Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-09-11 / 37. szám
Szlovákiai magyar családi magazin 1996. szeptember 11. • 29. évfolyam Riport Az angol pubok nem említhetők egy napon a hazai sörözőkkel. 32 oldalas színes magazin Tévé- és rádióműsor 1996. szeptember 14-től 20-ig 37. szám • Ára 10 korona Sport Már Atlantában szívükbe zárták a magyarok milliói. Hová menekül iskoláinkból a jó szakemberek színe-java? Szeptemberi dilemmák- iskolán kívül és belül S. Forgon Szilvia___________ Újra itt a szeptember és én a gyereket megint csak nem tudom reggelente kiimádkozni az ágyból. Bezzeg a vakáció alatt! Már reggel hatkor kuruttyolt, erőszakkal sem lehetett volna az ágyban tartani. No persze, nem esett a fejére, hogy átaludja a boldog, gondtalan szünidő röpke két hónapját. De igaza is van. Én is ezt tenném az ő helyében. Erőt kell gyűjtenie, hiszen éppen elég stressz fogja én ni az iskolaév folyamán. Bár ami azt illeti, az izgalmak már a tanév előtt megkezdődtek. Ugyanis az utolsó percig bizonytalan volt, ki veszi át az osztályfőnök szerepét. S noha a lobbizás már a múlt tanév végén megkezdődött, még az utolsó augusztusi napokban is folytak a találgatások: ki lesz a szeretett tanítónéni utóda? Mert korántsem mind- egy. Egy világ dőlhet össze a gyerekben, ha a pedagógus érzéketlen, lelketlen, önző, aki a gyereket nem partnerként, hanem munkatárgyként kezeli. S mivel a szülőnek fontos a gyereke jövője, egy-egyjó pedagógusért csatákat is képes vívni. Sajnos, épp a jó pedagógusok azok, akik egyre inkább az iskolák falain kívül keresik a boldogulásuk útját. Mert hiába szeretik a szakmájukat, a gyerekeket, ha a társadalom részéről sem erkölcsi, sem anyagi megbecsülésben nincs részük. Dolgozhatnak, amennyit bírnak, de ha megfeszülnek, akkor sem keresnek annyit, mint az országos átlag. Csoda-e, ha a végzős tanárjelöltek kilencven százaléka nem a pedagógus- szakmában kíván elhelyezkedni!? Kérdés, ha ez így megy tovább, ki marad az iskolákban? Az idősebb generáció néhány éven belül nyugdíjba megy, a középgeneráció színe-java feladja a szakmáját, a fiatalok pedig már bele sem kóstolnak. A szülők pedig törhetik a fejüket, hová adják a csemetéiket? Magyar iskolába, még akkor is, ha lassan már nem marad olyan pedagógus, akinek bátran gondjaira bízhatnák, vagy szlovák iskolába, kockáztatva a gyerek identitástudatát? Skizofrén helyzet. De várhatunk mást, jobbat a mai viszonyok között, a mi helyzetünkben? Mikor minden téren általános a bizonytalanság, a káosz, a fejetlenség, pont az oktatásügy lenne kivétel? Saját bőrünkön érezzük naponta e lehetetlen állapotok következményeit. S érzik a gyerekek is. A gyerekeink, akiket pedig annyira szeretnénk megóvni a nehézségektől, az életünket keserítő kisebb-na- gyobb bosszúságoktól. De meg lehet-e óvni őket, ha az iskolát sem kerüli el az egész társadalomban eluralkodó bizonytalanság, félelem, meghunyászko- dás? Ahol napról-napra tanúi lehetünk a szakértelem és a dilettantizmus véget érni nem akaró párharcának, aminek pont ők vannak leginkább kiszolgáltatva és ők a leggyakoribb szenvedő alanyai. Még ha nem is mindig tudatosítják. Mert kis eszük, gyermeki értelmük még nem tudja teljes bizonyossággal felmérni, ki is akar valójában jót nekik. Bár meglehet, hogy mi, felnőttek sem vagyunk ezekkel a kérdésekkel mindig tisztában. A gyerek nevelését ráhagyjuk az iskolára, bízva abban, hogy jó kezekbe került. A pedagógus majd leveszi vállunkról az ezzel járó terhet. De ki veszi le a terhet a pedagógus válláról, amit rárak a társadalom és a mindenkori hatalom? Csoda-e, ha a katedrákon egyre több morózus, ideges, megcsömörlött tanító áll? S aki nem hajlandó tovább tűrni, az veszi a kalapját? Az vesse rájuk a első követ, aki hajlandó a helyükbe állni. Ennek ellenére személy szerint minden tanítót a szakma melletti kitartásra buzdítanék, ha... Ha lenne rá jogom, módom, lehetőségem. De én is csak egy szülő vagyok, akit nagyon is nyilvánvaló önös érdekek vezérelnek, amikor a jó, szakmájukat értő, a gyerekeket szerető pedagógusok mellett, s a léhűtő, lelketlen szakbarbárok ellen emelem fel a szavam. Ha ez utóbbiak eltűnnének a katedrákról, azt hiszem, senkinek sem hiányoznának. Csak a jók, azok maradjanak, az istenért! Egy világ dőlhet össze a gyerekben... A katedrán egyre több morózus, ideges pedagógus áll. Vlado Gloss felvétele Nem bánnám, ha így járhatnék suliba Vezércikk Menetirány Miklósi Péter _____________ A szlovák parlament szeptember 11-én kezdődő ülésével véget ér a honi politikai élet nyári szünete. Ha megszavaztatnék a polgárokat, hiányoztak-e nekik a parlamenti munkával kapcsolatos nyilvános csatározások, a pártok közötti adok-kapok viadalok, feltehetően kisebbségben lennének az igenek. Azzal viszont alighanem a nagy többség, tehát még az ügyeletes kormányzatot támogatók jelentős hányada is egyetértene, hogy az országnak valódi politizálásra volna nagy szüksége. Meghozza-e hát ‘96 ősze azt a szakszerű, tárgyilagos és a nyugati demokráciák által is pozitívan értékelhető stílust, azt a korszerű demokratikus közéletet, amitől Vladimír Meciar és mozgalma úgy tart, akár ördög a szenteltvíztől?... Az Európa Tanács több ízben is megismételt ajánlásai és Szlovákia NATO-tagságának megkérdőjelezése vajon ráéb- resztik-e a demokrácia karikatúráját forszírozó DSZM-et s radikális csatlóspártjait arra, hogy a kakaskodásnál, acsar- kodásnál, harácsolással elegy kíméletlen hengerlésnél jóval nagyobb tétje van annak az átalakulásnak, amely az 1989- es rendszerváltással Szlovákiában is megkezdődött, semhogy a magukat politikusoknak tartó kormánypártiak jobbára cirkuszba, de nemegyszer, sajnos, bírósági tárgyaló- termekbe illő jeleneteket produkáljanak. A Nyugat-Európá- ból és a tengerentúlról sűrűn érkező jóindulatú dorgálásoknak arra kellene figyelmeztetniük a Szlovákia sorsáért közvetlenül, mondhatnám, hivatalból, felelős közszereplőket, hogy épp az oly sokat szajkózott országérdekjavát keresve a jövőben jóval kifinomultabb, átgondoltabb, hozzáértőbb, törvénytisztelőbb s nemkevésbé toleránsabb politizálás kívántatik. Úgy hírlik, mind az Európai Unió, mind a NATO valóban záros határidőn belül kijelöli azon közép-kelet-európai országokat, amelyeknek már az első körben felajánlják a csatlakozás lehetőségét. Szlovákia ma már nincs ott az előzetesen kitippeltek listáján. Az sem titok, hogy a fals kormányzati ti- linkózás okozta disszonancia még elsimítható lenne, ha a szlovák parlament valós felelősségérzettel végre megszívlelné az Európa Tanács Pozsonynak címzett ajánlásait, és legalább utólag átalakítaná a privatizációs botrányokba keveredett Nemzeti Vagyonügynökség elnökségét, a kormánykoalíció iránt szervilis rádió- és tévétanácsot, illetve a banditizmus és az állami terrorizmus gyanújával vádolható titkosszolgálatokat felügyelő parlamenti bizottság személyi összetételét. Persze, a kormányzati oldalon ehhez bölcs higgadtság s ennél is több gerincesség szükségeltetne. Első lépésként. Második lépésként pedig a kisebbségi kérdést kellene más megvilágításba helyezni; éspedig az ET jogi ügyekkel és emberi jogokkal foglalkozó bizottságának 1996júniusában tett javaslatai értelmében. Például az államnyelvről szóló törvény felülvizsgálását azon ajánlások alapján illenék megejteni, amelyeket a nemzetközi kor1 mányzati és nem kormányzati szervek tettek. Vagy úgy tartani tiszteletben a kisebbségi jogokat, amiként azt a nemzetközijogi dokumentumok és az ET Parlamenti Közgyűlésének 1201-es ajánlása javasolja. Nemkevésbé fontos lenne a kisebbségi nyelvek használatára vonatkozó törvények elfogadása, továbbá a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartájának, illetve a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájának ratifikálása is. Egyebek között. Ehelyett marad a hátramenet: a házelnök már bejelentette, hogy az ún. korrekciós javaslatokat nem (pontosabban: ezúttal sem) tárgyalja a parlament. Agyő, Európa?
