Új Szó, 1996. november (49. évfolyam, 256-280. szám)

1996-11-29 / 279. szám, péntek

ÚJ SZÓ 1996. NOVEMBER 29. KULTÚRA 9 Szuggesztív történet az angyalról és egy megfeneklett házasságról Valse triste nagy csendekkel Idegenek című tévéfilmjét 1993-ban Keszthelyen és Nagoyában díjazták. A Bán János főszereplésével készült Albert, Albert Kanadában került az év legjobb európai alkotásai közé. A nyáron forgatott Szomorú keringő Jaro Rihák bemutatásra váró rendezése, amelyben Eszenyi Enikőt láthatják majd a nézők. SZABÓ G. LÁSZLÓ Első két tévéfilmje a férfiak világáról szól. A Valse triste, vagyis a Szomorú keringő hőse, talán mert a forgatókönyvet Jana Bodnárová jegyzi: égy harminc év körüli vonzó, érzékeny nő, aki megfeneklett 'házasságából menekül gyerekkora boldog helyszíneire. Be kell hogy valljam: engem a női sorsok sokkal jobban érdekelnek, mint a férfiak világa. A nők útkeresése sokkal intenzívebbnek tűnik számomra, bár a gondolkodásuk, első megítélésre, olykor bonyolultnak tűnik. A férfiak céltudatosabban, határozottabban élik az életüket, döntéseikben, elutasításaikban is keményebbek. A nőkre más jellemző. Az ő nézeteik nem annyira egyértelműek, hiszen a lelkük is jóval érzékenyebb. Ezért kapnak több pofont az élettől, mint mi. Új filmem hőse, Pavla az angyalt keresi. Az angyalt, aki erővel, kedvvel, örömmel tölti fel. Mindannyian ilyenek vagyunk. Ha kicsúszik valami az életünkből, ami nélkül minden perc nehezebb, vagy ha csak egyszerűen rosszul érezzük magunkat, megyünk vissza azokra a helyekre, ahol lelki fogódzókat találunk, ahol régi énünk által új erőre kapunk. Pavla nagyon sok megrázó helyzetet él meg a házasságában. Kislányával is rengeteg gondja van, hiszen süketnéma. Budapesti nénikéje az egyetlen ember az életében, aki mellett felszabadultan érzi magát. Gyerekkora leghogy becsapták őket, minden hiába. És akkor a hajó részeges kapitánya, egy féllábú orosz rábeszéli mind a háromszáz zsidót, hogy vágjanak neki a háborgó tengernek, és folytassák az utat. Átjutnak a Boszporuszon, a Dardanellákon, egy kis görög szigetnél azonban hajótörést szenvednek, és csak évek múlva jutnak el Palesztinába. Ott azonban egyáltalán nem örülnek nekik, hiszen Palesztina brit fennv v Még a lépteiben ** is a nosztalgiát éreztem. /* « szebb nyarait töltötte nála, és most azt hiszi, az angyal is ott váija. Szuggesztív történet kevés szöveggel. Ehhez nagyon jó színész kell. Ezért választottam Eszenyi Enikőt. Számomra ő az a típusú színésznő, aki szavak nélkül is mindent el tud hitetni a nézővel. Aki a tekintetével, a gesztusaival, a rezzenéseivel kommunikál. Akiből nagyon nagy belső erő árad. Aki az ilyen törékeny, szinte „észrevétlen" történetet is mélységes igazsággal tölti ki. Még a lépteiben is a nosztalgiát éreztem, ahogy végigment a pesti bérház körfolyosóján. Láttam az arcán, mire gondol. Érzékeny játékával még azt is meg tudta fogalmazni, hogy minden, ami fontos lenne Pavla számára, homokként folyik ki az ujjai közül. A kész filmben Táňa Kulíšková hangján fog megszólalni, aki miután végzett a szinkronizálással, annyit mondott csupán: a lényeget nem kellett hozzátennem. Az nem a szövegben van, hanem Enikő arcán. Következő filmje, a Hajón mentek el nagyszabású, koprodukciós tévéfilm lesz. Igor Rusnákkal írjuk a forgatókönyvet azokról a fiatal zsidókról, akik 1940-ben egy lapátkerekes, folyami gőzhajóval indultak el a Dunán, életüket mentve, Palesztinába. A folyó román szakaszán kellett volna átszállniuk egy nagy tengerjáró hajóra, hogy hamis paraguayi vízummal a zsebükben érkezzenek meg Haifába. Romániában azonban rá kellett döbbenniük, hatóság alá tartozik, az angolok pedig nem szívesen látják az európai emigránsokat. Ami módfelett érdekes a történetben: nem olyan, mint például a Schindler listája, és vér sem folyik benne, a tragédiát, a zsidó viccekhez hasonlóan, szellemes humor oldja. S ami a legabszurdabb ezzel kapcsolatosan: a nyáron, amikor Olaszországba utaztam a családommal, egy Amerikában élő, Szlovákiából elszármazott zsidó nő lakott a lakásunkban. Amikor hazajöttünk, már nem találkoztunk vele, addigra elutazott. De hagyott egy üzenetet. Hogy utólagos engedelmemmel elolvasta a forgatókönyvet, és elnézést kér, hogy az egyik oldalát telesírta, de most tudta meg, mi várt volna rá az úton. Merthogy neki is megvolt a helye a hajón, de a szülei az utolsó pillanatban mégis más irányt és biztonságosabb utat választottak számára. így került 1990 tavaszán Amerikába. Mikor kell leadnia a kész forgatókönyvet? Januárban. A történet huszonhét oldalas kivonatát már több helyre, több országba elküldtem. Mindenütt érdeklődéssel fogadták, úgyhogy reménykedem. És a lapátkerekes gőzhajó is megvan már. Ausztriában várja, hogy elkezdjük a forgatást. Két kategóriában osztották ki a A legjobb formatervezés '96 nemzeti díjat Szép formák szlovákiai szemléje TALLÓSI BÉLA Pozsony. Akik szívükön viselik a hazai formatervezés sorsát, valamikor a kilencvenes évek elején úgy gondolták, a megváltozott gazdasági viszonyok, a piacgazdálkodás elképzelhetetlen a szlovákiai design fejlesztése nélkül. Csak hát hol lehetett egyáltalán számot adni a formatervezésről. A galériák szépművészetet állítottak ki, az ipari vállalatok termeltek. Sokszor még ugyanabban a szellemben képzelve el a marketinget, mint a szocializmusban: ez van, ezt kajDod, ezt veszed. Csak hát betört a konkurencia, a Nyugat, és ezzel egy olyan fogalom is, mint a designmenedzsment. Enélkül ma nincs termelés. Erre haraptak rá a hazai design szakemberei, és 1993-ban fórumot alkottak az ipari formatervezésnek. Ekkor rendezték meg először a Jó formatervezés elnevezésű kiállítást, amely egyben verseny is volt, a formatervezett termékek versenye. Kilencvenötben már A legjobb formatervezés díja elnevezéssel rendezték a szemlét. Aztán a bemutatók szervezője, a Szlovákiai Formatervező Központ szakemberei úgy gondolták, nem állunk mi olyan jól az iparban megjelenő szép formák terén, hogy biennále jelleggel ismétlődjék a formák szlovákiai mustrája. Ez ugyanis azt jelentené, hogy egy évig hallgatunk a formatervezésről. Ezt pedig nem engedhetjük meg magunknak. És akkor jött az új ötlet: a formatervezést nemcsak értékelni kell, hanem támogatni is. Mégpedig olyan kiállítással, amely nem a termelésben elért eredményeknek, a termékekben megvalósított formáknak ad fórumot és elismerést, hanem azoknak a - termelőüzemekben, főiskolákon és más fórumokon Betört a konkurencia, a Nyugat, és ezzel egy olyan fogalom is, mint a designmenedzsment. dolgozó - szakembereknek, akik a formatervezéssel megerősített új termelői program stratégiáján dolgoznak, illetve a foramtervezést ilyen-olyan formában népszerűsítik. Legyen az tudományos munka, publicisztika, kiállítások, alkotótáborok vagy tudományos tanácskozások szervezése stb. Tehát A legjobb formatervezés '96 nemzeti díjjal olyan szakembereket jutalmaztak, akik nem a kivitelezésben, vagyis az üzleti designban, hanem a hosszú távú tervezésben és a designpropagandában dolgoznak és érnek el eredményeket. Egyszerűbben szólva: nem egy konkrét termék és a képzőművészet kapcsolatával, hanem az állandóan fejlődő termelés és az állandóan fejleszthető design kapcsolatával foglalkoznak. A díj nem jár anyagi jutalmazással, „mindössze" tiszteletbeli elismerést jelent. Az ipari formatervezésnek ez a fajta elismerése külföldön, a fejlett ipari országokban már rég bevált, gyümölcsöző gyakorlat. Aki megkapja, az nevet szerez magának a szakmában. Odafigyelnek rá a kereskedelmi kapcsolatokban. Még a kiosztásának is megadják a módját: a japánok a hercegtől, az angolok a királynőtől vehetik át. Nálunk a díjazottak a kulturális minisztérium alkalmazottjától vehették át A legjobb formatervezés '96 nemzeti díjat. Két kategóriában osztották ki. A designmenedzsment kategóriában a Losonci NOVOP céget jutalmazták, amely a NOVOPLAN C-12 SLOVAKIA típusú buszok megalkotásában jeleskedik. A designpropaganda kategóriában pedig a kassai Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karának formatervezés tanszéke. E két fődíjon kívül elismerésben részesült a pöstyéni MOBILIER, Soňa Ďurecová a Ha a forma nincs összhangban a funkcióval című diplomamunkájáért, illetve a rózsahegyi Észak-szlovákiai Cellulóz- és Papírgyár. A díjátadással egy időben Formatervezés '96 címmel négynapos kiállítás nyílt a pozsonyi Technika Házában. Ma és holnap még megtekinthető. Cigányművészet a Kortárs Galériában Dunaszerdahely. Neves vendégei lesznek annak a rendezvénynek, amelynek vasárnaptól a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria ad otthont. Ahogy Farkas Aladártól, a Dunaszerdahelyi Városi Hivatal hivatalvezetőjétől megtudtuk, vasárnap tizenhét órakor nyitják meg Péli Ildikó búdapesti cigányfestő és grafikus kiállítását. Megnyitóbeszédet mond Kárpáthy Gyula József Attila-díjas irodalomkritikus. Az ünnepélyes megnyitót irodalmi est követi, amelyen Rostás Farkas György és Ravasz József költők verseit ismertetik, (t-si) „Kétnyelvű" Találkozások Pozsony. Az Osztrák Nagykövetség és az Osztrák Kulturális Központ rendezésében az utóbbi székházában nyílik meg a szlovák fővárosban december 4-én az a Találkozások elnevezésű kiállítás, melyen Gabriela Medved'ová szlovák és Jozef Süssenbacher osztrák képzőművész alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők január 19-ig. (ú) SZÍNHÁZ SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Diótörő (19) HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Becket (19) ASTORKA SZÍNHÁZ: A velencei kalmár (19.30) KELET-SZLOVÁKIAI SZÍNHÁZ: Örvény (19) KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZ: Az aranyember (9.30,13.30) MOZI POZSON

Y HVIEZDA: Jack (am.) 15.30, 18, 20.30 OBZOR: Sárkányszív (am.) 16, 18, 20 MLADOSŤ: Intim részletek (am.) 15, 17.30 20 CHARLIE CENTRUM: Kolja (cseh) 17, 19 Menekülés L.A.ből (am.) 16.30, 18.30 A megszállott (am.) 20.30 Las vegas, végállomás (am.-ang.) 20.30 Caravaggio (ang.) 19 Amikor a csillagok vörösek voltak (szlov-fr.) 19.15 KASS

A SLOVAN: Suzanne (szlov.-cseh) 15.30, 17.45, 20 DRUŽBA: Jack (am.) 15.30,17.45, 20 TATRA: Fehér vihar (am.) 15.30, 17.45, 20 CAPITOL: Doktor Moreau szigete (am.) 15.45, 18, 20.15 ÚSMEV: Menekülés L. A.-bői (am.) 16,18.15,20.30 IMPULZ: Csók és aludj jól (am.) 16.15,19.15 Hetvenöt éve született Pilinszky János Elfogadni az elfogadhatatlant KÖVESDI KAROLY „A történelem mögül száműzött Isten időről-időre átvérzi a történelem szövetét. Ami nyomot hagy rajta, oly véghetetlenül igénytelen, hogy kérdéses, valaha is föl tudunk érni hozzá? Ha lehet megkülönböztetést tenni, a köztünk beállott csend többé nem is annyira a költészetet érinti, mint magát a költőt kötelezi, élete egészét követeli már, s nem lehet nem eleget tenni e hívásnak, ha mindjárt a végleges és tökéletes elnémulás kockázata árán is." Ars poetica helyett című rövid írásában - melyben a keresztény ihletésű költészet szerepéről, feladatáról vall - olvashatjuk a költőnek immár szállóigévé, szinte a huszadik század költészeti hitvallásává nemesedett gondolatát. Mert vajon izgathatott, foglalkoztathatott-e költőt, gondolkodó embert kínzóbban és gyötrőbben más gondolat e században (kivéve a játszadozókat, a formaművészeket - ne feledjük, Isten játékos embertípusai legalább oly fontoReménytelenül, földig rogyasztóan súlyos üzenete fölemel és megtisztít. sak), mint hit és hitedenség, az ártatlanság és a bűnbeesés, a kiszolgáltatottság és az uralkodás ellentétpárjai; a hallgatás felé noszogató, a csöndes (derűs?) belenyugvás kegyelmi állapota felé terelgető felismerés, a: „kimondhatatlan jól van, ami van"? Hogy addig vesztőhely, gyalázat, vér, bűn, reménytelenség? Hisz' egyik század se volt jobb, szebb, s az emberi történelem lényegileg nem változik, csak a formák „tökéletesednek" és lesznek rafináltabbak, egyszersmind vadabbak, kegyetlenebbek... És mégis, írja Pilinszky egy helyütt, Dosztojevszkijre utalva, el lehet jutni a lehetetlen elfogadásához. Az abszurdon túli ab(Foto: archív) szurdhoz. Ami nem egyenlő a vakhittel, a formális, mondhatni verbális kereszténységgel. Aminek úgyszólván semmi köze egyházhoz, valláshoz, sőt hithez. Pilinszky János a lehetetlent, a leírhatatlant próbálta kimondani, a „boldogságig lelassult pusztulást". Perzselő költészetét, mely aligha hagyhatott bárkit is érintetlenül, manapság mégis alig hallani pódiumon, a múló divatok bugyrai, ráncai közül alig-alig bukkan elő ez a súlyos versvilág. Nem divatos, nem kényes, nem teátrális. Mélysége riasztó és egyben vigasztaló. Nyoma sincs benne a korunkban a költészeten számon kért zagyva dialektikának, az „ellentéteiben ábrázolandó" világnak. Ez az oly szívesen a pesszimizmus kvázikategóriájába utalt költészet, akár egy töredékes, világi biblia: az ember akkor veszi kézbe, amikor a reménytelenség súlya nehezedik rá. Mert Pilinszky reménytelenül, földig rogyasztóan súlyos üzenete fölemel és megtisztít. Átível századokon - előre és visszafelé egyaránt. „Elhagylak akkor szép sivatagom, / nem várhatom be üldözőimet!" Milyen kár, hogy az üldözők nem látják! Sibelius muzsikáját csak a mama (Eszenyi Enikő) hallja (Fotó: Élene Hronská) Formatervezett városi tricikli (Fotó: archív) Ípílhm •