Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-06-26 / 26. szám
Kultúra 1996. június 26. Kallós Zoltán: „Féltek az emberek. Nem volt szabad magyarul énekelniük.” Keleti eredetű, sámáni népmeséket gyűjt Nem tudok már örvendezni így hetvenéves fejjel Farkas József felvétele Klein Melinda _________ „K allós Zoltán Válaszúton született 1926-ban. Népzenekutató. A magyar népi kultúra odaadó kutatója. Balladák könyve című gyűjteményében a Mezőség, Kalotaszeg, Moldva és Gyimes balladáit gyűjtötte össze és adta közre. A kötettel kapcsolatban 1987- ben azt nyilatkozta: ,A Balladák könyvének minden betűjéért véres verejtékkel és a szabadságommal fizettem.” De megszületett. Mindnyájunk gazdagodására. Hogyan érzi magát hetvenévesen? Hogy is mondjam? Kicsit felemás érzéseim vannak. Tudja, ez azért van, mert erős ellentábora alakult ki annak, amit én egész életemben szerettem és csináltam. Azt hangoztatják, hogy ez már letűnt világ. Pedig nagyonis eleven. Örvendetes, hogy van egy folytonossága is, mert aki szereti a táncházat, az hozza magával a gyerkeit, sőt az unokáit is. Ez a legnépesebb, legnagyobb tömegeket vonzó rendezvény. Itt nincs ráfizetés, furcsa módon mégis ez kapja a legkevesebb anyagi támogatást. S a szórakozásnak ez a formája megkövetel egy bizonyos tartást és kulturált viselkedést. A magam, a zenészek és a több tízezer táncos nevében veszem a bátorságot és megkérdezem: vajon az illetékesek kellőképpen figyelnek-e erre a kultúrára, amely ebben a szláv-germán-latin tengerben, amelybe ezeregyszáz évvel ezelőtt belecsöppentünk, megtartott minket. Ügy látom - születésnap ide vagy oda nincs túl jó kedvében. Nemrégiben Kossuth-díjjal tüntették ki, amihez tiszta szívből gratulálok. Gondolom, az azért nagy boldogság. Hogy őszinte legyek - és ezt felsőbb szinten is elmondtam-, egyáltalán nem örvendek. Nem tudok már örvendezni így hetvenéves fejjel. Ha tíz-tizenöt évvel ezelőtt kaptam volna meg ezt a kitüntetést, bizonyos védettséget jelentett volna számomra. Most már minek? Nem örvendek. Nem ezért csináltam. Gyerekkoromban kezdtem ezt a munkát, és csinálni is fogom, amíg csak tudom. Valami belső erő hajt, hogy tegyek valamit azért a közösségért, amelyikhez tartozom. Meséljen arról, hogyan kezdődött a pályája! Amint mondtam, már gyermekkoromban kezdtem. Református kollégista voltam. Ott mindig nagy divatja volt a falujárásnak. Én szórványvidékről, a Mezőségről származom, és egy kicsit sértette az önérzetemet, hogy ha magyar népi kultúráról esett szó, akkor csak más tájegységekről beszéltek. Elsősorban Székelyföldről, Kalotaszegről, Sárközről, Palócföldről, Horvátság- ról. Mezőség kultúráját alig ismerték. Azt szerettem volna, ha ez nem marad így. Tudja, nemzetiségi területen, románokkal együttélve ezek az emberek jobban ragaszkodtak a hagyományaikhoz. Ebben akartak különbözni tőlük. Ott is, és Szlovákiában is beszélhetünk persze kölcsönhatásokról, de ettől csak szebb lesz mind a magyar, mind a szlovák, mind pedig a román folklór. Mert mindenki azt veszi át, azt tanulja meg a másik néptől, amit szépnek talál, ami tetszik neki. Ám minél nagyobb idegen hatás éri egy nép kultúráját, annál inkább íddomborodik a nemzeti jelleg. Volt időnk tanulni egymástól ezer éven át. Gyűjtőútjai során sok emberrel találkozott. Különböző kultúrákkal. Van-e valamilyen általános és biztos mód az adatközlők megszólaltatására? Hogy egy ember hajlandó-e énekelni, az nagyban függ az adott közösségtől és annak szabályaitól. Vannak például olyan közösségek, ahol azt tartják, hogy az öregeknek nem illik énekelni. Így jártunk Vajdakamaráson. Borzasztó nehéz volt az öregeket megszólaltatni. Tudni kell, hogy minden ilyen faluközösségnek van egy vezéregyénisége . Ő már gyermekkorában kitűnik. Ő a hangadó, ő vezeti a játékot. Meg kell tudni, ki az. Rendszerint jó előadók, jó táncosok, és minden esetben a legszebb anyagot hordozzák magukban. Volt példa arra, hogy valaki egyáltalán nem akart kötélnek állni? Igen. Moldvában. Mert féltek az emberek. Nem volt szabad magyarul énekelniük, magyar hagyományaikat ápolniuk. Az egyház ugyanúgy tiltotta az ilyesmit, mint a hatóságok. Szinte reménytelennek tűnt a dolog, de aztán sikerült a bizalmukba férkőzni. Ha nem is mindenkit, jó pár értékes adatközlőt meggyőztünk, hogy nem akarunk rosszat. Az egyszerű emberek tudadanságával a papok csúnyán visszaéltek. Azt mondták nekik, azért mentünk oda, mert információt gyűjtünk a faluról, hogy aztán kitelepítsék őket. Tudom, hogy most sem pihen, hanem dolgozik. Várható esetleg újabb könyve? Ha lesz energiám, megcsinálom. Egyébként a jövő évben egy monográfiát szeretnék megjelentetni. Egy énekesről szól. Mesét is tud, imákat is. Körülbelül huszonhat mesét jegyeztem le eddig azok közül, amiket elmondott. Mind sámánisztikus, keleti eredetű magyar népmese. Sajnos nagyon beteg már. Igyekezni kell, hogy minél több adatot gyűjtsünk össze, aztán hadd rágódjon az utókor, hogy mi is ez az egész. Tudja, egyetlen adat száz elméletet képes megdönteni. Mi a véleménye arról, hogy a nevét Kodály Zoltáné és Bartók Béláé mellett emlegetik? Nem az én feladatom ezen töprengeni, hanem az utánunk következő nemzedéké. Én csak teszem a dolgom. Azt hangoztatják, hogy ez már letűnt világ. Regény Heti kultúra Tárlatvezető Fantáziajáték Nem vagyok a modem kifejezés ellensége. Ellenkezőleg, izgat. De vallom, hogy ami szép, az szép. S ami szép, az vonz. Hat. Igaz, a csúnya is hat. De ki az az őrült, aki inkább gyönyörködik a csúnyában, mint a szépben? Ez persze lelki habitus, lelki beállítottság kérdése (is). Albin Brunovsky, mint mondja, alapvetően derűlátó alkat. A pozitív életérzésben rejlik ama szándéka is, hogy olyan képeket fessen, amelyek nézése örömet szerez. Tény, hogy kellemes és jó dolog állni a képei, grafikái előtt, és csodálni azok szülés formagazdagságát. Mert lenyűgözően szépek. Persze ez nem jelenti azt, hogy Brunovsky hamis (meghamisított), hazug valóságot alkot életünkről. Az elsők között volt, aki annak idején elfordult a szocialista realizmus kétesen megszépítő, uni- formizálón eszményítő újságaitól. Hatottak rá is a modem festészeti irányzatok: az absztrakció, a szürrealizmus. De sosem vált egyetlen Hölgy kalapban Anna Micúchová felvétele ábrázoló stílus szolgájává sem. Csak annyira élt a modem kifejezés eszközeivel, hogy (le)olvasható látvánnyá tudja igazítani a fikció, a fantázia illékony, képlékeny, ködös tartományaiban burjánzó képeket. Mert nála a valóság színház. Világszínház. S e Világszínház függönyeit széttárva, a fantázia világában tart előadást, nyújt találkozót a nézőnek. Játéktere és valósága azonban nem meddő képzelet és képzelgés. Képi világát összevetve azzal a valósággal, amelyben élünk, élesebbnek tűnnek mindennapjaink ellentmondásai. A fikció és a valóság ütköztetésével tanít bennünket Albin Brunovsky, hogymegismeijük önmagunk lehetőségeit. Grafikáiból Világszínház címmel a pozsonyi Szlovák Nemzeti Galériában látható kiállítás. Másodpercélmények 1995-ben kerültem közel a véletlenül, spontánul keletkező művészet lényegéhez. Ahhoz a kifejezésmódhoz, amelynek semmi köze a megfontolt szerkesztéshez. Akkor láttam Bartusz György kiállított alkotásait a Szlovák Nemzeti Galériában. A művész gesztusrajzaiból, másodperc-rajzaiból, amelyek Szlovákia határain túl is ismertté tették őt, ezúttal a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetében Fényforrások címmel nyílt bemutató. E kamarakiállításon Bartusz György azonban olyan alkotásokkal is bemutatkozik, amelyeket - az előbb említett rajzokkal ellentétben - a tudatosan komponált, szerkesztett ábrázolásjellemez. Az Otthon vagy az Utolsó vacsorát idéző Megtörte és szétosztotta című, földre terített installációja, valamint a háború alatt elhurcolt és eltűnt zsidó kislánynak, Szára Ró- zenblúmnak az idő ködös rétegein keresztül emlékfoszlányokként fel-felbukkanó arcát megidéző fotó- és videoinstalláció képviseli ezt az irányt. A kiállítás június harmincadikéig tekinthető meg a Magyar Intézet épületében. (tallósl) Z uzmó szorgalmasan jegyzetelt. Elégedetten dörmögött az orra alatt.- Hm. Ez eddig kitűnő. Írókból lesznek a legkitűnőbb politikusok. És ez a név...Kvazár, a vezér! Nagyon jól hangzik. Nagy szükségünk lesz rá a későbbiekben. Az író vállat vont. Már nem idegesítette, hogy vele szemben annak a tömény vodkabűzt lehelő emberkének miféle rögeszméi vannak. Egy működő telefonkészülék, egy hívás „odaátra”, s a barátai érte jönnek. Ez az egyetlen megoldás, nem számít, hogy nem a legolcsóbb.- Maga írta a Háború és békét? - pillantott fel a jegyzeteiből Zuzmó, miközben a málló festéket szopogatta a ceruza- csonkról.Az írót meglepte a kérdés. Először azt hitte, az őslakos csak ugratja. De ahogy találkozott a pillantásuk, önkéntelenül is nemet intett a fejével.- Akkor jó - nyugodott meg amaz. - Máskülönben el kellene olvasnom. De én utálom, ha egy regény hosszú, esetleg rövid. Egyébként maga dollármilliomos, hogy ilyen drága öltönyt visel?- Ha kíváncsi rá, elárulhatom, hogy igen. Angyal a körhintán Z. Németh István 5.rész Zuzmó gondolkodott egy pillanatig, majd váratlanul vékony pengéjű kést rántott elő a kabátja zsebéből. Az író döbbenten figyelte.- Ezt a kést tegye el - mondta az öreg a meglepődött írónak. - Nem ér annyit, mint egy lézerágyú, de a késelőt, akitől kaptam, sok veszélyes helyzeten átsegítette már. Én eddig vöröshagymát pucoltam vele. Magának se kívánok erősebb ellenfelet.- Én viszont nem szeretem a vöröshagymát, arról nem is beszélve, hogy miért hordanék magamnál fegyvert - mondta amaz, és a csillogó-villogó jószágot visszatolta Zuzmó elé. -Ne szerénykedjen. Hallgasson az idősebbre. Magát itt nem ismerik. S ha megtudják, hogy mennyi pénze van, egy percig sem lesz biztonságban az élete.- Ugyan, honnét tudnák meg?- Például tőlem. Ha választási hadjárat van, általában nem bírok magammal és mindent kifecsegek. Az író ideges lett. Hanyagul zakója belső zsebébe hajította az ajándékot, majd a szomszéd asztalon heverő étlap felé nyúlt. Belemélyedt, de rögtön összeráncolta a homlokát.- Milyen az a „tetovált csirke”? Meg az a „telerajzolt marhaszelet”? Zuzmó megvonta a vállát.- A szakács azelőtt egy tetoválószalonban dolgozott. Amikor másik párt került hatalomra, kirúgták szegényt, mert nem szimpatizált az új, kötelezően állampolgárokra tetoválandó nemzetféltési szlogenekkel. Azóta gyakori itt a „borjú újkapu módra”, a „firkált krumpli”. Az író annyira éhes volt, hogy nem mert tovább vitatkozni. Gyorsan rendelt egy „biflázott bifszteket”. Betty felvette a rendelést, de előbb a mutatóujjával kacéran végigsimította az író orrnyergét, amitől az - megfeledkezve a korgó gyomráról is - azonnal menekülni szeretett volna.- Csigavér! ■- hadonászott Zuzmó apó, akinek már szemmel láthatóan nem ízlett a vodka. - Majd menekülhetünk, ha errefelé téved egy a szadoid csapatok közül. És még mielőtt ismét megkérdezné, hogy kik azok, megkérem, mondja el a milliói történetét. Talán aranyat ásott Ausztráliában?- Coober Pedy. Talán már hallott róla.- Ó, igen, az a szemüveges golfjátékos! - derült fel az öreg arca. - Hogy az micsoda góllövő! Te jóságos Isten! Áz író elmosolyodott. Egyrészt mert végre hozták az ételt, másrészt mert már-már a repülőgépen érezte magát.- Cooper Pedy az egy város. Közel egymillió barlangja van, a helybeíiek pedig opálbányászattal foglalkoznak. Otthonaik a föld alatt vannak, olyan barlanglakásokban élnek, amelyeket a régi járatokból alakítottak ki.- És maga ott vakondoskodott?- Utazgattam, írtam, éltem az életet. De mindig visszatértem Coober Pedybe, a föld alá. Nem volt az olyan rossz, mint gondolja. A felszín alatt étterem, könyvesbolt, bank, fodrászat, mosoda és még ki tudja hány szolgáltatást nyújtó üzlet működik. A város szállodáját Sivatagi Barlangnak nevezik, természetesen ott a szobáknak sehová sincs kilátása.- Szép kilátások! - szörnyűlkö- dött az öreg. - De mi a csudát írt, hogy milliomos lett?- Semmit. Piszok nagy szerencsém volt. A lakásomat akartam bővíteni. Egyszerűen csak tovább kellett ásnom valamelyik irányban, ügyelve arra, nehogy egy másik barlanglakásba ütközzem.- Értem - bólogatott Zuzmó. - így már világos. Mit ad Isten, maga mellett éppen a város bankja volt...-Dehogyis. Opál. Sok-sok opál! író sóhajtott. Abifszteken majdnem olyan vastag volt a festékréteg, mint a csaposnőn, de azért meg lehetett enni.- A tarka színben játszó nemesopál egy keresett ékkő. Nekem a gazdagságot jelentette. Ha megkérhetem, ne aludjon el, inkább rendeljen nekem egy sört, amíg megkeresem a mellékhelyiséget...- Arra, ott hátul, maga piszok nagy szerencsés. Látszik, hogy az Isten is uralkodónak teremtette...-Az írót, még mielőtt elérhette volna a célját, egy furkósbotot lóbáló anyóka állította meg.- Ki itt belépsz... - rikácsolta a nő. (Folytatjuk)
