Új Szó, 1996. november (49. évfolyam, 256-280. szám)
1996-11-28 / 278. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 1996.NOVEMBER 26. PANORÁMA FJ Fokozott érdeklődés kísérte az első bevetést Titkos fegyver a maffia ellen MTI-PRESS Washington. A maffia, a kábítószer, az erőszak, a szervezett bűnözés elleni harc új, titkos fegyverét vetette be a New York-i rendőrség. Robodog a fedőneve, távirányított és felszerelték korszerű videokamerával is, melyet infravörös „látóberendezéssel" tökéletesítettek. Előzmények nélküli titkos kísérletről lévén szó, nagyon vigyáznak rá, ezért aztán tartozéka a golyóálló mellény is. A robodog ugyanis kutya, a különlegesen kiképzett német juhász fajtából. Szolgálati beosztása az lenne, hogy belopózva a veszélyes bandák feltételezett helyére, pontos információkat közvetítsen az útját figyelő kétlábú bűnüldözőknek. Érthető, hogy felfokozott érdeklődés kísérte az első bevetését: egy különösen veszélyes bűnözőre állították rá. A kutya követte is, a nyomozók pedig vették az adást. Az izgalmat fokozta, hogy a derék négylábú munkatárs egyszer csak megállt és részletező pontossággal közvetítette mini-tévékamerájával egy tárgy földre esését. Aztán gyors mozdulattal rávetette magát. Egy kekszdarab volt, melyet egy kisfiú ejtett el. A robodog, felejtve küldetésének fontosságát, enni kezdett. Nizzában a lakosság döntött Lehet koldulni MTI-PANORAMA Nizza. A Cőte d'Azur mondén városában, Nizzában a koldusok a jövő nyáron sem maradnak bevétel nélkül." A konzervatív polgármester koldulásra vonatkozó tilalmát ugyanis a lakosok nemrégiben „megvétózták": hatvanhat százalékukat nem zavarják a koldusok és nincs kifogásuk, ha továbbra is tartják a markukat. A kérdés egyébként nem izgatja túlságosan a nizzaiakat: a polgároknak mindössze 23 százaléka ment.el szavazni. Tavaly nyáron több francia nyaralóhelyen is hasonló rendeletet léptettek életbe. A csehországi Hradec Královéban második alkalommal rendezik meg a betlehemeket bemutató nemzetközi kiállítást. A látogatók december 3-tól tekinthetik meg a 300 kiállított betlehemet, melyek közül a legnagyobb érdeklődést majd bizonyára a 250 évvel ezelőtti jezsuita betlehem váltja ki. (ČTK) Sajtószabadságdíj A betörő halálra rémült Az egyik kitüntetett nem lehetett jelen a New York-i gálaesten, mert börtönben ül Kolumbiai kampány Házőrző papagáj Amszterdam. Betörőt kergetett el Holandiában egy beszélő jákó papagáj - adta hírül a De Telegraaf című amszterdami napilap, de arról nem közölt részleteket, hogy mit mondott -a madár, amitől a fosztogató halálra rémült. A napilap beszámolója szerint a betörő a kora hajnali órákban hatolt be az Almerében élő család otthonába, amikor a sötétben egyszerre csak rekedtes mély hangot hallott. A behatoló annyira megijedt, hogy fejvesztve menekült és közben felborított egy márvány ebédlőasztalt, rajta egy teljes étkészlettel. A nagy zajra felébredtek a ház lakói. Igaz, hogy a behatolónak sikerült kereket oldania, de a madár gazdái esküsznek rá: Rocco, az afrikai szürkepapagáj többet ér minden házőrző ebnél. (PAN) Washington. Hivatásuk során tanúsított bátor helytállásukért 4 külföldi újságíró kapta az idén a Bizottság az Újságírók Védelmére (CPJ) elnevezésű amerikai szervezet Sajtószabadságdíját. MTI-TUDÓSÍTÁS Elismerésben részesült Arthur Ochs Sulzberger, a The New York Times volt kiadója a vietnami háború szennyes hátterét leleplező és a Nixon-kormányzat haragját kiváltó Pentagon-papírok közzétételének 25. évfordulója alkalmából. A díjakat kedd este nyújtották át New Yorkban egy gálaeset keretében. Az újságírók működésének feltételeit nyomon követő bizottságot 15 évvel ezelőtt hozták létre amerikai tollforgatók azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet az életveszélynek, megtorlásnak és zaklatásnak kitett kollégáik helyzetére. Elnöke a magyar származású Kati Marton. A szervezet hangsúlyozta, az idei díjazottak nehéz körülmények között - nem egyszer biztonságuk feláldozásával - végzik a munkájukat, mégis kiemelkedő teljesítményt nyújtottak hivatásuk gyakorlása közben. Az egyik kitüntetett, Ocak Isik Yurtcu török újságíró nem lehetett ott a díjátadáson, mert jelenleg börtönben ül - az ankarai hatóságok „szeparatista progaganda terjesztésének" vádjával 15 évi büntetésre ítélték. Az általa szerkesztett lapot bezárták, miután őszinte hangú riportokat közölt a kurd kérdésről. Daoud Kuttab, a Palesztin Audio-vizuális Szövetség és az Arab Média Internet-hálózat igazgatójaként bátran szembeszállt azokkal a cenzúrarendelkezésekkel, amelyeket az izraeli és a palesztin hatóságok akartak rákényszeríteni. Juszuf Dzsamelt a CPJ kasmíri tudósításaiért tüntette ki. Az újságíró ellen több merényletet is megkíséreltek, és számos fenyegetést kapott a konfliktusban érintett muzulmánoktól és hinduktól egyaránt. A mexikói Jesus Blancornelas, a Zeta szatirikus hetilap alapítója a korruptság és cinkosság ellen kifejtett tevékenységéért kapta a díjat. Megemlékeztek a dublini Sunday Independent nyomozó újságírónőjéről is, akit feltehetően az ír bűnbandákról és a kábítószer-kereskedelemről írt riportjai megtorlásaként meggyilkoltak. Fegyverért ajándékot Bogotá. A bogotái egyház és a kolumbiai főváros vezetése egy békés karácsony reményében „fegyverért ajándékot" kampányt hirdetett. A csereakció keretében a város 20 katolikus templomának egyikében bárki beszolgáltathatja - akár illegálisan birtokolt - fegyverét. De nem ingyen: a papok minden „szállítónak" egy (csaknem 4 ezer koronának megfelelő értékű) vásárlási utalványt adnak, s a fegyver eredetéről természetesen nem kérdezősködnek. A „Hagyjuk a fegyvereket békében pihenni ezen a karácsonyon" mottóval meghirdetett csereakció ödete Bogotá polgármesterétől, Antanas Mockustól származik, pontosan azért, hogy a városban fegyverrel elkövetett erőszakos cselekményeket valamelyest visszaszorítsák. (PAN) NAPTÁR November 28 EGY GONDOLAT Ravasz emberrel szemben légy kétszeresen ravasz. Flaubert NÉVNAP Stefánia, Henrieta RECEPT Svéd almatorta Hozzávalók: 15 dkg finomliszt, 7 dkg Rama, 20 dkg porcukor, 2 tojás, késhegynyi sütőpor, 75 dkg alma, 1 evőkanál kristálycukor, 1/2 citrom, barackíz Az almát meghámozzuk, felszeleteljük, kristálycukorral, citromhéjjal ízesített vízben puhára főzzük. A lisztet a margarinnal, 5 dkg cukorral, a tojások sárgájával, a sütőporral összegyúrjuk, és a tortaforma alját és oldalát kibéleljük. A sütőben félig megsütjük, barackízzel megkenjük. Az almát ráterítjük, és a tojások habbá vert fehérjét, amelyet a maradék porcukorral, a citromlével ízesítünk, a tetejére simítjuk. Takaréklángon tovább sütjük, amíg a hab a tetején rózsaszínűre nem válik. NAPIVICC Négy barát beül egy étterembe ebédelni. Hosszú ideig egy szót se szólnak. Végül az egyik felsóhajt: -Hajaj! Mire a másik: -Szörnyű! A harmadik: - Bizony! Felmordul a negyedik: - Ha folyton politizáltok, itt hagylak benneteket! Japán ötlet Iskola az Interneten Tokió. A Nippon Electric Corp. „világiskolát" létesített, oktató lapoldalakat nyitott az Interneten. Tudományos és kulturális témában tudósok előadásait viszi a hálózatra. (MTI) REJTVÉNY A megfejtéseket hetente egyszer, legkésőbb a következő hétfőig szíveskedjenek postázni levelezőlapon vagy borítékban, szerkesztőségünk címére. A sorsolással megállapított nyertes nevét szombatonként közöljük. A szerencsés nyertesek a a Franco cég ajándékát kapják. HOROSZKÓP Tesz-vesz > Lemásoltat ... kapcsolás Kétes! 1 f Hivatalos I Budapesti sportegyesület f Társasági Állati lak 1 íróasztal > Lemásoltat Azonos betűk 1 f Vissza: ásvány • Budapesti sportegyesület f A terbium jele 1 íróasztal > Lemásoltat Azonos betűk 1 f Vissza: ásvány • Műlesiklás f A terbium jele 1 Rossz, rosszabb,... Lendület MennyeP Lendület ^ Sorban áll! Almadarab! Antal Imre névjele ^ Szibériai folyó Magyar színésznő Antal Imre névjele ^ Szibériai folyó Magyar színésznő Tolltok Élsportoló Rádiusz Mer Hetyke Földet túr Lejtő Állatkert Pálca A garat szélei Mellfodor (ék. h.) ...•kapocs A garat szélei Mellfodor (ék. h.) Tabu fele Hektár Boltban van! Tabu fele U Azonos betűk Tűzálló üvegedény Névelő U Zérus Gramm Névelő Ide-oda tol Béka Kos: Valakivel, aki közel áll Önhöz, kellemes és feledhetetlen per ceket tölt együtt. Egy könnyed beszélgetés után érdeklődni kezd egy hobbi iránt. Bika: A rokonai szeretnének egy jót mulatni Önnel. Jelentkezik az egyik kedves barátja és meghívja valahová. Elhatározza, hogy mától kevesebbet fog enni. Ikrek: Az utolsó pillanatban elnéz valamit, ezért majdnem összeomlik minden, amit gondosan felépített. Nehéz helyzetbe került rokona tanácsot kér. Rák: böző örvendetes hírekről számolnak be egymásnak. Egyik kollégája hálás Önnek. Oroszlán: Egy távolban élő rokona mindenáron szeretné rávenni, hogy meglátogassa. Technikai kérdésről vitatkozik, és a vita után világosabban lát. Szűz: Barátja bemutatja új szerelmét, mert kíváncsi, hogy Önnek mi a véleménye róla. Egy rejtély nem hagyja nyugodni, lázasan töri a fejét. Mérleg: Ma önkéntes munkát végez, mert segíteni akar kevésbé szerencsés embertársain, azt akarja, hogy nekik is legyen okuk a boldogságra. Skorpió: akik tudják, hogy kell egy szuper mulatságot összehozni. Titkokat tud meg. Nyilas: Nehézségekkel küszködő barátja hálás, hogy őt is meghívja a bulijára. Egyik rokona részletesen beszámol humoros élményeiről. Bak: Ma a szerelem jár az eszében. Azon töpreng, mi tesz egy kapcsolatot igazán komollyá és hogy milyen érzés fülig szerelmesnek lenni. Vízöntő: Valami, amiért szó szerint bolondul, ma már teljesen hidegen hagyja, ezért elhatározza, hogy új izgalmakat keres. A család egyik barátja rajong Önért. Halak: Gondolja végig, mire is vágyik igazán az életben - többé ne elégedjen meg a félmegoldásokkal. Váltsa valóra álmát, legyen kitartó és határozott!