Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-03-03 / 9. szám
l/asârnap 1996. március 3. ______ _____ ________________ MŰVÉSZVILÁG Erő s négyesfogat tagja volt. Básti Julival, Máté Gáborral és Epeijes Károllyal végzett a főiskolán, majd Kaposvárra szerződtek mindannyian. Ha együtt maradnak, az egész világirodaimat elhúzzák. Básti ’85-ben már a Katonában játszik, Máté két évvel később szerződik ugyanoda, Epeijes egyetlen évadot tölt vidéken. Bezerédi marad. Ma is a kaposvári társulat tagja. Tizenhatodik évét tölti Ba- barczy László, Ascher Tamás, Gothár Péter és a többiek műhelyében. Chaplini báját jó ideig csak a második vonalban érvényesíthette, de akármilyen anyagot adtak is a kezébe, mindig mestermunkát végzett. Színészetének sajátos íze-aromája filmrendezők körében is ismertté tette. Szabó István hívta összekötőnek a Bizalomba. Janusz Majewski lengyel rendező kereket oldott katonának a Szökevényeidbe. Koltai Róbert tévéfilmjében, a Panelvacsorában égszínkék rugdalódzóban óriásbébit játszott. A nagy kiugrást, 1983-ban Bacsó Péter rendezése hozta meg számára. O volt a Te, rongyos élet! járási rendőrkapitánya, Matúra százados, aki vérrel és verítékkel szolgálja a szocializmust. Aki pucér „apacslegényként” remeg Sziráky Lucy előtt egy vidéki kastély hálótermében. • Ez volt a harmadik játékfilm, amelyben szerepet kapott, amelyben mindent megmutathatott. Még azt is. Nem zavarta?- Nem. Elolvastam a forgatókönyvet és láttam, hogy van benne egy jelenet, amelyben anyaszült meztelen leszek. Ha csak erről szól a képsor, nem kell a szerep. De volt benne más is. Abszurditás. Egy csavar, amely színészileg is izgatott. Hogy a ruhátlanságon felülkerekedve egészen a tébolyig kell elvinnem a dolgot. A felvett változatok közül végül is az került be a filmbe, amely bakis lett. Ez nagyon érdekes. • Mi volt a baki? Én észre sem vettem.- Jövök ki ugye, a fürdőszobából, Sziráky Lucy már az ágyban... és akkor rámszól, hogy énekeljek. Udvaros Dorottya játssza Lucyt, kezében a pisztoly és meghúzza a ravaszt. Előttem durrant a patron, de akkorát, hogy ijedtemben... • ...elengedte a...- ...nem, azt amúgy sem takargathattam volna. Levertem a zongoráról a gyertyát. S mivel sajnáltam a nyersanyagot és lendületben is voltam, elkezdtem bohóckodni vele. Bacsónak meg annyira tetszett az ötlet, hogy azonnal megvette. Ez lett az etalon. Mezítelen egyébként más filmekben is voltam, de a színészet nemcsak a lélekről - a testről is szól. Egy színésznőnek, főleg ha csinos az illető, gyakran kell vetkőznie. Férfiakkal ez ritkábban történik meg. A Bacsó-filmben azért volt annyira érdekes és pikáns a jelenet, mert negatív töltést hordozott. Emlékszik is rá mindenki. Óriási visszhangja volt. • Dürrenmatt darabjában. Az öreg hölgy látogatásában Clara Zana- chassian hajdani szerelmét, a kisvárosi fűszerest alakítja. Akinek meg kell halnia. Ilyen szerepben a lelki lemeztelenedés mennyire megerőltető?- Minél jobb a színész, annál mélyebben tud vájkálni magában, annál nagyobb sebeket nyit, amire a szervezet úgy reagál, hogy erőteljesen akar bezárni. S minél nagyobb az ellenállása, annál nagyobb erőt kell kifejteni, hogy a lehető legmélyebbre nyúlhassak magamban. Aminek aztán nem kis fáradtság a vége. Esetleg fájdalom. Közben van erre egy érdekes gyógyír. A siker. Vagy a jó munka öröme. Ami újra és újra visszaadja azt az erőt, amit közben elvesztettél. Aki művészi pályára megy, szerintem sérülésekből dolgozik. Kínokból, gyerekkori rossz helyzetekből. Én például kifejezetten hazudós kisfiú voltam, aki rengeteg szorongással és félelemmel élt. Mindent bonyolultnak és nehézkesnek láttam, pedig kitűnő tanuló voltam. Csak hát kicsi is. Alacsony. Nem találtam feloldást semmire. Befelé fordultam. Olvasni kezdtem. Jött a sok könyv, a fantáziavilág. Ma sem vallom teljesen tiszta embernek magam. Színészként is érzem, hogy füllentek néha. Ha meg rendezek, akkor duplán. Ahhoz, hogy kompromisszumra bírjak jó néhány embert, hatalmas diplomatának kell lennem. Olyan helyzetekben előlegezem meg a bizalmat, amikor a színész még csak dadog, hiszen a próbák elején még keveset tud a figuráról. Én mégis azt mondom neki: jól van, jó lesz! Ezek is sebek. A hazugságaim. Aztán azt kérdezem magamtól: miért vagyok én ilyen gyáva, miért nem állok ki a véleményem mellett, hogy lehetek ilyen szemét, kegyetlen állat, miért hitettem el vele, hogy jó volt, amikor ő is tudta, hogy rosszul játszott. Közben persze tudom a választ. • Kerüli a konfliktusokat.- Csakhogy a konfliktust nem kell mindig megúszni. Ha harmonikus életet élsz, minek a színpad? Hiszen a bajaid, a düheid, a világgal szembeni lázadásaid, magánforradalmaid, a túlcsorduló szereteted, érzékenységed, a mérhetetlen akaratod visz ki a többiek elé. Ha a színpad csak klinika lenne a színész számára, az nagyon nagy baj lenne. A színésznek úgy kell működnie , mint egy jó férfinak. Ki kell elégítenie a nézőt, s amikor látja, hogy az extázis csúcsán van, ő is elengedheti magát. Ami pedig a fűszerest illeti Az öreg hölgy látogatásában.... Dürrenmatt jól az élére állította a dolgokat. Végül is egy alattomos emberrel állunk szemben, aki megtagadta a gyerekét. Nemcsak a nő kegyetlen. A férfi már korábban bizonyította, hogy az. Kettőjük csatája: becsületes döntetlen. • Ilyen darab után mire vár a színész? Az ügynök halálára?- Nékem soha nem volt vágyszerepem. Illetve igen. Főiskolás koromig. Akkor aztán megértettem: ez pontosan olyan, mint a reménytelen szerelem. Olyan mértékben emeli maga fölé az ember, hogy csak nyújtózkodni tud utána. Ezért aztán soha, egyik szerepemet sem ragozom el külön. Megkapom, felmérem a nagyságát és eljátszom. A rálátás a fontos. Hogy az agyammal is meg tudjam fogalmazni, ne csak a lelkemmel. Mert amit mi csinálunk, az ennek a kettőnek az elegye. • A kaposvári társulat évtizedeken át Magyarország legjelesebb színházi előadásait produkálta. Aztán megalakult a Katona, s némiképp változott a helyzet. Ma úgy tűnik, ismét fordult a kerék. A Katona József Színház csendesebb időszakát éli, Kaposváron pedig olyan előadások születnek, amelyek a régi szép időkre emlékeztetnek. Gondolok itt elsősorban Az öreg hölgy látogatására és az Édes Annára, amelyet éppen ön rendezett.- Amikor én idejöttem, az ún. Kaposvár-jelenség pillérei már készen álltak. Azt az előttünk levő nemzedék, Jordán Tamás, Koltai Róbert, Helyey László, Lázár Kati, Pogány Judit és Molnár Piroska állították fel. Nekünk már csak a tetőt kellett ráhúzni. Jordánék, Koltaiék aztán mind elmentek, s most mindegyikük ott fontos, ahol van. És az ő helyükbe jött most egy új generáció, akik talán ugyanolyanok, mint mi voltunk, csak nincsenek olyan szerencsés helyzetben. A mi időnkben ugyanis jobban hatott a színház, művészi szinten politizált. Ma nehezebb megfogalmazni színházi igazságokat. Amikor mi kezdtünk, mindannyian filmfőszerepeket játszottunk, a mostani fiataloknak viszont jó, ha öt-hat évenként jut valami hasonló. Kaposváron azonban mindig nagyon komoly munka folyik, de hogy ez az új generáció kinövi-e magát, az majd most dől el, ezekben az években. Az én helyzetem pedig annyiban változott, hogy ezentúl adnom kell, és nem arra figyelni, hogy másoktól én mit kapok. Jordánék, Molnár Piroskáék engem mindig nagyon helyesen segítettek, s most már nekem is ez a dolgom. Adni. Ami bizony, nem olyan egyszerű. • Miért nem?- Lehet, hogy bennem a hiba, azért nem találtam még meg az átadás legkönnyebb módját, ugyanakkor az is gátolhat ebben, hogy negyvenévesen általában ötven-hatvanéves férfiakat játszom. Ami ugyan izgalmas feladat, sokszor viszont úgy érzem, nem vagyok teljesen a helyemen. A harmincból hirtelen ugrottam egy nagyot. Ennek persze előnye is van, mert nem kellett fokról fokra másznom a létrán, másrészt viszont hiányzik egyfajta tudás ehhez a korhoz. Ezzel együtt el kell mondanom azt is: korábban sokkal többet dolgoztam Kaposváron. Mostanában kevesebb feladatot találnak számomra. Kicsit nyögvenyelősnek érzem a megoldásokat, amire aztán úgy reagálok, hogy egyre több külső munkát vállalok. Ördögi kör ez. Ha máshova megyek, még ritkábban jutok az itteni rendezők eszébe. Én soha. semmiféle győztes helyzetből nem tudtam profitálni. Az önmenedzselés nem az én világom. Ehelyett inkább újabb és újabb feladatokat jelölök ki magamnak. Néha annyira ellátom magam, hogy család és hivatás között elvesztem a helyes arányokat. • Nem is tudtam, hogy családja van.- Van. Már van. Vagy inkább: még van. Két gyereket kell felnevelnem, az egyik tizenkét a másik nyolcéves. A teljes odaadás megvan bennem, de az ő igényeikhez képest ez is kevés. Mindig akkor jövök rá, hogy elhanyagoltam őket, amikor végzek egy munkával. Vissza fogom én ezt kapni tőlük, tudom. Ezzel számolok. Máskor meg az történik, hogy csak úgy bambulok, vagy szemérmetlenül elalszom egy nagyszerű könyv fölött. Nyáron jöttem rá, mennyire nem ismerem Thomas Marná. Most ez lenne a házi feladatom. Mindent elolvasni tőle. De mondom, ez sem úgy megy, ahogy szeretném. Erő kellene, rengeteg erő. Kaposvári pályán: BEZERÉDI ZOLTÁN Lánykorában nagy álmodozó volt, de a moziról nem ábrándozott soha. Mint állítja, meg sem fordult a fejében, hogy színész legyen. Azért sem, mert nem akarta elvenni nővére, az 1967-ben autóbalesetben elhunyt Françoise Dorléac kenyerét. Aztán mégis sztár lett. Luis Bunuel látta meg benne a nap szépét. Még ma, ötvenkét éves korában is ekképpen emlegetik öt Franciaországban. Bár sokan inkább úgy nevezik, Catherine Deneuve, a hideg szépség. „Bizonyos értelemben igaz - nyilatkozta a Gioia című olasz lap riporterének. - Ha megérzem, hogy valaki tapintatlan, tolakodó, bosszantóan izgága vagy vulgáris, abban a pillanatban védekezem, s olyan fagyos leszek, mint egy jégcsap. És akkor is, ha ideges vagyok. Olyankor tűnhetek a leghűvösebbnek. De azt hiszem, legtöbegy dél-franciaországi gazdaságba. Szerencsére ez a pálya az embert mindig újabb és újabb energiákkal tölti fel. Ha nem tudna fellelkesítni, már rég ellustultam volna. ” Ma már persze nemcsak mint a nap szépére, mint színésznőre figyelnek rá Franciaországban, hanem mint anyára is. Különösen, mert lánya, Chiara Mást roianni az ő nyomdokain halad. Catherine Deneuve ben az alkatom miatt látják bennem azt az asszonyt, akiből szinte árad a hidegség. ” Bármilyen fagyos is Catherine Deneuve, egyvalami vitathatatlan: ötvenkét évesen is fiatalosan, s amire csak a franciák képesek, rafináltan elegáns. Azt azonban nem hiszi, hogy létezik valamiféle titok, amelynek ismeretében az ember képes lenne tudatosan irányítani, befolyásolni az öregedés hatásait. Hacsak nem... „Kegyes leszek, és elárulom a titkomat - mondja kissé feloldódva és cinkosan. - Szóval az örök ifjúság titka... reggelire minden nap megiszom egy liter friss embervért! ” Komolyra fordítva a szót, szerinte a szépség, a külső genetikailag meghatározott, öröklött adottság. Esetében családi vonás: „Édesanyám még mindig gyönyörű asszony, erős és jó egészségnek örvend. ” Azt azonban Catherine Deneuve is hangsúlyozza, sokat tehetünk azért, hogy jól nézzünk ki, és sokáig megőrizhessük fiatalos külsőnket. „Néhány évvel ezelőtt abbahagytam a dohányzást. Rengeteget szívtam, és már kezdtem félni. Azóta teljesen megváltozott a bőröm. Szebb lett. Ha úgy érzem, rámféme egy kis fogyózás, elkezdek diétázni. Noha nincs rá különösebb szükségem, mivel rém ideges természet vagyok, nem tudok egy helyben maradni, állandóan föl-le járkálok. Ha az emberek nem emlegetnék állandóan a koromat, nem is figyelnék az éveimre. Ugyanolyan elfoglalt vagyok, mint korábban. Rengeteget dolgozom, s egyáltalán nem gátol a korom, S nem foglalkoztat, mi lesz, mondjuk, nyolcvanéves koromban. Lehet, hogy még akkor is bírni fogom, lehet, hogy nyugdíjba megyek, s elvonulok „Nagyon ag gódtam, amikor úgy döntött, hogy színésznő lesz. Azt hiszem, ez a féltés abszolút természetes. Nemcsak azért remegtem érte, mert ezen a pályán borzasztó nehéz befutni, hanem azért is, mert tudom, hogy az ember mennyire másra van utalva. A mi mesterségünk esetében nem létezik az önmegvalósítás, ha nincs, aki hívjon, aki szerepet adjon, ha nem foglalkoztatnak. Chiarának szerencséje volt, eddig még nem volt munka nélkül. ” Persze Chiara színészi próbálkozásait, indulását nemcsak a mama, a papa, Marcello Mastroianni is 7 aggódva figyelte. Jó apához illően, rendszeresen látogatta lányát kiskorától fogva. „Gyakran jön Párizsba - mondja Catherine Deneuve -, kölcsönösen ragaszkodnak egymáshoz. Néha családi összejöveteleinken is megjelenik, ahol fiam, Christian is velünk van. Különös család vagyunk, nem épp konvencionális kapcsolatokkal. ” Ez persze Catherine Deneuve különös szerelmeiből adódik. Mindössze tizenkilenc éves volt, amikor 1963-ban megszületett fia, Christian. „Akkor már egyenesben voltam a pályán. Egyik filmet a másik után forgattam anélkül, hogy különösebben meg kellett volna küzdenem értük. Csupa olyan emberrel dolgozhattam, akiket szerettem, így aztán színésznőként, ami a munkát illeá, teljesen kiegyensúlyozottnak érezhettem magam. Nem úgy a magánéletben. Ott volt a pici fiam, meghalt a nővérem, elveszítettem korábbi, civil barátaimat, senki sem állt mellettem. ” Ennek ellenére mégsem kötött házasságot Christian papájával, Roger VW/'mmal. Ahogy később Chiara papájával, Mastroi- annival sem. Egyetlen egyszer vállalta a feleség szerepét - valahogy a kettő között -, amikor 1965-ben hivatalosan is összekötötte az életét Dávid Bailey angol fotóssal. Bár Deneuve asszonynak megvan a kellő tapasztalata, szerelmi ügyekben Chiarának sohasem adott tanácsot: „Mindannyian tudjuk, hogy az ilyesmi teljességgel lehetetlen. A legnagyobb őrültség lenne részemről, ha beleszólnék abba, hogyan viszonyuljon a férfiakhoz. Egy anya nem tehet mást, mint amit én is megtettem: mindkét gyermekemet jó előre figyelmeztettem, ha hibát követnek el, megfognak érte szenvedni. ” TALLÓSI BÉLA
