Új Szó, 1996. október (49. évfolyam, 229-255. szám)
1996-10-30 / 254. szám, szerda
ÚJ SZÓ 1996. OKTÓBER 30. SpOrt/Tévé és rádIó - csüTörtöK Július Brocka: „Ez a kormány kényszeríti a polgárokat arra, hogy külföldön vállaljanak munkát." Amiről a statisztikák nem árulkodnak A Mečiar-kormány azzal dicsekszik, hogy Szlovákiában 16 százalékról 12,5-re csökkent a munkanélküliség. Más véleményen van Július Brocka, a KDM képviselője, aki a Moravčíkkormányban a munka- és szociális ügyi tárcát felügyelte. GÁGYOR ALLZ A hivatalos statisztikák is csökkenésről szólnak. Miért kételkedik mégis abban, hogy valóban visszaesett a munkanélküliek aránya? - A statisztika valóban csökkenést mlitat, ám a számok nem árulnak el mindent. A munkaügyi hivatalok a múlt évben az együttműködés megtagadása címén több mint 40 ezer embert töröltek a munkanélküliek nyilvántartásából. Ezeknek az állástalanoknak ugyan továbbra sincsen munkájuk, ám hat hónapig nem vehetők nyilvántartásba, így nem is szerepelnek a hivatalos kimutatásokban. Ők kerek egy százalékkal .javítják" a stav v Hat hónapig nem vehetők nyilvántartásba, így nem is szerepelnek a hivatalos kimutatások- > > ban tisztikát. Hónapról hónapra nő azoknak a szlovák állampolgároknak a száma is, akik Csehországban vállalnak munkát. Ók is csökkentik a hazai munkanélküliek arányát, vagyis szépítik több mint egy százalékkal - a hivatalos statisztikát. Pontos adatokat is megtudhatnánk erről? A Csehországban dolgozók 1994. decemberében még csak közel negyvenezren voltak, számuk másfél év alatt 30 ezerrel nőtt. Az, hogy ők ma nem rontják a szlovákiai munkanélküliségi statisztikákat, a cseh gazdaság eredménye, nem a szlováké. A Mečiar-kormány tehát igen tollaikkal ékeskedik, ironikusan úgy is fogalmazhatnék: ez a kabinet kényszeríti a polgárokat a külföldi munkavállalásra. Nem is beszélve arról, hogy a kormány által folytatott privatizáció nem csökkenti, Eszmecsere az MK és az Új Szó vezetői között Pártbeszéd helyett párbeszéd ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ - Szükségesnek tartjuk a felmerült problémák, esetleges félreértések tisztázását, miként azt is, hogy első kézből kapjunk tájékoztatást az Új Szó grafikai arculatának és tartalmi szerkezetének változásáról, a lap további céljairól - mondta bevezetőjében Bugár Béla, aki a Magyar Koalíció nevében kezdeményezte a találkozót. A. Nagy László hangsúlyozta, hogy pártja tiszteletben tartja a sajtószabadságot és az újságírók szuverén véleményét. Duray Miklós mindezt természetes elvnek tartotta, amelyet senki sem von kétségbe, majd azt elemezte, hogy az MK választói és az Új Szó olvasói kevés kivételtől eltekintve ugyanazok az emberek, a politikusokkal és az újságírókkal kapcsolatos elvárásaik tehát alapjában véve azonosak. Ez pedig a szakmai szempontból megalapozott és a szlovákiai magyarság érdekeit szolgáló politizálás, illetve tájékoztatás. Szilvássy József azt elemezte, hogy a független újságíró saját lelkiismeretének, olvasóinak és a kiadójának tartozik szakmai és erkölcsi felelősséggel. Slezákné Kovács Edit a lapkiadással kapcsolatos gazdasági kérdéseket elemezte. Hazug dokumentum a kisebbségek helyzetéről Hudec törvénysértése ÚJ SZÓTU DÓSITÁS Csak az előszobáig engedte Ivan Hudec miniszter a parlament környezetvédelmi bizottságának képviselőit, akik előzetes bejelentés alapján akartak hétfőn találkozni a kulturális tárca vezetőjével. Bauer Edit, az Együttélés képviselője a mozgalom tegnapi sajtótájékoztatóján rámutatott arra, hogy a miniszter ezzel a magatartásával egyértelműen törvényt sértett. Felháborítónak nevezte, hogy Hudec meg akaija válogatni, kivel áll a törvényhozók közül szóba. Példátlan arroganciának tartja a regionális és kisebbségi kultúra szlovákiai helyzetéről legújabban közreadott angol nyelvű dokumentumot, amelyet a minisztérium dolgozott ki, és terjeszt az Európa Parlament képviselői között. Az anyag számos hazugságot tartalmaz, így például azt, hogy a magyar tanítási nyelvű középiskolákban a szakterminológiát magyarul tanítják, a magyar könyvkiadók átlagon felüli támogatást kapnak, illetve a helyi önkormányzatok kizárólag a magyar kultúrát támogatják. A tárca az utóbbira hivatkozva magyarázta, miért kell az államnak többet fordítania a szlovák kultúrára, (gágyor) Somogyi Tibor felvétele hanem ellenkezőleg: getjeszti a munkanélküliséget. Összegezve: a munkanélküliség voltaképpen azon a szinten van, mint korábban volt, s a szlovákiai gazdasági átszervezések csak minimálisan csökkentették ezt az arányt. Miként lehetne javulást elérni? Elsősorban a munkáltatók és a munkavállalók biztosítási és adóterheinek csökkentésével lehetne új munkahelyeket teremteni. A kormány a minap beismerte, hogy Szlovákiában az EU- vagy az ŐECD-országokhoz viszonyítva nagyon magas ez a teher. Az EU-országokban az arány 40 százalék körül van, nálunk 44,4 százalék. Csökkenteni lehetne a munkanélküliséget az oktatásügy átszervezésével, ha lehetővé tennénk, hogy mindenki, aki egyetemen vagy főiskolán akar tanulni, tanulhasson. Ugyanis a nyilvántartott munkanélküliek között egyetemi vagy főiskolai végzettségűek nincsenek. Ók legfeljebb addig a hat hónapig szerepelnek a statisztikákban, amíg kapják a segélyt, utána rendre sikerül elhelyezkedniük. A képesítés nélküliek vagy a minimális végzettséggel rendelkezők viszont alig tudnak elhelyezkedni. Csökkenteni lehetne a munkanélküliséget azzal is, ha a munkáltatóknak az otthon foglalkoz vv Az, hogy ők ma ** nem rontják a szlovákiai munkanélküliségi statisztikákat, a cseh gazdaság eredménye, nem a szlováké. « tatottakért alacsonyabb biztosítást kellene fizetniük. Már hallom is az ellentábor érvelését, hogy ezek a könnyítések veszélyeztetnék az állami költségvetés bevételi oldalát. A pénzügyminisztérium ugyan nem híve az adóterhek növelésének, de nem is javasolja a csökkenést. De bezzeg az állam önmaga számára tesz ilyen könnyítéseket!. Jövőre az egynegyedét fogja fizetni annak az összegnek, amit biztosítás gyanánt az idén fizet azokra a személyekre, akik helyett az állam állja a biztosítással kapcsolatos költségeket. Slobodník: Szlovákia már nagyon unja... Ne építsünk Potemlcin-falut ÚJ SZÓ-JELENTÉS Az Európa Parlament és a szlovák törvényhozás közös bizottságának tegnapi tanácskozásán éles pengeváltásokra került sor a korábbi ajánlások teljesítésével és a belpolitikai helyzettel kapcsolatban. Augustín Marián Húska, a bizottság társelnöke arról győzködte az európai képviselőket, hogy a korábbi ajánlásokat Szlovákia maradéktalanul teljesítette, sőt bizonyos területeken, például a gazdaságban, a vártnál is jobb eredményeket produkált. Az ország eladósodása - mint hangsúlyozta - a közép-keleteurópai régióban a legalacsonyabb, teljes a korona konvertibilitása, hétszázalékos a bruttó nemzeti össztermék növekedése, míg az infláció 5-6 százalék alá szorult. Ivan Šimko (KDM) annak a véleményének adott hangot, hogy a külföld előtt nem szabad Potemkin-falut építenünk, mert ez előbb vagy utóbb úgyis kiderülne. Szlovákiában - jegyezte meg akkor történne előrelépés a demokrácia terén, ha olyan rendszer jönne létre, amely biztosítaná, hogy az államigazgatásban képzett szakemberek dolgozhassanak, éspedig teljesen függetlenül attól, hogy milyen a politikai meggyőződésük. Ezzel összefüggésben beszélt a tömeges elbocsátásokról, az áttekinthetetlen privatizációról, a demokráciát leépítő törvényekről. A DSZM képviselői közül többen - köztük Dušan Slobodník visszautasították Šimko szavait. Slobodník arról győzködte a bizottságot, hogy a KDM képviselője butítja a külföldi országokat, a szlovákiai kisebbségekről terjedő információkat pedig egyoldalúaknak nevezte. „Szlovákiát már untatják azok a valótlanságok, amelyek a szlovákiai kisebbségek helyzetével kapcsolatban teijednek" - állapította meg. Csáky Pál (MKDM) nem értett egyet a kormány kisebbségpolitikájának külföldön való prezentálásával, és felszólította a parlamenti frakciókat, foglaljanak állást az EU ajánlásaival és a szlovák belpolitikai fejlődéssel összefüggő kifogásaival kapcsolatban. Jozef Kalman miniszterelnökhelyettes Szlovákia EU-csatlakozást elősegítő stratégiájáról szólva elmondta: jövőre megkezdődhet az egyes tárcák közreműködésével a lakosság tájékoztatása és felkészítése a tagságra. Nem zárta ki, hogy a kormányközi konferencia eredményei hatással lehetnek erre a folyamatra, sőt meg is változtathatják azt. A vegyes bizottság délután a szociálpolitikával, a nők helyzetével, az egységes tranzitrendszer tapasztalataival, valamint a kormányközi konferencia eredményeivel foglalkozott. (horváth) RÖVIDEN Batta István a brit követségen Az október 5-i komáromi nagygyűlésen elfogadott nyílt levelet az Együttélés azóta átadta a norvég külügyminiszternek - tudtuk meg tegnap Batta István alelnöktől, aki tegnap a brit nagykövetségen Rachel Cooper nagykövethelyettessel tárgyalt. Cooper kifejtette, hogy országa a demokrácia és a kisebbségek helyzetének szlovákiai alakulását a térség fontos biztonsági kérdéseként kezeli, (-tl-) A vagyonalap nem lát törvénysértést Oto Balogh, a Nemzeti Vagyonalap szóvivője nem lát törvénysértést abban, hogy szervezetük vagyonalapi funkcionáriusokat és magas rangú kormányhivatalnokokat rendkívül előnyös körülmények között juttatott lakáshoz. A Twist Rádiónak azt nyilatkozta, hogy a vételárat az állami lakások eladásáról szóló törvénynek megfelelően állapították meg, a 15 éves kamatmentes kölcsön pedig szerinte a vagyonalap irányító szerveinek döntési jogkörébe tartozott. -ÚMichal Kováč Léván Az összes embert érintő gondkéntjellemezte az életszínvonal túl lassú javulását Michal Kováč államfő tegnap Léván, amikor a Družba művelődési házban találkozott a helybeli önkormányzat és a Honti Regionális Egyesülés képviselőivel, illetve a régió polgármestereivel. Az ország euroatlanti integrációjával kapcsolatban elmondta: most dől el, hogy felvesznek-e bennünket, vagy további 10-15 évet kell erre várnunk. (TA SR) Az államfő Léváról Zselizre utazott, ahol hasonló program várta (Archív felv.) Havel a szlovák színészek mellett A Cseh Televízió szerint Václav Havel cseh államfő közvetett módon védelmébe vette a szlovák kulturális minisztériummal vitába keveredett színészeket, amikor vasárnap este Pilzenben megtekintette a Szlovák Nemzeti Színház ottani vendégszereplését. (ČTK) Číž kihallgatta Kňažkót Az ifj. Michal Kováč elrablásának ügyével foglalkozó Jozef Číž őrnagy tegnap kihallgatta Milan Kňažkót, a DU parlamenti képviselőjét. Kňažko eleget tett az idézésnek, de kijelentette: ameddig az üggyel maguk az emberrablók foglalkoznak, nem mond semmit. Cíž szerint az ügyet csak akkor veszik újra elő, ha konkrét vádemelésre okot adó, új bizonyítékok bukkannak elő. (TA SR) Veszélyes anyag Losonc mellett A Losonc melletti Fabiánkán tárolt veszélyes anyag megsemmisítésére kötött szerződést a zsolnai ENZO cég. A petárdák gyártására szolgáló anyagot, amelyből fél gramm is halálos mérgezést okozna, a budmericei veszélyeshulladék-tárolóba szállítják el. A tulajdonos ezután köteles megvizsgáltatni, nem került-e belőle a talajvízbe is. (TA SR) Gyermekvédelmi konferencia készül Az egykori keleti blokk országai közül elsőként szerveznek, november 7-én és 8-án, Pozsonyban konferenciát a szociális szempontból veszélyeztetett gyermekekről, magyar, román, osztrák, svájci és cseh szakemberek részvételével. (TA SR) Walesa titkos dokumentumokat birtokol A lengyel Államvédelmi Hivatal (UOP) ügyészségi bejelentést tett, miszerint Lech Walesa exállamfő törvényellenesen tart magánál belügyi, illetve titkosszolgálati dokumentumokat. Az UOP szóvivője szerint olyan titkos iratokról van szó, amelyeket Walesa államfőként még hivatalosan kapott a belügyminisztériumtól, ám hivatali ideje lejártával elmulasztotta őket visszaszolgáltatni. A varsói ügyészség illetékese hangsúlyozta, hogy a dokumentumoknak nincs közük a KGB-nek való kémkedéssel megvádolt volt miniszterelnök, Józef Oleksy ügyéhez. (MTI) Ma: Dvorský-koncert Kassán. Smetana, Puccini, Dvorák mellett Lehár Ferenc- és Kálmán Imre-duetteket is előad a fiatal Klaudia Dernerovával a neves tenorista, Peter Dvorský ma esti koncertjén, amelyre a kassai sportcsarnokban kerül sor. Dvorský ezután Ústí nad Labemben, Bécsben és Karel Góttal együtt Pozsonyban lép fel. (TASRfelvétel)