Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-05-19 / 20. szám
32 oldalas színes _____ MA GAZIN Heti tévé és rádióműsor Riportunk a magazin 8-9. oldalán „...a szeretet nyelvét mindjobban megtanuljuk, Riportunk a 8-9. oldalon Á tííz&rző írásunk a 12. oldalon 1996. május 19. XXIX. évfolyam Ára 10 korona nemcsak a napi betevő falatjára kénytelen gondolni, vagy az élvezetek halmozásának különféle módozatait gyakorolni, ha valakinek egyáltalán van ideje és képessége gondolkodni, törheti a fejét, mi történik ma Szlovákiában. Illetve, látni látja, mi történik, ha nem vak, süket és néma, vagy annyira szenilis, hogy a gyalogsági gránátot tojásnak, a felrobbanó autót repülőnek, az ország vezetőit demokraták válogatott nemzeti tizenegyének, a diktátort pedig jótevőnek képzeli. A fejtörést inkább az okozza, meddig mehetnek így a dolgok, ahogyan mennek, s mi lesz a nóta vége. Hogy mit képes még elviselni ez a társadalom, s meddig képes elmenni a hatalom, milyen eszközöket bátorkodik előhúzni, hogy az általa elképzelt rendet úgy-ahogy megtartsa. Hogy ne uralkodjon el a káosz. Mert az ország jelenlegi vezetése eddig még mindent megetetett a lakosság többségével: adott neki országot, amelyet, ki tudja, hányán és hogyan akartak, adott neki új büntető törvénykönyvet, diszkriminációs nyelvtörvényt, vagyonjegykönyvet, amely bagót sem ér, szép ígéreteket, hogy itt Svájc lesz, ha ugyan nem Amerika (hogy egyik sem lesz, nem nehéz megjósolni). Hanem arról nem énekelt a tisztelt dalárda, hogy robbantgatá- sok is lesznek, s hogy mit kíván akkor tenni, ha kezd a kezéből kicsúszni a dolgok irányítása. Márpedig mindent megtesznek, hogy ellenőrzésük alá vonják a társadalom minden területét, kezdve az erőszakszervezetektől (katonaság, rendőrség, titkosszolgálat), folytatva a gazdasággal, a közigazgatással, az oktatással, egészségüggyel, befejezve a sajtóval és a művészetekkel, egészen a vécésné- nik káderezéséig. A terv szép volt és grandiózus: megalapozni egy országot, rendet teremteni benne és bevonulni a történelemkönyvekbe; a nemzet jótevőiként beiratkozni a jövő fényes lapjaira. Mert vitathatatlan, hogy minden diktátor rendet akar. Olyan rendet, amelynek ő és néhány feltétlen hűbérese a garantá- lója, letéteményese, ellenőrzője és végrehajtója. Az ilyen forgatókönyveknek csak egy aprócska műhibájuk van: az emberek millióit, mint közbeeső láncszemet, amolyan arctalan masszának tekintik, amelyet a számok egyszerű törvényével igába lehet hajtani. Mondjuk: minden járási elöljáró, kórházigazgató, polgár- mester, médiacsászár, szindikátusi elnök, rendőrfőnök, munkaügyi hivatali elöljáró, miegyéb a mi emberünk lesz, azok hozzák a maguk megbízható embereit, s egyszer csak magától működni kezd a dolog, mint a mesében, a maguk öntörvénye szerint. Elég, ha mondjuk minden öt, tíz, ötven vagy száz emberre jut egy ny emberünk. Az emberi társadalom (pechjére vagy szerencséjére) azonban mindig elvetette a számok és a vegytiszta képletek logikáját. A haladás és a fennmaradás (mondhatnánk rendet is) mindig azoknak volt köszönhető, akik nem tudták elfogadni a rájuk tukmált, mások által elképzelt rendet, hanem más elképzeléseik voltak a világról és az élet értelméről. Ha nem lett volna Luther, még mindig a katolikus egyház egységes rendje uralkodna, igaz, nem volna benne sok köszönet. Ha nem lenne Kováé elnök, egy-két figura az alkotmánybíróságból, néhány izgága tollnok, egy- pár független gondolkodásra képes értelmiségi, elégedetlenkedő figura, olyan rend lenne Szlovákiában, hogy Meciarék megnyalhatnák a tíz ujjúkat. Csakhát - vannak. És így félő, hogy a rend nem úgy alakul, ahogyan azt a dalárda elképzelte. Meg aztán itt van a külföld, amelyet nem lehet uralom alá hajtani, legfeljebb kikiáltani ellenségnek. A dalárda logikája szerint Szlovákia ellenséges gyűrűbe került, mert a demokratikus Európa nem hagyja békén az ország vezetőit, hogy azt tegyék, amit nekik jólesik. Tulajdonképpen igazuk van, csak éppen szeretik összemosni a fogalmakat. A külföldi kritikusoknak nem Szlovákiával van bajuk, hanem a szlovák politikai vezetéssel, mint ahogyan a hazai ellenzéknek sem a hazaárulás jár az eszében, hanem az ország jóhíre és jóléte. A kettő nem ugyanazt a rendet feltételezi. Az egyik a diktatórikus módszert kedveli, a' másik a szabadság szelleme által vezérelt rendét, amelyet nem felülről oktrojálnak a polgár fejére, hanem a polgár választja meg magának, amiképp ő a garantálója, letéteményese, ellenőrzője és végrehajtója is. Sajnos, a polgár Szlovákiában egyelőre nem hajlandó polgárként viselkedni. A hatalom pozícióit megrendítő figurák nem a politikai ellenzékből és a bátor polgárok közül kerültek ki. Őket a dalárda egyelőre, kénytelen-kelletlen, ignorálta. A robban tgatás és az első, feltételezhetően politikai indítékú gyilkosságra közvetve azok miatt került sor, akik a dalárdából kerültek ki, vagy a saját struktúrájuk ellen fordultak. Valószínűleg láncreakciót indítottak el. Hogy ez milyen káoszt von maga után, s hogy milyen erőszakos lépésekkel akar a dalárda ránk erőltetni a maga által elképzelt rendet, hamarosan eldől. KÖVESDI KÁROLY
