Új Szó, 1996. december (49. évfolyam, 281-303. szám)
1996-12-16 / 293. szám, hétfő
2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1996. DECEMBER 16. KOMMENTÁR A nevető harmadik TÓTH MIHÁLY Szlovákiában most tulajdonképpen örülniük kellene a másként gondolkodóknak. Az Európa Parlament olyan határozatot fogadott el a múlt héten, amelynek minden megállapítása egyértelműen bizonyítja, azoknak volt igazuk, akik az elmúlt több mint egy év alatt azt állították, hogy a Nyugatról postázott összes demarsot tiltakozó figyelmeztetésként, nem pedig baráti „ejnye-bejnye"-ként kell értelmezni. Az EP-dokumentum 5. pontjában ez áll: „...a demokratikus alapelvek tiszteletben tartása, a képviselői mandátumok szabad gyakorlását is beleértve, feltétele az EU-ba való belépésnek..." Mégsem örülnek a másként gondolkodók. Ugyanis a másként gondolkodás Szlovákiában nemcsak a mečiarizmus iránti ellendrukkerséget jelenti, hanem kimondottan pozitív igényt is kifejezésre juttat. Az EU-hoz és a NATO-hoz csatlakozás igényét, Mečiar kormányprogramja ilyen irányú ígéreteinek teljesítését. így paradox módon nem az ellenzékiek örülnek az EP egyértelműen fogalmazott határozatának, hanem a Szlovák Nemzeti Párt politikusai, illetve Mečiar mozgalmának szélsőségesei, akiknek már réges-rég Slota, Móric és a többi népnemzeti vezér táborában volna a helye. Persze Mečiarnak sincs nevetni való kedve. Beérett a koalíciós együttműködés gyümölcse, amelynek során Mečiar mozgalma egyfolytában hátrált a Szlovák Nemzeti Párt nyomására, méghozzá a „valamit valamiért" elv alapján. Egyre több jelből arra lehet következtetni, hogy legkésőbb 1997 első negyedében el kell döntenie Mečiarnak a „kivel tovább?" kérdését. Más szóval: el kell döntenie, hogy a továbbiakban Slotáékkal szövetkezve politizál-e, vagy radikalizmusukat semmibe véve másokkal együttműködve próbálja megtartani a hatalmat. Hogy ötletei vannak, abban senki sem kételkedik. Neki mindig voltak ötletei. Az már kevésbé biztos, hogy a szlovákiai pártstruktúrában még akadnak számára partnerek. JEGYZET Folyamatok Európában SZILVÁSSY JÓZSEF A messziről jött ember azt mond, amit akar, tartja a szólásmondás, s évek óta egyre nyilvánvalóbb, hogy több szlovák politikus alkalmazza ezt a manipulációt, amikor a nyugat-európai és a szlovákiai magyar kisebbség jogait veti össze. Manapság szerencsére már a hazai magyar politikusok és polgármesterek is egyre többször a helyszínen tanulmányozhatják, mennyi az igazság és a csúsztatás egyes szlovák politikusok nyilatkozataiban. Napjainkban Európában két döntő fontosságú folyamat mutatható ki. Az egyik a minél szélesebb körű integráció, amelynek eredményeiről, gondjairól bő információink vannak. A másik jelenség pedig az, hogy ebben a folyamatban Nyugat-Európa valamennyi nemzetiségi kisebbsége szembesül a változásokkal és identitásuk megőrzésének újabb és újabb gondjaival. Ezeket nem valamiféle európai asszimilációs olvasztótégelyben tüntetik el, hanem ellenkezőleg: saját arculatuk megőrzésével jogaik és értékeik gyarapításával kívánják megoldani. Ilyen igény alapján adtak magukról életjelt sokak meglepetésére a walesiek, a Dél-Tirolban élő ladinok, a hollandiai frízek, és sokan mások, akikről azt hittük, végleg eltűntek a többség tengerében. A dél-tiroliak például természetesnek tartják, hogy német nyelvű iskolahálózatuk van, s aki akar, szabadon, sőt esetenként állami támogatással tanulhat az innsbrucki, a bécsi vagy a müncheni egyetemen, s nincs gondja diplomájának olaszországi honosításával. A walesiek viszont jelenleg azt értékelik nagy vívmányként, hogy immár három kétnyelvű gimnáziumuk van. A frízek is most még a kétnyelvű oktatást tartják célravezetőnek, hiszen e kisebbségnek több mint nyolcvan százaléka mára már elfelejtett írni az anyanyelvén. Ha innen szemlélem a helyzetet, akkor bizony a mi helyzetünk jobb, ha viszont azt veszem figyelembe, hogy állami és tartományi költségvetésből hatvan tudományos munkatársat foglalkoztató Fríz Akadémia működik, s a tartományban a fríz nyelv már második hivatalos nyelv, akkor már másfelé billen a mérleg. Ezért hát szólamok és manipulációk helyett a lényegre kellene figyelni. Ez pedig az, hogy nem nemzetek fölötti, hanem multikulturális Európa formálódik. Ebből adódóan csak egy közös európai mérce lehet tárgyilagos. Éspedig az, hogy egy-egy ország kormányában, parlamentjében van-e kellő politikai akarat a kisebbségek európai léptékű igényeinek a kielégítéséhez, vagyis az eddig szerzett jogaik fokozatos gyarapításához. Ilyen mércével mérve Szlovákia egyre lejjebb süllyed az európai országok ranglétráján. PIÄP 1 •||1 .I PLUH Főszerkesztő: Szilvássy József (5238318) Főszerkesztő-helyettes: Madi Géza (5238342), Kiadásvezető: Malinák István (5238341) Rovatvezetők: Görföl Zsuzsa - politika - (5238338) Mislay Edit - kultúra - (5238313), Sidó H. Zoltán - gazdaság - (5238310) Urbán Gabriella - panoráma - (5238338), Tomi Vince - sport - (5238340) Szerkesztőség: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, P. O. BOX 49 Szerkesztőségi titkárság: 5217054, telefax: 5238343, hírfelvétel és üzenetrögzítő: 5217054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/924 214, Érsekújvár: 0817/97679 Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 5238322, fax: 5238321) Hirdetőiroda: 5238262,5238332, fax: 5238331 _ Nyomja a DANUB1APRINT 02-es üzeme. Előfizethető minden postásnál, postán, valamint a PNS regionális és járási írodáiban.Terjeszti a PNS, valamint a Mediaprint-Kapa. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz dače, Košická 1 813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP BratislavaPošta 12,1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. - Nekem a karácsonyfa beszerzése sosem okoz gondot. Ünnepek előtt eljövünk a hegyekbe, Jenő egyszer lesiklik, és kidönt legalább egy fát! (Cossányi Péter karikatúrája) Keltošová optimista Stagnáló életszínvonal Pozsony. „Idén megállítottuk az életszínvonal 1990 óta tartó folyamatos romlását" - jelentette ki Oľga Keltošová szociális ügyi miniszter, amikor megvonta tárcája kétéves tevékenységének mérlegét. Szerinte ez idő alatt megkezdték a szociális szféra transzformációját, amely majd egy általános és modern szociális háló kialakításához vezet. Az emberek eddig leginkább a létminimum valorizációját, a szociális segély, a családi pótlék, a nyugdíjak és a minimálbér emelését érzékelték. Ehhez járul jövőre a temetkezési hozzájárulás és az újonnan megállapított nyugdíjak összegének emelése. Kiemelte, hogy a munkanélküliség 15,2 százalékról 12,1 százalékra csökkent, és hozzá nem értőnek nevezte mindazokat, akik szerint ez csak a bevezetett adminisztratív intézkedések hatására alakult így. Jövőre külön figyelmet szentelnek azoknak a gyermekotthonoknak, amelyek irányítása 1997-től a tárca feladata lesz. (TA SR) A jelenlegi ellenzék csak akkor győzhet a választásokon, ha a Kék Koalíció a magyar pártokkal is számol Az együttműködés jelei Naponta, sőt napjában többször mondjuk: ebben az országban már szinte tapintható a hatalmi önkény szmogja. Rátelepszik a munkahelyekre, hivatalokra, iskolákra, sajtóra, parlamentre, otthonainkra, nem enged szólni, belénk fojtja a nevetést, elveszi kedvünk a tervezgetéstől. DOLNÍK ERZSÉBET Úgy tűnik, az a bizonyos alagút, melyben 1995. november 4-e óta menetelünk, mind sötétebb, és nem bírunk a végére érni. Van ugyan ellenzék, mely a parlamentben bármikor leszavazható, vagy Magyar és Kék Koalíció, de sajnos, vannak felrobbanó autók, titokzatos éjszakai lövedékek és pokolgépek is. Sokan kérdik, meddig tarthat még ez az erőltetett menet, mi szabhat határt a hatalom arroganciájának, mi változtathatja meg Szlovákia jövőjét. Hála istennek, már a szlovák sajtóban is leírták, az elkövetkező választások csak akkor lehetnek sikeresek a jelenlegi ellenzék számára, ha a Kék Koalíció tudatosítja, a magyar pártokkal számolni kell. S míg a legfelsőbb szinten csak tisztes távolságból méregeti egymást a két koalíciós tömörülés, egy emelettel lejjebb már megmozdult valami. Anélkül, hogy túlbecsülném az esemény jelentőségét, személy szerint fontosnak tartom, hogy a legnagyobb magyar kisebbséggel rendelkező Nyitrai kerületben már másodízben ültek egy asztalhoz a demokratikus jobboldali pártok képviselői. A találkozó kezdeményezői a Polgári Demokratikus IQúság vezetői, s a résztEgy asztalhoz ültek a demokratikus jobboldali pártok képviselői. vevők a Kereszténydemokrata Mozgalom, a Demokratikus Unió, a Demokrata Párt, az Együttélés, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom, a Magyar Polgári Párt, valamint a Vállalkozók és Földművesek Uniója megbízott vagy választott tisztségviselői. Ha a találkozónak semmi más eredménye sem volna, csak az, hogy megmutassa, a Kék Koalíció pártjai, a Magyar Koalíció pártjai és a Vállalkozók és Földművesek Uniója készek együtt gondolkodni, szót tudnak egymással érteni, megkísérlik közösen megoldani a régió problémáit, már ez is sokatjelent ebben a zimankós politikai télben. Ezt az üzenetet talán meghallják más kerületekben járásokban, községekben is. Talán arra is rádöbbennek, hogy az elvakult többségi nacionalisták rémhírei a „magyar veszedelemről" csupán arra jók, hogy eltereljék figyelmünket a valódi problémákról. Már az első megbeszélésünk alkalmával tényekkel bizonyítottuk, nem igaz, hogy a kormány a kerületeket azonos módon támogatja, hiszen a Nyitrai kerületben minimális az állami beruházás mértéke, magas a munkanélküliek aránya, s az egyébként viszonylag nagyszámú kisvállalkozó ezt nem tudja ellensúlyozni. Az is biztos, a régió problémáit csak együtt tudjuk felmérni. Valószínű, hogy a választások alkalmával is tanulságul szolgál majd az az eddigi tapasztalat, hogy csak ott nem voltak sikere... ez a próbálkozás lehet, hogy segít megtalálni az alagút végét. sek a jelenlegi kormánykoalíció pártjai, ahol a demokratikus pártok, mozgalmak együtt vagy legalábbis nem egymás ellenére küzdöttek a polgármesteri, képviselői tisztekért. Az sem elhanyagolható, hogy a nyitrai ellenzéki találkozó résztvevői nemcsak politikai, hanem szakmai síkon is készek együttműködni. Talán valaminek a kezdetét jelenti ez a próbálkozás, lehet, hogy segít megtalálni az alagút végét. Talán... Hogyan szavaztunk volna, ha november végén lettek volna a parlamenti választások? Visszaesett a DSZM ÚJ SZÓ-HlR A Focus Ügynökség november végi reprezentatív közvélemény-kutatása szerint az év korábbi időszakához képest a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom választási preferenciái visszaestek. Júniusban még a megkérdezettek 28 százaléka választotta volna a hatalmon lévő mozgalmat, november véOLVASÓI LEVELEK Mikulás Ausztriából December 6-án a mi falunkban is járt a Mikulás. Meglátogatta a gyerekeket az óvodákban, akiket megnyerő előadásaikért 2-2 csomaggal jutalmazott meg. Az egyik csomagot a falu önkormányzatának köszönhetően kapták, a másikat pedig Walter Thoma úrnak köszönhetően, aki Ausztriából érkezett, s aki az Ahlm-Technik cég tulajdonosa. Czibula József doktor, polgárgére ez 24,4 százalékra csökkent. Ezzel párhuzamosan valamelyest nőtt a Kereszténydemokrata Mozgalom és a Szlovák Nemzeti Párt választótábora. A magyar pártok közül továbbra is toronymagasan a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom vezet, a másik két párt pedig az Együttélés visszaesése következtében azonos mutatókkal rendelkezik. mester és Kőrös Emese igazgatónő szívélyes meghívásának eleget téve a mi gyerekeink is részt vehettek e kellemes Mikulás-délutánon. Jancsó Ilona Farkasd Mikulás és krampusz Miklós napján este 5 óra tájban érkezett Szete községbe a Mikulás és az elmaradhatatlan Krampusz. A mindenki kedvencei csilingelő hintón, amelyet díszesen öltözött kocsis vezetett, lassan poroszkálva vonultak végig a faA megkérdezett 814 szavazópolgár 18,8 százaléka egyáltalán nem ment volna el szavazni, 15,4 százaléka pedig nem válaszolt a kérdésre, így a novemberi eredmények a többiek (65,8 százalék) válaszaibői jött ki. Párt '96 nov. '96 szept. •96 jún. DSZM 24,4 28,3 28,0 KDM 13,2 10,8 12,8 DU 11,4 10,9 9,4 DBP 8,8 9,9 9,1 MKDM 7,5 6,2 7,5 SZNP 7,1 5,6 6,4 Munkásszöv. 3,7 3,8 5,1 Együttélés 1,5 3,4 2,7 MPP 1,5 2,4 1,1 lu utcáján. A házakból kitódultak a mosolygós arcú gyerekek, és a kíváncsiskodó felnőttek is. A kisebb gyerekek megszeppentek a Krampusz láttán, akinek kezében virgácsok is díszelegtek. A díszmenet több helyütt megállt, s az „öreg" Mikulás „bácsi" osztogatta a hatalmas puttonyából és kosarából az ajándékokat, a gyerekhad nagy örömére. Az utcán nézelődő felnőttek is kaptak kis, szerény ajándékot. Én is kint voltam a nézelődők között, mellettem egy 80 év körüli bácsi, könnyes szemmel jegyezte meg, ez a nap neki is örömünnep. Ugyanis ezen a napon kapta meg az orosz hadifogságban az elbocsájtásáról szóló iratokat. Együtt figyeltük, amint a sok gyerek az ajándék átvétele után szívdobogva bontotta ki a kapott csomagokat. A Mikulás eképpen búcsúzott a rövid megállók után: Jövőre találkozunk ugyanitt, csak jól viselkedjetek, és szorgalmasan tanuljatok! Dolguk végeztével a parádés kocsis bojtos ostorával megsuhintotta a paripákat, s elrobogtak. A gyerekek integetve búcsúztak, s egybehangzóan kiáltották: Visszavárunk! Vajda András Szete