Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-06-26 / 26. szám
3 1996. június 26. Eszenyi éjfélig is bírta, Orlando az utolsó buszt is lekéste Ahogy mindenkinek nagyon tetszett Szabó G. László______________ Színház az egész világ. Színház benne minden kávéház, ahova Eszenyi Enikő beteszi a lábát. Pozsonyban, az elmúlt két és fél hónap alatt, a belváros különböző pontjain folytak Shakespeare-pró- bák. Először is a Hviezdoslav Színházban. Délelőtt tíztől délután kettőig szakadaüan. Aztán este, magasan az utca felett, egy ötödik emeleti próbateremben. Hattól tízig, tizenegyig, ki meddig bírta. Eszenyi eszelős tempót diktált. Helyzeteket elemzett, jellemeket formált, mondatokat szabdalt apró részekre, hogy percekkel később értelemmel és érzelemmel töltve színészeivel rakassa össze. Ezer ödet, ezer szín, ezer megjegyzés jutott minden egyes napra. Illetve éjszakára. Mert a színházat ugye, tizenegy után mégiscsak illik elhagyni. A rend szódán őre lámpaoltással vagy kulcscsörgéssel jelez. Eszenyi játékkedvét azonban még a vaksötét folyosó sem tudta elvenni. A színházi próbának ugyan vége volt, a kávéházi azonban, pár méterrel odébb, máris elkezdődött. Asztal mellett, asztal körül, asztal alatt, ahogy a darab megkívánta. Orlando olykor az utolsó buszt is lekéste. Éjfélig Eszenyié volt. Emlékezetes marad azonban ez a két és fél hónap a többi színész számára is. Egyeden olvasópróba után rögtön a színpad - ezzel a módszerrel most találkoztak először. Meg is lepődtek néhányan, de mélázásra csak a Jaques -ot alakító játékosnak maradt lehetősége, hiszen a szerepe is erről szól. Két próba között mindenki rohant a maga útján, csak Eszenyi maradt Shakespeare világában. Kellékeket válogatott, díszletről, kosztümökről tárgyalt. Erkel László-Ken- taurral és Bartha Andreával ez az ötödik közös munkája, de a dramaturg Böhm Györggyel és a mozgástervező Gyöngyösi Tamással sem most dolgozott először. Budapesti rendezéseinek színlapján az ő nevük is ott szerepel. Andrej Sebannal, a neves pozsonyi zeneszerzővel újkeletű a barátságuk. Szinte pillanatok alatt közös nevezőre jutottak. A próbák utolsó hetére a hangeffektusok kiválasztása és a világítás maradt. Eszenyi ezt sem bízta másra. Hangfelvételek tucatját hallgatta végig, míg kiválasztotta az ízlésének megfelelő „zord időjárást”, az „éjszakai erdő neszeit”, a „madarak távoli énekét” vagy a „farkasok vonítását”. Magyar rendező, tudomásom szerint, most dolgozott először a Szlovák Nemzeti Színházban. Műszaki tudásával a színpadi ügyelőtől a fővüágosítóig mindenkit ámulatba ejtett. A süllyesztő, a forgószínpad, a zsinórpadlás működését, a fejgépek, a fényfüggönyök erősségét ugyanúgy ismeri, mint a színészi játék íratlan szabályait. Egyetlen kérdés foglalkoztathatja még az olvasókat. Hogyan került a Vígszínház vezető művésze a Hviezdoslav Színház rendezői székébe? Az „importőr” Martin Porubjak, a Nemzeti dramaturgja.- Két éve láttam először Enikő Kle- ist-rendezését, a Heilbronni Katicát. Akkor még a Nyugati pályaudvar melletti Sátorban játszották. Annyira tetszett a munkája, hogy előadás után meg is kerestem őt, és elkezdtem puhatolózni, volna-e kedve Pozsonyban is rendezni? Aztán másodszor is megnéztem az előadást, de akkor már Peter Miku- lík, a Hviezdoslav Színház igazgatója is ott ült mellettem. Azon az estén aztán el is döntöttük, hogy meghívjuk őt, bár konkrét elképzelésünk akkor még nem volt, hogy mit rendezzen. Több darabot felajánlottunk neki, végül az Ahogy tetsziknél kötöttünk ki. Két és fél hónapos próbafolyamat igazolja döntésünk helyességét: Eszenyi Enikő valóban remek rendező. Világosan fogalmaz, konkrét helyzeteket teremt, pontosan tudja, mit akar. S ami óriási pluszt jelent nála: meg is tudja mutatni, amit elképzelt, hiszen színésznőként is kivételes tehetség. Percek alatt szót értett minden kollégájával, inspirálni tudta őket és vezetni, irányítani. Kérni mindegyiküktől úgy kért, hogy a szabadságukat azért meghagyta. Gyorsan elfogadta őt a társulat. Tudásával, felkészültségével már az első próbákon nyert ügye volt. Az első hónap munkáját értékeléssel zárta. Mindenkinek külön-külön elmondta, hol volt jó és hol követett el hibákat. S amikor ezt a félórás monológját befejezte, a színészek spontán megtapsolták. Pedig nem bókolt senkinek. Kritikus észrevételeit azonban úgy közölte a darab szereplőivel, hogy az egész együttes érezte: előbbre akaija vinni őket. Magyar rendező, tudomásom szerint, most dolgozott először a Szlovák Nemzeti Színházban. S aminek külön örülök: éppen most, amikor minden téren olyan zavaros időket élünk. Eszenyi Enikő ittlétével, munkájával, úgy hiszem, nem egy pohárba öntött tiszta vizet. 1996. június 21. Shakespeare Ahogy tetszik című darabját először mutatta be a Hviezdoslav Színház. Rendezője, a színlap szerint: Enikő Eszenyiová. „A színészeket általában én válogattam. Több előadást megnéztem, mielőtt kiosztottuk volna a szerepeket. Tanácsaival nagyon sokat segített Peter Mikulík és Martin Porubjak, aki minden próbán ott ült, és bármikor, bármilyen gondom is volt, mindig készségesen mellettem állt. Színházismeretükkel az ilyen nagy tudású emberek sokat lendítene! előadáson. Fontos szerepe a darabban Méla Jacques akit pán Danciak játszik, lönleges alakítás az övé, ezt a figurát mindig csak e lének szokták mutatni. Szí rúnák és unalmasnak. E most igazán pazar alal Shakespeare-nél nagyon fc a líra is, amelyet Vlado < Ahogy a felvétel is illusztrálja, a kosztümök itt még befejezetlenek. Célia alakítójáról, a színművészeti főiskola másodéves hallgatójáról, Danica Jurcová- ról szinte leesik a ruha. „Bartha Andreával, az előadás jelmeztervezőjével pontosan megbeszéltük, mit akarunk kifejezni - mondja Eszenyi Enikő -, s a ruháknak is azt kell alátámasztaniuk, amit a darabbal szeretnénk elmondani. Hogy bár ez a modemnek nevezett világ a markában tart bennünket, olykor mégis jó lenne elmenekülni belőle. Hogy hova? Például az erdőbe. Ezt persze nemcsak szimbolikusan értem, hanem valóságosan is. Kell egy hely, ahol boldogan, a vágyainak élhet az ember.”
