Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-06-12 / 24. szám
Politika 1996 .június 12. Budapesti beszélgetés Adam Michnikkel, egykori máskéntgondolkodóval, a Gazeta Wyborcza főszerkesztőjével Cinizmus és moralizálás között SZILVÁSSY JÓZSEF Michnik úr, miként érzi magát napjainkban az egykori ellenzéki, aki megélte a kommunista rendszer összeomlását, ugyanakkor tapasztalhatja, hogy növekszik az elszegényedés, a csalódott és közönyös emberek száma Közép-Európában. Hogy érzi magát napjainkban?- Egy szóval válaszolhatok: boldogan. Mi, ellenzékiek nem hittünk az utópiákban, nagyon jól tudtuk, hogy a demokrácia nem földi paradicsom, és bizony disznóságok, korrupciók, csalások, bűnözések, nagy lopások is előfordulnak elég nagy számban. Azért is boldog vagyok, mert ezeket a disznóságokat a lengyelek is szuverén döntések alapján viszik végbe, nem a Kreml parancsára. Mégis, miként éli meg ezt az ön által is említett sok disznóságot?- Nem esem a hamis patriotizmus hibájába, nem tűröm el ezeket a disznóságokat csak azért, mert az én népem viszi végbe. Mi most azt éljük meg, amit nem is olyan régen politikai oktatásokon Marx Károly műveiből tanultunk. Vagyis különböző vagyonok újrafelosztását és az eredeti tőkefelhalmozódást. Ez egyébként máshol sem ment disznóságok nélkül. Ausztráliát börtöntöltelékek és foglyok alapították, Amerikában hatalmas vagyonok alkoholcsempészésből keletkeztek. Később az unokák már nem firtatták nagyszüleik vagyonának az eredetét, ha azt nemes célokra fordították. Csakhogy én nem tudom mindezt az unokák szemével szemlélni, én ebben a világban, és most élek. Milyen megoldásokat kínál azoknak, akik ugyanúgy nem tudják mindezt tétlenül szemlélni?- A hozzám hasonló értelmiséginek leginkább két veszélyt kellene elkerülnie. Az egyik kétségtelenül a cinizmus. Csipetnyi szkepszis minden értelmiségiben létezik, s ez kell is a túléléshez, de ha ez aránytalanul megnövekszik, vagy elhatalmasodik rajtunk, akkor bizony cinikusok lehetünk. A másik a moralizálás. A szenteknek a kolostorokban a helyük. Ha a moralizáló ember a társadalomban él, akkor vagy bolondokházában köt ki, vagy másokat csuk be oda. Akkor cselekszünk helyesen, ha életünkben a cinizmus és a moralizálás között hajókázunk. Ön minduntalan nagy hullámokat kavar ezzel a hajókázással.- Ennek nagyon örülök. Pedig csupán a toll a fegyverem, ezt viszont soha nem adtam el sem a kormánynak, sem a püspöknek, senkinek. Lengyelországban és külföldön is nagy vihart váltott ki, hogy a Wujek-bányal sortűz perében, amelyben Kiszczak tábornok felelősségét bizonyították lengyel bányászok életének kioltásáért, ön az egykori belügyminiszter védelmére kelt.- Szidtak is emiatt a bolsevik arcú antikommunisták. Úgy hittem, s máig úgy hiszem, hogy vége a kommunizmusnak, legyen hát vége a gyűlölködésnek is. Ha ön bíró lenne, felmentené-e például Kiszczakot, vagy másokat, akik emberek közé lövettek?- Hála Istennek, nem vagyok bíró. Én valóban megbocsájtanék, méghozzá a biblia szellemében, amely azt sugallja, ne gyűlölködj, tégy inkább jót ellenségeiddel. Talán a legfőbb bűnösöket azért mégis szigorúan törvényes keretek között felelősségre kellett volna vonni, de semmiképpen sem lett volna helyes, ha az antikommunista hisztéria felkorbácsolása rászabadítja a gyűlölet és a bosszú ösztöneit a lengyel politikára. A lengyel elnökválasztáson a második fordulóban Walesára szavazott, s ezt meg is írta.- Én az első fordulóban Jacek Kuronra voksoltam, aztán a második körben csak Walesa és Kwasniewski között választhattam. Megittam néhány vodkát, Ezeket a disznóságokat a lengyelek is szuverén döntések alapján viszik végbe, nem a Kreml parancsára. befogtam az orrom, amikor Walesát választottam, de őt tartottam abban a konkrét helyzetben a kisebbik rossznak, ugyanis Kwasniewski révén már minden fontos poszt a baloldalhoz került, s ez nagy veszélyeket rejt magában. Egyébként éveken át keményen bíráltam Walesát, megírtam, hogy megszabadult azoktól, akik államférfiként megteremtették őt, és a hivatalában seggnya- lókkal veszi körül magát. Miután megismertem Kwasniewski csapatát, finomabban minősítem Walesa egykori hivatalnokait. Ml a baja Kwasniewskivel?- A baloldali hatalomkoncentrációt testesíti meg. Aztán túlságosan jólfésült. Járt például Fehéroroszországban, ahol Luka- senko elnökkel együtt, egy asztal mellett tárgyalt az ellenzékiekkel. Walesa erre képtelen lett volna, talán még az asztalt is Lu- kasenkóra borítja... Szellemes, kendőzetlen véleménynyilvánításaiért milliók szidják és dicsérik. Miként lapját is, amely nyolcvankilences indulása óta nyolcszázezres példányszámot ért el.- Bizsergető érzés, ha dicsérik a lapot, ám az sem baj, ha szidják. Fontos, hogy vásárolják, vagyis nem mindegy, miért szidják. Az lenne a nagy baj, ha szidnák és nem vennék meg a standokon. Milyen manapság a sikeres főszerkesztő?- Országa és lapja válogatja. De a színvonalas napilap főszerkesztői abban talán hasonlítanak egymáshoz, hogy prófétikus küldetéstudat és az üzletember ötvöződik bennük. Ha nincs benne üzleti érzék, akkor inkább vonuljon elefántcsonttoronyba, hiszen a lapot ugyebár, el kell adni. Ha viszont csak üzletember nemesebb célok nélkül, akkor cinikus akarnok az illető, aki vakvágányra viszi a lapot. Országainkban manapság különösen sokat beszélnek a lapok függetlenségéről, az ezt kikezdő veszélyekről.- Ilyesmikkel sok hiú politikus próbálkozik. Normális demokráciában, ahol világosak a pozíciók és a játékszabályok, köny- nyen az értésükre lehet adni, hogy a toliam, a meggyőződésem nem eladó. Ön sokkal derűsebbnek tűnik, mint a jelenlegi közép-európai valóság...- Én mindig jókedvű, a bővérű életet kedvelő ellenálló voltam. Ma sincs semmi okom a sopán- kodásra. Sok jót valóban nem lehet elmondani itteni világunkról, de azért az nem kis dolog, hogy egy pozsonyi magyar kiadó, Szigeti Lászlóék Kalli- gramja, Budapesten adja ki egy lengyel szerző művét. És megjelenik Bibó szlovákul, csehül, lengyelül, Patocka pedig magyarul, lengyelül. Ez bizony nem akármi. Valóban. Csakhogy jórészt egy maroknyi értelmiségi gondolkodik és cselekszik európai léptékben, miközben körülöttünk burjánzik a nacionalizmus, a nemzetállami eszme. Ön miként látja a Kárpát-medencei magyar kisebbség helyzetét és jövőjét?- Sok magyar barátom jogos fájdalommal ma is Trianont emlegeti. Honfitársaim szerte a vüá- gon pedig ugyanilyen megalapozottan Jaltát, ahol a legkövetkezetesebb antifasiszta magatartást tanúsító lengyeleket árulták el. Sorolhatnám a további sérelmeket, amelyekre csak egy megoldást látok, éspedig az egységesülő Európát, ahol a határok szerepe fokozatosan csökken. Rövid távon nem utópia mindez?- Nem, csak hát égi mannaként most sem hull az ölünkbe a demokrácia. A jövő viszont most már teljes mértékben a mi kezünkben van itt, Európa közepén. Ez óriási lehetőség. Elsősorban tőlünk függ, hogy ez a jövő szabad, toleráns és nyitott társadalmat jelent-e, vagy az új ortodox diktatúrák hazugságra épülő világát. Vagy háborúzni fogunk a határokért, vagy a határokat útjelzőkké alakítjuk. Vagy a nacionalizmust, a törzsi gyűlölködést és ezáltal a világtól való elszigetelődést választjuk, vagy visszatérést Európához. Ezek nem lózungok és sóderek, hanem drámai alternatívák. Tőlem, tőled, mindannyiunktól függ, hogy új szögesdrót- sövényeket építünk-e, vagy pluralizmuson és tolerancián alapuló új rendet. Se háború, se béke Boszniában már nincs háború, de nincs is béke. Az előrehaladásnak számos tagadhatadan jelét tapasztalni, hiszen van élelem, s eltűntek az útakadályok, tehát az életfeltételek javultak; ugyanakkor a valódi problémát az jelenti, hogy a muzulmánok, a horvátok és a szerbek között tovább él a politikai-etnikai megosztottság - nyilatkozta a Párizsban megjelenő angol nyelvű napilapnak, az International Héráid Tribune-nak Szadako Oga- to, az ENSZ menekültügyi főbiztosa. A boszniai választások békés megtartásának esélyeiről szólva - ezeket a békemegállapodás szerint ősszel kellene megtartani - Szadako Ogato elmondta, hogy ezt a menetrendet már Daytonban is sokan túl optimistának tartották, s „mindezt megerősítette, ami most történik”. - Ha az emberek még az egyszerű látogatásoknál sem élveznek mozgásszabadságot, ugyan miként tudnának visszamenni lakhelyükre és szavazni? - tette fel a kérdést. Elvetette ugyanakkor a szavazás elhalasztásának gondolatát, mondván: ez csak rontaná a helyzetet. Honeckert majdnem megbuktatták A szovjet vezetés 1984-ben meg akarta buktatni Erich Ho- necker akkori keletnémet vezetőt, mert nem értett egyet azzal, hogy a két német állam határán felszedik az aknákat. Egon Krenz, az egykori állampárt első embere a volt keletnémet pártvezetés 6 tagja ellen folyó perben jelentette ki ezt Berlinben. Az ügyészség a belnémet határon agyonlőtt személyek halála miatt gyilkossággal vádolja őket. A vádirat szerint mint felelős vezetőknek lépéseket kellett volna tenniük a határ őrizetének emberibbé tételéért, hiszen tisztában voltak azzal, hogy a határőrök agyonlövik a Nyugatra szökni próbálókat. Krenz azt bizonygatta, hogy a két német állam közötti határ védelméről nem a keletnémet rendszer vezetése döntött, hanem Moszkvának volt döntő szava. Ennek bizonyítására említette, hogy a szovjetek 1984- ben le akarták váltani Erich Honeckert, aki egy egymilliárd márkás hitelcsomagért cserébe megígérte a nyugatnémeteknek a határon az aknák felszedését. Állítólagos szuperjogainkat szívesen felcserélnénk hétköznapi emberi jogokra Nem kérünk a húzd meg - ereszd meg politikából Szűcs Béla____________________ Nincs olyan hét, hogy az állam- hatalom valamelyik magyarlakta területen ki ne kezdené a nemzetiségi jogokat, ne húzna egyet az évtizedek során kiharcolt lehetőségeinket fojtogató korlátozások hurkán. Égymás után váltják le a különféle intézmények magyar igazgatóit, a múzeumokból eltávolítják a magyar feliratokat, megvonják a támogatást kulturális intézményeinktől stb. Ezek nem olyan dolgok, amelyekre felfigyel a világ, ezért szép sorban könnyűszerrel balkáni szintre züllesztik a naponta világgá kürtőit „szuperjogainkat”. Tudjuk, hogy a „húzd megereszd meg” politikát a háttérből a nemzetállami erők mozgatják, amelyek koalíciós szövetségesei az uralkodó pártnak, noha itt is szép számmal találhatók elfogult naconalis- ták. Ők hajszolják az alternatív oktatást, ők hagyták jóvá „a haza védelmének” ürügyén az ún. Btk-törvényt, a területi átszervezéssel ők szeretnék szétforgácsolni a magyarságot. Ez azonban csupán a jéghegy csúcsa, az igazi magyarellenesség az államapparátusban folyik, ahonnan lassan kiebrudalják az összes magyar középkádert is. (Ugyanis a vezető posztokon már egyetlen magyar sincs.) Pedig a szlovák nyelv tanulásának fő érve a magyarok érvényesülése. A kérdés az, hogy hol? A Meciar-kormány ugyan hány magyar vezetőt nevezett ki különféle posztokra? Egyet sem. De mi fegyelmezetten éljük másodrendű állampolgári életünket. Nem tüntetünk, nem lázadozunk, kénytelenek vagyunk eltűrni, hogy a hivatalok újabb és újabb intézkedésekkel megnyirbálják szabad nemzetiségi fejlődésünket. Bízunk azonban abban, hogy egyetlen nemzetállamnak sincs jövője Európában. Legalábbis erről tanúskodik a szlovák politika világvisszhangja. A nálunk járt külföldi politikusok, az EBESZ-főbiztos, újságírók és az itt élő nagykövetek, diplomaták jóindulatuk ellenére sem képesek beleélni magukat a magyarság helyzetébe. Megtévesztésükre pedig a kormányfő olyan meglepő gesztusokat tesz, amelyekről senki sem tudja, hogyan képzeli el és milyen előnnyel jár a kisebbségnek. Ez a „húzd meg-ereszd meg” politika másik fele. Most az egész szlovák sajtó azt találgatja, hogy a magyar választó- körzetekről tett nyilatkozata, milyen fából vaskarika. Egyik lap szerint ez már az autonómia bizonyos fokú elismerése lenne, pedig Meciar arról hallani sem akar. De azt sem tudja senki, hogy a nemzetiségi nyelvek használatáról többször is megígért törvény mikor és hogyan születik meg. Ugyanis a miniszterelnök egy merész fordulattal most a kisebbségi és regionális nyelvek európai chartáját akarja elfogadtatni, pedig a kisebbségi főbiztos szerint ez a dokumentum nem tölti ki a szlovák törvényekben mutatkozó hézagokat. Ki tudja, hogy „szuperjogaink” mikor változnak normális nemzetiségi jogokká? Lehet, hogy a szlovák-magyar alapszerződés gyakorlati valóra váltása talán jelentős lépéseket eredményez e téren. Reméljük, hogy a Meciar-Horn találkozón olyan konkrét megállapodások születnek, amelyek rendezik a két ország kapcsolatait. Mi pedig hajlandók vagyunk lemondani szuperjogainkról olyan közönséges jogokért, mint amilyeneket a szlovákok élveznek.
