Új Szó, 1996. október (49. évfolyam, 229-255. szám)
1996-10-15 / 241. szám, kedd
RÉGIÓ §J Felszentelték a j elképelcet Szombaton a komáromi járásbeli Izsa Szent Mihály arkangyalról elnevezett római katolikus templomában Bartal Károly Tamás jászóvári apát felszentelte a község zászlaját és címerét, illetve a polgármesteri láncot. IZSA Amint azt Tóth Kurucz Mária polgármester ünnepi beszédében elmondta, a sárga-fehér-piros-zöld színű zászlón látható címert Novák Ágota szőtte a selyembe. A község emlékérmét Peter Bukovský ötvözte a zászlóba, az ő alkotása a polgármesteri lánc is. A címer tervezője és kivitelezője Gáspár Péter volt, s munkájához a község 1709-ből ... a község 1709-ből származó pecsétlenyomatát vette alapul... származó pecsétlenyomatát vette alapul: zöld pázsiton aranyszínű kalászokból font kéElkészült a vádirat A besztercebányai kerületi ügyész gyilkosság ügyében benyújtotta a vádiratot S. L. állatorvos ellen. Mint annak idején beszámoltunk róla, a rimaszombati férfi egy baseballütővel halálos koponyasérüléseket okozott a roma T. V.-nek. Š. L. a vizsgálat során azt vallotta, hogy két roma támadt rá baseballütővel, majd a sportszer az ő kezébe került, és önvédelemből ütötte fejbe ez egyik férfit. A vádlott tagadja, hogy a skinheadmozgalom tagja volna, bár ruházata is erről árulkodott, amikor tavaly őrizetbe vették, (verbeczi) ve, illetve vörös háttérben eke és csoroszlya látható. Mindez arra utal, hogy a falu lakói régen is mezőgazdasággal foglalkoztak. A címer felső részében elhelyezett ezüst sas - a római légiók szimbóluma - Izsa büszkeségét, a Leányvárat jelképezi. Tóth Kurucz Mária köszönetet mondott Ádám György alpolgármesternek, aki - miután a jelképek elkészítésére a falu ...a falu költségvetéséből szánt összeg kevésnek bizonyult... költségvetéséből szánt összeg kevésnek bizonyult - pénzt adományozott a polgármesteri lánc elkészítésére. A mise után, amelyen részt vett Radoslav Dankó evangélikus és Papp Dániel református lelkész is, a művelődési házban 110 kitelepített polgár emlékérmet vett át az önkormányzattól. Az ünnepségen több magyarországi és hazai vendég köztük Bauer Győző, a Csemadok Országos Választmányának elnöke - is megjelent, (kamoncza) FÜLEK Nem falazott neki senki A füleki J. M. nem aludt a minap egy éjszaka, mivel még a hajnali órákban is nehéz fizikai munkát végzett: a helyi textilüzlet falát bontotta. A rendőrség a helyszínen tartóztatta le. Az őrszobán elmondta: a kiszemelt árut eladásra szánta, hogy kifizethesse 16 ezer koronás lakbérhátralékát, öttagú családját ugyanis kilakoltatták. A tettes pechesnek mondható, hiszen egy betörésnél már lebukott, akkor is a tett helyszínén tartóztatták le. Most valószínűleg azért kapták el, mert a bontásnál nem falazott neki senki. (TA SR) RIMASZOMBAT Közkórház IPOLYSÁG Mintegy harmincötezer ember él az ipolysági kórház vonzáskörzetében. Emiatt sem a város önkormányzatának, sem pedig a környező települések vezetőinek nem lehet közömbös az egészségügyi létesítmény további sorsa. Az ipolysági városatyák bölcs előrelátását dicséri, hogy még a nyár folyamán rendkívüli testületi ülésen foglalkozlegyen tak a kórház helyzetével. Zsolnai Ernő polgármester elmondása szerint határozat született arról, hogy mihelyt számításba jön a kórház magánosítása, mindent megtesznek annak érdekében, hogy közkórházként szolgálja majd a rászorulókat. Szavai szerint a város vezetői reménykednek, hogy igyekezetükben a régió településeinek önkormányzati szerveinél is megértésre találnak, (bodzsár) KASSA Támogatás az Európai Uniótól Elképzelhető, hogy a Hernád-parti városban hamarosan a föld mélyén lévő melegvíz-források adják majd a hőenergiát. Ugyanis a közeli Györké és Magyarbőd határában mintegy három kilométer mélységben 150 fokos vízkészletek rejlenek. A terv megvalósításához az Európai Unió a PHARE program keretében 2 millió ECU-vel (közel 77 millió korona) járul hozzá. Az EU szlovákiai nagykövete, Georgiosz Zawosz múlt heti kassai tárgyalásai során erről is írásos megállapodást kötött a főpolgármesterrel és a Geoterm társulással, (g-f) TORNALJA VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: JOBBÁRA NAPOS, KISEBB FELHŐSÖDÉSSEL, 14-18 FOK ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLÓGIA Pénzt adományozott az alpolgármester A Nap kel 06.13 - nyugszik 17.01 órakor. A Hold kel 09.04 - nyugszik 18.56 órakor. A Duna vízállása: Pozsony: 290, apad; Medve: 170, apad; Komárom: 235, apad; Párkány: 150, apad. j UŠk NEVITEL sxelvény TELECOM I 1996. október 15. Jobbára napos időre számíthatunk, s csupán időnként növekszik meg a felhőzet. A síkságokon a hajnali köd néhol csak a késő délelőtti órákban oszlik fel. A hőmérséklet csúcsértéke 14 és 18 fok között alakul. A délkeleti szél a hegyekben és délnyugaton megerősödhet. Szerdán és csütörtökön felhős, helyenként borult lesz az égbolt. Holnapután nyugaton csapadék is valószínű. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 10, a legmagasabb nappali 13 és 17 fok között, keleten 19 fok körül alakul. Az uralkodó időjárási viszonyok kedvező hatással lesznek az emberi szervezetre, nő a fizikai és szellemi teljesítőképesség, illetve jónak bizonyul a koncentrálókészség. A hajnali ködképződés és a levegő szennyezettsége miatt csupán a légzőszervi betegségekkel küszködőknek kell nehézségekkel számolniuk. A pozitív hatások ellenére a szívbetegek kerüljék a nagyobb megterhelést, az alacsony vérnyomásúak esetében migrénes jellegű fejfájás és hányinger jelentkezhet. Rozsnyói rendszámtáblával Az eddig a Rimaszombati járáshoz tartozó Tornaija a területiközigazgatási reform nyomán a Nagyrőceihez került. Mint megtudtuk, az ügyek intézése még akadozik az új járásban. A tornaijai ALTEX Kft. a napokban furgont vásárolt, de a rendszámtáblát már nem adták ki Rimaszombatban, mondván, a tornaijai „anyagot" a rozsnyói közlekedésrendészetre küldték. Nagyrőce állítólag csak január elsejétől ad ki rendszámtáblákat, addig a tornaijai és környékbeli új autótulajdonosok rozsnyói rendszámtáblával fognak közlekedni, (fo) Nőtt az ittas járművezetők száma Az elmúlt hónapban a Lévai járás közútjain 75 közlekedési baleset történt, huszonnéggyel több, mint az előző esztendő hasonló időszakában. A szerencsétlenségek során heten súlyosan, nyolcan könnyebben megsérültek. Haláleset nem történt. Radoslava Tatarkovičová, a járási rendőrparancsnokság közlekedési osztályának a szóvivője lapunknak nyilatkozva elmondta: egyre több gépkocsivezető ül ittas állapotban volán mögé: szeptemberben hét esetben okoztak balesetet, (bgy) Rendkívüli önkormányzati határozat Ápolják a népi hagyományokat A Garam menti Kéménden a Csemadok-alapszervezet jóvoltából nagy figyelmet szentelnek a népi hagyományok ápolásának. Ennek egyik bizonyítéka, hogy évente megrendezésre kerül a látványos, vidám szüreti felvonulás. Idén is tevékeny részesei voltak a rendezvény programjának a Tungliné Tóth Katalin vezette Gyöngyösbokréta csoport tagjai, (-dzsár) Lovas fogat is volt a szüreti ünnepségen (A szerző felvétele) Faházak romáknak Nálepkovóban. A kormányfő tavasszal helyezte el a nálepkovói roma telep első faházának alapkövét. A munka- és szociális ügyi minisztérium támogatásával 15 családi házat építenek fel. A lakók fokozatosan törlesztik házuk árát, amely 250 ezer korona. Az év végéig négy faház készül el, de anyagi okok miatt a többit már nem gerendából, hanem préselt elemekből építik fel. (TA SR-felvétel) POZSONYI MAGYAR NAPOK Helyszín: Nyitva tartás: Národné osvetové centrum Idopont: 10.14.: 12.00-18.00 óráig Bratislava, Nám. SNP 12 1996.10.14-17. 10.15-17.: 10.00-18.00 óráig Bemutatásra kerülő termékek: Borok, pezsgők, üdítőitalok, ételízesítők, textilalapanyagok, mezőgazdasági és élelmiszer-ipari csomagoló anyagok, petrokémiai és műanyagtermékek, lakásvilágítási cikkek, gáz- és elektromos tűzhelyek, személy és teherfelvonók, konfekcionáló, műanyagmegmunkáló, kerámiagyártó gépek, berendezések, gázérzékelő műszerek, elektromos kapcsolók, dugaljak, kulturális kiadványok, turisztikai, utazási ajánlatok, céginformációk. A magyar kiállítók szeretettel várnak minden érdeklődőt. v™/3