Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-08-14 / 33. szám
8 1996. augusztus 14. Olaszországi körúton az Ifjú Szivek Magyar Művészegyüttes Pármai útinapló Juhász László Az első, buszban töltött éjszaka után kissé gyűrötten ébredek. Kinézek az autóbusz ablakán: az útmenti feliratok olasz érthetet- lenségükben is megnyugtatóak. Jó úton járunk - hunyom le a szemem elégedetten. Tévedés ne essék: az Ifjú Szivek Magyar Művészegyüttes ének- és zenekara nem kirándulni, hanem kon- certkörútra jött Olaszországba. Nyolc nap, kilenc koncert. Az útiterv könyörtelen, mi pedig csak énekelhetünk „örömünkben”. De most még az énekkar Karosáját elégedett szuszogás, a reggelizők házikolbászának illata és almaha- rapások diszkrét sercegése tölti be. PÁRMA 174 KILOMÉTER - hirdeti egy tábla. Még alhatok egy keveset... Június 28.- péntek Az első Olaszországban töltött nap a meglepetések napja. Megtudjuk, hogy nem Pármában, hanem a 810 méter tengerszint fölötti magasságban épült, a várostól egyórányi útra lévő Tizzanó- ban szállásolnak el bennünket. Alig érkeztünk meg, este máris fellépés. A nocetói borfesztivál szervezői csak egy 15 perces műsort kémek - többre nem is lennénk képesek. Elő a kottákkal, hangszerekkel. „Hol a cimbalom?” - hangzik fel a vészjósló kérdés. Vállvo- nogatás, egymásra nézés, egymásra mutogatás - de hiába. Á nagy koncertcimbalom menthetetlenül Pozsonyban maradt. Van ugyan helyette egy kis reneszánsz hangszer, amolyan „zsebcimbalom”, dehát azon mégsem szólózhat Ginzery Enikő! A problémának végül a műsorváltozás, a rossz hangulatunknak pedig a mézédes Malvasia bor vet véget. A szállásunkra vezető úton valahogy most a buszban is könnyebb elaludnunk... Június 30. - vasárnap Bugár Attila, a Szivek szervezőtitkára ugyan nem sokat aludt az éjjel, de megérte: a Pozsony-Bécs-Bo- logna vonalat végigutazva megérkezett a cimbalom! Ennek örömére délelőtt koncert a pármai Má- ria-templomban, délután pedig a Tabián várban. A várudvar közönsége mintha csak megérezte volna a történteket: koncert után körbe- fotózzák a cimbalmunkat. Ki ne felejtsem az előző napi fidenziai fellépés legnagyobb élményét, az azt követő vacsorát a hal- és polipsalátával. Mit mondjak? Az apróra vágott, savanyú, tapadókorongos polipdarabkákat én legföljebb csak „érdekes” ízűnek találtam. Július 1- Hétfő Itt az ideje, hogy egy kicsit kifújjuk magunkat. A mai napra két választási lehetőségünk van: az egyik busz Pisába indul, ferdeto- rony-nézőbe, a másik pedig a Földközi-tengerben lubickolni vágyó zenészeket és énekeseket fuvarozza majd. Pisába érve már biztos, hogy jól döntöttem. Mi ugyanis nem égtünk le a tengerparton, nem léptünk tengeri sünre (szerencsére ez volt a körút legnagyobb balesete), viszont láttuk a ferde tornyot. Elég ferde... Esti fellépésünk helyszínét, a San Benedetto-i templomot ugyan 1007-ben kezdték építeni, de a mai napig egyenesen áll. A nagy koncertcimbalom menthetetlenül Pozsonyban maradt. Július 2-kedd Casa natale di Giuseppe Verdi - olvasom a táblát Bussetóban, Verdi szülőháza előtt. Odabent ugyan néhány kéziraton kívül egyetlen korabeli tárgyat sem látok, de azért jól esik ugyanazt a padlót taposni, ugyanabba a gerendába beverni a fejem... Ugyanabba a városkába, Fidenzába térünk vissza, ahol egyszer már felléptünk. Most nem szabadtéren, hanem a helyi templomban énekeljük Schubert miséjét. A vasárnapi polipból repetézünk, majd megismerkedünk a Coro dél Marino nevű vegyeskarral. A közös vacsora után közös dalolás következik. Július 3 - szerda Elhagyjuk Párma környékét, és északnak vesszük az irányt. Egésznapos, végeláthatatlan utazás kezdődik. Mantovában ebédelünk, harangot nézünk Roveretó- ban. Estére megérkezünk a Rumo nevű festői hegyi faluba, ahol vendégszerető családoknál szállásolnak el bennünket. Megismerkedünk a Maddalene férfikarral. Mi szervezett, egyórás templomi, ők rögtönzött, tízperces vacsora utáni koncertet adnak. Július 4 - csütörtök Búcsút intünk a hegyeknek, hogy a Garda-tó melletti Árcóba érkezzünk. Koncert előtt a helyi szervezők elkalauzolnak a város egyik emlékhelyére, az első világháborús csehszlovák légionáriusok tiszteletére emelt emlékműhöz. Ők annak idején az olaszok oldalán harcoltak, majd itt végezték ki őket. A parcella máig csehszlovák területnek számít. Szerintem mára ez az egyetlen üyen terület a világon... Este holtfáradtan érkezünk Tretó- ba. Annyi erőnk még lenne, hogy kicsit szétnézzünk a városban, de a szállónk szabályai könyörtelenek: a portás készségesen elmagyarázza, ha kimegyünk a hotelból, nem tudunk visszamenni, mert éjjel fél egy után se ki, se be. Rövid dühöngés után inkább alszunk egy keveset. Július 5 - péntek Utazunk Sienába. Reggeltől délutánig. A város gyönyörű, téglafalak, sikátorok, templomok, ka- tedrális, dóm. Szólistáink valahol útközben elkeveredtek, így félórás késéssel kezdjük a koncertet, nélkülük. Mikor Helena műsor közben lihegve befut, karmesterünk, Karaba Gyula azonnal befogja őt énekelni. Az utolsó fellépést az utolsó vacsora követi, stílusosan egy próbateremként szolgáló volt templomban. Első fogás: sós, fokhagymás kígyóhús sajttal. Második fogás: olívaolajban áztatott kenyérbél, paradicsommal és hagymával. Harmadik fogás csőtészta, aztán már nem számolom: sonka, szalámi, sütemény. És persze Chianti, a kórus saját palackozásában. Éjjel indulunk Pozsonyba... Útközben hazafelé rendezgetem a jegyzeteimet. Sok minden kimaradt: nem szóltam a Fontanel- lato nevű, mesébe illő helyről, ahol a város közepén egy vizesárokkal körülvett vár várt, a két évig érlelt, ezer dollár értékű, harminckilós parmezán sajtról, amit közülünk nem sokan tudtak legyűrni, a hegyi remete által épített kolostorról, maestro Tan- ziról, aki fellépéseink alatt konferált, mecénásunkról, Carlo Venderről, akinek a leginkább köszönhetünk mindent... A Karosa lassan álomba ringat. Arriverderci, Italia! Egyik fellépésünk helyszínén egy láda sárgadinnyével köszönték meg a műsorunkat. A csemegének másnap útközben örültünk a leginkább, az egyik pihenőn eszegettünk belőle. Dinnyén, polipon és kígyón kívül azért szokványosabb ételekkel is kedveskedtek nekünk a derék taljánok, a reggelik étlapjáról viszont hiányzott a vaj, délben pedig a levest kerestük hiába, helyette előételként hideg tészta dukált.
