Új Szó, 1996. december (49. évfolyam, 281-303. szám)

1996-12-10 / 288. szám, kedd

ÚJ SZÓ 1996. NOVEMBER 6. POLITIKA 3087 5 A dunaszerdahelyi régió lakosai közül is egyre többen hódolnak a téli sportoknak Vágyaink és pénztárcánk szerint Fennmaradásuk feltétele a megbízhatóság és a minősé­gi szolgáltatások biztosítá­sa. Lényeges az is, hogy az egyes utazási irodák meg­tartsák a klienseket. PÉTERFI SZONYA A Globtour utazási iroda du­naszerdahelyi kirendeltsége a napokban értékelte a nyári idényt. Gáspár Mária irodave­zetőtől kérdeztük: Milyen eredménnyel? Nem panaszkodhatunk, utasa­ink zömét visszatérő vendég­ként üdvözölhetjük. A nyári idényt jó gazdasági ered­ménnyel zártuk, s ami szintén lényeges, nem érkezett sem szó­beli, sem írásbeli panasz. Leko­pogom, balesete sem volt senki­Az érdeklődés megoszlott Hor­vátország, Olaszország, illetve Spanyolország és Görögország között. Legtöbben nyári szün­idei időpontot választottak, de egyre többen használják ki a szezon előtti, illetve utáni ked­vezményes üdülési lehetősége­ket. A nyaralók felét, igényeik­hez igazodva, apartman-házak­ban, a másik felét szállodákban szállásoltuk el. Hetente két au­tóbuszt indítottunk Horvátor­szágba és ugyancsak kettőt az olasz tengerpartra. Az idén is Makarskát, illetve a dalmát ten­gerpart központjait kedvezmé­nyes áron kínáltuk, ugyanis a horvát idegenforgalmi minisz­térium hozzájárult a szállás- és utazási költségekhez. Ismét megnőtt az érdeklődés Magyar­ország iránt, két évre vissza­SS Egyre többen ki­" használják a sze­zon előtti, illetve utá­ni kedvezményes üdülési lehetősé- \\ geket. nek. Bízom abban, hogy ugyanezt elmondhatom majd a síidény után is. Maradjunk még a nyárnál. Merre utaztak leginkább a ré­gió lakosai? menőleg nem ez volt a jellemző. A repülőgéputak is egyre kere­settebbek, Spanyolországba ta­valy 80, az idén közel 150 csa­lád ezt a gyors és korszerű köz­lekedési eszközt választotta. Utazási irodánk egyéni igénye­Új törvénytervezetet dolgozott ki a kormány A hazai gyártók védelmére TA SR-HlR Pozsony. Minden államnak jogá­ban áll korlátozni a külföldi árube­hozatalt, s ezáltal védeni a hazai piacot és saját termelőit - nyilat­kozta Vladimír Mečiar kormányfő a Szlovák Rádió hírműsorában. ­Január elsejével - folytatta Mečiar - megszűnik a behozatali vámpót­lék, ezért más védelmi eszközök­höz kellett folyamodnunk. A kormány december 3-i ülésén Az osztrák fél nem egyeztetett Késik a kiemelés TA SR-HlR Pozsony. A Freudenaunál el­süllyedt Ďumbier tolóhajó ki­emelési munkálatainak megkez­désére az osztrák közlekedési minisztérium által kiszabott ha­táridő a múlt héten letelt. A Du­nahajózási Vállalat állásfoglalást tett közzé, mely szerint a vállalat mindent megtett annak érdeké­ben, hogy határidőn belül meg­kezdődjön a kiemelés, azonban az osztrák közlekedési miniszté­rium és a vízi erőmű építésével megbízott Donaukraftwerke AG vállalat sem egymással, sem a szlovák féllel nem egyeztetett megfelelően. A hajózási vállalat szerint ennek következtében nem kezdődött meg határidőben a roncs kiemelése. ket is kielégít, többen utaztak Egyiptomba, Ciprusra, Tunéziá­ba. Utazni általában mindenki szeret(ne). Ismerek olyan csa­rint, örömmel biztosítjuk az igé­nyelt szolgáltatásokat. Bár drágul az élet, évek óta egyre többen, főleg a gyerekes családok, télen üdülnek. » Utazási irodánk valamennyi ki­rendeltsége új, nem annyira ismert, és ezért nem annyira zsúfolt síterepek után kutat. >\ Prikler László felvételei ládokat, ahol az év folyamán azért takarékoskodnak, hogy a nyarat otthonuktól távol tölthessék. Az utazni szándé­kozók odafigyelnek egy-egy üdülés árára is? - Kár tagadni, igenis ez a leglé­nyegesebb szempont. A legtöb­ben a vágyaikat az anyagi le­hetőségeikhez igazítják. Ennek ellenére jövőre több repülőutat biztosítunk ügyfeleinknek, és bővítjük a kínálatot is. A Glob­tourral utazóknak lehetőségük lesz ellátogatni Rhodos szigeté­re, és Spanyolországból ezentúl nem csak a Costa Brava üdülőte­lepeit ajánljuk. Kínálatunkból nem hiányozhatnak a hazai üdülési lehetőségek sem. A ré­gió lakosainak leggyakoribb úti­célja az Alacsony- és a Magas­Tátra. Oda bármikor szívesen látogatnak el, s mi, óhajuk sze­És egyre többen hódolnak a téli sportoknak. Amióta megszűntek a szakszervezeti csereüdülteté­sek, sokan általunk utaznak. Az olcsóbb szállások már szinte el­keltek, utazási irodánk vala­mennyi kirendeltsége új, nem annyira ismert és ezért nem annyira zsúfolt síterepek után ku­tat, hogy oda vihesse a klienseket. Kínálatunkban megtalálhatók az olcsóbb magán- és turistaházak, illetve a szállodák. Ellátással és anélkül is. A felsoroltakon kívül irodánkban megvásárolhatók az autóbusz-, illetve repülőjegyek a világ legtávolabbi országaiba is, s ezt a lehetőséget a régió vállalko­zói elismeréssel nyugtázzák. Na­gyon jó érzés, hogy az évek során kialakult és egyre bővül a vendég­körünk, egyre többen bíznak meg bennünket nyári és téli szabadsá­guk szervezésével. Az „Együtt" ellenzéki koalíció képviselőinek bojkottja Ismét hatalmas tüntetés Belgrádban dolgozta ki a külföldi behozatal koriázását célzó törvényterveze­tet. A kormányfő szerint ez arra készteti majd a gyártókat, hogy olcsón állítsanak elő minőségi árut, de hozzátette, mindez egyelőre elmélet, mivel a változó valutaárfolyamok, illetve a nyu­gati árufelesleg felhalmozódása következtében nagyobb mennyi­ségű külföldi áru kerülhet a hazai piacra, s ez térdre kényszerítheti a hazai gyártókat. MTI-HÍREK Belgrád. A tegnapi jelentések szerint minden eddiginél na­gyobb diáktüntetés kezdődött Belgrádban. A tüntetés előzmé­nye, hogy a szerb legfelsőbb bí­róság elutasította az ellenzék győzelmének elismerését a hely­hatósági választásokon. Közben az „Együtt" ellenzéki koalíció képviselői bejelentették: nem vesznek részt a jugoszláv szö­vetségi parlament alsóházának munkájában. Zorán Djindjic, az „Együtt"-ben részt vevő Demok­rata Párt elnöke egy nappal az alsóház december 10-re kiírt alakuló ülése előtt jelentette be a bojkottot. Magyar-román alapszerződés Ratifikációs vita az Országgyűlésben MTI-TUDÓSÍTÁS Budapest. Az Országgyűlés teg­nap kezdte meg a magyar-ro­mán alapszerződés ratifikációjá­nak tárgyalását. Kovács László külügyminiszter elmondta, az el­múlt hetek történései azt igazol­ják, hogy az új román elnök és a kormánykoalíciót alkotó pártok vezetői az alapszerződés szelle­mében a romániai többség és ki­sebbség megbékélésére, a ki­sebbségijogok biztosítására töre­kednek majd. A szerződésbe fog­lalt 3 dokumentum tetten ér­hetővé és számonkérhetővé teszi a kisebbségi jogok megsértését ­mondta, s a dokumentum jóvá­hagyására kérte az Ország­gyűlést. A vita ma folytatódik, ezt követi majd a határozathozatal. A Márai Alapítvány és a Mécs László Alapítvány közös szervezésében: Januárban ismét Értelmiségi Fórum ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A Márai Alapítvány és a Mécs László Alapítvány közös szervezésében január 4—5-én ér­telmiségi találkozóra kerül sor Csölösztőn. A konferencia szük­ségességét Hunčík Péternek, a Márai Alapítvány igazgatójának szavai szerint a szlovák társada­lomban egyre inkább tapasztal­ható visszásságok indokolják, melyek a kisebbségek helyzetét is befolyásolják.Véleménye szerint a hazai magyar értelmiségnek egy asztalhoz kell végre ülnie, politikai hovatartozástól függet­lenül. Meg kell felelni az új kihí­vásoknak, s ki kell dolgozni egy olyan értelmiségi magatartás­rendszert, amely képes lesz arra, hogy növelje a kisebbség túlélési esélyeit, ugyanakkor segítségé­vel az itteni magyar értelmiség alkotó módon kapcsolódhat be a szlovák társadalom életébe. Bár­dos Gyula, a Mécs László Alapít­vány kuratóriumának elnöke szerint nem titkolt szándékuk a lévai értelmiségi találkozó kez­deményezéseinek folytatása. Napjainkban ugyanis egyér­telműen érezhető a szlovákiai magyar értelmiségi fórum hiá­nya. A január elején tartandó konferencia előadásai ezúttal nem csupán a hagyományos ki­sebbségi témakörökkel - oktatás­ügy, kultúra, politika - foglalkoz­nak majd, hanem a környezetvé­delemmel éppúgy, mint a szoci­ális és a gazdasági helyzettel, az egészségüggyel. A katolikus és református egyház képviselői is egy-egy előadásban elemzik helyzetüket. A szervezőbizottság a szlovákiai magyar értelmiséget szeretné megszólítani. Fontos­nak tartják, hogy teret biztosítsa­nak azoknak is, akik politikai pártoktól függetlenül szeretné­nek tevékenykedni, (aye) •••••••^•••BHi Az államfő jelentése Szlovákiáról Pozsony. A köztársasági elnök irodájának tájékoztatása sze­rint Michal Kováč szerdán délelőtt olvassa fel a parlamentben Szlovákia helyzetéről szóló jelentését. Kováč beszédének fő té­mája a szlovákiai demokrácia lesz. (TA SR) Čič postázta a fenyegető leveleket Kassa. Milan Čič, az alkotmánybíróság elnöke az országos rendórfóparancsnokkal folytatott telefonbeszélgetés során megerősítette: telefonon és levélben is halálosan megfenye­gették. Čič a leveleket is postázta a főparancsnoknak. Az ano­nim fenyegetéseket azután kapta, hogy az alkotmánybíróság több, a parlamentben elfogadott törvényt alkotmányellenes­nek minősített. (TA SR) Tiltakozik a bírák szövetsége Besztercebánya. A Szlovákiai Bírák Szövetségét felháborítot­ták és nyugtalanítják a Milan Čičnek küldött névtelen fenyege­tések, melyeket politikai megfélemlítésként értékel a szövet­ség. Az SZBSZ óva inti a bírákat attól, hogy esetleges fenyege­tések által hagyják magukat megfélemlíteni. (TA SR) Brhlík a legfelsőbb bíróság előtt Pozsony. A legfelsőbb bíróság ma tárgyalja Roman Brhlík volt újságíró fellebbviteli perét. Brhlík vagyonszerzés céljából 1994 augusztusában megölte a jugoszláv Rustem Xhejmalt. A po­zsonyi városi bíróság 25 év szabadságvesztésre ítélte őt, a fele­sége bűnrészességért 14 évet kapott. (TA SR) A fiatalkorúak és a kábítószer Pozsony. A fiatalkorúak bűnö­zésének hátterében többnyire a kábítószer áll, a bűntények 80 százalékát kábítószerfüggő fiatalok követik el. Ligetfalu­ban, a Hazafiak terén lévő alapiskolában tegnap bűnügyi nyomozókkal beszélgethettek a gyereket erről a problémáról. Az alapiskola osztályaiban ká­bítószer-ellenes faliújságokat készítettek, amelyek az egyre növekvő veszélyre hívják fel a figyelmet. (TA SR) Ők talán sosem fognak rá­szokni. (Foto: TA SR) Saktor levele Gašparovičnak Pozsony. Ivan Saktor, a szakszervezetek konföderációjának el­nöke tegnap levelet intézett Ivan Gašparovič házelnökhöz, melyben a tervezett Btk.-módosítás emberi és szabadságjogokat korlátozó részeit kifogásolta. - A módosítási javaslat a szakszer­vezetekjogait is korlátozza, szelleme ellentétes az 1989-ben megindult demokratizálódási folyamattal - írja Saktor. (TA SR) Két hónapja az emberrablók fogságában Komárom. - Nem helytálló az a sajtóban megjelent informá­ció, mely szerint az Ingusföldön elrabolt három szlovák állam­polgárért 300 ezer dollárt követelnek fogvatartóik - nyilatkoz­ta Zoltán Daniš, a nyitrai építőipari vállalat igazgatótanácsá­nak alelnöke. A vállalat három alkalmazottját két hónapja ra­bolták el, a vállalat vezetőinek állítása szerint tartózkodási he­lyük ismert, de elrablóik eddig nem ismertették szabadon bo­csátásuk feltételeit. (TA SR) Rumi Szlovákiáról, Slota bírálja Pozsony. Jan Rumi cseh belügyminiszter a Gaulieder-botrány kapcsán kijelentette: Szlovákiában nem működik a demokrá­cia, és a szlovák népnek el kell szánnia magát egy fontos lépés­re. Ján Slota, az SZNP elnöke a szlovák belügyekbe való arro­gáns beavatkozásnak minősítette Rumi szavait, amelyek arra jók, hogy „eltereljék a cseh közvélemény figyelmét Csehország belső problémáiról". (TA SR) A gazdagok költségvetése Pozsony. A közigazgatási dolgozók szakszervezetének közgyűlése állásfoglalást tett közzé, melyben a jövő évi költség­vetést bírálja. A szakszervezet azonosul a szakszervezeti konfö­deráció véleményével, amely szerint a költségvetés a gazdago­kat erősíti, és további terheket ró a szegényekre. (TA SR) '< sh % Sm ^BBaM gsSft • "v " '"rUť^ ^ | , A Hí 1 ifi W'Á fir IMIé? BP; \ < . § pf JIM M% * • 1 r vjr • BP; \ < . § pf JIM M% * • 1 r vjr • Galántára a múlt szerdán érkezett a Mikulás, és a bevásárló­központ bejárata fölé irányította rénszarvasok vontatta szánját. A Mikulás karácsonyi hangulatot varázsolt a város központjába. (Foto: TA SR)

Next

/
Oldalképek
Tartalom