Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1996-08-14 / 33. szám

8 1996. augusztus 14. Olaszországi körúton az Ifjú Szivek Magyar Művészegyüttes Pármai útinapló Juhász László Az első, buszban töltött éjszaka után kissé gyűrötten ébredek. Ki­nézek az autóbusz ablakán: az útmenti feliratok olasz érthetet- lenségükben is megnyugtatóak. Jó úton járunk - hunyom le a sze­mem elégedetten. Tévedés ne es­sék: az Ifjú Szivek Magyar Művészegyüttes ének- és zeneka­ra nem kirándulni, hanem kon- certkörútra jött Olaszországba. Nyolc nap, kilenc koncert. Az úti­terv könyörtelen, mi pedig csak énekelhetünk „örömünkben”. De most még az énekkar Karosáját elégedett szuszogás, a reggelizők házikolbászának illata és almaha- rapások diszkrét sercegése tölti be. PÁRMA 174 KILOMÉTER - hirdeti egy tábla. Még alhatok egy keveset... Június 28.- péntek Az első Olaszországban töltött nap a meglepetések napja. Meg­tudjuk, hogy nem Pármában, ha­nem a 810 méter tengerszint fö­lötti magasságban épült, a város­tól egyórányi útra lévő Tizzanó- ban szállásolnak el bennünket. Alig érkeztünk meg, este máris fel­lépés. A nocetói borfesztivál szer­vezői csak egy 15 perces műsort kémek - többre nem is lennénk képesek. Elő a kottákkal, hangsze­rekkel. „Hol a cimbalom?” - hang­zik fel a vészjósló kérdés. Vállvo- nogatás, egymásra nézés, egymás­ra mutogatás - de hiába. Á nagy koncertcimbalom menthetetlenül Pozsonyban maradt. Van ugyan helyette egy kis reneszánsz hang­szer, amolyan „zsebcimbalom”, dehát azon mégsem szólózhat Ginzery Enikő! A problémának vé­gül a műsorváltozás, a rossz han­gulatunknak pedig a mézédes Malvasia bor vet véget. A szállá­sunkra vezető úton valahogy most a buszban is könnyebb elalud­nunk... Június 30. - vasárnap Bugár Attila, a Szivek szervezőtit­kára ugyan nem sokat aludt az éjjel, de megérte: a Pozsony-Bécs-Bo- logna vonalat végigutazva megér­kezett a cimbalom! Ennek örömé­re délelőtt koncert a pármai Má- ria-templomban, délután pedig a Tabián várban. A várudvar közön­sége mintha csak megérezte volna a történteket: koncert után körbe- fotózzák a cimbalmunkat. Ki ne felejtsem az előző napi fidenziai fellépés legnagyobb élményét, az azt követő vacsorát a hal- és polip­salátával. Mit mondjak? Az apróra vágott, savanyú, tapadókorongos polipdarabkákat én legföljebb csak „érdekes” ízűnek találtam. Július 1- Hétfő Itt az ideje, hogy egy kicsit kifúj­juk magunkat. A mai napra két választási lehetőségünk van: az egyik busz Pisába indul, ferdeto- rony-nézőbe, a másik pedig a Földközi-tengerben lubickolni vágyó zenészeket és énekeseket fuvarozza majd. Pisába érve már biztos, hogy jól döntöttem. Mi ugyanis nem égtünk le a tenger­parton, nem léptünk tengeri sünre (szerencsére ez volt a kö­rút legnagyobb balesete), vi­szont láttuk a ferde tornyot. Elég ferde... Esti fellépésünk helyszí­nét, a San Benedetto-i templo­mot ugyan 1007-ben kezdték építeni, de a mai napig egyene­sen áll. A nagy koncert­cimbalom menthetetlenül Pozsonyban maradt. Július 2-kedd Casa natale di Giuseppe Verdi - olvasom a táblát Bussetóban, Ver­di szülőháza előtt. Odabent ugyan néhány kéziraton kívül egyetlen korabeli tárgyat sem látok, de azért jól esik ugyanazt a padlót ta­posni, ugyanabba a gerendába be­verni a fejem... Ugyanabba a vá­roskába, Fidenzába térünk vissza, ahol egyszer már felléptünk. Most nem szabadtéren, hanem a helyi templomban énekeljük Schubert miséjét. A vasárnapi polipból re­petézünk, majd megismerkedünk a Coro dél Marino nevű vegyes­karral. A közös vacsora után közös dalolás következik. Július 3 - szerda Elhagyjuk Párma környékét, és északnak vesszük az irányt. Egésznapos, végeláthatatlan uta­zás kezdődik. Mantovában ebéde­lünk, harangot nézünk Roveretó- ban. Estére megérkezünk a Rumo nevű festői hegyi faluba, ahol vendégszerető családoknál szállá­solnak el bennünket. Megismer­kedünk a Maddalene férfikarral. Mi szervezett, egyórás templomi, ők rögtönzött, tízperces vacsora utáni koncertet adnak. Július 4 - csütörtök Búcsút intünk a hegyeknek, hogy a Garda-tó melletti Árcóba érkez­zünk. Koncert előtt a helyi szer­vezők elkalauzolnak a város egyik emlékhelyére, az első világhábo­rús csehszlovák légionáriusok tisz­teletére emelt emlékműhöz. Ők annak idején az olaszok oldalán harcoltak, majd itt végezték ki őket. A parcella máig csehszlovák területnek számít. Szerintem má­ra ez az egyetlen üyen terület a vi­lágon... Este holtfáradtan érkezünk Tretó- ba. Annyi erőnk még lenne, hogy kicsit szétnézzünk a városban, de a szállónk szabályai könyörtele­nek: a portás készségesen elma­gyarázza, ha kimegyünk a hotel­ból, nem tudunk visszamenni, mert éjjel fél egy után se ki, se be. Rövid dühöngés után inkább al­szunk egy keveset. Július 5 - péntek Utazunk Sienába. Reggeltől dél­utánig. A város gyönyörű, tégla­falak, sikátorok, templomok, ka- tedrális, dóm. Szólistáink valahol útközben elkeveredtek, így féló­rás késéssel kezdjük a koncertet, nélkülük. Mikor Helena műsor közben lihegve befut, karmeste­rünk, Karaba Gyula azonnal be­fogja őt énekelni. Az utolsó fellé­pést az utolsó vacsora követi, stí­lusosan egy próbateremként szol­gáló volt templomban. Első fogás: sós, fokhagymás kígyóhús sajttal. Második fogás: olívaolajban ázta­tott kenyérbél, paradicsommal és hagymával. Harmadik fogás csőtészta, aztán már nem számo­lom: sonka, szalámi, sütemény. És persze Chianti, a kórus saját palackozásában. Éjjel indulunk Pozsonyba... Útközben hazafelé rendezgetem a jegyzeteimet. Sok minden ki­maradt: nem szóltam a Fontanel- lato nevű, mesébe illő helyről, ahol a város közepén egy vizesá­rokkal körülvett vár várt, a két évig érlelt, ezer dollár értékű, harminckilós parmezán sajtról, amit közülünk nem sokan tudtak legyűrni, a hegyi remete által épített kolostorról, maestro Tan- ziról, aki fellépéseink alatt kon­ferált, mecénásunkról, Carlo Venderről, akinek a leginkább köszönhetünk mindent... A Karo­sa lassan álomba ringat. Arriverderci, Italia! Egyik fellépésünk helyszínén egy láda sárgadinnyével kö­szönték meg a műsorunkat. A csemegének másnap útközben örültünk a leginkább, az egyik pihenőn eszegettünk belőle. Dinnyén, polipon és kígyón kí­vül azért szokványosabb ételek­kel is kedveskedtek nekünk a derék taljánok, a reggelik étlap­járól viszont hiányzott a vaj, délben pedig a levest kerestük hiába, helyette előételként hi­deg tészta dukált.

Next

/
Oldalképek
Tartalom