Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-10-02 / 40. szám
Nagyvilág 1996. október 2. 7 A várat 1988-ban a Világörökség részévé nyilvánították Őszi séta a budai várban Pazar kilátás a pesti oldalról Prikler László felvétele Régóta készülődtem már erre a várbéli sétára, de aztán mindig közbejött valami. Az olyannyira áhított porhanyós, őszi nápsütés helyett nyirkos ködben közelítettem meg vizsgálódásom tárgyát: a budai várat. A Bécsi kapu előtt, az Ostrom utca elején az utcaffonttal tompa szöget bezáró kedves házacska most is ott állt a helyén; soha nem tudtam eldönteni, vajon a szobák bútorai is tompa szögű paralelogramma alakúak-e. igaz, e kérdésnek jószerivel csak A Halászbástya azokról a halászokról kapta a nevét, akik a Vízivárosban éltek. addig volt értelme, amíg a ház lakóiban régimódi budai polgárokat sejtettem; most valami cég költözött az épületbe; egy káefté pedig akár paralelogramma alakú bútorokat is beszerezhet - mondjuk - a Muto Tobilitól... Az Országház utcán - csatárláncba fejlődve - japán turisták közelítenek; egymás kezét fogják, hogy el ne vesszenek a ködben. Rendületlenül fényképeznek. A Hilton elé lágyan hintázó fekete Mercedesekkel, fekete ballonkabátban, a tévéből ismert bankárok érkeznek. A Halászbástya előtt egy bajszos, tangóharmonikás férfi operettmelódiákat játszik, meglehetősen magányosan, de azért pergő ritmusban. Rám mosolyog, mire kerek öt forintot ejtek a hangszertokba. Mindig izgatott a kérdés, vajon miért hívják Halászbástyának a Halászbástyát. Most, erre a cikkre készülvén, megtudtam: korábban, a török időkben Híradás bástyának nevezték. Talán innen kémlelték a török felderítő osztagok körbe a látóhatárt. A Schulek Frigyes építész tervezte neoro- mán Halászbástya pedig - minden valószínűség szerint - azokról a halászokról kapta a nevét, akik a Vízivárosban éltek, s akiknek a törökök kiűzése után e falszakasz védelme volt a feladatuk. A Mátyás-templommal szemben, a szitáló esőben, egy néma, mozdulatlan, keménykalapos kintornás áll. Az is lehet, hogy szobor... A „Főik dressing” bolt bejárata előtt ugyancsak két szoborszerű alak: mindkettő kalocsai mintás félbundában. A férfin - kiegészítő öltözetként - gyöngyösbok- rétás, árvalányhajas kalap, fekete csizma. Szomorú szemmel kémleli az eget. A hölgyön püspöklila szoknya és hasonló színű lábbeli. Ó elektronikus ügyességi játékkal múlatja az időt. A háttérben matyó mintás térítők lengenek. A Várban dívó „idegenforgalmi kereskedelem sajátos problémaköréből dr. Budai Aurél építész a Magyar Nemzetben ezt írta: „A világ minden, turistaforgalommal rendelkező, műemlékvárosában létezik az az igény, hogy a látogató ne csak nézegethesse a látnivalókat, hanem vásárolhasson is valamilyen, az adott helyre jellemző, olcsóbb vagy értékesebb emléktárgyat. (Toledóban acélkardot, Isztambulban szőnyeget, Athénban amforamásolatokát.) Az ilyenfajta kereskedelem elleni fellépés a műemlékek valamiféle »méltósága« érdekében pénzügyileg káros és a szabad piacgazdaságban végül leheteüen is. A Várban jelenleg érzékelhető vásározó, piaci jelleget azonban mindenképpen meg kell szüntetni...” Most vessünk egy pillantást kelet felé! Távol, a ködben a Parlament, alant apró makett- járművekkel a Clark Ádám tér. Innen hajdan várfal húzódott a Duna-partra vízért lejárók védelmére. Ezért nevezték az erre nyíló kaput Vízi kapunak. Az egykori vízhordó út vonalát követi a mai sétaút. A Vízi kapuval átellenben, a vár nyugati peremén, a Fehérvári rondella tövében állt a Fehérvári kapu. De menjünk tovább. A várnak - a budavári palotának - mindig is kiemelkedő, mondhatni: politikai jelentősége volt. A A 2. világháború harcaiban szinte teljesen kiégett a királyi palota. Várdombon épült palotákban királyok laktak annak idején, de ú- jabban ide akarták költöztetni - a többi között - a nemzet színházát, a miniszterelnökséget, az elnöki rezidenciát, a szent korona múzeumát, valamint a világ magyarságának egyetemes emlékművét is. A Szent György tértől északra, a Duna felőli oldalon úgynevezett hajtogatott várfal követi a fennsík szabálytalan peremét. Ezeket a falakat úgy építették meg, hogy az egyes részek szöget zárjanak be egymással, így az egyik falszakaszt a másik koronáján elhelyezett ágyúk tüzével védhették. A budai vár igazi szépsége csak egy külső pontról - mondjuk a Gellérthegyről - érzékelhető igazán. Uralkodásra termett, valódi stratégiai pont ez: innen ellenőrizni lehetett a dunai átkelőhelyeket, s a hozzájuk vezető utakat is. A várat - talán éppen azért, mert mindig a politikai hatalom szimbóluma volt - sokszor lerombolták. A török elpusztította Mátyás és Zsigmond palotáját, majd az azt követő - felszabadító - ostrom, azaz Buda megvívása után a Vár „romos, elhanyagolt, egykori gazdag építészeti képét szinte teljesen elvesztő épületegyüttessé vált” - írja a Budapest lexikon. Az 1848/49- et követő osztrák megszállás és „felszabadítás” után német megszállás, majd orosz felszabadítás és megint megszállás következett. A második világháború harcaiban szinte teljesen kiégett a királyi palota. 1948-ban - Ja- náky István tervei alapján - kezdődött el az újjáépítése, és eltartott több mint húsz évig. A budai várat és környékét 1988-ban a Világörökség részévé nyilvánították. Nem is az itt lévő épületek egyedi művészeti értéke miatt, hanem azért, mert „a világon szinte egyedülálló tájképi adottságokkal” rendelkezik. Barátság Prágai levél Pilip nem szereti a Gurukulát Cséfalvay Ildikó Az 1996/97-es iskolaévtől újra 9 év lett a kötelező iskolai látogatás ideje Csehországban. Az ország alapiskoláinak száma 4121, ebből 39 a magán- és 16 az egyházi alapiskola. Az alapiskola látogatása minden gyermek számára kötelező. Amennyiben a szülők nem íratják be gyereküket, bűntettet követnek el, amelyért 2 évi börtön- büntetésre is ítélhetők. A mulasztásra azonban nem minden esetben jönnek rá a hivatalok, mivel senki nincs megbízva e törvény betartásának ellenőrzésével és nem létezik semmilyen lista, amely tartalmazná az iskola- köteles gyerekek névjegyzékét. A mosti alapiskolába tavaly egy 9 éves gyereket íratott be az anyja az első osztályba, mondván, mivel igen kisnö- vésű volt a gyerek, megvárta a fiatalabb testvérét. Egy másik 9 éves prágai kisfiú még mindig nem jár iskolába, mert szülei vallási fanatizmusból nem íratták be. Az eset kivizsgálásával a rendőrség foglalkozik. A kisebb falvakban általában a szomszédok jelentik fel azokat a szülőket, akik „elfelejtették” beíratni gyereküket az iskolába. A szokványostól eltérő a Ha- re Krsna indiai szekta GU- RUKULA elnevezésű alapiskolája, mely immár két éve működik a mozgalom etológiái farmján, Chotysan u Be- nesova falu mellett. Ennek az iskolának sikerült elnyernie a község, a benesovi iskolaügyi hivatal és a helyi pedagógiai tanácsadó beleegyezését és szimpátiáját. Csak Pilip iskolaügyi miniszter nem hajlandó elismerni törvényes iskolaként, arra hivatkozva, hogy mindössze négy gyerek látogatja. A Gurukulában heti öt napon 4 órás oktatás folyik, a következő tantárgyakban: írás, olvasás, matematika, angol, krsna filozófia és dalok, tesmevelés és játék. A gurukulai olvasókönyvben azonban még vé- ledenül sem fordulhat elő olyan mondat, hogy, Anya húst darál”. A leborotvált fejű gyerekek sálakba burkolva, törökülésben ülnek a padlón, a szünetekben verik a dobot és Hare Krsnát dicsőítik. A gyerekek értékelése csak szóbelüeg történik, mivel a jegyekkel való osztályozás felébresztené bennük a versenyszellemet, amelyet ők elutasítanak. Bohumír Sumsky, az iskolaügyi minisztérium alapiskolai szakosztályának igazgatója szerint az ilyen iskola elismerhető, ha a gyerekek kétévente egyszer vizsgát tesznek cseh nyelvi és egyéb tudásukról egy állami alapiskolában. Mindenesetre a Gurukula egyelőre működik - valószínűleg meghallgattattak a szektabeliek imái. Hadihajóból - múzeum Őfelsége Ferenc József egykori hadihajója, a Lajta Monitor szép kort ért meg: 125 évet. Most ismét hullámokon ringatózott Budapesten, a Belgrád rakparti kikötőben. Európa első folyami „monitorjának” születésnapjáról megemlékezett a Honvédelmi Minisztérium és a Lajta Monitor Hajózási Alapítvány, amely a Hadtörténeti Múzeummal közösen szeretné helyreállítani a világon egyedülálló haditechnikai és ipartörténeti emléket. Pénz híján ugyanis csak a törzsét sikerült felújítani. Teljes helyreállítása után a Lajta múzeumhajóként indul bemutatkozó látogatásra, felfelé a Dunán. Útközben néhány napra megáll a nagyobb dunai városok kikötőiben, ahol az érdeklődők megnézhetik a dunai gőzhajózás és a hadihajózás történetét bemutató kiállítást. sem, csupán arról van szó, hogy a két szupersztár több más kollégához hasonlóan komoly edzéssel próbálja csúcsformában tartani magát. New Yorkban a manhattani Chelsea Piers sportközpontban fedezték fel a 15 méter magas és 33 méter széles megmászható falat, a nagy „sziklát”, ahogy a sportolók hívják. Ha idejük engedi, mindketten „hegymászással” fejlesztik izmaikat, erősítik akaraterejüket. ,A sziklán” próbálnak szabadulni a filmforgatás alatt felgyülemlett stressztől, méregtől, haragtól... Bruce Willis a minap hét barátja társaságában tért be a Nirvána étterembe. Miután jót ettek a 25 féle ínyencfalatból, Willis lenleg gyakran élvezi Tóm Hanks és Keanu Reeves társaságát, ugyanis egyfedélalatt laknak a manhattani „The Mark” luxusszállodában. A jövő hónapban további híres vendégeket várnak: Albert herceg foglaltatott szobákat. A monacói trónörökös nővére és húga társaságában érkezik majd New Yorkba. Egyelőre nem tudni, hogy Stefánia hercegnő magával hozza-e hűtlen férjét is. Mint ismeretes, Dániel Ducruet a nyárutói tengerparti üdülésen egy Fili nevű sztriptíztáncosnővel csalta meg Stefániát. Egyes források szerint a hercegnő el akar válni, mások szerint már megbocsátott férjének a félrelépésért. (dz) NewYork-i afférok Kevin Costner szabad idejében legújabban falra mászik. Hasonló kedvtelésre talált Hamson Ford is. Nem hóbortos egyik Costner, „a hegymászó” Bruce Willis étteremben koncertezett elővette szájharmonikáját, s egy kerek órán át szórakoztatta a vendégeket. A koncertért ugyan gázsit nem kapott, a tulajdonos azonban a vendéglő számlájára íratta az elfogyasztott 25 féle ínyencfalatot. Bruce Willis hálából 165 dollár borravalót csúsztatott a pincérek zsebébe. Whoopi Goldberg mostanság nem fér a bőrébe - panaszkodtak a „The Associate” című film forgatócsoportjának tagjai. A főszereplő Whoopi nap mint nap sztárallűrjeivel keserítette életüket. Alig jelent meg a felvétel helyszínén, ki tudja, mi okból, máris bejelentette, hogy távozik. Donald Petrie rendezőnek szinte minden percért Whoopi nem fér a bőrébe... könyörögnie kellett. New Yorkban az is közhírré tétetett, hogy Miss Goldberg je-