Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-06-19 / 25. szám
Kultúra 1996. június 19. 13 Babák, sárkányok, boszorkányok és kardos vitézek napja a szabadidőközpontban A Budapesti Bábszínház és a gyerekek játékéhsége Zalaba Zsuzsa Minden második vasárnap Kölyökvár címen zajlik egy népszerű rendezvény a budapesti Almássy Téri Szabadidőközpontban. A tíz éve működő, óriás méretű Játszóház háromtól tízéves korú gyermekek részére létesült olyan foglalkozásokkal, amelyeket az egész család élvezni tud. A Kölyökvár játszóház ezúttal a babák napját ünnepelte meg, három különleges és érdekes stigmára építve egész napos rendezvényét: volt Götz Babakiállítás, amelyen több mint félszáz babát mustrálhattunk meg, köztük olyan értékes művészi darabokkal, melyek ára meghaladta a százezer forintot. A tárlat szomszédságában Götz-ba- baszalon várta a gyermekkorú „kuncsaftokat”. Mondanom sem kell, a babázni óhajtó gyermekseregtől zsúfolásig telve volt a szalon. Lehetett fürdetni, pelenkázni, fésülni, etetni, mosni, vasalni... A Szentendrei Babamúzeum kiállítását maga a tulajdonos felügyelte. Tőle tudtuk meg, hogy varázslatos birodalmában régi és új babák, sőt babaklinika és babaszoba is látHáromtóí tízéves korig: Játszóháza budapesti Almássy téren, koncertekkel egybekötve ható. A Budapesti Bábszínház sajátos módon tálalta ismert báb- és mesefiguráit. Sárkányok, boszorkányok röpködtek a levegőben, kardos vitéz és királykisasszony díszelgett a különös sarokban. Egy másik zugban babatorna, pontosabban baba-mama-papa-torna zajlott, amelyhez egy óriási ernyő szolgált a koordinációs és mozgásfejlesztő játékgyakorlatok eszközéül. A “7 • játszóudvar izgalmas AzugyminHarmincfős stáb gondoskodik a gyerekekről Tóth Lehel felvételei és megunhatatlan já tékok paradicsoma volt, melyben a Családi fészek szolgáltatás olyan szokatlan munkát vállalt magára, mely által a családok akár egy hónapra is i *- kölcsönözhették ked- ClŰZÜl gyCT- vencjátékaikat. Hogy tudtak megszervezni egy ilyen óriásméretű gyermek- zsúrt, ahol az égvilágon minden megtalálható? - kérdeztem Desser Ágnes főszervezőt.- Harmincfős stáb vállalkozik rendszeresen a csodálatra méltó rendezvénysorozatra. Főiskolások, kézművesek, népművelők és színészek hétről hétre hangúkét is érint, s kérdem, mi hogyan próbáljuk latosabbnál hangulatosabb foglalkozásokkal töltik meg négy- emeletes monstrumépületünket, mely a gyermekek érkeztéig kész erődítménnyé, illetve kölyökvárrá alakul át. Hiszi vagy nem, több ezer unatkozó vagy csupán kíváncsi gyermek dől be ide minden második vasárnap, holott mi még ennél is gyakrabban rendezünk különböző gyermekműsorokat és koncerteket. Gyermekeink kiapadhatatlan játékéhsége ránk, szlovákiai magyarokra is érvényes. Az ügy minket is érint, s kérdem én, mi hogyan próbáljuk elűzni napról napra gyermekeink unalmát? Csak a szokásos modellt ne hallanám: „Nesze a lakáskulcs, akaszd a nyakadba, menj a játszótérre, de aztán sötétedés előtt mars haza, drága gyermekem...!” Regény egész banda a vendégem! - kiáltotta az előbb Zuzmó bácsinak szólított városlakó, majd halkan odasúgta az Írónak: -Nagy mázlink van, hogy nem a szadoidokkal találkoztunk, hanem a mazoidokkal. Ezek az én embereim. Sok pénzembe kerülnek ugyan, de a legközelebbi választások után természetesen minden anyagi kiadásom busásan megtérül. Zuzmó apó felkiáltását hatalmas örömujjongás kísérte. A bizalmasan közölt információknak már nem volt ilyen hatásuk.- No most már álljunk meg egy pillanatra! - tette le a bőröndjeit az író és megtörölte verejtékező homlokát. Rágyújtott utolsó szál cigarettájára. Hagyta, hogy a huligáncsapat előrerohanjon a kivilágított Oázis borozó felé, majd a gallérjánál fogva elkapta az öreget és gyengéden megrázta.- Kik azok a szadoidok? És kik azok a mazoidok? És mi ez az egész hülyeség? Itt mindenki a bolondokházából szökött meg? Zuzmó bácsi összeszűkült szemekkel vizsgálta az író arcvonásait, bár a vendéglőből kiszűrődő gyér fény ezt nemigen tette lehetővé.- Most mit bámul rajtam? - horkant fel az író.-Tudja, miért érzi magát úgy, Angyal a körhintán Z. Németh István 4.rész mintha egy zavaros, utópisztikus regénybe csöppent volna? -Nem. De ha tudja, áruljad.- Hát mert valóban oda csöppent - nevetett az őslakos, majd egy hatalmasat tüsszentett. - Megfáztam... - jelentette ki rezignáltan. - De maga csak bízza rám magát nyugodtan. Ha valamit nem ért, pironkodás nélkül kérdezze meg, én majd felvilágosítom. Az író nagyot sóhajtott. A vendéglőből hangos lárma, fojtott harmonikaszó, söröskorsók és tányérok csörömpölése hallatszott, sőt értő kezek néha egy- egy pezsgősdugót is útjára eresztettek.- Még a nevét sem tudom... Az öreg felhúzta a szemöldökét és furcsa grimaszt vágott. Katonásan tisztelgett, lejtett az író körül néhány tánclépést, majd ünnepélyesen meghajolt.- Szólítson csak Zuzmónak. Ahogy mindenki. Nemsokára én leszek az ország első embere. Miniszterelnök vagy efféle, majd meglátjuk. Lehet, hogy bevezetem a császárságot, és nem lesz gond a parlamenttel, amely különben is divatjamúlt dolog. Az író halványan elmosolyodott. Most először mókásnak találta az öreget. A végén még szimpatikussá válik ez a vén bohóc....- Nem hisz a fülének, ugye? - hunyorgott amaz, és intett az írónak, hogy ideje betérni az Oázisba. - Pedig az utolsókból lesznek az elsők... Első pillantásra kiderült, hogy az Oázis a legrosszabb állapotban lévő kocsma, amit az író valaha is látott. Az „ócska lebuj” kifejezés nyálas hízelgésnek hatott volna, de a hazatévedt vándor inkább nem minősített semmit, hagyta, hogy Zuzmó úgy vezesse körül a kis lepratelep helyiségeiben, mintha a legfényesebb paloták egyikében lépkednének.- 0 Petting Betty! - mutatott a pult mögött álló kövér csaposnőre. - Ha kielégítetlen, vagy ilyesmi, bármikor szívesen a rendelkezésére áll...- Megtisztelő - dadogta az író, de.... Nem élek vele.- Nem azt mondtam, hogy vegye el feleségül... -humorizált az őslakos, és szertartásosan kezet csókolt a foghíjas, bibir- csókos nőnek, aki kimosolyogva két hájas pofikája közül lágyan fejbecsapta Zuzmót egy mosogatóronggyal. A hátsó teremben foglaltak helyet, mert a másikban kisebbfajta verekedésben tört ki az egyre durvább stílusú törzs- közönség. Az író egy dupla kávét rendelt, a társa egy üveg vodkát. Két percen keresztül Heti kultúra Tárlatvezető Kópé(k) Dunaszerdahelyen Szabó Ottó és Rácz Noémi illusztrációival lapunk Kópé- illetve a közelmúltig Gyermekvilágnak nevezett - rovata is jelen van a dunszerdahelyi Kortárs Magyar Galériában azon a kiállításon, amely a hazai könyvpiacon megjelent meséskönyvekhez, gyermekverskö- tetekhez, illetve tankönyvekhez készült illusztrációk közül válogat. A tárlat többek között arról próbál képet adni, milyen utakon járnak a szlovákiai magyar képzőművészek (Barta Gyula, Klára Horváth-Smído- vá, Jaksics Ferenc, Janiga József, Kopócs Tibor, Lőrincz Zsuzsa, Nagy József, Nagy Zoltán, Németh Ilona, Varga Lajos s a már említett Szabó Ottó és Rácz Noémi) a gyermekkönyv- illusztrálás terén, műfajában. Persze ha csak erre vállalkozott volna ez a bemutató, nagyon szűk réteg - képzőművészek, szakmabeliek, kiadók, lapszerkesztők - érdeklődésére számíthatott volna. De ez a tárlat elsősorban a gyerekeket szerette volna megszólítani, és figurák, színek, ábrák, alakzatok segítségével elvezetni egy olyan képzelt világba, amelyet először íróink-költőink építgettek, teremtettek meg szavakból. Ehhez a szövegi világhoz születtek a képek, amelyek Dunaszerdahelyen a panelokra, falra kerültek. Hogy ez a figurális-képi más világ-e, mint az eredeti, a szövegből alkotott? Kérdezem ezt azért, mert sokszor, sokan hajlamosak azt hinni-állítani, hogy az illusztráció másodlagos, végül is a szöveg támasza. (Ha támasz, akkor legfeljebb a gyerek képzeletének támasza!) Más vagy nem?... egy biztos, önálló. Szöveg nélkül is teljes. Aki látta a bemutatót, különösebb magyarázat nélkül is elhiszi. Aki nem látta, jáijon utána. Talán még annyit - főleg azoknak, akik aggódnak a gyermekkönyvkiadás, a gyermek- könyv-illusztrálás létéért és jövőjéért -, hogy e gyermek- könyv-illusztrátoraink munkáját bemutató kiállítást a jövőben szeretnék biennále- szerű, tehát kétévenként jelentkező, rendezvényként életben tartani. Az idei bemutató a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete, a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága és a Kortárs Magyar Galéria gyüt- tes támogatásával jöhetett létre. Szindbád Pöstyénben Pozsony és Besztercebánya után Pöstyénbe vándorolt Krúdy Gyula regény-, illetve Huszárik Zoltán filmhőse, a meghervadt szépasszonyok szerelmében élő, sebzett, romantikus dzsentri. Előbb mozgóképen láthatta a szlovák fürdőváros közönsége, a húsz éve elment színészkirály, Lati- novits Zoltán megszemélyesítésében, Huszárik Zoltán Szindbád című, 1971-ben filmszalagra írt freskójában. Aztán papírra vetve, rajzokon, skicceken, vázlatokon láthatták viszont a pöstyéniek. Mert HuszárikZoltánnak, a magyar filmtörténet és művészeti élet zseniális, reneszánsz egyéniségének filmhősei, a szépasszonyok és öregurak, bolondok és bohémek, félárvák és félkegyelműek vagy a filmetűdök helyszínei, a város, a berek és minden ötlet, amely képpel közölhető, papíron is megszületett. De képeken örökítette meg barátait és főleg szerelmeit. Asszonyait, akiket - Csoóri Sándor kifejezésével élve - egy „szecessziós éden- kert”-be vezetett. Ezekből a rajzokból, papírra álmodott filmtervekből, filmes előtanulmányokból és szerelmekből állított össze Lencsó László, a budapesti Magyar Filmintézet munkatársa egy kamarakiállítást, amely a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete közvetítésével előbb Pozsonyban és Pöstényben mutatta be Huszárik Zoltánt képzőművészként is. tallósi csak az elégedett szürcsölésük hallatszott, majd az író a szomszéd helyiségben dorbézolókra mutatott.- Még mindig nem magyarázta meg, hogy kik azok a szadoidok és kik azok a mazoidok. Egy életen át furdalna a kíváncsiság, ha tudatlanul mennék innét vissza Ausztráliába.- Visszamegy? - csuklott az őslakos. - Miért olyan biztos benne, hogy bárhová is eltávozhat innét? Az író a bőröndjében kotorászott. Cigarettát keresett, egyelőre nem sok sikerrel.-A kérdésemre feleljen, jóember. A többit bízza csak rám. író vagyok. A politika nem nekem való.- A politika.... - sóhaj tott Zuzmó, és erősebben szorította a vodkásüveget. Ráncos kezén kidagadtak az erek. - A politika az élet sója. Kötéltánc a háborgó latrina fölött... Halálugrás a kávédarálóba... Szeretkezés egy döglött orángutánnal... Töltényhüvely egy odaégetett fasí- rozottban... Kiáltás a szeméremdombról... Hát el tud képzelni ennél nemesebb dolgot?! Az öreg láthatóan elérzéke- nyült. Meg aztán a vodkát sem vizezték...- Adjak egy zsebkendőt? - kérdezte az lró.-M aga jó ember - szipogta a másik. - De legalábbis tiszta és ártatlan. Magából nem lenne jó politikus. Csak ha előbb kissé átprogramoznák az agyát. Hm... Nem is rossz ötlet. I vott. Hosszasan, lehunyt szemmel.-Aki körhintára ül, először mindig elszédül egy kicsit - mondta elgondolkozva Zuzmó, miközben piszkos, gyűrött noteszt húzott eíő a zsebéből. - Mivel ez a pártdokumentum csak félig ázott át, most azonnal fel tudom venni az adatait. Remélem, csak az igazat, a színtiszta igazat mondja majd. -Tessék?-Ha nem hall jól, szóljon át azoknak, hogy csendesebben vigadjanak. Neve?- Kvazár Lázár. De ez csak az írói nevem. Elégedjen meg ennyivel. (Folytatjuk)
