Új Szó, 1996. november (49. évfolyam, 256-280. szám)

1996-11-02 / 256. szám, szombat

ÚJ SZÓ 1996. NOVEMBER 2. PANORÁMA F| Lakossági bejelentés Salgótarjánban megalakult a Rákóczi Szövetség Salgótarjáni-Losonci Alapszervezete Kínozták gyermeküket TÖKETEREBES A határon átnyúlva Lakossági bejelentés alapján ma­gas lázzal, az éhségtől legyen­gülve és törött lábbal szállították be a mentők a tőketerebesi kór­házba azt a kislányt, akit szülei nemcsak elhanyagoltak, hanem kínzásokkal is gyötörték. Rövid­del a gyermek kórházba szállítá­sa előtt az apa a földön fekvő, le­gyengült gyermek lábát addig taposta, amíg az el nem törött. A rendőrség szerint a tőketerebesi B. házaspár hónapok óta éhez­tette és verte a gyermeket, akitől ily módon próbáltak megszaba­dulni. (kat.) Fél év alatt Felújított templom KELENYE Röpke fél év alatt, hathatós tár­sadalmi munkával, kívül-belül teljesen .megújult Kelenyén a több mint kétszáz évvel ezelőtt épült katolikus templom. Meg­nagyobbították és vákuumosak­ra cserélték az ablakokat, sor ke­rült a karzat és a padlózat felújí­tására, restauráltatták a festmé­nyeket és szobrokat, kifestették a falakat és a korábban puszta mennyezetre freskók is kerültek. Kívülről nemcsak új köntösbe öl­töztették az épületet, hanem a tornyot is teljesen átépítették. Dobos Péter plébános úr nem­csak irányította, hanem maga is kétkezi munkával és pénzado­mánnyal segítette a községi hi­vatal és a lakosság jelentős anya­gi támogatásával folyó felújítási munkálatokat, (bodzsár) Elhúzódott a munka Gondot okoz a csapadék TÖKETEREBES A múlt hét végi kedvező időjárás sokat lendített az eléggé elhúzó­dott őszi munkák menetén a Tőketerebesi járásban. A gazdasá­gokban szombaton és vasárnap is dolgoztak. Štefan Lenárt, a regio­nális mezőgazdasági információs szolgálat igazgatóhelyettese el­mondta: még bőven van tenniva­ló, mert csak a 496 hektáron ter­mesztett burgonyát sikerült beta­karítani és vége felé jár a szőlőszü­ret. A többi termés 15-40 százalé­ka még a földeken van. A járás te­rületén még 10 790 hektáron kell elvetni a búzát, a rozsnak is csak a fele került a földbe. Sajnos, a ked­vező időjárást ismét a csapadékos váltotta fel. (kat.) Mint arról annak idején beszámoltunk, Salgótar­jánban megalakult a Rá­kóczi Szövetség Salgótar­jáni-Losonci Alapszerve­zete. A háromtagú ve­zetőségben helyet kapott a losonci Puntigán József, a salgótarjáni Dobosné Máté Rita és T. Pataki László. LOSONC T. Pataki László író, újságíró ja­vaslatára jött létre a közös alap­szervezet, aki feleségével, Ker­ner Edit pedagógussal évek óta segíti a losonci magyar kultúrát. - Miért volt szükség a határon átnyúló alapszervezet megalakí­tására? - kérdeztük T. Pataki Lászlót. Hiszen eddig is sok min­dent együtt csináltunk - Elsősorban az volt a gond, hogy Salgótarjánban volt a Rá­kóczi Szövetségnek egy megyei szervezete, Szécsényben volt alapszervezete, de a megyeszék­helynek eddig nem volt alap­szervezete. Valóban én kezde­ményeztem egy alapszervezet­nek a létrehozását, s mivel jól is­merem Losoncot, Füleket és vi­dékétjavasoltam, kapcsoljuk be az alapszervezeti tevékenységbe ezt a részt is. Hiszen eddig is sok mindent együtt csináltunk, kö­zös kulturális műsorokat szer­veztünk, így kézenfekvő volt T. Pataky László számomra, hogy az odaáti, a lo­sonci barátainkat megszólítsam. - Milyen irányú tevékenységet fog végezni a közös alapszerve­zet? - A feleségemmel továbbra is szakmai segítséget nyújtunk a lo­sonci Kármán József Színkörnek, s ami az alapszervezet létrehozá­sának köszönhető: ezután nem­csak ketten, hanem többen is el­látogatunk a színkör próbáira. Szeretnénk segíteni a nyelv (A szerző felvétele) megőrzésében, a helyes kiejtés begyakorlásában, honismereti munkák megírásában, megjelen­tetésében. Elektronikusmédia­kurzusokat indítunk, szívesen lá­togatunk meg alapiskolákat, kö­zépiskolákat, ahol órákat tar­tunk, irodalmi összeállítást mu­tatunk be stb. Sorolhatnám a ter­veinket, amelyek már csak rész­ben tervek, mert jó néhány elkép­zelésünk szerencsésen beindult, megvalósulni látszik, (farkas) A cég a szerződés több pontját is sorozatosan megszegte Határozat született a kábeltelevízió ügyében IPOLYSÁG A város lakosait és vezetőit az utóbbi időben a helyi kábelteleví­zió-hálózat körül kialakult áldat­lan helyzet foglalkoztatja. Au­gusztus közepén ugyanis egyik Egyik napról a másikra megszűnt a kábeltévé adása napról a másikra - minden előze­tes bejelentés nélkül - megszűnt a kábeltelevízió adása. Ipolyság város önkormányzata 1992-ben engedélyezte az UNI­FON Kft.-nek a kábeltelevízió­hálózat kiépítését és üzemelteté­sét a város területén azzal a felté­tellel, hogy mind a kiépítés, mind az üzemeltetés összhangban le­gyen az érvényben lévő jogsza­bályokkal. Eleinte probléma nélkül folyt az üzemeltetés, ám a későbbiekben a cég a szerződés több pontját is sorozatosan megszegte. A hely­zet a többszöri figyelmeztetés el­lenére sem javult, mint később kiderült, a cégtársak belső vitái miatt. Ennek következménye­képpen az UNIFON egyik társtu­lajdonosa a kábeltelevízió-háló­zat berendezését - bejelentés nélkül - átíratta a FAMILY Kft. tulajdonába. Az adáskiesést végül is az idézte elő, hogy a cég megbízottja szó nélkül leszerelte a berendezés egy részét - állítólag javítás céljá­ból. Ezért a város önkormányza­ta az ügy kivizsgálása érdekében a járási ügyészséghez folyamo­dott. A kivizsgálások során ko­moly hibákra és szabálytalansá­gokra derült fény a kiépített há­lózatban. Ipolyság városi önkormányzata a képviselő-testület októberi ülé­sén ismertette a problémát és a kábeltelevízió jövőjével kapcsola­tos elképzeléseit. A képviselő-tes­tület jóváhagyta azt a határoza­tot, hogy a város megvásárolja a kábeltelevízió-hálózatot a jelen­legi állapotában. Ezzel egy időben pedig megbízza a beszter­cebányai ELEKTRIS Kft.-t azzal, hogy a saját költségén rendbe­hozza és üzemeltetesse a hálóza­tot. Tehát előreláthatólag decem­Létrehozzák a városi stúdiót és az INFO-csa­tornát is ber 15-ig teljesen üzemképes ál­lapotba kerül a kábeltelevízió. A város azt tervezi, hogy a jövőben bővítik a kábeltelevízió­hálózatot, valamint létrehozzák a városi stúdiót és az INFO-csator­nát is. Haládik Júlia IPOLYBALOG Befejezték az őszi munkákat Lényegében már befejeződtek az őszi mezei munkák a hét falu határát egyesítő Ipolybalogi Mezőgazdasági Szövetkezetben. Elcsendesedtek a szőlőskertek, kiásták a cukorrépát, fedél alá került a 180 hektárról betakarított 120 vagonnyi szemes kuko­rica is, és időben sikerült elvetni - 1200 hektáron - az őszie­ket. Ez idő tájt már csak a szántóknak van némi dolguk a ha­tárban. (bodzsár) ÉRSEKÚJVÁR Ifjúsági énekkarok találkozója A Magyar Iíjú Kereszténydemokraták Szövetsége november 30­án immár másodszor szervezi meg Érsekújváron, a Csemadok­székházban a keresztény és keresztyén ifjúsági énekkarok talál­kozóját. A szervezők szeretnék, ha az ország minden tájáról ér­keznének énekkarok. Azok, akik részt kívánnak venni a találko­zón, még mindig jelentkezhetnek Baráth Erzsébetnél, az MKDM Érsekújvári Területi Választmányának titkáránál (Csemadok­székház, Petőfi utca 6.) személyesen vagy a következő érsekúj­vári telefonszámokon: 400548; 21759. (kamoncza) Megalakult az SZMSZSZ Érsekújváron kedden tartotta alakuló ülését a Czuczor Ger­gely utcai magyar alapiskola mellett működő Szlovákiai Ma­gyar Szülők Szövetségének iskolai szervezete. Török József, az SZMSZSZ elődjeként működött szülők szövetségének elnöke elmondta, megválasztották a 72 tagú iskolai tanácsot, továbbá két ellenőrt, illetve jóváhagyták a költségvetést az 1996/97-es tanévre. November 11-én választják majd meg az iskolai szer­vezet elnökét, alelnökét és pénztárosát, (cza) IPOLYSÁG Csomó Tihamér alkotásai Budapesten Október 30-án zárja kapuit az a repreztentatív kiállítás, mely­nek során a felvidéki magyar képzőművészek egy csoportja mutatta be legújabb alkotásait Budapesten, a Magyarok Világ­szövetsége Semmelweis utcai székházának üvegtermében. E kiállítás ipolysági résztvevője Csomó Tihamér. A fiatal, tehet­séges fafaragó-szobrászművész már több önálló és csoportos kiállításon mutatkozott be: Léván, Párkányban, Hetényben, Pozsonyban, Budapesten és Vácott, (haládik) A képen látható egykori kaszárnya a Losonci járásbeli Vilkei Községi Hivatal tulajdonába tartozik. Másfél éve költöztek ki belőle a lakók, s azóta üresen áll. Mint azt a hivatalban megtud­tuk, ha lesz pénze a községnek, a főút mellett található, még mindig mutatós épületet motellé szeretnék átalakítani. Kép és szöveg: Bodzsár Gyula j ÍL j szelvény 1996. november 2. ! VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: ÉSZAK FELÖL MEGNÖVEKVŐ FELHŐZET, 9-13 FOK A Nap kel 06.41 - nyugszik 16.30 órakor. A Hold kel 22.25 - nyugszik 12.23 órakor. Ózonhír: Szlovákia területe felett tegnap 283 Dobson-egységet mértek, az ultraibolya-sugárzás intenzitása alacsony. ELŐREJELZÉS Napközben é­szakról megnö­vekszik a fel­hőzet, helyen­ként eső, a he­gyekben hava­zás várható. A nappali hőmér­séklet 9 és 13 fok között, észa­kon 7 fok. Gyenge, változó irá­nyú szél. Vasárnap északon marad a bo­rult idő, másutt felszakadozik a felhőzet. A reggeli órákban köd­képződés lehetséges. Az éjsza­kai hőmérséklet 6 és 2, a nappa­li 9 és 13 fok között, északon és a tartósan fcödös helyeken 7 fok, a síkságokon viszont 15 fok is le­hetséges. ORVOSMETEOROLÓGIA Az időjárási viszonyok ne­gatív hatásai valamelyest enyhülnek, de a mozgásszer­vi betegeknek, főleg a reumati­kus bántalmakban szen­vedőknek, valamint a bőrbete­geknek továbbra is nehézségek­kel kell számolniuk. Növekszik a depresszióra való hajlam is. Vi­szont az emésztési zavarokkal bajlódók, illetve az alacsony vér­nyomású betegek állapota javul, növekszik a teljesítőképessé­gük. A gerincbántalmakra pa­naszkodóknál fejfájás jelentkez­het.

Next

/
Oldalképek
Tartalom