Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-28 / 4. szám
2002-TÖL KÖZÖS PÉNZ NYUGAT-EURÓPÁBAN Szerencsétlen elnevezés Jobb híján kapta az euro nevet az EV-tagországok majdani közös pénze, ha pedig akadt volna jobb, frappánsabb név, akkor némelyik tagállam biztosan ellenezte volna. Az eurót végül jobb híján, minden különösebb lelkesedés nélkül fogadták el, legalábbis így vélekedett a nyugat-európai lapok többsége a közös valuta nevét kommentálva. A nevet legtöbb újság kifejezetten szerencsétlennek tartja. Hogy miért? Az új pénz nevének kiejtése nagyon különböző: a franciák például „órának”, az angolok ,jurának”, a spanyolok „éurónak”, a görögök pedig „evronak” ejtik majd. De nem egységes az írásmód sem. Míg például a britek, németek vagy a spanyolok nagy kezdőbetűvel írják a pénznemet, a többi nyelvben ez kicsivel történik. Eltérés lesz abban is, hogy egyes nyelvek megengedik, sőt szükségessé teszik a többes szám használatát, máshol viszont erre nincs mód. Ezen kívül kérdéses az is, milyen nyelven fogják például az eurobankókon feltüntetni, hogy a törvény a pénzhamisítást bünteti. Külön gondot okoz, mi legyen majd a Görögországba kerülő europénzkötegekkel, hiszen a görög abc gyökeresen eltérő. Megoldatlan egyelőre az is, hogyan hívják az aprópénzt, mert ebben sem tudtak megegyezni. A brit Daily Telegraphnak ezzel kapcsolatban az az ötlete támadt, hogy egy euro legyen egenlő száz szkeptikussal. A Belgiumban megjelenő La Libre Belgique pedig úgy véli, az euro elnevezés körülbelül annyira izgalmas, mint egy európai bizottsági közlemény... Első „fecskék” - éremgyűjtőknek A holland pénzverde máris elkészítette az egységes európai valuta első, öt euro címletű pénzérméjét, amelyet százezer példányban bocsát forgalomba - egyelőre persze, csak éremgyűjtők számára és előjegyzés alapján. A holland öt eurós érme egyik oldalán az Unió 12 csillagból álló jelképe és egy békegalamb látható, háttérben Mercuriusnak, a kereskedelem római istenének sisakjával. Az érme másik fele Willem Barents holland tengerésznek és az északi-sarki expedíciója során felfedezett Novaja Zemlja szigetnek állít emléket egy jégtáblák közt ábrázolt vitorláshajó és egy jegesmedve alakjával. EURODIADAL - a nagyok győzelme, a kicsik félelme Lám, ezt is megérjük! Valamikor az új évezred legelején eltűnik a színről a márka, a frank, a líra, a schilling, a font sterling, a drachma és a többi nyugat-európai fizetőeszköz, s helyükbe lép az új közös európai pénz - az euro. Az Európai Unió tavaly decemberi csúcsértekezletén Madridban ugyanis elhatározták, hogy pontosan három év múlva megteszik az első látványos lépést ez irányba, mégpedig a bankközi elszámolásokban bevezetik az eurót, újabb három évvel később, tehát 2002-től pedig már a készpénzforgalomban is ezt a fizetőeszközt fogják használni. Az elképzelés kétségtelenül ambiciózus, ám egyáltalán nem biztos, hogy mindaz, amit Madridban eldöntötték, az említett időpontokig maradéktalanul meg is valósul. A kétely indokolt, mert az Európai Unió nem mind a 18 tagországa lelkesedik egyformán a közös valutáért. Főleg a kicsik, a gazdaságilag gyengébb tagállamok vonakodnak, ám Németország olyan elszántsággal állt az erősek, és egyúttal az euromániaként is emlegetett egységesülési folyamat élére, hogy ha Helmut Kohlék így folytatják, akkor akár tűzön-vízen át is, de keresztülviszik a pénzpiac reformját. Bonnban érthetően ujjongtak, amikor híre ment, hogy Madridban megszületett az „eurodiadal”. Ha azonban bepillantunk a spanyol fővárosban megejtett EU-csúcs kulisszái mögé, valójában az az érzésünk támadhat, hogy az összesereglett állam- és kormányfők pótcselekvésre kényszerültek. Madridba hívták ugyanis egy vacsora erejéig a kilenc belépni kívánó kelet-európai ország vezetői politikusait is, de még most sem közöltek semmi kézzelfoghatót az esetleges belépés mikorjáról, hogyanjáról és főleg arról, kinek van egyáltalán esélye a bebocsátásra. Ehelyett röppent világgá a hír, hogy sikerült a névadó; eurónak keresztelték el Európa majdani fizetőeszközét. ELŐBB EURO, AZTÁN BŐVÍTÉS? Egyre inkább úgy tűnik, az Uniónak azért kellett meghoznia a döntést a euró bevezetéséről, hogy ezzel tulajdonképpen ürügyet keressen és találjon a kelet-európaiak belépésének átmeneti hátráltatására. Hogy ez fog történni, sejthető volt a belga külügyminiszter Madrid előtt elhangzott nyilatkozatából. Erik Derycke azt fejtegette, hogy az EU előtt álló legfontosabb feladat az európai pénzügyi unió megteremtése, s ennek meg kell előznie a bővítést. Hozzáfűzte, nevetséges lenne az EU bővítéséről határozni azelőtt, hogy az Unió rendbetenné a közös pénzügyeket. Még azt is megkockáztatta, hogy „meg kell nekik mondani (mármint a posztkommunista országok külügyminisztereinek), mire számíthatnak, mert ha ez nem történik meg, egyre nyomasztóbbak lesznek a velük elfogyasztott csúcsvacsorák”. Nyilván Derycke nyílt beszédet sürgető szavai is hozzájárultak ahhoz, hogy végre nyilvánosan kimondták: először az euro- pénz ügyét viszik dűlőre, csak azután jöhet szóba az Unió bővítése. Ez a forgatókönyv nem a legelőnyösebb térségünk országai számára, de hát nincs mit tenni, tovább kell várni és közben készülni a tagságra. Miért? Ismét csak a belga politikust idézzük: befogadni egy népes országcsoportot anélkül, hogy az Uniónak meglenne ehhez az anyagi fedezete, úgyszintén nevetséges lenne. S ha a monetáris unió megteremtése nem előzné meg a majdani bővítést, akkor olyan ultraliberális játékfeltételek alakulnának ki, amelyek közepette - szavai szerint - a tagországok „kölcsönösen kiirtanák egymást”. Valójában tehát arról volt szó, hogy az Európai Unió inkább vállalta az euro bevezetésével járó bonyoldalmakat, csakhogy egyelőre ne kelljen kötelező konkrét Ígéreteket tenni az egyre türelmetlenebb belépni kívánóknak. SZIGORÚ SZABÁLYOK A közös pénz bevezetésének gondolata nem újkeletű, hiszen erről a nyugat-európai integrációs lépéseket felölelő maastrichti szerződés is rendelkezett. A monetáris unió megvalósítása érdekében a szerződés négy szigorú feltételt írt elő a tagállamok gazdaságai számára: alacsonyan kell tartani az inflációt, ügyelni kell a valuták stabilitására, az államadósság nem haladhatja meg a bruttó nemzeti termék, a GDP 60 százalékát, a költségvetési hiány pedig legfeljebb a GDP 3 százaléka lehet. A költségvetési deficit EU-átlaga 6 %, az államadósságé pedig 70 százalék. Tavaly csak Luxemburgnak, Írországnak, továbbá a németeknek, a franciáknak és a briteknek sikerült kordában tartaniuk az államadósságot. A belgák, a görögök és az olaszok viszont alaposan eladósodtak. Nyugat-Európa tehát két táborra oszlik: a teljesítőképesekére és a lemaradozókéra. Vagyis: a tagállamok egy része nagyobb, a másik hányaduk pedig kisebb sebességgel halad az integráció útján. Létező valóság tehát a kétsebességű, vagy kétlépcsős Nyugat-Európa. A leszakadók azonban egyre inkább attól tartanak, hogy a pénzügyi unió bevezetésének előkészületei tovább mélyítik a két tábor közötti különbségeket. Ezt az aggodalmat csak fokozza, hogy Bonnban nyíltan beszélnek a „kemény mag” erősítésének szükségességéről, miszerint elsősorban a németek és a franciák, valamint a Benelux-államok dolga lesz, hogy egy erős EU-centrumot hozzanak létre. A „kemény mag” gondolata sem újkeletű, ám az a rá- menősség, amellyel az ötletet a német CDU-CSU parlamenti frakciójának vezetője, Wolfgang Schauble újra felmelegítette, a gyengékben megrökönyödést keltett. Valamiféle kirekesztési szándékot látnak benne, holott a bonni kormánykolíció javaslata szerint a „kemény mag” mindenki előtt nyitott, aki képes teljesíteni a célokat. Bonn szerint a tagállamok rangsorolása a maastrichti szerződésben is szerepel, amely szigorú feltételeket ír elő és a valutaunió megvalósítását több lépcsőben képzeli el. Ellenérzésének mindenki vérmérséklete és stílusa szerint adott hangot. Umberto Bossi olasz szélsőséges politikus egyenesen az Európát legázoló porosz csizmát emlegette, Felipe González spanyol kormányfő diplomatikusan nem megfelelőnek minősítette az elképzelést. De leginkább a brit kormányfő érezhette, hogy taccsra akarják tenni, s a maga kulturált modorában John Major úgy nyilatkozott, nem hiszi, hogy a kétsebességű Európa járható út lenne. Párizsnak és Bonnak azonban továbbra is szent meggyőződése, hogy nem kiszorítósdiról van szó, hanem arról, hogy a gyorsabban haladók a lassúkat is magukkal ragadhatnák. A „csigák” viszont joggal tartanak attól, amit egy lap így ecsetelt: az európai színházban a németek akarnak a jegykezelők lenni és ők kívánják megmutatni, kinek hol a helye. A SZUPER-NÉMETORSZÁG VESZÉLYE Alig ült el a Schauble-kijelentés körüli vihar, a német pénzügyminiszter tavaly novemberben, nem sokkal a madridi csúcs előtt újabb nyilatkozatlavinát indított el. Theo Waigel szerint nem szabad halogatni a közös pénz bevezetését, s még akkor is meg kell kísérelni, ha csak néhány ország tudja teljesíteni az előírt feltételeket. Waigel szerint 1998 tavaszán az előző évi eredmények alapján dönteni kell arról, ki érett az europénz bevezetésére és ki nem. Nem titkolta, hazája mellett a franciákat, a hollandokat, az osztrákokat és a luxemburgiakat tartja alkalmasaknak a közös pénzrendszerben való részvételre. A riadalmat keltő vélemény elhangzása után Jacques Santer, az Európai Bizottság elnöke próbálta csillapítani a kedélyeket, hangsúlyozva: a maastrichti forgatókönyv világos és szigorú feltételeket tartalmaz, ezért nincs szükség újabb kritériumokra. Ezzel valamelyest elejét vette, hogy Róma és Bonn egymásnak essen, ennek ellenére az olasz lapok óva intettek a szuper-Németország veszélyétől, s egy olasz-német diplomáciai szócsata képét vetítették előre. ELŐNYÖK ÉS KOCKÁZATOK Viták tehát vannak és lesznek is az új pénz körül. S érdekes módon még a német lapok is borúlátóak a pénzügyi uniót illetően. Igaz, Madrid után megírták, hogy az euróról hozott döntés a bonni kormány álláspontjának győzelmét jelentette, de hozzátették: megeshet, hogy halasztást szenved a valutaunió bevezetése. A Frankfurter Allgemeine Zeitung úgy vélte, ez lenne a legjobb megoldás, hiszen szerinte nincs is szükség közös pénz bevezetésére. Elenyészőek azok a megtakarítások, amelyek abból fakadnának, hogy megszűnne az pénzek átváltása és a bankok nem számítanának fel kezelési költséget. A átváltás kiiktatása olyan előny, amely eltörpül a lehetséges kockázatok mellett. A konzervatív lap szerint, ha maradna az eredeti menetrend és 1999-ben létrejönne a pénzügyi rendszer, ehhez az erősek tartoznának, a gyengék pedig kívülrekednének. A közzéppontban a „német álomcsapat állna, s ennek nem lenne jó, békítő hatása”. Majd hozzáfűzte: a monetáris uniót nem lehet nemzetek és államok fegyelmezési eszközeként használni. Még a liberális Süddeutsche Zeitung is úgy vélte, hatalmas a kockázat, s az egyre inkább kétkedő polgároknak a pénzügyi unió tervét csakis úgy lehet „eladni”, ha végre sikerül hatékony lépéseket tenni az egyre nyomasztóbb munka- nélküliség ellen. Ezzel kapcsolatosan azonban csak elemzések és beszámolók készültek, amelyek az íróasztalok fiókjaiban kötöttek ki, figyelmeztetett a müncheni újság. A BRITEK TARTÓZKODÓAK A brit The Times szerint a századvég egyesítési törekvéseit a legközelebbi múlt elrettentő konfliktusainak emléke táplálja. Az első számú londoni napilap annak okait kereste, hogy az öreg földrész polgárait valójában miért nem hozza lázba az „európai egyesült államok” gondolata? Ez azért nem történt meg - véli a lap - mert az európaiak állhatatosan büszkék nemzeti önállóságukra, s a fennmaradás érdekében az Uniónak ezt figyelembe kell vennie, majd hozzáteszi: a földrész közös kultúrája és politikai sokszínűsége inkább óvatos egyensúlyozást, semmint merev rendszereket követel meg. Nem véletlenül ír így a brit lap. A brit politikusok ugyanilyen tartózkodóak, sőt; elutasítóak a közös pénz dolgában. A kormány valószínűleg csak két év múlva dönt arról, hogy egyáltalán hajlandó-e az euro meghonosítására. Az EU-ellenes szárny hívei máris zajos kampányt folytatnak az euro elutasítása érdekében, s Major kormányfő sem lelkesedik a közös pénzért. Hiába köti össze Nagy-Britanniát immár alagút is a kontinenssel, a véleménybeli távolságok továbbra is megmaradtak a szorosabb integrációt illetően. A TERV MEGBUKHAT A közös pénz terve leginkább éppen a brit ellenálláson bukhat meg. Londonban tartanak attól, hogy mivel kezdetben valószínűleg csak pár ország tér át az euró- ra, az Unió kétfelé hasadhat, s a közös pénzen „belüli” és „kívüli” országok pénztechnikai viszonyának tisztázatlansága számos bizonytalansági tényezőt jelent. Arról nem is szólva, hogy a résztvevő valuták három év múlva esedékes befagyasztása és az új pénz 2 002-re tervezett megjelenése közötti három év éppen elég teret ad olyan piaci megrázkódtatásoknak, amelyek maguk alá temethetnek minden korábbi szándékot. A BANKÁR VÉLEMÉNYE: NEM LESZ KÖNNYŰ A közös valuta születése körül bábáskodó és bevezetése után reá felügyelő Európai Pénzügyi Intézet magyar származású igazgatója, Lámfalussy Sándor szerint ragaszkodni kell azokhoz a szigorú feltételekhez, amelyeket eredetileg megszabtak az eurót bevezető országok számára. Tehát csak azok az országok vezethetik be az közös pénzt, melyek eleget tettek a szigorú követelményeknek, ellenkező esetben lehetetlen lenne egy olyan rendszer irányítása, amelyben eltérő pénzügyi politikák érvényesülnek. Elmondása szerint még az idén összeállítják az erős államok listáját, amit az EU csúcsszervei hagynak jóvá. Lámfalussy ugyanakkor elismerte, az egyik legnagyobb gondot a közös valuta létrehozásában résztvevő és a kívülrekedő országok közötti kapcsolat kezelése okozza majd, mert erre vonatkozóan nincs semmilyen tapasztalat. MIKOR LESZ EURÓNK? Ha nem siklik ki az euro bevezetésének terve, akkor a szerencsésebb nyugati országok polgárainak pénztárcájában már hat év múlva megjelennek az eurobankók. Mi pedig valószínűleg sóvároghatunk majd az újsütetű közös pénz után, mint ahogy most sem dagad a zsebünk márka- és frankkötegektől. Persze nehéz megjósolni, mi lesz Szlovákiában hat év múlva, az azonban biztos, ha sürgősen nem lesz európaibb a honi bel- és külpolitika, akkor messze sodródunk az Unió brüsszeli kapujától. Sőt, ha felgyorsul az újra izmosodó kebelbarátság Pozsony és Moszkva között, akkor valóban csak álmodhatunk majd az euróról... Az oldalt írta és szerkesztette: P. Vonyik Erzsébet A The Economist karikatúrája PÉNZVILÁG 1996. január 28. IJasámap
