az antik kultúrába való beveze­tést nem háríthatjuk a magyar­tanárokra, akiknek az ókor taní­tására csak néhány óra áll a ren­delkezésükre, amelyek jófor­mán még a görög és római iro­dalom nagyjainak felsorolására sem elegendők, nem beszélve a szerteágazó mitoló­giáról, melynek is­merete a magyar és világirodalom taní­tásában is elenged­hetetlen. így fordulhat elő, hogy a diák akkor hallja először a szapphói vagy alkai- oszi versszak nevét, amikor az Berzsenyi­vel kapcsolatban szóba kerül, holott itt megfelelő klasszikus műveltséggel a tarsolyában így kellene felkiáltania: „Hiszen ezt ismerem Horatiusból!” S akkor tudna igazán odafigyelni a Ho- ratius-rajongó Berzsenyi ma­gyar sajátosságaira, melyek iga­zi, eredeti költővé emelik. S vajon Radnóti eklogái, me­lyeknek megrázó hatása legna­gyobbrészt épp a római költé­szetből kölcsönvett idillforma és a bennük megénekelt hábo­rús borzalmak ellentétéből fa­kad, nem feltételezik-e a nagy klasszikus előd, Vergilius műve­inek ismeretét? Ám ezek még a legszem­betűnőbb esetek, ahol a diákot legalább egy kései utalás figyel­mezteti az ókori hatásokra. De hányán tudják közü­lük, hogy Petőfi Föl­támadott a tenger című verse is antik (alkaioszi) motívu­mokra vezethető vissza, s ugyanez a motívum bukkan fel Rimbaud költemé­nyében, A részeg ha­jóban, vagy hogy Zrínyi Szigeti vesze­delme szinte szó szerinti fordí­tásrészeket tartalmaz Ovidius Metamorphoseséből és Vergili­us Aeneiséből? Arról nem is be­szélve, hogy egyes magyarnak hitt közmondások (pl. Egy fecs­ke nem csinál nyarat; Segíts ma­gadon, isten is megsegít!) ókori Ezópus-mesék tanulságai! Pedig a klasszikus műveltség fi- togtatása ma is divat, csak saj­nos, ehhez ma már egyre keve­sebb alapismeret is elég. A latin azonban sok más terüle­ten is hasznosítható. Gondol­junk például arra, hogy jöve­vényszavaink jelentős hányadát éppen a latin eredetűek alkot­ják. De a latin nyelv ismerete az egyéb tudományok tanulásá­ban is nagy segítség, hiszen ha megnézzük a biológia, az orvos- tudomány, a fizika, a jogtudo­mány, a teológia szaktermino­lógiáját, joggal állíthatjuk, hogy a latin ma is a tudományok „holt” világnyelve. Ennek az ókori nyelvnek az ismerete szó­kincs, szerkezet és grammatika kategóriák tekintetében a mai élő nyelvek elsajátításához is az egyik legjobb fogódzó. Azt hiszem, ebből a néhány pél­dából is nyilvánvaló, mennyire szükség volna a latin nyelvokta­tására gimnáziumainkban, leg­alább választható tantárgyként. Hiszen a nyelvtanulás mellett egy olyan kultúra megismeré­séről van szó, amelybe európai műveltségünk gyökerei nyúl­nak vissza. S végezetül - aki ta­nul, vagy valamikor tanult la­tint, az velem együtt tanúsíthat­ja-e nyelv tanulása nemcsak is­mereteinket gyarapítja, hanem gyökeresen megváltoztatja gondolkodásunkat, látásmó­dunkat, világszemléletünket is. Sok terü­leten hasznosít­ható lenne a latin. Heti kultúra ________________Ajánló____________ Ka lligram: Egy zsidó bölcselő emlékére Egy éve, 1995. október 11-én hunyt el a szlovákiai közgon­dolkodás egyik legje­lentősebb egyénisége, Juraj ápitzer. A korponai születésű művész átélte Csehszlovákia felbomlását, a fasiszta szlo­vák állam zsidóüldöztetéseit, megmenekült a holocaust poklából, volt fegyveres fel­kelő, harcias kommunista, kiábrándult baloldali gon­dolkodó, a legendás Kul- túmy zivot főszerkesztője, a husáki korszak üldözöttje, identitását mindvégig kereső zsidó értelmiségi. Sajnos, századunk e térségben ritkán adta meg az egyenes vonalú fejlődés és a harmonikus élet lehetőségét kiváló fiainak. Aki viszont tudatosan éli át mindazt, ami Juraj Spitzer- nekjutott osztályrészül, s eközben nem veszti el egyé­niségét, nem roppan össze a hatalmas terhek alatt, az bölccsé válhat. Juraj ápitzer az 1989-es rendszerváltást követően egy pozsonyi kisebbségi kia­dóra, a Kalligramra bízta ké­ziratainak gondozását. A tett szimbolikus jelentőségén túl bizonyítéka ez annak is, hogy kisebbségi kiadó is kép­viselhet olyan színvonalat, mely az egyik legjelentősebb szlovák értelmiségi szemé­ben alkalmassá teszi művei gondozására, ápitzer halálá­nak egyéves évfordulójára a Kalligram folyóirat emlék­számot jelentetett meg, melyben barátok, pályatár­sak emlékeznek rá, s mely­ben válogatást találunk az író regényeiből, verseiből és kollázsaiból. Juraj ápitzer egyik legje­lentősebb műve a Nem akar­tam zsidó lenni című memo­árregény, melynek központi témájára, az identitás kérdé­sére reflektál Egon Gál esszé­je, de hasonló témát jár kör­be Tőzsér Árpád verse is. Sorstársukra, barátjukra em­lékezik Albert Marenéin, Al­ma Münzová, Jozef Bzoch, Egon Bondy, Ján átrasser, Miroslav Marcelli, Dusán Dusek, Pavol Breier, Martin M. áimeéka és Hizsnyai Zol­tán. A Juraj Spitzer-emlék- szám közli Dusza István írá­sát az író Kétség és remény című könyvéről (Kalligram Könyvkiadó, Pozsony), Ze­man László ismertetését több zsidó témájú könyvről, vala­mint Grendel Lajos ápitzer- nek ajánlott novelláját. A Kalligram Spitzer-emlék- száma méltó tisztelgés a böl­cselő emléke előtt, akinek fájdalmasan érezzük hiányát a mai szlovákiai szellemi életben. Kényszer és ellenállás című esszéje előtt az író Heine versét idézte: „Sem misét nem mondanak majd, / sem kadist a csendes órán, / imát nem mond ez sem, az sem, / halálom évfordulóján.” Ima és mise helyett egy emlékszámot tesz az olvasó asztalára akiadó. (gyurovszky) Regény- Elnök úr, engedje meg, hogy először én gratuláljak magának. Pártom nevében is köszönöm, amit akkor tett, amikor aláírta a hűségnyilatko­zatot. így bennünket is hozzá­juttatott a hatalomhoz, s ígé­rem, nem fog bennünk csalód­ni. Végül kérem, fogadjon el en­gem a személyes testőrének!- Nézze, Rambóné asszonyság, engem nem érdekel ez az egész cirkusz. Nem akarok elnök lenni...- Kvazár, a Vezér! - szólt közbe a néni. - Nem hangzik elég jól? -... hanem haza szeretnék utazni Ausztráliába.- De hiszen államfőként annyit utazhat, amennyit csak akar.- Külföldre is?- Oda ajánlatosabb. Addig sem törnek itthon az életére. Vagy azt hiszi, Zuzmonov ad­mirális és tengernagy bele­törődik abba, hogy a Zöld Elmék Pártja már megint csak ilyen rövid ideig volt hatalmon? Ahogy én őt ismerem, vissza fog térni újra és újra és újra...! Végszóra kivágódott a bálterem ajtaja, és megjelent Zuzmonov, mellette hű emberei, Kuniorov őrnagy és Lecseszenkó tábor­nok dülöngéltek.- Fogjátok el! - üvöltötte borízű hangon Zuzmonov. - Tartóz­tassátok le. Illetve fel.- Öregem, ne hülyéskedj, mióta Angyal a körhintán Z. Németh István 19. rész vagy te admirális?! - tört ki a nevetés Lázárból, mert Zuz- monovban a nagyravágyó csavargóra, Zuzmóra ismert. Elővette az autóban talált fény­képet, és felmutatta. - Ez pedig micsoda tréfa itt? Csak nem azt akarod mondani, hogy Shao- mi... a te lányod? És hogy ez az egész színjáték...- Nem akarok semmit monda­ni! - üvöltötte Zuzmonov. - Tudtommal mi eddig nem is­mertük egymást, és ezután sem fogunk egy kocsmaasztalnál borozgatni... Nézz csak hátra! I dőközben az író mögé vagy harminc ember set­tenkedett, alig várva, hogy végre lecsaphassa­nak rá. A néni felemelte a gép­fegyvert a támadókra, de aztán dühösen földhöz vágta azt.- Ha most ennyi embert átkül­denék a másvilágra, nem lehet­nék egyúttal az Új Álszent Gyü­lekezet tagja is - dörmögte a bajusza alatt, és bocsánatkérő pillantásokat lövellt Lázár felé. Az író egy kést vett elő a kabát­zsebéből.- Ezt tőled kaptam, emlékszel? Zuzmonov ijedten hátrált egy lépést.-Vigyázzatok! Fegyver van ná­la! - kiáltott oda az emberei­nek, akik addigra már gyáván megközelítették az írót, s szinte egyszerre ugrottak neki. A dulakodás természetszerűleg nem tartott sokáig. A rázúduló ökölcsapások sorozatában Lázár egy perc múlva már nem volt öntudatánál. Valami nagyon mély ájulásban talált menedéket. Végtelen kút­ba zuhant, dimenziófalakat át­szakítva csillagok gyomrában lakó forróság hullámzott át raj­ta, majd hirtelen a pokol hide­gében ébredt. Egy üres börtöncella padlóján feküdt. Hihetetlen érzés volt, ahogy minden porcikája egy­szerre, egyforma erősen fájt. Ezenkívüí még fázott is. Időérzékét teljesen elveszítette, nem tudta, mennyit volt eszmé­letlen: egy órát-e vagy egy hó­napot. A hidegen kívül a szaka­dó eső moraja volt az, ami a tudatáig eíjutott. Hallgatózott. Tapogatózott. Aztán megpróbált hangokat is kiadni. V égül ismét elaludt. Azt álmodta, hogy vi­szik valahova. Fertőtlenítő szagát érezte. Valamilyen szérumról beszéltek körülötte. Aztán bizonyos sugarakról, amelyekkel kedvezően befolyá­solható az ember személyisége, megváltoztatható a jelleme, mentalitása. Aztán piros csilla­gok költöztek az’agyába, a szemüregében hirtelen kibír­hatatlan lett a nyomás, az orrá­ba meleg levegő tódult, agyában gyors álmok kergették egymást. Az egyikben például Shaomival teniszezett. Á baj csak az volt, hogy fiatal felesége folyton Zuzmonov admirálissá válto­zott, aki büszkén mosolyogva, átszellemülten hallgatta édes- egyfia, az Utolsó Próféta jósla­tait a Soron Lévő Özönvízről, ami úgy 2000 tájékán már nagyon kell a megromlott civilizációnak. Aztán felébredt. Egy szikrázóan tiszta kórházi szoba paplanos ágyában fe­küdt. Áz ágya melletti széken Shaomi ült, s aggódó szemek­kel őt figyelte.-Na végre! Csakhogy magad­hoz tértél, drágám! Bár az orvo­sok biztattak, én nagyon aggód­tam. Csúnyán megütötted ma­gad, amikor leestél arról az emelvényről! .- Milyen emelvényről? - pislo­gott Lázár. Shaomi közelsége jobban hatott rá, mint a gyógy­szerek sokasága. Próbált vissza­emlékezni arra, hogy mi is tör­tént vele. Egyelőre nem sok si­kerrel.- Hát amelyikről a választási beszédedet mondtad, te butus! Nem emlékszel?-Választási...? Én? Hiszen én börtönben voltam!- Ugyan már, ne beszélj csacsi- ságokat! Hogyan kerültél volna te a börtönbe? Hiszen te angyal vagy! Egy angyal! Aki mennyországgá fogja vál­toztatni kis hazánkat! De leg­alábbis földi paradicsommá...- Mennyországgá fogom vál­toztatni - ismételte az író bam­bán-, ...de legalábbis földi pa­radicsommá.- Ez benne van a választási be­szédedben, nem emlékszel? - csicseregte Shaomi, s olyan édes volt abban a miniszoknyá­ban és szűk felsőrészben, hogy Lázár még hazudni is hajlandó volt a kedvéért.- De igen. És arra is, hogy te Do- rothával mentél nászútra... (folytatjuk) Ha latinul is így olvasnának...! Prikler László felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom