Új Szó, 1996. október (49. évfolyam, 229-255. szám)

1996-10-08 / 235. szám, kedd

6 GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK ÚJ SZÓ 1996. OKTÓBER 2453. TANÁCSADÓ Jogosultság átruházása B. M. (Nagykapos): Édes­apámat 1944 decemberé­ben Nagykaposról a Szov­jetunióba hurcolták. 1945 októberében jött haza. Ké­relmezte a kárpótlást, de 1991-ben meghalt. A jogo­sultságot átírták az én ne­vemre. Felszólítottak a ha­zatérést bizonyító okirat beszerzésére. Ilyet a járási székhelyen nem tudtak ad­ni, mert ilyen nyilvántar­tás nem létezik."Mit tehe­tek? ÁSVÁNYI LÁSZLÓ Feltételezem, hogy az SZK Igazságügyi Minisztériumá­hoz adták be a kérelmet, mert csak ott lehet átruházni Takarékpénztárak találkozója Az Első Építési Takarékpénz­tár Rt. (EET) rendezésében csütörtökön és pénteken Po­zsonyban tartotta rendes éves közgyűlését az Építési Taka­rékpénztárak Európai Szövet­sége. Közép-Európában először éppen Szlovákiát vá­lasztotta helyszínül a szövet­ség, amely 19 állam 78 építé­si takarékpénztárát fogja össze. A helyszín kiválasztása korántsem véletlen. Paul Op­pitz, a szövetség elnöke ugyanis kijelentette: az EÉT négy év alatt 785 ezer ügyfe­let mondhat magáénak, dina­mizmusának, sikerének kö­szönhetően a közép-európai takarékpénztárak ékkövének számít. A kétnapos tanácsko­zás végeztével az Első Építési Takarékpénztárat a szervezet rendes tagként felvette sorai­ba. (sidó) Megjelölt marhahús Az Európai Unió bizottsága a marhahússal szembeni biza­lom visszaállítása érdekében e húsféleség megjelölésére Mélyponton a jen Az elmúlt héten tovább erősö­dött a dollár, árfolyama az 1,52-1,53 német márka (DEM), 110-112 japán jen szinteken ingadozott. Az Eu­rópai Monetáris Unióba (EMU) vetett bizalom ezen a héten is erős maradt, ami a márka fokozódó térvesztését okozta más, főleg a magasabb hozamú európai valutákkal szemben. Ennek kimagasló példája volt az olasz líra (ITL), amely a 991,35 ITIVDEM értékig tornázta fel magát. A hét árfolyamváltozá­sainak fő mozgatórugóját Ja­pán jelentette. Az Egyesült Ál­lamokkal a szigetország bizto­sítási piacának megnyitásáról folyó tárgyalásokon ugyan nem sikerült kompromisszu­a jogosultságot az özvegyre, ill. gyermekre. Ahhoz, hogy az intézkedés menetét követ­ni tudjuk, esetleg tanácsot adhassunk, kérem, hogy küldje el a minisztérium leve­lének másolatát. Ezen megta­láljuk az ügy törzsszámát és érdeklődhetünk a hatóság­nál. Várom a válaszát. *** Leveleiket, kérdéseiket az Új Szó szerkesztőségének a cí­mére szíveskedjenek postáz­ni. A borítékra írják rá: „Kár­pótlás". Keddenként válaszo­lok rájuk. A szerző a Magyar Kereszténydemokrata Moz­galom parlamenti képvi­selője. vonatkozó javaslatot fogadott el. Minden tagországban szá­mítógépes adatbázis létreho­zásátjavasolja, az állatok szá­mára pedig olyan igazolvány kiállítását, amely lehetővé te­szi a tulajdonos vissza­menőleges felderítését. Az EU ugyanakkor bejelentette, hogy a marhahús és az abból készült termékek megjelölése önkéntes alapon történik. Bí­zik abban, hogy ez az intéz­kedés növeli a fogyasztók bi­zalmát a marhahús iránt, amely a kergemarhakór ki­robbanása után jelentős csor­bát szenvedett. (RN) Garantált tejár Peter Baco, földművelésügyi miniszter a napokban írta alá azt a határozatot, amely a tej jövő évi felvásárlási árát sza­bályozza. Ennek értelmében január elsejétől egy liter tej garantált felvásárlási ára ­a literenkénti 36 gramm zsír­és 32 gramm fehéijetartalom esetén - 7,30 korona. A meg­szabott mennyiség 900 millió liter. Az ár meghatározásakor a feltételezett költségekből, az infláció mértékéből és 3 650 literes évi tejhozamból indultak ki. (TA SR) mot elérni, a felek azonban megegyeztek abban, hogy az év végéig megpróbálják tető alá hozni a megállapodást. Ez a hír a dollár erősödését ered­ményezte. Másfelől az új ja­pán pénzügyi félév kezdetével megnőtt a szigetországi befek­tetők külföldi befektetési ked­ve, rohamot indítottak a ma­gasabb hozammal kecsegtető devizákért, ami a jen rohamos gyengüléséhez vezetett. A hét legfontosabb mutatója a szep­temberi amerikai munkanél­küliségi adat volt, amely sze­rint a munkanélküliségi ráta az előző havi 5,1 százalékról 5,2-re emelkedett. A vártnál kedvezőbb adat hatására a dollár jegyzései csökkenni kezdtek, az amerikai kötvény­árfolyamok azonban emelked­tek. (MH) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 1996. október 8-án a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam Angol font 48,797 Osztrák schilling 2,898 Francia frank 6,027 Svájci frank 24,851 Kanadai dollár 23,074 USA-dollár 31,198 Német márka 20,387 ECU, EU 38,969 Olasz líra (1000) 20,583 Cseh korona 1,141 A forint árfolyama 100 egységre, koronában Vétel Eladás Általános Hitelbank 20,00 22,60 A somorjai Kék Duna szövetkezetben megkezdik a vajkai törzstenyészet hasznosítását Kérdéses a hús marha jövője Várhatóan néhány évbe még beletelik, amíg ná­lunk is kialakul a minőségi marhahús piaca. Ennek el­lenére néhány helyen már megkezdődött a húsmar­ha-állomány kialakítása. Ezek közül a somorjai Kék Duna Mezőgazdasági Szö­vetkezet vajkai telepén a múlt pénteken tartottak szakmai minősítő napot. TUBA LAJOS Vajkára három éwel ezelőtt te­lepítettek ötven, Magyarország­ról importált francia Charolaies húsmarha tehenet, és ezekkel kezdték meg a 150 darabra ter­vezett törzstenyészet kialakítá­sát. Pénteken különböző intéz­mények szakemberei a tavaszi ellésből származó húsz bikabor­jút minősítették. A legjobb 5-6 iránt a Szlovák Biológiai Szolgá­lat (SBS) nevű pozsonyi vállalat érdeklődik, amely tenyészbiká­kat szeretne belőlük nevelni. Ennek megfelelően Pomichal A tízéves tehénnel szem­ben a hizlalt bika húsá­ban nem gyűlnek fel a káros anyagok István állattenyésztési ágazatve­zető és Meixner József telepve­zető a zsűrinek egyenként mu­tatta be az állatokat, amelyek közül a legjobb 1,42 kg-os napi súlygyarapodást ért el. A borjak nagy részét ugyanis ezután a szövetkezet keszölcési telepén felhizlalják és értékesítik. Ezzel kapcsolatban pénteken egy má­sik kísérletre is sor került. A szö­vetkezeti vágóhídon levágtak egy 710 kilogrammos bikát és Bikaborjúk minősítése Vajkán. A szakmai zsűri ítélete alapján a kiválasztott állatok néhány éven belül fontos szerepet játszhatnak a hazai húsmarha-állomány bővítése szempontjából. Ehhez azonban állami segítségre is szükség van. (Somogyi Tibor felvétele) szakmai zsűri értékelte a feldol­gozás eredményeit. Jozef Zim­merman, a nyitrai mezőgazda­sági főiskola munkatársának be­számolója szerint a tiszta vágási húskihozatal 65,3 százalékot ért el. A felezett marha súlya 205 kg volt, ebből 164 kg húst nyertek. Ez 80,36 százalék, míg a fekete tarka esetében ez az arány 70, a szlovák tarka esetében pedig 75 százalék. Ezen belül az értékes hús (comb, szűzpecsenye, rövid rostélyos, lapocka) aránya 47,5 százalék volt (a jelenlegi fajták­nál 42-44 százalék). Végezetül a faggyú aránya 4,5 százalékor ért el. A rendezvényen jelen volt Or­bán László, az egyik legismer­tebb pozsonyi hentes, a somor­jai szövetkezet legnagyobb vá­sárlója. Elmondása szerint üzle­teiben kizárólag hizlalt bikákból származó marhahúst árusít. A Szélesebb körben bemutatni egy ország kínálatát Pozsonyi Magyar Napok ÚJ SZÓ-HÍR Köteden és baráti légkör jelle­mezte tegnap a Magyar Köztár­saság Nagykövetsége Gazdasági és Kereskedelmi Osztályának saj­tótájékoztatóját, melyen az októ­ber 14-e és 17-e között immár ha­gyományosan megrendezésre kerülő Pozsonyi Magyar Napok­kal kapcsolatos tudnivalókkal is­merkedhettek meg a szép szám­ban megjelent vendégek és új­ságírók. Csendes János kereskedelmi ta­nácsos a szlovák-magyar gazdasá­gi-kereskedelmi kapcsolatokról szólva elmondta, hogy a 95-ös év­hez hasonlóan idén is körülbelül 600 millió dolláros árucsere-for­galom várható a két ország kö­zött, melyben az elmúlt nyolc hó­nap statisztikája szerint a szlovák kivitel kétszerese a magyarénak. Lapunk kérdésére, mi ennek az oka, Csendes János elmondta: Az ok főleg az áruszerkezettel függ össze, hiszen a szlovák fél legin­kább alapanyagot és félkész árut (kohóipari termékek, acél), olaj­feldolgozásból származó vegyipa­ri termékeket, valamint fa- és cel­lulózipari árut szállít nagy mennyiségben Magyarországra. A késztermékek esetében - élel­miszer- és gépipari termékek ­már sokkal jobb az arány. További javulás várható az idén létreho­zott kormányközi vegyes bizott­ság munkájától, mely nagyban elősegítheti a gazdasági és keres­kedelmi kapcsolatok fellendülé­sét az energetika, könnyű- és gép­ipar, idegenforgalom stb. terén. Nóvé Zoltán, az idei Magyar Na­pokat szervező KÖRÖS-TRADE ügyvezető igazgatójától megtud­hattuk, hogy a pozsonyi Nemzeti Népművelési Központ (Národné osvetové centrum, Nám. SNP 12) kiállítótermeiben - hagyomány­őrző táncegyüttes folyamatos műsorával tarkítva - 18 cég ter­mékeivel találkozhatnak az ér­deklődők naponta 10-től 18 órá­ig. (Kertész Gábor) Nagymagyari (Zlaté Klasy) székhelyű magánvállalat azonnali belépéssel asszisztens-titkárnőt keres. Követelmények: \/ közép vagy főiskolai végzettség Ý a magyar és a szlovák nyelv aktív ismerete (angol nyelvtudás előny) kellemes megjelenés ý alapvető ekonómiai ismeretek t/ önálló munkavégzés ^ PC kezelési ismeretek. bika ugyanis két év alatt felne­velhető, így szervezetében nem gyűlnek fel olyan káros anya­gok, mint a 10-12 éves tejelés után vágóhídra küldött tehenek esetében. Véleménye szerint amíg a kormány az élelmiszerá­rakon keresztül valósítja meg szociálpolitikáját, a nyugati pi­accal ellentétben a hazai vásár­lók nem fogják tudni megfizetni a húsmarha jelentette minőségi különbséget. Annyit viszont előre közölt, hajlandó megadni Hamarosan megkezdik a biotechnológiai úton nyert embriók árusítását a magasabb húskihozatalnak megfelelő többletárat. A vajkai állomány ezentúl is elsősorban törzstenyészet ma­rad. Hamarosan megkezdődik a tenyészetből biotechnológiai úton nyert embriók árusítása. Pomichal István szerint ezek szlovák tarka tehenekbe ültetve gazdaságos tartást biztosítanak az állattartóknak. Tóth Tamás, az SBS munkatársa szerint - ha túlzottak is a húsmarha elterje­désével kapcsolatos néhány év­vel ezelőtti remények - 20-30 ezres állománnyal mindékép­pen számolni lehet. Abban vi­szont a pénteki somoijai találko­zó összes résztvevője megegye­zett, hogy ennek eléréséhez vál­toztatni kell a földművelésügyi minisztérium dotációs politiká­ján, amely hátrányosan megkü­lönbözteti a nem intenzíven te­jelő húsmarhákat. Megoldást je­lentene a kivitel felszabadítása is, hiszen nyugaton megfelelő kereslet tapasztalható az ilyen típusú hús iránt. A FOGYASZTOI ÁRINDEX ALAKULASA 25,1 * feltételezés Forrás: OECD/Grafikon: Vox Nova 1993 1994 1995 1996* 1997* Jelentkezni naponta 8-tól 17 óráig a 0901 701776-os telefonszámon lehet. VK-913 gener. zastúpenie pre SR: Štoova 4,811 OB Bratislava tel.:07/367 814, 367 815 f ax : 07/3 67 807

Next

/
Oldalképek
Tartalom