Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-03-17 / 11. szám
OLIMPIAI SZTÁROK | 1912, STOCKHOLM Kóczán Mór Akárhányszor végigböngészhetjük az olimpiák eredménylistáját, Kóczán Mór nevével nem találkozunk. Akkor hát hogyan került be az ötkarikás játékok sztárjai közé? Nos, a válasz egyszeri!: a század első felében Csallóközaranyoson, majd Csilizradvá- nyon tevékenykedő református (segéd)lelkész éppen az egyházi méltóságok felháborodásának megfékezésére időnként álnéven versenyzett. Így szerepelhet Kovács Miklósként a stockholmi olimpia férfi gerelyhajításának dobogósai (50,50 méteres dobásával harmadik lett) között. S bár egyszer sem sikerült aranyérmet szereznie a sportolók négyévenkénti fesztiválján, mégis századunk első harmadában a nagy magyar atlétaegyéniségek sorába került Beregszászi gimnázumi évei alatt egy keményfából készült, közel hetven kilós létrát emelgetett nagy szorgalommal. Súlyzó gyanánt Nyolcadikos korában figyeltek fel rá a lőcsei diákversenyen, s a kivételes képességű fiút leigazolta a Budapesti Torna Club. Később családi döntésre Pápán teológiát tanult. Már ott főbenjáró bűnnek számított a ,/nezte- len lábakkal és karokkal végzett sportolás”. Mikor meghívták az első versenyére, a teológia igazgatója hallani sem akart az engedély megadásáról. ,f?gy jövendőbeli papnak hogyan járhat ilyen komédián az esze" - mondta, de végül mégis hozzájárult Kóczán teológiahallgató rajtjához. Egyetlen alkalomra. És a tehetséges dobóatléta 57,05 méterre hajította a gerelyt, s ezzel túlszárnyalta az érvényes vüágcsú- csot. Nagy eredménye nyomán készülhetett a londoni olimpiára (1908). Négy számban is elindult, ám tapasztalatlansága megbosszulta magát: már sorra a selejtezőkben kiesett. Gerelyvető kísérletei túl magasra sikerültek, meg sem tudta közelíteni egy hónappal korábban felállított világcsúcsát. Olimpiai kudarca egyáltalán nem törte le, versenyzett tovább, és 1911 őszén Pozsonyban újabb világcsúcsot állított fel gerelyhajításban (60,64 m), mégpedig úgy, hogy a végén fogta a sportszert. Ezután értesült róla, hogy Stockholmban csak középfogással lehet hajítani. A stílusváltás nem ment zökkenőmentesen, ami az olimpiai viadalon is megmutatkozott, csak a svéd Lemming és a finn Saaristo mögött tudott végezni. Sovány vigasz volt számára, hogy egy évvel később Prágában legyőzte olimpiai ezüstérmes ellenfelét Csallóközaranyosra kerülése után egyházi feljebbvalói sem nézték jó szemmel, hogy „vasárnaponként pőrére vetkőzve dárdát hajigái a vásári nép szórakoztatására”. De ahogy múltak az évek, úgy csökkentek a sport iránti előítéletek. Aranyoson is megszokták az emberek, sőt kezdtek büszkék lenni rá. Később a csilizradványiak egyenesen örültek, hogy világotjárt ember lett a lelkészük. Negyvenegy éves koráig rendszeresen sportolt később sem hagyta abba. Sportkört alapított a faluban, melynek edzője, elnöke, szertárosa és intézője volt egy személyben. Negyvenhat évesen Pozsonyban megnyerte a gerelyhajító versenyt (52,30), ez volt nyilvános hattyúdala. A második világháború után visszatelepült Magyarországra, Alsógödön élt, ahol 1972-ben nyolcvanhét évesen hunyt el. Tavaly október tizennegyedikén az aranyosi sportcsarnokot róla nevezték el Kóczán Mór Szabadidőközpontnak. Szűk két perccel a mérkőzés vége előtt már zúg az „Éljen a Rúzsa!”. A rózsahegyi jégstadion színültig megtelt lelátóján ötezer ember tombol, tapsol, énekel, ünnepli csapata sikerét. Natália Hejková edző feláll a kispadról, és összeölelkezik Jozef Smolek klubmenedzserrel, majd sorra a kispadon ülők tenyerébe csap, mintegy jelezve, ezt az összecsapást már nem lehet elveszíteni. Három próbálkozás után végre másodszor is megadta magát a görög bajnok, így a rózsahegyiek előtt nyílt meg a március 19-21 közötti szófiai négyes döntő kapuja a női kosárlabda Klubcsapatok Európa Kupájában. Három év múltán újra. Hogyan lehetséges, hogy éppen ebben az iparvárosban tör(t) ilyen magasra a kosárlabdaláz? Itthon jóformán nincs ellenfele a Sipoxnak, s öreg földrészünkön is a legmagasabb csúcsok felé tart. Talán az örömmámor oldottabb perceiben fény derül a rózsahegyiek titkaira. Hejková edzőt nehéz megközelíteni a mérkőzés után, legfeljebb csak egy kézszorításra futja, mert állandóan érkeznek hozzá az újabb gratulálok. A sajtóteremben aztán újra a régi. Nem köntörfa- laz, nem magasztalja védenceit, egyszerűen elmondja, amit látott, felsorolja, mi gátolta csapatát a szebb játékban. Meg is kérdem tőle, nem érzi-e úgy, hogy valósághű nézetei időnként csorbát ejtenek védencei nagyszerű sikerein. „Ez sohasem jutott az eszembe, büszke vagyok eredményeinkre, melyek minősítését másokra bízom. Most azonban igazán nagy fegyvertényt hajtottunk végre. Hogy természetemből fakad-e szókimondó realitásérzékem? Hát ezzel a kérdéssel meglepett. Ügy érzem, igennel kell válaszolnom. Ha valamennyi játékosom egészséges lett volna, már Athénban nyerünk, és most nem ülnénk itt, mert két nappal ezelőtt eldőlt volna a továbbjutás. Amennyiben bedobóink felépülnek és jó légkör lesz a csapatban, akkor Szófiában sem indulunk esélytelenül. Máskülönben nem vihetjük sokra a roppant erős Wupper- tal ellen. A döntő még elérhető számunkra, de a kupát csak rendkívüli teljesítménnyel tudnánk megszerezni. ” 2. Nincs elfoglaltabb ember a klubmene- dzsemél. Jozef Smolek amilyen hévvel élte át a mérkőzést a kispadon, legalább olyan fokozaton folytatja az ünneplő vendégsereg társaságában. Illetlenség őt kiragadni körükből, dehát vannak dolgok, amikre csak ő tud(hat) választ adni. „Nincs már olyan eufória nálunk, mint az élvonalba kerülésünkkor meg az első bajnoki cím megszerzésekor volt. Azóta nagyon elkényeztettük a szurkolóinkat. Ritka a mai estéhez hasonló felszabadult örömmámor, mert megnőttek az elvárások. Nézőink, szponzoraink többre vágynak. Viszont nincs olyan bajnoki, melyen legalább nyolcszázan ne bíztatnák a csapatot. Még a leggyengébb ligaellenfél megleckézletésére is kijönnek. Sikereink titka az emberekben keresendő, pontosabban sokat érő tevékenységükben. Annak idején szinte korlátlan lehetőségek nyíltak meg előttem a szakosztály kialakításában. Magam válogathattam ki, kikkel akarok dolgozni. De így sem ment konfliktusok nélkül. A kollektív irányítás időszakában többen tartották értem a vasat a tűzben. Anélkül semmire sem vittem volna. Akkor még Hejková edzőnő játékosként szerepelt nálunk, viszont már szoros kapocs volt a játékosok felé, elképzeléseimet sorra megvitattam vele. Ott raktuk le későbbi sikereink alapjait, ma is abból profitálunk. Kiépítettük az utánpótlásnevelés piramisát, nagy szórás történt a felnőtt együttesben. Rengeteg bírálat ért bennünket, hogy megváltunk jó képességű kosarasoktól, mindazoktól, akikből hiányzott az akarat, nem voltak hajlandók fejleszteni képességeiket. Inkább azokat részesítettük előnyben, akik ugyan kevesebbet tudtak, de mérhetetlen akaraterővel dolgoznak. Többször már az anyagi összeomlás küszöbén álltunk, mert nem voltunk felkészülve a váratlan változásokra. Minden a pénzen, az anyagi helyzeten áll vagy bukik. Nem könnyű előteremteni a szükséges összeget, állandóan harcolni kell érte. Soksok bonyolult időszakot éltünk túl, számos kockázattal, de ha feladtuk volna, ma nem lenne itt semmi. Nincs olyan célunk, hogy egyszer kimondottan a legjobbak legyünk Európában, de mindig jobbak szeretnénk lenni. Nem tartunk még ott, mint a Como, a Wuppertal vagy a Valencia, hogy borsos áron szerződtessünk nagy csillagokat. A másik nagy kérdés, hogy meddig marad együtt ez a csapat, amely egy ideig érett, összekovácsolása időbe telt. ” 3. Iveta Bieliková kapitánya s egyben karmestere és motorja a rózsahegyi sikercsapatnak. Ő miben látja a magasrepülésüket? „Egyértelműen Smolek úr érdeme, hogy megteremtette a feltételeket, összehozta a társaságot. Az érem másik oldala pedig az edző. Képességei, szakmai tudása. Ehhez aztán egy kiváló együttes párosul, megfelelő kosarasokkal. Ez emelte magasra ázsiónkat az európai kosarasporondon. ” Rózsahegyiek gyűrűjében az egyik görög hölgy Labdaszerző hempergés Hejková edző és tanítványai az időkérés pillanataiban (Vlado Gloss felvételei) Km rí őzu uik osűr KERESZTET VETETT, SÁRGÁT KAPOTT. Egy skót bajnoki labdarúgó-mérkőzésen a játékvezető sárga lapot adott az egyik hazai játékosnak, mert a félidőben a pályáról levonulóban keresztet vetett. Az esetet a partjelző és egy rendőr jelentette a bírónak, aki ezt a közönség szándékos provokálásaként fogta fel, és felmutatta a kártyát. A sípmester szerint Rod McDonald tette felháborította a vendégek protestáns szurkolóit. A játékos később még egy sárga lapot kapott, így kiállították. Az eset pikantériája, hogy McDonald minden alkalommal, amikor pályára lép vagy lejön a játéktérről, keresztet vet. Alighanem még kevesen tudnak róla. KIZÁRT NŐK. Békés tüntetésen NOB-szankciókat követelt a nők egyenjogúságáért küzdő egyik német szervezet, miután tudtára jutott, hogy nem mindegyik országból küldenek női sportolókat az atlantai olimpiára. „Nem lehet nő Irán, Sza- úd-Arábia, Afganisztán, Omán, Jemen, Szudán, Pakisztán, Katar, Kuvait és az Egyesült Arab Emirátusok csapatában. Kérdem én, hogy miért? Ez ugyanolyan emberi jogokat sértő megkülönböztetés, mint amiért a Dél-Afrikai Köztársaságot annak idején kizárták az olimpiai mozgalomból.” - érvelt Baerbel Sothmann szervezetvezető. MASOPUST ÉS A HALÁL. Éppen hatvanötödik születésnapján tette közzé az orosz Szport Ekszpressz napilap (a francia AFP hírügynökségre hivatkozva), hogy meghalt Josef Masopust, az 1962-es Aramylabda tulajdonosa s az ugyancsak 1962-ben vb-ezüstérmes cseh-szlovák labdarúgó-válogatott tagja, sikeres edző. De nem csak Oroszországban temették el az egykori híres futballistát. Egyik Görögországban élő ismerősük is szomorú hangon kívánt feleségének részvétet. „Életemben már sok mindenen átestem, de még nem haltam meg.” - viccelődött a hír hallatán Masopust. FRANZISKA NEM ÉRTI. Franziska van Almsick német úszócsillag élesen bírálta a teniszező Boris Beckert, amiért az sérülésére hivatkozva lemondta az egyik németországi jótékonysági gálán való részvételt. „Őszintén szólva, nem értem Borist. Én sem vagyok teljesen egészséges, nekem is vannak gondjaim a bal lábammal. Mégsem csinálok drámát az esetből, ettől függetlenül látogatom az edzéseket.” Az oldalt írta és szerkesztette: J. MÉSZÁROS KÁROLY