Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-05-19 / 20. szám
► a LÁZÁR ERVIN A tisztás szélén egy kerek képű úritök vigyorgott. Nagyon tehetséges volt ebben a műfajban. Istenien tudott vigyorogni. Persze ez nem túlságosan lényeges. Mivelhogy a tisztáson éppen a kecske reggelizett. Ő sem túl lényeges, de róla akarok mesélni. A mese kezdetén, tehát most, egy időben a nem túlságosan lényeges úritök mesteri vigyorgásával, a kecske azt mondta:- Mek-mek. Nos, ha tudnék kecskéül, azon nyomban mondanám is, mit jelentett ez a mek-mek. A bökkenő az, hogy nem tudok kecskéül. így hát jelenthette azt is. hogy „Hej, de jó ez a friss réti csenkesz!”, de azt is, hogy: „Mindig csak ez a vacak réti csen- kesz! Unom!” Ez azonban most már sohasem derül ki, már csak azért se, mert az erdőből kilépett a ló, megállt a tisztás szélén, és hangosan azt mondta:- Nyihaha! A kecske fölkapta a fejét, egy darabig bámult a lóra, mint borjú az új kapura. Aztán olyan nem-tudom-formán széttárta a két első lábát, jelezvén, hogy ebből a nyihahából egy kukkot sem ért. És azt mondta:- Mek-mek! - Majd csipetnyi gondolkozás után még hozzátette: - Mek. A ló megrántotta a vállát, egyúttal a fejét is rázta, s azt mondta: - Nyihaha! Ami jelenthette azt is, hogy „nem értem”, de esetleg azt is, hogy „jó napot”. Nem tudom. Sajnos, nem tudok lóul. Nagyobb baj, hogy a kecske sem tudott. Közlebb léptek egymáshoz.- Nyihaha, nyihaha - magyarázta a ló.- Mek-mek - próbálkozott a kecske. Jó lassan, tagoltan mondta, hátha így megérti a ló. De nem értette. A kecske búsan vakarta a feje búbját, a ló meg minden erejét összeszedve gondolkozott. Ettől még a szokásosnál is jobban kétfelé állt a füle. Aztán földerült a képe. Rájött, hogy tud egy kicsit szamárul.- I-ó, i-ó - mondta. A kiejtése nem volt ugyan tökéletes, de aki tud szamárul, azért megértheti. A kecske azonban szamárul sem tudott. De ha már a ló idegen nyelven beszélt, ő sem akart szégyenben maradni, megszólalt birkául, azaz, ahogy előkelőbbek mondják: juhul.- Beee - mondta. A ló rázta a fejét. Nem tudott birkául. Már-már úgy tűnt, sohasem vergődnek zöldágra. Az észrevette a nyulat, és kiáltozni kezdett neki. Üritökül. az időre még a vigyorgást is abbahagyta. A nyúl tekintve, hogy a legműveltebb állatok közé tartozott az erdőben (lám, úritökül is tudott), azon nyomban megértette, miről van szó, és méltóság- teljesen közelebb jött. Legszívesebben futott volna, de hát ilyen nagy tudású állathoz, ugye, nem illik az ugrifüles futkározás!- Na, csak mondjátok - mondta -, szerencsére én minden nyelven beszélek. Ebbe a mondatba kicsit belepirult, mert az az igazság, hogy őzül éppen hogy csak makogott valamit, és sárgarigóul meg pacsirtául nem tudott egy kukkot sem. De azért rendes kis állat volt, legalább elpirult, ha hazudott. A ló meg a kecske nagyon megörült neki.- Nyihaha - mondta a ló.- Mik-mek? Mik-mek? - kérdezte izgatottan a nyulat a kecseke.- Azt mondja, hogy mek-mek tolmácsolta a nyúl. A kecske arca felderült, és boldogan mondta:- Mek-mek, mek-mek.- Nyiha? Nyiha? - kérdezte most a ló. A nyúl fordított.- Azt mondja a kecske, hogy nyihaha - világosította fel a lovat. A ló meg a kecske összenevettek, és barátságosan lapogatták egymás lapockáját. Ezt a kecske unta meg előbb. Karon fogta a lovat, odaballagtak az úritökhöz, és megették. „Vajon jól fordítottam?” - tűnődött a nyúl, és a homlokát ráncolta. A mikor a török közeledett, Zrínyi Miklós elrendelte, hogy Szigetváron erős várat építsenek. Hozzá is fogtak a munkához, hordták a követ, döngölték a földet, de a várfal sehogy se akart összeállni - mindig leomlott. Azt mondja az egyik katona:- Ide hallgassanak, emberek! így a vár falát soha fel nem építik. Azt másképpen kell kezdeni.- Hát hogyan kell? - kérdezték tőle a többiek.- Akkor áll össze a tégla, ha a falba beépítik az aranytyúkot - felelte a katona. Erre Zrínyi kiadta a parancsot, hogy mindenki keresse az aranytyúkot. Kereste is mindenki, látástól vaku- lásig keresték, végül meg is találták. No, ha megtalálták, mindjárt megfogták, és a vár déli falába befalazták. Ettől fogva úgy ment az építkezés, mint a karikacsapás. A várfal szépen emelkedett, többet nem dőlt össze. Az aranytyúk meg tojni kezdett. Gyűltek a tojások a várfal aljában, s most már a tojásokat kereste mindenki. Azért van ma a várfal oldalában az a sok lyuk, mert azóta is keresik az aranytojásokat, de eddig még egyet sem találtak. Szigetvári népmonda nyomán sJ. Cl a a viL gy / De ha nem is, nosza, válassz magadnak hangszert! Bármelyiket, egy kivételével, mert az valahogy nem illik a többi közé. Vajon melyik? Készítette: Miroslav Motycík MEGFEJTÉS Az április 28-ai számunkban közölt feladat megfejtése: a B-vel jelölt háló, mert az nem bőrből készült táskaféle. Nyertesek: Putz Ildikó, Bős: Dobos Piroska, Udvard; Holler Zsolt, Párkány; Sarlósi Noémi, Szomotor; Lukács Szonya, Nagy kapós. JACQUES PREVERT* Az iskola réme Fejét tagadva rázza de a szíve igent dobol fittyet hány a kit szeret annak dacosan áll és szól a kérdés felírva már a feladat s ő hahotázva felkacag letöröl minden számot és mondatot nevet és dátumot képletet és kelepcét s bárhogy fenyegeti eminensek bármint nevessék színes kréták tarka színeivel a baj fekete táblájára fel az öröm arcát rajzolva felel. Bitiéi Lajos fordítása A lant-madár k Kétszer kettő négy kétszer három hat kétszer négy az nyolc A tanító így szólt: ismételd el! Kétszer kettő négy kétszer három hat kétszer négy az nyolc Ám a lantfarkú madár most arra száll a gyerek látja hallja hívja Ó ments meg engem szép madár játsszál velem! A madár leszáll és játszik a gyerekkel Kétszer négy az nyolc A tanító így szólt: ismételd el! D most már játszik a gyerek és vele játszik a madár... Kétszer négy az nyolc kétszer nyolc az tizenhat és mondd meg, mennyi kétszer tizenhat? Mennyi?... semennyi... a gyerek hallgat nézése merengő nem... nem... semmiképp sem harminckettő. És elrejti a madarat a pad alatt s a gyereksereg hallja ahogy csicsereg egyik sem figyel már mási csak a szárnyas kis muzsikást s a kétszer nyolc ködben forog s a kétszer négy s a kétszer kettő tűnik... foszlik... akár a felhő az egyszer egy sem egy sem kettő az egyszer egy elpárolog. S a lant-madár muzsikál a gyermek dalol s a tanító reá kiált: Mikor hagyod már abba ezt a komédiát?! De most már minden gyereket ringat az ámulat s az iskolafalak csendben leomlanak. És visszaváltozik homokká az ablaküveg a tinta visszafehérül vízzé a padok visszazöldülnek fákká a kréta sziklafallá mered s a toll visszaéled madárrá. Tamkó Sirató Károly fordítása *Jacques Prévert a francia főváros, Párizs nép- költője. Sok egyéb téma mellett szívbéli melegséggel ír a gyerekekről és az állatokról. Szerkeszti: Tallósi Béla Rdcz Noémi illusztrációi
