Új Szó, 1996. október (49. évfolyam, 229-255. szám)
1996-10-04 / 232. szám, péntek
ÚJ SZÓ 1996. OKTÓBER 4. RÉGIÓ 3 Panoráma el Elsősorban a gazdák szőlőtermését kellett megvédenie a záporok, jégesők és viharok elűzésével Az Orbán-torony nagyharangja ismét megkondul Illenfeld Ferenc kassai ágyú- és harangöntő az 1556-os nagy tűzvészben tönkrement harangok töredékeiből, maradványaiból öntötte a Szent Orbán-harangot a szőlőművelés védőszentjének tiszteletére. Ez 1557-ben kondult meg először. KASSA Egyik legfontosabb küldetése az volt, hogy a kassaiak szőlőtermését a záporok, jégesők és viharok elűzésével megvédje. „Minden test olyan, mint a fű, és egész dicsősége olyan, mint a mező virága. Valóban olyan a nép, mint a fű. 1556. Kiszáradt a fű, lehullott a virág, de a mi Urunk szava mindörökké megmarad. Izaiás 40" - hirdeti a vállpárkányán álló latin szöveg. Méltóságteljes, mély, tiszta hangja évszázadokon át zengett. Hol veszélyre figyelmeztetett, hol* szomorúságot fejezett ki, hol pedig ünnepet jelzett. Egészen 1966-ig. Akkor maga is tűz áldozata lett. A Szent Erzsébet dóm mellett álló Orbán-torony a transzformátortól kigyulladt, s a lángok a harangtartó szerkezetet annyira megrogyasztották, hogy a 72 mázsás harang lezuhant, és 64 darabra tört. Ezt követően közel harminc évig csend honolt a toronyban, ugyanis a pótmegoldásként választott elektronikus harangjáték a nyomába sem léphetett az Orbán-harang jellegzetes zúgásának. Az új harangot, a réginek a mását egyelőre az Orbán-torony mellett állították ki a lakosság és a turisták örömére. (Svätopluk Písecký felvétele) Hiába rakták össze szakértő restaurátorok a darabjait, többé sohasem töltheti be eredeti rendeltetését. Egy ideje műemlékként kiállított, köztéri látványosságként szolgál. A városatyák javaslatára a Kelet-szlovákiai Vasmű öntödéjében az idén elkészítették a megnémult harang hasonmását, s azt a minap ünnepélyes keretek között elhelyezték a földön pihenő elődje mellé. Innen jövőre, a legközelebbi Kassa Napjai ünnepségsorozat alkalmából emelik be helyére, az Orbán-toronyba. Az új harangnak szőlőt már nem kell védenie, hiszen az elmúlt évszázadok folyamán Kassa határában kipusztultak a szőlőskertek. Csak elvétve akad néhány tő muskotály, rizling, hárslevelű... Most elsősorban a kohászat, az acéltermelés itt a döntő megélhetési ágazat. Azt vajon milyen eredményesen tudja majd védelmezni az új (Szent?) Orbán-harang? (gazdag) A börtönből szabadult exrendőr tíz perc leforgása alatt két helybéli hölgyet támadott meg Több az erőszakos bűncselekmény ÉRSEKÚJVÁR A Nyitra-parti városban bő másfél évig nem történt nemi erőszak. Az utóbbi két hét alatt viszont a rendőrséget három alkalommal is riasztották erőszakos bűncselekményekhez - tudtuk meg tegnap a Járási Rendőrparancsnokságon. Szeptember 22-én reggel háromnegyed hatkor egy munkába siető, 39 éves érsekújvári hölgyet erőszakolt meg R. R. (26 éves) helyi lakos, aki jelenleg Nyitrán van vizsgálati fogságban. Szintén rács mögött vátja a bírósági tárgyalást J. K. (25) exrendőr, aki szeptember 28-án reggel öt órakor megtámadott és bántalmazott egy érsekújvári lányt, akinek úgy sikerült elmenekülnie, hogy az egyik környéken lakó férfi a farkaskutyáját uszította rá a támadóra. J. K. tíz perccel később egy huszonhét éves helybéli hölgyet támadott meg. Neki az volt a szerencséje, hogy a dulakodásra felfigyelt néhány arra járó férfi, és a segítségére siettek. A rendőrség röviddel az eset után őrizetbe vette az elkövetőt, aki a közelmúltban szabadult a börtönből, ahová nemi erőszak, illetve a rendőrségen elkövetett visszaélések miatt került. (kamoncza) A hozam a tavalyinál jobbnak ígérkezik Gondok vannak a napraforgóval Lesznek levonások Elvetették a repcét OSGYÁN Az osgyáni szövetkezetben befejeződött a cukorrépa-betakarítás. Bodor Pál elnök elmondta, két répakombájn dolgozott hajnaltól késő estig a földeken, vasárnap is. A hozam a tavalyinál jobbnak ígérkezik, pontos számadat még nincs. A répa ugyanis még a szövetkezet udvarán volt, tegnap kezdték meg a szállítást. Begyűjtéskor sok föld tapadt rá, az elnök levonásra számít, de reméli, hogy tiszta súlyban legkevesebb 400 mázsa termett. A cukortartalommal is elégedett, (kas) NAGYMIHALY Bár nehéz körülmények között, az időnként jobbra forduló időjárást kihasználva sikerült befejezni az őszi repce vetését a Nagymihályi járásban. De csupán 10 hektáron került földbe az őszi búza, a tervezett 18 ezer hektáros vetésterület előkészítése a vizes, nehéz talaj miatt lehetetlen. A 60 hektárnyi burgonyának csak a negyedét tudták megmenteni. Az ötezer hektárnyi napraforgóból mindössze 220-ról takarították be a termést. A cukorrépa még szintén a földben van. (kat.) HÉTVÉGÉN - HOL? Ml? Veszélyben a demokrácia Csak országos összefogással menthetjük meg a kultúrát, csak így védhetjük meg a demokráciát. Ez a vezérgondolata annak az újabb tiltakozó nagygyűlésnek, amelyet ismét Komáromban szerveznek. Hétvége és sokféle megfélemlítés ellenére remélhetően most is sokan, nagyon sokan ott leszünk, nyomatékot adva annak, hogy a kultúra és a demokrácia sorsáért mindannyian felelősséget érzünk. (Ú) Komárom, Jókai Színház előtti tér, szombat 13. 00 IV. Madách-szimpózium A Kékkői Vármúzeum és a budapesti Madách Irodalmi Társaság szervezésében rendezik meg szombaton a IV. Madáchszimpóziumot. A rendezvény színhelye a megújult és újra látogatható alsósztregovai Madách-kastély. A kilenc órakor kezdődő rendezvényen három magyar és két szlovák nyelvű előadás hallható, (bodzsár) Alsósztregova, Madách-kastély; szombat 9.00 Megemlékező koszorúzás Dessewffy Arisztidra emlékezhetnek vasárnap 14 órakor sírjának megkoszorúzásával a bártfai járásban lévő Margonyán. Kassáról az Együttélés különautóbuszt indít. Az érdeklődők előzetes jelentkezését a Kovács utca 38. szám alatti irodában várják. A koszorúzás után a jelenlévők részt vehetnek a margonyai templomszentelő ünnepségen, (g-f) Margonya, szombat, 14.00 Az emléktábla alatt mindig van koszorú Gazdag József felvétele Manöken kerestetik Vasárnap az érsekújvári Kovák Művelődési Házban a FLASH reklám- és divatügynökség a Miss Nový Časszal együttműködve manökenválogatást rendez. Délelőtt 11-től délután kettőig várják a csinos, 170 cm-nél magasabb, 14 és 20 év közötti lányokat. (kamoncza) Érsekújvár, Kovák Művelődési Ház, vasárnap 11.00 Évfordulós KFT-koncert Hétvégén régebbi és újabb dalaival Szlovákiában turnézik a fennállásának tizenötödik évfordulóját ünneplő magyarországi KFT együttes. Laár András és csapata ma este, fél nyolctól látható és hallható a komáromi sportcsarnokban. (cza) Komárom, sportcsarnok, péntek 19.30 Laár András, a KFT frontembere Archív felvétel Vértanúkra emlékeznek Vasárnap délután, 15 órakor az 1848-49-es szabadságharc vértanúira emlékeznek, és megkoszorúzzák Sujánszky Eustach páter sírját az imregi rendház udvarán. A Damjanich János honvédtábornok gyóntató papjának sírjánál rendezett megemlékezést a Csemadok Ung-vidéki területi választmánya szervezi. Ünnepi beszédet Micák Bertalan, a választmány alelnöke mond. (kat) Imreg, vasárnap 15.00 VARIA szelvény 1996. október 4 VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: DERÜLT ÉGBOLT, 13-17 fok ELOREJELZES A Nap kel 05.57 - nyugszik 17.23 órakor A Hold kel 22.44 - nyugszik 12.24 órakor A Duna vízállása: Pozsony: 350, árad; Medve: 270, árad; Komárom: 325, árad; Párkány: 240, árad. Derült, gyengén felhős idő lesz, gyenge, változó irányú széllel. Komolyabb gomolyfelhőzetre csak reggel, a keleti országrészben kell számítani. A síkságokon reggel ködfoltok is kialakulhatnak. Este dél felől megnövekszik a felhőzet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13-17 fok között alakul. Szombaton és vasárnap borult idő várható, helyenként esővel. Az éjszakai hőmérséklet 10-6, a legmagasabb nappali 10-14 (délkeleten 16) fok között alakul. BIO METEOROLÓGIA A ködös helyeken számítsanak a levegőszennyeződés megnövekedésére, ami kedvezőtíenül hat a légzőszervi betegekre (krónikus bronchitídisz, nátha, asztma). Ezt leszámítva egészségügyi szempontból kedvező idő lesz, ami javítja a szellemi és fizikai teljesítőképességet, rövidíti a reakcióidőt. A szívbetegek viszont ne becsüljék túl a lehetőségeiket. A pulzusszám-növekedés esélye is nagyobb, valamint kerüljék a stresszhelyzeteket. ä - 33 jump.