Új Szó, 1996. december (49. évfolyam, 281-303. szám)
1996-12-07 / 286. szám, szombat
ÚJ SZÓ 1996. DECEMBER 7. KULTÚRA - TANÁCSADÓ 9 A nyolcnapos rendezvény keretében közel háromszáz énekest hallhatott a közönség Jövőre jubilál az egyházzenei fesztivál Komárom. Az idén negyedik alkalommal rendezték meg mindkét Komárom templomaiban a Harmónia Sacra Danubium nemzetközi egyházzenei találkozót. A nyolcnapos rendezvény alatt körülbelül háromszáz énekes lépett fel. KAMONCZA MÁRTA A fesztivál után a főszervező, Stubendek László, Komárom alpolgármestere örömmel nyugtázta, hogy a találkozó rendkívül jól sikerült. Az alábbi beszélgetésből, amelyet vele készítettünk, kiderül, hogy miért is tartja az idei találkozót rendkívül sikeresnek. Sikernek könyvelem el, hogy a komáromi egyházzenei találkozó mára már beivódott a köztudatba. Egyre több hazai és külföldi zenészt tudunk meghívni, akik örömmel szerepelnek nálunk. S a közönség visszajelzéseiből is arra következtethetünk, hogy megnyerte tetszésünket a fesztivál, t •' Az idei fesztiválon kik érték el a legnagyobb sikert? Véleményem szerint valamennyi zenésznek és kórusnak sikere volt, éppen ezért nehéz egy-egy nevet kiragadni a sok közül. Mindenképpen meg kell említenem a magyarországi Pro Musica kórust. Karnagyuk a Liszt-, SZOT- és Bartók-Pásztory-díjas Sapszon Ferenc Kiváló Művész, aki 25 éven keresztül volt a Magyar Rádió és Televízió Énekkarának karigazgatója. A Kecskeméti Pedagógus Énekkar szereplése is nagy sikert aratott. Karnagyuk Erdei Péter Liszt-díjas művész, a kecskeméti Kodály Intézet igazgatója. Megnyerte a közönség tetszését a bolgár Gusla férfikar és az Ausztriából érkezett Collegium Vocale Marchfeld vegyeskar. A rendezvény fényponja volt a komáromi Szent Ándrás templomban tartott fesztiválköszöntő hangverseny, amelyen a találkozó valamennyi résztvevője fellépett. Az előző évek során a fesztivv Egyre több hazai és külföldi zenészt tudunk meghívni. « vált Észak- és Dél-Komárom templomaiban rendezték, az idén viszont már Tatán is voltak fellépések. Ez csak alkalomszerű vagy a jövőben már Tata városa is bekapcsolódik a találkozó szervezésébe? A környéken számon tartják a rendezvényt. Az idén a korábbi helyszíneken kívül a tatai Kapucinus templomban - saját kezdeményezésükre - lépett fel a bolgár férfikar. A hangversenynek sikere volt és a tataiak már előre jelezték, hogy szeretnék, ha jövőre a találkozó keretében náluk is rendeznénk hangversenyeket. Jövőre, 1997-ben jubilál az egyházzenei találkozó. Hogyan szeretnék ezt emlékezetessé tenni? Már most gondolkodunk azon, hogy kiket hívunk meg. Tatán kívül már több település önkormányzata is jelezte, hogy szívesen vennék, ha náluk is lennének koncertek. A jövő évi egyházzenei találkozó nagyobb méretű lesz, mint az idei. Tehát több zenész szereplésével számolunk, és valószínűleg a megszokott helyszíneken kívül a környező települések templomaiban is lesznek koncertek. A Magyar Intézetben a jövő héttől: Kortárs rendezők munkáit láthatja a közönség Londoni kiadványok Európa Filmhét ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. December 10-18. között a Magyar Intézetben lesznek láthatók a londoni Dorling Kindersley Limited kiadó maMTI-HÍR Merida. A mexikói Meridában csütörtökön készítették a világörökség részeként elismert újabb 38 műemlék és táj listáját, amelyen ott szerepel a pannonhalmi apátság. Az UNESCO kormányközi bizottsága hétfőn ült gyar nyelven megjelent kiadványai. A gazdagon illusztrált, enciklopédikus kötetek elsősorban a természettudományok iránt érdeklődő gyermekek és felnőttek részére készültek. össze, hogy határozzon a listára javasolt 42 műemlék és 14 természeti táj ügyében. A listára amelyet az AFP és az AP ismertetett péntek hajnalban - felvették a hirosimai Emberiség Kupolát, amely az 1945. augusztus 6-i atomtámadás áldozatainak állít emléket. MTI-HÍR Budapest. Immár hatodik alkalommal rendeznek Budapesten Európa Filmhetet. Tizenhárom kortárs rendező játékfilmjét és három rövidfilmet mutatnak be december 5-11. között a Művész moziban, Mike Leigh brit rendező kilenc alkotását, továbbá az ez évben az Európai Filmakadémia tagjává választott Tarr Béla filmjeit pedig a Szindbád moziban vetítik. A portugál Joao César Monteiro Isteni komédia című alkotása amely a tavalyi Velencei Filmfesztiválon a zsűri különdíját nyerte - egy különös csábítás történetét meséli el. A fesztivál műsorán szerepel Jan Svérák vígjátéka, a Kolja is, amely az idei Tokiói Filmfesztivál nagydíját kapta. A Semmi személyes című ír film 24 óra története 1975-ben Belfastban. Thaddeus O'Sullivan alkotása a tragikus kimenetelű IRA támadások áldozatairól szól. A Csinálj magadból hőst a francia Jacques Audiard filmje. Fő alakja 1944 novemberében elhatározza, hogy hőst csinál magából, holott nem is harcolt a háborúban. Ma a fesztivál vendége lesz Marius Trelinski lengyel rendező, akinek Egy szelíd asszony című filmjét vetítik. A történet a száz éwel ezelőtti Szentpéterváron játszódik és egy tragikus szerelemről szól. Már a világörökség listáján szerepel: Pannonhalma A kíméletes energiabomba Termék: POWER CELL Liquid Amino Életünk során gyakran kerülünk olyan helyzetbe, hogy szervezetünknek jóval több gyors energiára van szüksége, mint amennyit az emésztőrendszerünk (betegség, emésztési zavarok) és az anyagcserénk (zsírégetés, fehérjelebontás) pillanatnyilag szállítani tud. Hasonló helyzetben vannak a sportolók is, főleg az erősportok művelői, amikor gyors izomnövelőtestépítő programot igyekeznek megvalósítani. Gondoljunk csak bele, hogy a felhasznált energiát szöveteink az egyszerű cukrok és a zsírsavak elégetésével nyerik, az izmok tömegének növeléséhez szükséges fehérjéket pedig az aminosavak füzérbe fűzésével termelik! Csakhogy ez a folyamat önmagában is eléggé energiaigényes, azért nem a legcélszerűbb megoldás, ha valaki úgy akarja növelni izmai tömegét, hogy húsokkal, tésztákkal, kenyérrel bombázza a szervezetét. Célszerűbb a szervezetnek energiát és munkát megtakarítani oly módon, hogy az elemeire lebontott tápanyagokat, tehát a tiszta aminosavakat és egyszerű cukrokat kínáljuk fel neki hasznos! 1 tásra megfelelő mennyiségű folyadék kíséretében. A betegségben legyengült, a szükséges tempót diktálni nem tudó anyagcserével rendelkező szervezet, a súlyos műtét után lábadozó test, az izom erejét és tömegét növelni akaró sportoló számára egyedülálló segítségetjelent a piacon most megjelent új termék, a POWER CELL Liquid Amino, melynek segítségével minden izmosodni vágyó ember és minden lábadozó beteg gyorsan célhoz érheti! Ezen az úton nagy segítséget jelenthet a CALIFORNIA FITNESS mozgalom ingyenes orvostanácsadó szolgálata. VK-265/23 SZÍNHÁZ SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Diótörő (11) HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Nászéjszaka a titkos szalonban (19) KIS SZÍNPAD: Amikor táncolt (19) KELET-SZLOVÁKIAI SZÍNHÁZ: A ház, ahol jól érezzük magunkat (19) KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZ: Ágacska (15) MOZI POZSONY HVIEZDA: A Notre Dame-i toronyőr (am.) 13, 15., 17, 19, 20.45 OBZOR: Sztriptíz (am.) 16, 18, 20 MLADOSŤ: Száll a kakukk fészkére (am.) 15, 20 CHARLIE CENTRUM: Kolja (cseh) 17,18.30 A Notre Dame-i toronyőr (am.) 15.30, 17, 21 A csodabogár (am.) 17, 20.30 Jack (am.) 17,19 Éjszaka a Földön (am.) 19 Limonádé Joe (cseh) 19.15 ISTROPOLIS: Mision: Impossible (am.) 17,19.30 KASSA DRUŽBA: A Notre Dame-i toronyőr (am.) 15.30, 17.45, 20 TATRA: Jack (am.) 15.30, 17.45, 20 CAPITOL: A gyógyszer (am.) 15.45 A Notre Dame-i toronyőr (am.) 18 Barb Wire (am.) 20.15 ÚSMEV: Sárkányszív (am.) 16, 18, 20 IMPULZ: Ruby Cairo (am.) 16.15,19.15 LELKÜNK TÁJA Csecsemőknél gyakori jelenség „Aggódó édesanya" jeligére: 27 éves, mozgássérült édesanya vagyok. Öt hónappal ezelőtt egy egészséges, életvidám kisfiúnak adtam életet. Természetesen igyekszem őt megóvni minden bajtól, és megijedtem, mikor úgy 3 hete a herezacskójában egy borsó nagyságú csomót észleltünk a férjemmel. Azt gondoltam, sérve van, ezért orvoshoz fordultam. A sebészeti rendelőben megnyugtattak, hogy nem sérvről van szó, hanem egy hólyagról, ami vizet tartalmaz. Úgy látom, mintha ez a hólyag lassan nagyobbodna! Leírom a diagnózist is, kérem magyarázza el, miről van szó, mert nem értem! S mit;évő legyek? A levélben leírt latin nyelvű kórisme az ondóvezeték burkában keletkezett folyadékkal megtelt hólyagot jelenti, mely az újszülötteknél és a csecsemőknél nagyon gyakori. Általában minden probléma nélkül felszívódik, ezért megfigyelés alatt kell tartani. Ha ugyanis valamilyen oknál fogva (gyulladás, veleszületett rendellenesség) nem szívódna fel, problémák forrásává válhat, esetleg maradandó következményekkel. Ilyen esetben egy egyszerű műtéttel lehet eltávolítani a kialakult hólyagot, amely során a burkát felmetszik, s a burokcsontot rögzítik. Ez a probléma tökéletes rendezését jelenti, míg a korábban alkalmazott punkciók rendszerint csak egy bizonyos időszakra, legjobb esetben 4-5 hónapra tették tünetmentessé a beteget, utána a punkciókat rendszeresen meg kellett ismételni, ami nem a legkellemesebb beavatkozás, sem Dr. Pálházy Béla A szerző pozsonyi pszichiáter, a ružinovi kórház pszichiátriai rendelőjének a vezetője gyermekeknél, sem felnőttek esetében. ITa tehát az az észlelt hólyag(csomó) növekvő tendenciát mutat, újból meg kell a kezelőorvosnak mutatni! Diétázni kell „Barna folt" jeligére: Erős alkat vagyok, és nagyon zavar, hogy mindkét combomon fent, belül barna foltos a bőröm. Az utóbbi időben ez viszketéssel is jár. Szeretném megtudni, hogy ez mitől van, és hogy fertőző-e? Kell-e ezzel orvoshoz mennem? A nemi szervek környéke nagyon sok embernél erősen pigmentált, és ez az erősen barna bőrfesték egyes esetekben a combok belső felületének felső részére is kiterjed. Ez alkati kérdés, ezzel nem lehet és nem is kell semmit tenni. Más kérdés, hogy az „erős" testalkatú milyen jó kifejezés a túlsúlyosság álcázására! - emberek nagy része fáradékony és izzadékony, és ez az izzadtság idővel annyira kikezdi az egymáshoz dörzsölődő bőrfelületeket, hogy ott akár kórokozó mikroorganizmusok, leggyakrabban erjesztő, de más gombák is megtelepednek, ami néha kibírhatatlan viszketéssel jár. Ezt a tünetet tehát helyileg lehet és kell is kezelni, de komplex kezelés nélkül, az életmód megváltoztatása nélkül nemigen lehet kikezdeni. Nem kell sajnálni az „erős alkatot", és le kell dobni a túlsúlyból! A diétának legyen szerves része a vitaminok és más táplálékkiegészítők alkalmazása. Helyileg gyulladásgátlókat (kamillástea!) alkalmazunk, kiegészítve fertőtlenítő hintőporral, majd a két bőrfelületet mechanikusan izoláljuk, hogy ne érintkezzenek! A fokozott tisztálkodás betartása alapkövetelmény! Neurotikus zavar „Szeretnék kigyógyulni" jeligére: 8 éves történt, hogy gyors egymásután 2 haláleset történt a családunkban. A második temetésen hatalmas sírógörcsöt kaptam, ami azóta mindig elővesz, ha temetésen, vagy nagyobb társaságban kell megjelennem. Már többféle idegnyugtatót szedtem, de ezek nem oldottak meg semmit, azóta nem tudok semmilyen temetésen részt venni, ami természetesen problémákat okoz a környezetemben, mert senki sem érti! Kérem ha tudna valami tanácsot adni, nagyon hálás lennék! Egy klasszikus neurotikus zavarról van szó, ami az elmúlt 8 év alatt már bizonyos mértékig „konzerválódott", betokosodott. Amíg az alapkonfliktust nem oldja meg, a gyógyszerek önmagukban nem segítenek. Viszont levelezés útján sem tudjuk megoldani, ezért kérem látogasson meg a rendelőmben. Várom és megválaszolom tisztelt olvasóinknak az Új Szó szerkesztőségébe küldött leveleit. A nevet és a címet ez alkalommal nem szükséges feltüntetni.