Új Szó, 1996. december (49. évfolyam, 281-303. szám)

1996-12-18 / 295. szám, szerda

6 Tévé ÉS rádió - VASárnap ÚJ SZÓ 1996. DECEMBER 21. TANÁCSADÓ Özvegyi nyugdíj és öröklés B. J.: Hatvanöt éves, öz­vegyi nyugdíjas vagyok. Több mint egy éve gon­doskodom egy hatvan­nyolc éves családtalan fér­firől. Ezzel kapcsolatban szeretném megkérdezni, elveszíteném-e az özve­gyi nyugdíjamat, ha ösz­szeházasodnánk vagy ha élettársi viszonyban él­nénk. Mihez és mire lenne jogom ilyen eset­ben? FEKETE MARIAN Amennyiben házasságot kötnének, az özvegyi nyug­díjra való jogigényét való­ban elvesztené. Az élettársi viszony azonban ezt a jogi igényt nem érinti (éppen ezért oly gyakori az idősebb emberek között a hivata­losan is bejegyzett élettársi viszony). Ugyanakkor pedig élettárs­ként, ha a most hatvannyolc éves társának nincsenek gyermekei és házastársa, a körülményekre való tekin­tettel, a törvény szerinti öröklés joga is megilletné önt. A Polgári Törvénykönyv 474. §-a szerint amennyi­ben az örökhagyó gyerme­kei nem örökölnek (például azért mert az örökhagyónak nincsenek gyermekei, vagy azért mert az örökhagyó bármilyen oknál fogva kitagadta őket), akkor az örökösök második csoport­jában örököl az örökhagyó házastársa, az örökhagyó szülei, valamint azok, akik az örökhagyóval ­annak halála előtt legalább egy évig - éltek közös háztartásban, és ebből az okból gondoskodtak a közös háztartásról, vagy eltartásukkal az örökha­gyóra voltak utalva. VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 1996. december 18-án a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valu ta Árfolyam Valut a Árfolyam Angol fon t 52,564 Osztrák schillin g 2,898 Francia fran k 6,044 Svájci fran k 23,867 Kanadai dollá r 23,041 USA-dollá r 31,555 Német márk a 20,395 ECU, E U 39,327 Olasz líra (1000) 20,394 Cseh koron a 1,156 A forint árfolyama 100 egységre, koronában Véte l Eladá s Általános Hitelbank 20,0 0 22,6 0 A szlovákiai négy gyorsétkezdébe 150 millió koronát fektetett be a cég és 300 munkahelyet teremtett Újabb McDonald's - autósoknak Pozsony. Minőség, gyors kiszolgálás, tisztaság, ér­ték - ezek a világhírű és közkedvelt McDonald's ét­teremláncotjellemző tu­lajdonságok - mondta a pozsonyi Lamacsi úti új ét­terem átadásakor Philippe Eckenard a McDonald's szlovákiai igazgatója. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Megtudtuk: USA-ban az első gyors étkezde 1955-ben kezdte meg működését, azóta 101 orsz­tágban 20 ezer resti kínálja a kü­lönféle hamburgereket az elma­radhatatlan ropogós hasábbur­gonyát, a forró almástáskát és csokoládét, a hideg üdítőket és fagyikat. A világon három órán­ként nyílik egy-egy újabb McDo­nald's. A pozsonyi - Besztercebánya után - Szlovákiában a második autósokat kiszolgáló gyorsétte­rem. Az autópálya melletti Mc Donald's rekordgyorsasággal tíz hét alatt épült fel, a szlovákiai négy étterembe már 150 millió koronát fektetett be a cég s a ha­zai lakosok számára pedig há­romszáz új munkahelyet terem­tett. Megtudtuk azt is, hogy az 1997-es esztendő a terjeszkedés éve lesz. További McDonald's éttermeket adnak át Nyitrán, Kassán, de még a fővárosban is. Jó tudni, hogy januárig kedve­ményes áron - 58 koronáért ­kínálják a dupla hamburgert (Big Mac) és az üdítőt, (péterfi) Rekordgyorsasággal, tíz hét alatt épült fel a pozsonyi autópálya mel letti Mc Donald's. (Somogyi Tibor felvétele) Értekezlet a harmadik szektor adóztatásáról Másfél év múlva indul az első reaktor Kevezményt Áramtermelés a mohi az alapítványoknak atomerőműben ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Pozsony. Hétfőn és kedden nem­zetközi kerekesztal-beszélgetést rendeztek Pozsonyban, amelyen 22 ország képviselője a kormány­tól független szervezetek meg­adóztatásával összefüggő problé­mákról tárgyalt. A kétnapos esz­mecsere a kormányoknak intézett felhívás elfogadásával zárult, amelyben a résztvevők azt java­solják, hogy a kormányok törvény által szavatolt előnyökben része­sítsék a harmadik szektorban te­vékenykedő szervezeteket és azok támogatóit. A rendezvényt követő sajtótájékoztatón Katarína Košťálová, a harmadik szektor in­formációs központjának képvi­selője elmondta, hogy a kormány­tól függeden szervezetek műkö­déséhez szükséges feltételek meg­teremtése az állam részéről az alapvető emberi jogok közé tarto­zik. Megtudhattuk továbbá, hogy a nyugati országokban az alapít­ványok bevételének fele saját te­vékenységükből ered, 40%-kal a kormány járul hozá működésük­höz, és csupán 10%-a származik adományokból, (krasznica) MTI-HlR Mohi. A mohi atomerőmű első reaktora 1998 júniusában kezd áramot termelni, a második pe­dig 1999 márciusában - közölte a szlovák elektromos művek vezér­igazgatója. A két második gene­rációs, orosz WER 213-as reak­tort - egyenként 440 megawatt kapacitással - német Siemens- és francia Framatome-gyártmányú műszerekkel és biztonsági rend­szerekkel szerelik fel. Építésük közel 28 milliárd koronába kerül. A tervezett 5,2 milliárd korona helyett csak 3,8 milliárd koronát költöttek az idén. A vezérigazga­tó szerint a többéves késlekedés miatt Szlovákia sok áramot kény­telen importálni. A mohi atom­erőmű fővállalkozója, a Škoda Praha, és az alvállalkozók között van az Éléctricité de France, az orosz Atomenergoexport és a francia-német EUCOM konzorci­um, amelyben a Siemens és a Framatome vesz részt. A harma­dik és a negyedik reaktor megépí­tésére még csak ezután készítik el a tanulmányokat a szlovák elekt­romos művek. AZ SZÁMÚ TÖLTŐÁLLOMÁS ÁTADÁSA ÉRSEKÚJVÁROTT 1996. 12. 20-án. MOL SLOVENSKO AZ ÚJ ESZTENDŐ A ZÖLD ÉS FEHÉR JEGYÉBEN !§! Illlll 111;:::::, i wsšmk rnmmmmrnmmiísmmmm Tw ' T.1TTI a \ , f , l Ira

Next

/
Oldalképek
Tartalom