Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-09-25 / 39. szám
1996. szeptember 25. Kópé Láng Etelka A szalmalány Apó bent üldögélt a szobában. Kint hideg szél rohangált. Apró nyaláb szalmát hozott be, gondolta, felszítja vele a tüzet. Amint letette a szalmát a zsámolyra, zizegésbe kezdett a szalma.- Ne rakj a tűzre engem, apó, hanem formázz belőlem egy szalmalányt. Apó forgatta a fejét jobbra- balra, és figyelte, szól-e még az a hang. Bizony újra megszólalt, és újra kérte apót:- Ugye, nem raksz a tűzre engem? Ugye, formázol belőlem egy szalmalányt? Apó akkor rátette a kezét a szalmakötegre, és ezt mondta:- Nem bánom, legyen belőled szalmalány. Aztán nagyon ügyesen formázta, csak formázta a szalmalányt. Végül egy mosolygós, hosszú hajú szalmalány állt előtte, kék szoknyában, fehér blúzban. Egyszeriben megváltozott apó élete. A szalmalány mindennap finom levest főzött. Kisöpörte a szobát. Kimosta apó ingét. Az udvaron is rend lett, tisztaság. A szomszédék legény fia szemet vetett a szalmalányra. Hanem az anyja nagy haragra lobbant, hogy az ő fia egy szalmalányt szeret. Addig-addig gyötörte, veszekedett vele, amíg a legény egy szép napon elment hazulról. Ment, csak ment a legény bánatában. Próbálta elfelejteni a szalmalányt, de mennél jobban akarta, annál nehezebben tudta kiverni a fejéből. Egyik nap a mezőn pihent, egy búzatábla szélén. Egyszer csak az ide-oda hajladozó búzából ilyen hangot hallott:- Fordulj vissza! Állj anyád elé, és mondd ki bátran: Nem szeretek senkit, se földön, se égen. Csak a szalmalány lesz az én feleségem! A legény megdörzsölte a szemét, hogy nem álmodik-e, de nem, mert a táj, a fák, a búzatenger mind azt súgta:-Fordulj vissza! A legény is úgy gondolta, hogy küzdeni kell azért, amit az ember el akar érni. Nem szabad lemondani, és nem szabad megfutamodni. Gyorsan fölpattant a földről, és sietős léptekkel hazafelé indult. Otthon anyja dúlt-fúlt, mérgelődött, ahogy a legényt meglátta:- Jobb lett volna, ha nem jössz vissza.- Miért ne jöttem volna, édesanyám, hiszen nem tettem én semmi rosszat!- Hát a szalmalány? Az neked semmi! Ekkora szégyent hoztál a fejemre! Igaz, most már mindegy, tudd meg, a szalmalány halálán van.- Mit mond, édesanyám? Mi történt? Mondja el!- Téged keresett az este, mért már nem látott egy álló napig. Mondtam, talán a padláson vagy. Keressen meg ott. Égő gyertyát adtam a kezébe, hogy induljon máris. Alig tett pár lépést, a gyertyától tüzet fogott a ruhája. Hogy egészen el ne égjen, leöntöttem egy vödör vízzel, attól pedig megfázott. Azóta mozdulatlanul fekszik. Még a szemét se nyitotta ki. Apó mellette ül, és csak sír, sírdogál. A legény nem kérdezett többet. Egyenesen apóék- hoz rohant. Megállt a szalmalány ágyánál. Levette a kalapját. Senki nem szólt egy szót sem. Apó vigasztalanul sírt. A legény anyja is odafutott, és ráförmedt a fiára:- Itt nincs semmi keresnivalód! A legény most körülnézett, és hangosan mondta: Nem szeretek senkit, se földön, se égen. Csak a szalmalány lesz az én feleségem! Abban a pillanatban kinyitotta szemét a lány, és rá- mosolygott a legényre. Nem volt többé szalmalány, hanem igazi gyönyörű teremtés. A legény ölelésre tárta a karját felé. Apó abbahagyta a sírást. Az anyja nyitva felejtette a száját a nagy csodálkozástól. Mikor végre mindent megértett, rohant haza, és hozzálátott sütni-főzni, lakodalmi ebédet készíteni. Azóta is boldogan élnek, ha meg nem haltak. Dénes György Nem akart tovább menni az á-nál Az egyik gömöri falucskában esett meg ez a történet, abban az időben, amikor a tanítót még Mester uramnak szólították. Tóth Péterné ténsasszony egy sugaras augusztus végi napon így szólt fiacskájához:- No, Peti fiam, a jövő héten elviszlek az iskolába! Peti úgy meglepődött e szavak hallatán, hogy földre huppantotta az ujjai között kapálódzó szarvasbogarat.- Bizony nem menek én! - mozdult meg benne az akaratos természet.- Pedig a tarisznyádat is megvarrtam, amelyikben a könyveket meg az ozsonnát hordod. Nézd csak, ihol van, ni! - emelte föl Peti édesanyja a fehér vászonzsákocskát. A fiú ábrázata fölragyogott:- Adja csak ide, édesanyám, felpróbálom! Vállára kapta a tarisznyát, és kiperdült vele az utcára. Büszkén mutogatta kincsét a mezítlábas gyerkőcöknek.- Nézzétek csak, ezzel a tarisznyával menek az oskolába! A gyerekek sóvár szemmel bámulták meg Peti új tarisznyáját, amely körös-körül piros fonállal volt beszegve. Szerették volna felpróbálni, de ő le nem vette volna a válláról. Egy hét múlva aztán a kisfiút kézen fogta édesanyja, és elvitte a Mesterhez. Peti nehéz könnyeket ejtett, de ott kellett maradnia a többi gyerek között. És teltek a napok, teltek a hetek. Már a novemberi levelek peregtek a fákról, amikor a Mester bekopogtatott Peti édesapjához.- Baj van a gyerekkel - kezdte komoran.- Talán verekedett? - kérdezte Tóth Péter.- Nem, nem.- Vagy hazugságon kapta őt, Mester uram?- Az sem.- Idétlenül viselkedett?- Dehogy.- Hát akkor mit csinált? - türelmetlenkedett Peti édesapja. A Mester összevonta a szemöldökét:- Mit csinált? Éppen ez az. Hogy eddig még semmit sem csinált. Már az ábécé közepénél tartunk, de Petit még az á betű kimondására sem tudtam rávenni. Tóth Péter haragosan toppantott:- No megállj, te gézengúz! Rögtön bekiáltotta fiát az udvarról: -Te akasztófáravaló! - támadt rá szigorúan, és dühödten kérdezte:- Miért nem akarod te az oskolában az á-t kimondani? A fiú néhány pillanatig meghunyászkodva hallgatott, aztán csak kibökte:- Azért, mert aztán a b-re fogna a Mester... Azóta járja a mondás: „Nem akart tovább menni az á- nál.” Zs. Nagy Lajos Nagymegyeri énekek Ezeket az énekeket a nagymegyeri magyar óvodásoknak írtam, mégpedig hálából azért, mert egyszer, nagy szomorúságomban, megvigasztaltak. A Vasút utcai kedves kis óvodásokról és óvó nénikről van szó - őket köszöntőm ezekkel a verssorokkal szeretettel. Nagymegyeri magyar vagyok Nagymegyeri magyar vagyok, Nagymegyerben merengek. Óvodánkon az ablakok ezüst fénnyel derengnek. Nagymegyerben a baglyok is magyar szókat huhognak. Udvarunkon a fűszálak - megyeriül susognak. Megyeriül sőt, magyarul magyarázzák Megyeren, hogy a sóskát, a spenótot, a kenyerem megegyem. Csak így leszek oly hatalmas, mint a megyeri torony, s olyan okos, mint bölcs bagoly bátyánk fent a toronyon. Nagy Zoltán illusztrációja A megyeri kandúrok A megyeri kertek alatt három ezüst kandúr szalad, sejhaj, nem is szalad, hanem ugrál, énnékem meg nem szalutál.- Ezüst kandúrok, mondjátok, nékem mért nem szalutáltok?- Sejhaj, csak azért nem szalutálunk, mert nem vagy a tábornokunk!- Ha tábornokotok lennék, vajon akkor müyen lennék?- Sejhaj, úgy be lennél aranyozva, sosem fogna meg a rozsda... A megyeri kertek alatt minden kandúrom elszaladt. Sejhaj, visszajönnek bizony még ma, mert be leszek aranyozva! Gondolkodom, tehát... Három úton is elindult, az A-val, a B-vel és a C-vel jelölt utakon. Vajon melyik úton találta a legtöbb gombát? Készítette: Miroslav Motycík Rácz Noémi illusztrációja
