Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-07 / 1. szám
Riportunk az ótátrafüredi kártyaversenyről a 8. oldalon A KARDVÍVÁS mestere Írásunk a 16. oldalon 32 oldalas színes MAGAZIN Heti tévé és rádióműsor A ¡ktögmtUfom iDibb im ffkmry jsugáh miÉiLA Családi magazin 1996. január 7. XXIX. évfolyam Ára 10 korona Sejtelmem sincs, ki hogy van vele, de nekem valahogy nehezen akart véget érni az óév. Igaz viszont, hogy abban a percben, amint vége lett, máris elkezdődött az új. Őszintén szólva, legalább néhány nap szünet volna! Egy kevéske haladék, amíg kifújja magát az ember... De hát nincs ilyesmi, így máris, minden különösebb átmenet nélkül 1996-tal kezdődik a keltezés. És vajon mivel kezdje címlapjegyzetét az újságíró, amikor még csupán pár napos ez az új év?! Jókívánságokkal? Gondolom, azokból az elmúlt napokban amúgy is bőven kijutott mindenkinek; bár ebben nincs semmi kivetnivaló, elvégre mikor kívánjunk egymásnak minden jót, ha nem éppen Szilveszter és Újév táján. Persze, javasolhatnám azt is, hogy tegyünk fogadalmakat. Például: még becsületesebben fogunk dolgozni; még tisztelettudóbbak és udvariasabbak leszünk. Nos, bármiként okoskodjék az ember, egyvalami mindenképpen helytálló megállapításnak tűnik: az, hogy ezekben a napokban önkéntelenül is végigtekintünk a szilveszter éjjelén zárult óesztendőn. Fontolóra vesszük, vajon mit tettünk, elértük-e tavaly ugyanilyenkor kitűzött céljainkat, teljesültek-e önerőből befolyásolható vágyaink, netán merészebb reményeink is? Afféle évről évre ismétlődő számvetés ez, amelyek során megméretnek tetteink, elért eredményeink; s mellé sorakoznak a kudarcaink és elvetélt törekvéseink is. Mert nyilván ilyenek szintén akadnak, hiszen sem a magánéletünkben, sem az ország - vagy éppenséggel kisebbségi létünk - közösen végzendő dolgaiban nem tekinthető ünnepnek valamennyi nap. Ellenkezőleg, az élet megszokott rendje szerint is a küzdelmek, az erőfeszítések, a kisebb-nagyobb nekirugaszkodások vannak túlsúlyban. Ez a természetes nyugtalansággal elegy örökös indíttatás adhat erőt a most kezdődött új év mindennapi küzdelmeihez. Mert nem nehéz kitalálni, hogy 1996 sem lesz egy könnyű diadalmenet! Ezért hát valóban nem fogadkozások kellenek, hanem az imént is említett, doppingoló nyugtalanság. Már csak azért is, mert nyugtalanító közlésekben az elmúlt esztendőben, sajnos, aligha volt hiány. Csak úgy röpködtek az olyan szavak, mint a pénztelenség, az áruhiány, az elszegényedés, a munkanélküliség, a jogszegés, a toleranciahiány, a hatalomvágy, a (kisebbségellenes) retorzió, a reváns... és még sorolhatnám. Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy a lakosság hány százaléka tájékozott hitelesen és tárgyilagosan mindezekről a jelentésekről; vagy „legalább” az ország rózsásnak aligha mondható gazdasági helyzetéről. Igaz, az is meglehet, hogy egy újságírónak az új esztendő legelső napjaiban derűlátóbbnak illenék lennie. Nos, hadd vessem hát papírra: én fordítva látom a helyzetet. Nevezetesen úgy, hogy még mindig túl sokan vannak széles e honban, akik nem mérték, vagy nem eléggé mérték fel, hogy valóban milyen a helyzetük. Hogy minő körülmények között és milyen célok érdekében kell folytatni azt, amit Szilveszter előtt abbahagytunk. Nem árt világosan látni, hogy az ország helyzetét pusztán globálisan értékelő közlések félrevezetőek; hogy a felelős politikusi megnyilatkozások a reális gondok halmozódásáról adnak számot. Természetesen, az ilyesmi aligha tesz jót az egyszerű halandó közérzetének; arról pedig már nem is szólva: ennél is zűrösebb a helyzet, ha az illető előre tudja, hogy pénztárcájának várható soványodása mellett reá is vonatkozhat a leépítés, a felszámolás, és még sorolhatnám az egyéb kellemetlenségeket. Nem titok az sem, hogy furcsa, átmeneti korban élünk, amikor a hiteles információ, az őszinte szó szinte aranyat ér. Ezt csak azért érdemes szóba hozni, mert az emberek nemigen szeretik, ha kész tények elé állítják őket. Ha labdáznak velük, ha nem tekintik őket egyenlő partnereknek. Réges-régi tapasztalat, hogy a tisztességes őszinteség az egyetlen út, amely nem vezet zsákutcába. Ha itt- ott teremt is kínos helyzeteket, hosszabb távon mégiscsak a legjobb megoldás. Már csak azért is, mert akit becsülettel bevonnak a közös, a tegnapiaknál jobbnak ígérkező közösségi ügyekbe, az (polgárként, munkatársként, családtagként stb.) nem hőbörögni fog, hanem felelősségteljesen megnyilvánulni - elvégre az esetleges kudarc az ő bűne is. Igaz, a gond, a baj könnyen veszekszik. Nos, ha tavaly bőven volt is ilyesmi, az új esztendőben valóban nincs szükség parttalanná dagadó vitákra. Mindannyiunknak ezért azt kívánom, hogy 1996-ban a szavak súlya mögött, végre, a tettek fedezete álljon. MIKLÓSI PÉTER Újévi beszélgetésünk a magazin 4-5. oldalán
