Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-09-04 / 36. szám
1996. szeptember 4. Kópé Móricz Zsigmond Kedves Tanító Úr! (Részlet) A tanító úr meghívott az iskolába.- Ilyen nagy tudósok ugyan már lenézik a kis tudósokat, de azért csak gyere fel. Hogyne mentem volna. De mennyire siettem. A gyerekek nagy zsivajjal fogadtak. Az iskola a régi képet mutatta. Egy csoport a táblán firkált s előtte zsibongott, más a padok közt; sok a helyén ült s elég nagy lárma volt; hogy én beléptem, mind hozzám csoportosult s rám támadt egy rakás kérdéssel. Hirtelen belépett a tanító úr. Összecsapta a tenyerét, s fellépett a katedrára. Mindenki helyére ült, s csendesen feszengve várt.- Imádkozzunk! Mind felállottunk, s tanító úr velünk mondta el az imát. Ima alatt észrevettem a táblán egy rajzot. Hajam tövéig elvörösödtem. Jól ismertem azt a mintát, én is rajzoltam valaha: a tanító torzképe. Még alá is volt írva: tanító. Szerettem volna kiszaladni s letörölni. Eszembe jutott, mit tett volna rektor bácsi, vagy éppen a tavalyi tanító, ha meglátja. Rémes büntetésjárna érte. Ily hallatlan neveletlenségért! De meg is érdemli a gazfickó. Ha most én volnék a tanító, én is úgy tennék. Összeszorítottam az öklömet dühömben, s szememmel kerestem a piktort. Kovács Andris vérvörösen, félve, lopva nézett a rajzra. Rajtakaptam a tekintetét; meg mertem volna rá esküdni, hogy ő volt. Minden vallatás nélkül kész lettem volna üstökön fogni s ellazs- nakolni. De keményen, hogy máskor ne legyen kedve a tanítót csúfolni. Vége volt az imának, mindenki leült. Láttam, hogy észrevették a táblát s valamennyien félnek. Mi lesz most? A tanító úr könnyedén, jóságosán szétnézett.- Kovács András!... Gyere, töröld le a táblát. A gyerek szinte tántorogva szaladt ki, s úgy törölte, úgy törölte!... És énbennem valamennyiünket megszégyenítő s mégis felemelő érzés zsibongott. Megsejtettem ebben az egyszerű tettben az egész világot átölelő, kiapadhatatlan lélekjőságot. Hiszen ő is ismeri, látja, ki a bűnös, és mégsem bünteti meg. Éreztem, hogy ezzel az elengedett büntetéssel többet használt, mint száz pálcával. Hány apró történetet mondhatnék el, ha helye volna! Mind jellemző az én kedves tanítóm jóságos és bölcs szívére. Hogy szoktatta rá kis növendékeit tisztaságra, szorgalomra, okosságra, s ami talán legnehezebb, udvariasságra; egy bűvös szóval: a „köszönöm”-mel. Mellette támadt fel bennem legelőször magasabb idealizmus; az ő körében éreztem meg legelőbb, hogy egy ember milyen hatással lehet egész körre, egész társadalomra... S mikor vakáció végén visszamentem Debrecenbe, azzal a szent vággyal mentem, hogy én is tanító leszek. El is csúfoltak érte hamarosan „prepának”. Atyai barátommá lett a tanító úr, amint nőttem. Lassan hozzáig értem, de mindig megmaradt a régi kedves, okos mintaképemnek. Tudományban talán meghaNagy Zoltán rajza ladtam, tanáraimnak hála, de életbölcsességben soha. A tudományt az iskolában mérik s a könyvekben, de az igazi lelki bölcsesség a szívből buzog fel, mint a vér. Sokat diskuráltunk később, ezerféle dologról és sohasem szűnik az én csodáló szeretetem.- Honnan veszi azt a bűvös erőt - kérdem tőle -, hogy az egész világ szereti, mindenki tiszteli?- Honnan? - felelt mélázva s végignézett a gazdag aranykalásszal borított síkon, melyen olyan keskeny földszalag volt hasítva neki. - Ha csakugyan szeretnek s talán tisztelnek is - azért van, mert én mindenkit szeretek és tisztelek... Látod, édes öcsém. Sokat vitatkoznak a néptanítók sorsán, kötelességein. Én egy, csak egyetlen föladatot ismerek, amit teljesíteni kell: szeretni, szeretni, szeretni. Aki nincs eltelve nagy, odaadó szeretettel, menjen kereskedőnek, tudósnak vagy katonának, de tanító ne legyen. Sem gyermekek, sem fiatalok, sem a nagy emberegyetem tanítója... Aranyigazság ez, és áldott igazság. Bizony, kedves jó tanító úr. Bizonyára aligha van közietek valaki, aki még nem ismerné Móricz Zsigmondot. Ha meg van, akkor itt az ideje, hogy olvassatok tőle. Ezzel a részlettel hívjuk fel a figyelmeteket arra, hogy Móricz Zsigmond sohasem felejtette el nehéz és küzdelmes tanulóéveit. Megrázó pontossággal írja le a paraszti sorból indult debreceni kisdiák, Nyilas Misi megpróbáltatásait a saját debreceni diákoskodását megörökítő Légy jó mindhalálig című ifjúsági regényében. Ha még nem ismeritek, olvassátok el, és merítsetek belőle erőt, ha olykor-olykor úgy érzitek, nehéz az iskolatáska. Móricz Zsigmond történetével kívánunk mind- annyiotoknak sikeres új tanévet. Dénes György Gyerünk iskolába Weöres Sándor Kezdődik az iskola Szeptember, szeptember! A naptárból kinéz az első ember. Kilép, megölel: „Gyerünk iskolába! Gyermekem, hol van az iskolatáska?” „Jaj, szeptember! Min jár megint az eszed? Nem mindegy neked, megyek vagy nem megyek?” Ő csak mosolyog s int felém, készüljek. Vár az iskola, kezdődik az ünnep. ,Jól van hát! Megyek. Bár nem nagy kedvvel. Ne sürgess folyton, Légy hozzám türelemmel!” Könyv, toll, tinta, ceruza, rontom-bontom, kezdődik az iskola, csak azt mondom. Kora reggel rohanás, rontom-bontom, nem könnyű a tanulás, csak azt mondom. Tízpercben nagy futkosás, rontom-bontom, torkod fájdul, ne kiálts, csak azt mondom. Zsemlye és vajas kenyér, rontom-bontom, morzsát szedhet az egér, csak azt mondom. Énekóra, la-la-la, rontom-bontom, reng a terem ablaka, csak azt mondom. Tornaóra, egy-kettő, rontom-bontom, leszakad a háztető, csak azt mondom. Kintről benéz egy szamár, rontom-bontom, iskolába sose jár, csak azt mondom. Mészáros Márta rajza A Vasárnap nyári rajzversenye Madarász Anikó, Galánta Bednárik Ildikó, Marcelháza Befejeződött a Vasárnap rajzversenye A szünidő végére befejeződött a Vasárnap nyári rajzversenye. Köszönjük a nyári élményeiteket ábrázoló sok-sok színes alkotást, amelyek közül hetente hármat- hármat közöltünk, ígéretünkhöz híven a legszebb és legérdekesebb rajzok alkotóit megjutalmazzuk. A rajzverseny nyerteseinek névsorát a Vasárnap szeptember 11-én megjelenő, 37. számában közöljük. Brado Andrea, Rimaszombat
