Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-09-18 / 38. szám
1996. szeptember 18. Kultúra Heti kultúra Nem udvari bolondok Dusza István „Halló? Művész Színház? Itt Sztálin beszél! Küldjék a telefonhoz Sztanyiszlavszkijt! Mi? Meghalt? Most? Amikor meghallotta, hogy keresem? (Bulgakovnak, aki nagyot sóhajt.) Ne hagyd el magad, majd mindjárt kitalálunk valamit. Halló? Művész Színház? Itt Sztálin beszél. Hívják a telefonhoz Nyemi- rovics-Dancsenkót (Szünet.) Mi? Meghalt? Most? Ő is? Akkor küldjenek valaki mást!” Ez a telefonbeszélgetés Mihail Bulgakov Sztáli- niádájának részlete, amelyben, mint cseppben a tenger, benne a diktatórikus ostoba hatalom és a művészet tragikomikus viszonya. Amikor a hatalom beavatkozik a művészetbe, kő kövön nem marad. Inkább a halottak még egyszer belehalnak, a kiszolgáltatottak öngyilkosok lesznek. Az udvari bolond szerepe gazdagságot hozhatott ugyan, mint XIV. Lajos francia király udvarában L’Angelynek, aki a nyájasság, a talpnyalás, a hízelgés nagymestere volt. De nem vállalkozott a bolond szerepére Moliére, aki magára szabadította az egyház haragját, a nemesség dühét, a polgárság gúnyolódását. Aligha véletlenül választotta a Képmutatók cselszövése című drámája hőseinek XIV. Lajost, a királyt és Mo- liére-t, a komédiást maga Bulgakov, akit a huszadik századi orosz irodalom egyik legeredetibb írójaként ismerünk. Történt, hogy A Turbin család napjai című drámáját a Művész Színházban Sztálin generalisszimusz tizenötször látta, ami önmagában nem minősíti sem az írót, sem a művét. Annál kevésbé sem, hogy Bulgakov élete végéig a sztálinista hatalom hivatalnokainak ügyködéseit szenvedte el. Nem véletlen, hogy A Mester és Margarita című világhírű regénye a megírása után harminc évvel később jelent meg, s Turbin család ide, Turbin család oda, darabjait sorra betiltották, nem játszhatták. A hatalomnak mindig a zsenik voltak az érdekesek. Szolgalelkű szürkékből, a mulattatás hivatalnokaiból mindig volt elég. De a kiváló elmék fényesítették az udvart, növelték a ravaszan uralkodó diktátorok dicsőségét. Még akkor is, ha szüntelenül az „ostor és cukor” módszerével éltek velük szemben. Mivel mindenféle lehet az önkényuralom, csak bölcs nem, a tehetségek végül előbb vagy utóbb belepusztulnak a ke- gyenc és a szellem gerillájának kettős szerepébe, vagy ha nem, hát elpusztítják őket. Ha pedig ott tartunk, hogy a Tátra alatt egy politikai önkényuralomra törő diktátor elriasztja a zseniális komédiásokat és mindegyre talpnyaló udvari bolondokkal zenget őt, pártját és nemzetét dicsőítő rigmusokat, akkor már a butaság önkény- uralma köszöntött ránk. Még szerencse, hogy rövid életű lesz, sokkal rövidebb, mint a sztálinizmus volt, pedig annak kitalálója még járt színházba. Szerencsénk, hogy ennek a mainak már a hivatalnokai sem gyakran. A színigazgatókat is levélben nevezik ki és váltják le. Kiállítás Rimanóczy Gyula (1903-1958) Rimanóczy Gyula építész műveiből nyitottak kiállítást a DOCOMOMO IV. nemzetközi konferencia keretében a Magyar Köztársaság pozsonyi kulturális intézetében szeptember 16-án. A Budapesti Építészeti Múzeum társrendezésében nyitott tárlat október 4-ig tekinthető meg naponta 9.00-16.00 óra között. Imádta Milos Formánt. Még a „merényleteit” is szerette. Egy prágai szöszi soha nem múló szerelme Milos Fikejz felvétele Szabó G. László „Engem a szépség voltaképpen untat. Sokkal jobban szeretem a különleges arcokat.” Milos Formán szavai ezek, még a hatvanas évekből, amikor kisvárosi báltermekben, vidéki lányszállásokon, eldugott vasútállomások közelében „vadászott”. Csehországban forgatott filmjeinek női szereplői egytől egyig beszédes arcú, hétköznapiságukkal is sokatmondó, akkoriban még amatőr játékosok. A történetek is valósághűek. „Találkoztam egyszer egy fiatal lánnyal a prágai pályaudvaron - meséli Formán. - Reggel volt, olyan lehangoló idő. Ott állt a kofferjai mellett, és majdhogynem sírt. Feljött valahonnan, egy istenhátamö- göttí faluból a fiújához, de nem találta őt. A cím, amelyet kapott tőle, hamis volt. Az a gazfickó biztosan átejtette.” Ha ismerős a sztori, akkor az arc is ismerős. Hana Brejchová az Egy szöszi szerelmében. Milos Formán ugyanis ezzel a „képpel” indított 1965-ben, amikor Jaroslav Pa- pousek és Iván Passer társaságában minden idők egyik legszebb és legmeghatóbb „szerelmi történetét” vitte filmvászonra. Hana Brejchová ezt megelőzően sohasem állt kamera előtt. Milos Formánnál azonban közeli kapcsolatban volt. Hat évvel idősebb nővére, Jana Brejchová ugyanis Formán első feleségeként kezdte el színészi pályafutását. Szerelmük első hónapjaiban Hana volt a „postásuk”, az összekötőjük, míg aztán ő maga is beleszeretett vagány sógorába. Feleségül Janát vette el, filmszerepet azonban Hana kapott tőle. Volt ebben némi bosszú is Formán részéről, de Hana szerelmét már nem tudta viszonozni. Kapcsolatuk megrekedt egy ponton, barátságukat viszont mind a mai napig gondosan ápolják. Hana Brejchová a Szöszivei élete legnagyobb szerepét játszotta el, Formántól pedig több oldalas leveleket őriz. Reti- küljéből úgy húzza elő a legféltettebbeket, hogy ajka közben megremeg, torka elszorul. Tudja, hogy szólít meg? Hanács- ka, Napocska...Telefonon is beszélünk hébe-hóba. Az nem fáj annyira. A leveleivel azonban, hogy a kezemben foghatom, amit ő is megérintett, mindig feltépi bennem a sebeket. Szerettem őt, és most is nagyon szeretem. Két lányom van és az unokáim is aranyosak, de Milos emléke egyáltalán nem halványul bennem. Ön, ugye, a Szöszi előtt nem is forgatott senkivel? Én orvosi pályára készültem, gyógyítani akartam, de az élet úgy hozta, hogy engem kellett gyógyítani. Egyetemről szó sem lehetett, másvalami után kellett néznem. Milost voltaképpen Janónak köszönhetem, de kaptam tőle nagyon sok rosszat is, úgyhogy sosem beszéltünk ezekről a dolgokról. Janát ugyanis rettenetesen zavarta, hogy én kaptam meg a Szöszi címszerepét. Ő, aki felesége volt Milosnak, egyszer sem játszott nála, én meg körbeutaztam a világot egy zseniális filmmel. Gondoljon csak bele, mennyire fájhatott ez neki. Csakhogy mi Milos- sal mindig jól megértettük egymást: nekem ő olyat sohasem mondott, hogy most nincs időm, gyere vissza egy óra múlva. Mindig meghallgatott. Segített, ha bajba kerültem. Jana meg ott állt mögöttünk, és árgus szemmel figyelt. Persze, hogy féltékeny volt, de hát mit tehettem? Én is szerelmes voltam Milosba. Ilyen helyzetben nem lehetett könnyű kamera elé állni. Pedig könnyű volt. Éreztem ugyanis, hogy Milos pontosan tudja, mit akar, nekem pedig csak annyi dolgom van, hogy megtegyem, amit kér tőlem. A végsőkig bízott bennem. Forgatókönyvet, leírt szöveget nem is láttam. Minden jelenet előtt megbeszéltük, de csak úgy nagyvonalakban, hogy mit fogunk csinálni, tartottunk pár próbát, és már indult is a felvétel. Mezítelen szereplőket egészen addig soha nem lehetett látni cseh filmben. Milos volt az első, aki ruhátlan színészekkel dolgozott. Kombinéban kezdesz, mondta, aztán azt is leveted. Eszembe sem jutott, hogy tiltakozzam, pedig elég szemérmes lány voltam. Milos szavai azonban szentírásként hatottak rám. Amikor a partnerem, Vladimír Pucholt fejét az ölembe húzom, akkor már nagyon szégyelltem magam, az ösztönös mozdulat volt. Sokan a profizmust látták ebben is, pedig dehogyis voltam én profi! Amikor az ajtó mögött hallgattam a fiú szüleit, ahogy rólam beszélgetnek, hogy ki lehetek és vajon miért jöttem, sírnom kellett. Hiába erőlködtem, nem ment. Milos ezen a ponton is átsegített. Odalépett hozzám és a azt súgta a fülembe, hogy „bocsásd meg, én már nem is szeretlek”. Ami persze taktikai lépés volt a részéről. Mert amikor könnyes lett a szemem, az operatőr már dolgozott. Imádtam Müost. Még az ilyen „merényleteit” is szerettem. A Szöszi után pillanatok alatt híres lett. Aztán pillanatok alatt el is tűnt, hosszú évekre. Milos elment Amerikába, én maradtam Prágában. Jana is magamra hagyott. Semmiben sem támogatott. Később azt nyüatkozta valahol, hogy kettőnk közül én voltam a tehetségesebb, de már nem vagyok az. Hogy minden elillant belőlem. Szerintem nem ez történt. Nem volt senki, aki mellettem állt volna, egyedül pedig teljesen bezárkóztam. Pedig játszottam a Szöszi után is néhány filmben. Szerelmeitől több örömet kapott? Az első szerelmem erdész volt. Vele ugyanolyan perceket, órákat éltem meg, mint a Szösziben. De hát fiatal voltam és tapasztalatlan. Aztán egy zongoristát szerettem, de az sem tartott sokáig. Müos volt a legnagyobb szerelmem, és ez az érzés azóta sem halványul bennem. Az Ama- deus első képsorán én is ott vagyok. Amikor Prágában forgatott, engem is beöltöztettek, ott ültem Mozart koncertjén az első sorban. Paróka, legyező, krino- lin. Szöveg semmi, de dollárban fizettek. Mostanában eszébe jut egy-egy rendezőnek? Hívnak néha, kapok egy-két szerepet. Színházban sosem játszottam, az nem is hiányzik, de a filmet nagyon szeretem. Várakozom. Örökké arra várok, hogy jön majd egy nagyobb feladat is. De ha nem, akkor sem történik semmi. Müos révén én már megcsináltam életem nagy filmjét. „Milos volt a legnagyobb szerelmem.” Rovás-tagnak lenni annyit jelent: a csoport tagja vállalja, hogy képezi magát, és tudását átadja másoknak Alkottak, szórakoztak és tanultak a somodi nyári táborban Augusztusban ötödik alkalommal rendezték meg immár hagyományos nyári alkotótáborukat a somodi fürdőben a Rovás, új értékrend elnevezésű csoport tagjai. Évente kétszer találkoznak. Télen L’ubochnán rendeznek alkotótábort.- Azelőtt, főiskolásként, én is mindig lelkesen indultam a művelődési táborokba - mondja Szabó Ottó, a Rovás-csoport egyik alapítótagja. - Kialakult egy jól összeszokott baráti kör, és idővel már egymás miatt mentünk a táborokba, hogy találkozhassunk, együtt lehessünk. Aztán úgy gondoltuk, hogy jó lenne létrehozni egy saját tábort, ahova Bodrogszerda- helytől Komáromig eljönnek a barátok. Alkotótábornak nevezzük, mert azért jövünk össze, hogy alkotómunkával töltsünk egy hetet, ha vadász vagy, mi golyó nélkül is megértjük egymást alapon. Az alkotás meüett jól, tartalmasán lehet szórakozni, és sokat lehet tanulni. Az alapszabályba belefoglaltuk, és ezt minden Rovás-tag elfogadta: mindenki érezze alapvető fontosságúnak, hogy egy évig művelje magát a saját területén, és aztán a táborba már úgy jöjjön, hogy gazdagítani tudja a másikat azzal, hogy átadja a tapasztalatait, beszámol a felfedezéseiről. Egy másik alapító tagunkat, Lukács Zsoltot idézve, mi lényegében Noé bárkáját építgetjük. A régi értékekhez visszahajolva olyat szeretnénk kialakítani, ami még csak lesz. És ez nem nagyképűség, hiszen köztudomású, hogy a művészet meghaladja a korát. Az idei tábor valamelyest más volt, mint az előzőek, tudtuk meg Rácz Noémitól, aki szintén a csoport egyik alapító tagja. - Abból a prózai okból kifolyólag volt más - mondta Noémi hogy meglehetősen mostoha volt az időjárás. Nem lehetett úgy és annyit dolgozni, festeni a szabadban, mint más nyarakon. Ennek eüenére azt hiszem, az együtt töltött egy hét ugyanolyan tartalmas volt, mint az előző években. Nekem személy szerint sokat adott. Az emberben egész évben érlelődik valami ötlet, elgondolás, és a tábor lehetőséget kínál, hogy egy hétig csak ezzel foglalkozzam. Ezeknek az együttléteknek a hatására új utakra tudok indulni, és azt hiszem, ezzel a legtöbben így vagyunk. Ahogy Noémitól megtudtuk, a Rovás-tagság annyit jelent: a csoport tagja vállalja, hogy fejlődni akar, képezi magát, hogy a tudását aztán a táborban, az esti, éjszakába nyúló eszmecserék során másoknak is átadja.- Egy hét alatt csak magával foglalkozik az ember - mondja Szabó Ottó. - Hét nap után szinte nem is akarja elhinni, hogy vége van, mert olyan nagyszerű dolog együtt lenni. Pedig lényegében Szabó Ottó: Önarckép semmi nem történik, csak hatalmas eufória uralkodik közöttünk, hogy együtt lehetünk. Én sok mindent kigondoltam, sok művet alkottam. Nagy méretű olajképeket csináltam, amelyek azonban sokban hasonlítanak a grafikához, mert a japán, ületve a kínai tradícióban próbáltam megmártózni. Azt a hagyományt kipuhatolni, amelyben ecsettel írnak, ecsettel rajzolnak. Októberben Pozsonyban, a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetében lesz kiállításom, arra nagyrészt ezekből a munkáimból szeretnék válogatni. Mindazt, amit az egy hét alatt a Rovás-tagok létrehoztak, októberben, Kassán a nagyközönség is láthatja. (tallósi) A Szöszi után évekre elhallgatott
