Új Szó, 1996. október (49. évfolyam, 229-255. szám)
1996-10-02 / 230. szám, szerda
10 Tévé éS rádió ÚJ SZÓ 1996. OKTÓBER 2. AKTUÁLIS író-olvasó találkozó A tardoskeddi Drexler Ferenc ldub október 11-én, pénteken este hét órától író-olvasó találkozót tart a helyi Snack bárban. A vendég nem más, mint Győry Attila, azaz a Vércsapolásáról ismert Süne. A tardoskeddi ifjúsági klub mindenkit szeretettel vár és ezennel hív is (sőt csalogat), szóval gyere el Te is. Ott aztán írhatsz, olvashatsz, de ha gondolod, még Sünével is beszélgethetsz. Nyitott kapuk hete A Komáromi Ipari Középiskola október 21-e és 25-e között tartja meg a Nyitott kapuk hetét, amikor is minden - az iskola felé kacsingató alapiskolás - diák meglátogathatja az iskolát és eldöntheti, hogy ott kívánja-e eltölteni életének további 4 évét, vagy inkább tovább keres. Az iskola igyekszik ügyesen becsalogatni a diákokat. Minden olyan alapsuliba, ahol van érdeklődés, az ipari suli autóbuszban importál gyerekeket. Menj el Te is! KFT-koncert A legendás KFT együttes október 4-én és 5-én Szlovákiába látogat, hogy neked muzsikáljon. A Laár András vezette, és megalakulásának 15. évfordulóját ünneplő együttes pénteken Komáromban, szombaton pedig Dunaszerdahelyen lép majd fel. Mindkét koncert a helyi (először a komáromi, aztán pedig a dunaszerdahelyi) sportcsarnokban fél nyolctól lesz megtartva. A KFT mindenkit szeretettel vár a bulira. ÍSJJL Transart • Communication 4 Hétfőn kb. reggel 4 órakor ért véget a Stúdió erté által megrendezett 8. Nemzetközi Kortárs Művészeti Fesztivál. A szeptember 27-től 29-ig tartó fesztivál idén is meghozta gyümölcsét. Számos külföldi - a világ minden tájáról érkezett - performer előadását élvezhették az érsekújvári Béke mozi látogatói. A fesztiválon lényegesen többen vettek részt, mint az előző években. A fesztivál ideje alatt megtekinthették Tóth Lehel fotókiállítását is, ahol az előző fesztivál legjelentősebb mozzanatait mutatta be a nagyközönségnek. Idén internet kávézó is várta a performance fesztivál résztvevőit és látogatóit, ahol párhuzamosan kontaktust termethettek Basellal és Kölnéi, ahol ugyancsak performance fesztivál, illetve performance konferencia folyt. A fesztivál idén is szuper volt, a legtöbb résztvevő már alig várja, hogy megint bulizhasson, megbeszélje, hogy milyen is volt az a „nagy csontos" előadás, ki hogyan és mennyit gyakorolt, és milyenek is voltak az előadók. Szemtanúk szerint már mindenki nagyon váija, hogy egy év múlva Újvárban újra részt vehessen a neves rendezvényen. Jön a KFT. A múlt heti számban és most is harangozom Neked a KFT koncertjét, mert azt mondják, hogy frankó lesz. Gyere el, bulizunk, nos meglátjuk. Biztos jó lesz... (Archív felvétel) Beszélgetés Ipóth Barnabással, Szlovákia legnagyobb magyar gimnáziumának igazgatójával Aki hülye és nem szereti a gyereket, az ne tanítson életbe, ott meg keményen megkövetelik tőle a tudást. A szerencsétlent mindjárt megrugdossák és a fickó akkor ocsúdik föl: milyen hülye tanáraim voltak. Mi az, ami még ebből a gimnáziumból is hiányzik? Ami nagyon fontos volna az iskolákban, megtanítsuk a gyerekeket arra, hogy tudják magukat menedzselni. Az iskolából óriási tudással kerülnek ki az életbe, és ott saját bőrükön kell kitapasztalniuk, hogyan kell könyökölni és előre jutni. Bizonyos gondot jelent az is, hogy elnőiesedik a tanáti kar. A nők eleve nem azok a típusok, akik megtanítanák küzdeni a gyerekeket. Meg kell a diákokat tanítani, hogy el tudják adni magukat, érvényt tudjanak szerezni a tudásuknak. A nyugatiak sem okosabbak, de azt a keveset, amit tudnak, azt olyan jól el tudják adni, hogy sikeresebbek. Mi meg hiába tudunk, ha képtelenek vagyunk eladni a tudásunkat. Nem úgy kell felfogni a létünket, hogy szerencsétlen kissebség, akibe mindenki rúg. Kovácsoljunk ebből a helyzetből is tőkét. Én tudok szlovákul, az én terem, ahol meg tudom magamat valósítani, sokkal nagyobb. Arról nem is beszélve, hogy a szlovák szláv nyelv, tehát óriási területek nyílnak meg. Ez mellé még megtanulunk pár nyelvet, akkor ne haragudjon a világ, de nem vagyunk mi hülye helyzetben. Tanítani vagy igazgatni szeret jobban? Én nagyon szeretek tanítani, szeretek a gyerekekkel dolgozni. Mindig az volt az elvem, hogy aki nem szereti a gyereket, az ne tanítson. A gyerekkel együtt kell tudni dolgozni és a gyereket tudni kell fanatizálni is . Nekem szerencsére sikerült, annak ellenére, hogy matematikafizika szakos tanár vagyok. Az iskola igazgatását azért vállaltam el, mert sokat tettem ezért az iskoláért. Bizonyos tantárgyakban tradíciót hoztam létre. Elvállaltam azért, hogy továbbra is jól menjen. Úgy tűnik, hogy sikerül... (kapcy) Jubilál a Komáromi Mezőgazdasági Középiskola 100 éves az iskola Új forma, új tartalom, mától új a Nagyszünet is Próbáljuk meg másképp csinálni KAPRINAY ZOLTÁN Eljött a perc, a nap, csak a hold maradt otthon. Már megújulva jelent meg az ÚJ SZÓ tegnapi száma. Ma - ahogy azt már biztos Te is észrevetted - más a Nagyszünet is. Úgy alakult, hogy ezekkel a nagy változásokkal ez is jött. Egyébként csak Rajtad múlik (bukik vagy áll), hogy milyen is lesz az oldal. Megírhatod például, hogy mi tetszett Neked jobban az előző Nagyszünetben, és mi az, ami jobb ebben az újban. Mivel a Te véleményed formálja az oldalt, számítok Rád. Muszáj megírnod, hogy mi van, mert különben sosem tudom meg. Az oldal fő jellemzője, hogy aktuális híranyaggal formálja az életed, tudassa, hogy mikor, hol és mi lesz vagy volt. Csak ez, ugye, nem úgy van, hogy gyere kolbász megeszlek. Minden szlovákiai magyar középsulival szeretnénk fölvenni a kapcsolatot, hogy így tájékoztassunk. Jó lenne, ha bemutathatnánk a sulilapokat is, úgyhogy még a közeli évtizedekben légy oly kedves és postázd a lapotokat. Fontos, hogy tudd: a „Középiskolások oldala" nem kell, hogy (csak) rólunk szóijön (gy.k.: rólunk, középiskolásokról), hanem célba vehetjük az érdeklődési körödet. Drogok, internet, slágerpista, jó filmek, vagy ami az égvilágon csak érdekel, bármi lehet a terítéken, csak szólj. Azt is mondtam már, hogy a leveleidre ezentúl személyesen válaszolok, úgyhogy írj bátran. Az eddig megjelent írások stílusa részben megmaradhat, múlt pl. egy élménybeszámoló valamilyen action-ről (gy.k.: eksönről), vagy akármi. írsz? Van sulilapotok? Erdekeinek ezek a Nagyszünetes dolgok? Jársz Te még suliba? Kell Neked egyáltalán ez az oldal? A komáromi Selye János Gimnázium nemcsak a legnagyobb, hanem az egyik legnépszerűbb középiskola Szlovákiában. Bizonyára már Te is hallottál erről a suliról, hiszen híres a különböző versenyeken elért eredményeiről. 650 diák és 55 tanár jár ide, és erre büszkék is, szóval sikk ide bejutni. ÚJ SZÓ-INTERJÚ Minden jólnevelt, meg értelmiségi szülő azt szeretné, ha gyerkőce ennek az iskolának a padjait koptatná. Mi a suli titka? Tévedés, ha az iskola azt várja, hogy mivel magyar, minden magyar gyereket ide fognak íratni. A szülők nem ebből indulnak ki. A szülők azt akaqák, hogy a gyerek megőrizze identitását, ugyanakkor olyan alapokot kapjon, hogy valamire vigye is az életben. Ha ezt a két dolgot szembeállítjuk, akkor történik meg az, hogy a magyar szülő szlovák sikolába íratja a gyerekét. Mert megvan győződve, hogy ott jobban tud érvényesülni. Ézért nekünk kutya kötelességünk, hogy olyan színvonalat produkáljunk, hogy a szülőben ez föl se merüljön. Ezt a problémát így kell megoldani. Arra kell építeni, hogy az iskola egy szolgáltató szerv. Vagy tud minőségi szolgáltatást nyújtani, vagy nincs létjogosultsága. Olyan szolgáltatást szeretnénk nyújtani - kulturáltságban és szaktudásban -, hogy végzős diákkjainkat bármilyen környezetben konkurenciaképessé tudjuk tenni. Hogyan tudja az iskola ezt a színvonalat nyújtani? A jól megválogatott diákokhoz nagyon jól megválasztott tanárokat alkalmazunk. Ha nem az elvárásainknak megfelelő tanár kerül ide, attól nagyon gyorsan megszabadulunk. Aid idejön, az általában volt diákunk. Nem hiszem, hogy csak azért lesz jó egy pedagógus, mert dupla fizetést kap. Viszont, aki jól dolgozik, azt meg kell fizetni. A személyi pótlékokat pedig konkrét tevékenységre szétírva osztjuk. Mindenki aszerint kapja ezt a pénzt, ahogy és amennyit dolgozott. A suli nagy követelményei nem jelentenek terhet a diákok számára? A gyerekeink nagyon be vannak fogva. A matematikától a színjátszó csoportig mindennel foglalkoznak. Üresen futó gyerek nemigen van. Ha hozzánk jön a diák, tudja, hogy itt rendszeresen kell tanulni. Ha négy éven át rendszeresen tanul valaki, akkor nagy tudástöbbletet gyűjthet össze. Érdekes, mi akkor vagyunk klassz gyerekek, ha elengedünk valakinek valamit. Kimegy az ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Mint arról már a hétfői ÚJ SZÓban beszámoltunk, szeptember 27-én és 28-án ünnepelte fennálásának 100. évfordulóját a Komáromi Mezőgazdasági Középiskola. Az iskolában 1896-ben kezdődött meg a tanítás téli tanfolyamok formájában. Az iskolai ünnepélyen három volt diák is kapott emléklapot. Az egyikük a 88 éves Arkuszek úr volt, aki az iskola legrégebbi élő tanulója, aki 1925-től 1927ig látogatta az iskolát. Rajta kívül Bujdák és Táncos úr kapott emléklapot, aki az egyik legrégebbi érettségi találkozó szervezője. 58- éves érettségi találkozót szervezett. Az iskolát jelenleg 450 tanuló látogatja, 18 osztályban, 35 ta- Komáromi gimi és a diákok. Diákok, akiknek rendszeresen kell tanulniuk és nem is keveset. Azt mondnár neveli őket. ják, hogy minden megoldható... (Somogyi Tibor felvétele)