Új Szó, 1996. szeptember (49. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-10 / 211. szám, kedd

1996. szeptember 11. VÉLEMÉNY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó i 5 i A római ember Itt járt a dialógus embere. A párbeszédkereső, a távoli üzenetek sugallatára figyelő ember. A hajdani niegowiczei segédlelkész, a krakkói Szent Flórián-templom egykori fiatal káplánja, aki még énekelni és táncolni is eljárt ifjúkorában, ma már lassan, nehezen beszél. Róma püspöke, a katolikus egyház feje öreg ember. Több mint százezren láthatták, hallhatták a győri misén, milliók a televízió képernyőjén, hogy mekkora hatalom az ember materiális mivoltán az idő. Több mint százezren láthatták és hallhatták a helyszínen, milliók a televízió képernyőjén keresztül, hogyan kerekedhet felül az emberi szellem az időn. A római ember a liturgiában és a világi politikai találkozók diplomáciai fordulataiban ugyanazt mondta: legyen fületek a hallásra. Hogy értsétek meg egymást. Hiába beszéltek sokféle nyelvet, pártpolitikait avagy egyházit, hiába kuszált össze benneteket megannyi modern bábeli zűrzavar, ugyanazok vagytok. Kapcsok az időben. Kapcsok az időtlenségben. Kapcsok a végek között. Összekötő láncszemek múlt, jelen és eljövendő között. A római öregember halandó testéből halhatatlan lélekkel szólt Pannonhalma ezeresztendős falai között, amikor a kolostorok testvéri láncolatáról beszélve azt kívánta: „Ragyogjon fel szolgálatotok által a béke és a kiengesztelődés szivárványa a Kárpát-medence fölött." Idő és ember. Erről beszélt a pápa. Hogy felelősséggel tartozunk az időnek és az időn túl is egymásnak. Mert nincs más lehetőség. Figyelni kell. Az idő falára tapasztva füleinket, figyelni. Hogy mit üzen a múlt. Egyházszakadások, vallásháborúk, kiátkozások, hívők támadtak más hitűekre, hívők a hitetlenekre, nemzet nemzet ellen, apa a fiú ellen. Mire mentünk vele az idők hosszú folyamán? Egy öreg, bölcs római beszélt. Mindannyiunkhoz. Hívőkhöz és nem hívőkhöz, másban és egymásban hívőkhöz és egymásban nem hívőkhöz egyaránt. Irigylésre méltó, tiszteletet parancsoló belső meggyőződés szelíd, de erős parazsán izzó hittel, mint aki azt mondja: „itt állok, mást nem tehetek" - ez a küldetésem. Előbbre megy-e a világ tőle? Jobbra fordulnak-e a dolgok? Könnyebb lesz-e a ma? Megértőbbek lesznek-e ádáz és kérlelhetetlen politikai ellenfelek, csitulnak-e vallási, nemzeti és etnikai viharok? Aligha. A dolgok a maguk kérlelhetetlen logikájával folynak tovább. A mérhető, a könnyen tetten érhető, a felszín tajtékos, töprengésre alkalmatlanul sebes hullámverésében elkönyveljük, hogy ismét nem történt semmi. Hogy láttunk egypár érdekes képet, hallottunk néhány szokatlan mondatot a tévéképernyővé változott világban. Csak lesznek rések a felszínen. Lesznek pillanatok. Amikor valami miatt egyszerre hirtelen magunkon érezzük az idő felelősségét. Hogy tartozunk az utánunk jövőknek, hogy bennünk él tovább a múlt, hogy valamit kezdeni kellene a jelennel. Ehhez nem kell méltóságot viselni. Csak érezni az időt. És hagyni, hogy előbukkanjon bennünk a római öregember. SZIGETHY ANDRÁS Népszabadság PETER BACO: Nem számítok radikális áremelésre í KOMMENTÁRUNK • Ön szerint Európában nálunk a legolcsóbb a kenyér. Nem megy fel az ára az idei aratás után, amikor a földművesek a tavalyinál jóval drágábban adják a búzát? - Nyilván sokan meglepődnek, de a búza a kenyér előállítási költségeinek csak a negyven százalékát teszi ki, a kifli esetében még ennél is kevesebbet. A drágább búza következtében a liszt ára kilogrammonként 70 fillérrel nőtt. Az aratás előtt néhány médium botránykeltésre törekedett azzal, hogy a kenyér ára harminc százalékkal nő. Szerintem erre nincs ok. Az energia árának emelése és egyéb költségek növekedése befolyásolja az élelmiszerek árát, de ez folyamatosan és nem radikálisan történik majd. Drámai áremelkedésnek harmincszázalékos változást tartanék. • Részletezné ezt? - Azon termények esetében, melyeknél jó termés várható, az ár alacsonyabb lesz. Ez elsősorban a burgonyára és a cukorra érvényes. Természetesen rossz termés esetén az árak nőni fognak. Az összes áru ára emelkedik, ez érvényes az élelmiszerekre is. Ennek mértékét nehéz megbecsülni. Azonban ha a drága búza miatt a disznóhús ára felmegy, akkor az emberek kevesebbet vásárolnak belőle. A túlkínálat miatt pedig az ár csökkenni fog. Vegye észre, hogy idén az élelmiszer árak sokkal lassabban nőttek, mint a lakosság reáljövedelme. Szerintem jövőre az áremelkedés dinamikája nagyobb lesz. • Ilyen helyzetben reálisnak tartja a kormány kötelezettségvállalását, hogy évente egy százalékkal csökkenti az élelmiszerekre fordított kiadásokat? - Szerintem ez a vállalás tartható. A Zöldjelentés tárgyalása során a kormány többek között emiatt is törekedett a mezőgazdaság pénzügyi problémáinak megoldására. • Hisz Ón abban, hogy a mezőgazdaság valóban 6 milliárd koronával többet kap? Eddig a parlament által a tavalyi természeti károk ellensúlyozására megígért félmilliárdra is hiába vár. - Az állami költségvetés lehetőségei behatároltak, kell a pénz az egészségügyre vagy az oktatásügyre is. De a »zöld gázolaj « példája is igazolja, hogy a kormány az ágazat támogatására törekszik. A jövő évre a költségvetési források 30 százalékos emelésével számolnak, ez 2,4 milliárd korona. • Nem kevés ez egy kicsit? - A költségvetés jelenlegi helyzetében nehezen adható több. Ez is több részből áll, amelyekben megtalálhatóak a bankok, a vállalkozói szféra és a minisztérium egyaránt. Az említett hatmilliárd a banki és a vállalkozói szférára érvényes. Ez azonban nem egy-két év kérdése. • A földművesek szerint ők isszák meg a szociális béke fenntartásának a levét. A kormány bűnéül róják fel, hogy a többi ágazat nem igyekszik az élelmiszerek árának csökkentésére, sőt a mezőgazdaság költségeit is növelik. Ön kinek ad igazat? - Ez így van, szerintem ezt már a társadalom is felismerte. A kormány mindenképpen hálás a földműveseknek eddigi hozzáállásukért. 9 Ezzel azonban nem tudnak fizetni. - Már mondtam, hogy jövőre az állami támogatás 30 százalékos növelésével számolunk. Arról is tárgyalások folynak, hogy a bankok hárommilliárd koronát elengednek az adósságokból. Ez is befolyásolja a költségvetést, hiszen a bankok így kevesebbet fizetnek be. Ezek a lépések bizonyítják, hogy a kormány a lehetőségeken belül mindent megtesz a mezőgazdaság támogatására. JOZEF SEDLÁK, Pravda HIÁNYOZNÁK AZ INF0RMACI0K A Duslo 30 százalékának privatizációjáról - Az újságok már mindent megírtak - ezzel reagált a vágsellyei Duslo 30 százalékának a Prezam javára eldöntött privatizációját firtató kérdésre Jozef Kollár, a Duslo vezérigazgatója. A privatizációs döntést a Nemzeti Vagyonalap Elnöksége augusztus 27-én hozta meg, de a vételáron kívül semmit sem hozott nyilvánosságra. A Prezam alkalmazotti részvénytársaság igazgatója Pavel Krajči, a Duslo műszaki igazgatója. rži, Sme Nem csak beteglátogatás Németországban idén már másodszor tüntetett többezres tömeg a gyűlölt „Sparpaket" ellen, amelyre a parlament valószínűleg most pénteken végleg áldását adja, noha nyílt konfliktust robbantott ki a szakszervezetiek, munkavállalók és a vállalkozók, illetve 7„a jóléti szociális államot romboló" kormány között. „Ezt a kormányt a következő, 1998-as választásokon le kell váltani" - hangoztatták a haragos szakszervezeti képviselők. Borús hétvége lett volna ez. Helmut Kohl számára, ha nem gyűjt legalább külföldön diplomáciai jópontokat jelzésértékű kompromisszumokkal, megállapodásokkal. A német kancellárnak kiváló érzéke van ahhoz, hogy mikor hol kell megjelennie. Az orosz elnökválasztási kampány idején, amikor a világ amiatt izgult, hogy esetleg kommunista kézbe kerül ismét a keleti nagyhatalom, Jelcin támogatójaként, az elnök által képviselt politika „szponzoraként" utazott Moszkvába. Nyilván nem véletlen, hogy most, egy ugyancsak válságos időszakban, potenciális német beruházókkal elment Ukrajnába is, abba az országba, amely úgymond biztonsági választóvonalat alkot Közép-Európa és az orosz elnök betegsége miatt igencsak bizonytalan helyzetű Oroszország között. Kijevi puhatolózása után kereste fel zavidovói rezidenciáján a szívműtét előtt álló Jelcint, hogy látogatásával csökkenteni próbálja a félelmeket, a bizonytalanságot. Egyben alkalmat adott elnök barátjának aktivitása bizonyítására, azok elhallgattatására, akik kategorikusan állítják: az államfő nem képes az ország irányítására, hiszen már arra sincs ereje, hogy honi vazallusait fogadja - Lebegyet például, aki hetek óta hiába vár az audienciára. Borisz Jelcin komoly operáció előtt áll, ez látszik rajta, de nem olyan ember, aki hagyja, hogy kivegyék alóla a széket, hogy megfosszák hatalmától - összegezte a négyszemközti „pulóveres" találkozón s az azt követő sétahajókázáson szerzett benyomásait a német kancellár. Ő jobban bízik Jelcin erejében, mint a minden eshetőségre felkészült kremlbéli jelöltek és önjelöltek, akik már a műtét előtt pókereznek a hatalomért. S Kohl bízik a statisztikában is, amely szerint az olyan típusú szívműtétek, mint amilyen Jelcinre is vár, 90 százaléka sikeresen végződik. Tény azonban, hogy kedvező esetben is legalább fél évig munkaképtelen lesz. Erre az időre is egyfajta politikai fedezéket igyekezett biztosítani számára Helmut Kohl, mindenekelőtt azzal az ígérettel, hogy a NATO-bővítés kérdését csak a jövő évben tűzik napirendre, s annak alapján döntenek, miként alakul Oroszország és a katonai szövetség viszonya. Ez a kompromisszumnak nevezett döntés jelenleg jó Jelcinnek, megfelelhet a Nyugatnak is akkor, ha beigazolódnak a magát realistának nevező Kohl szavai arról, hogy „konkrét lehetőség van egy közös megegyezésre". Ez az egyezség pedig, német vélemények szerint, könnyebben érhető el a jelenlegi orosz elnökkel, aki „a hatalmi pókerban részt vevő, a NATO-bővítést kategorikusan elutasító potenciális utódokkal ellentétben meggyőzhető". Vajon nem túlzottan optimista vélemények ezek azt követően, hogy Jelcin külügyminisztere a múlt héten Bonnban épp a NATO-bővítéssel kapcsolatos határozott elutasításával keltett meglepetést, mert rácáfolt Kinkéi szavaira a Moszkva álláspontjában tapasztalható változásról? Bár a NATO-kiszélesítés kérdésén kívül további fontos külpolitikai témák is napirendre kerültek a hét végi látogatáson, mind Irak, mind Csecsenföld, mind az elhurcolt német műkincsek ügyében inkább csak az eddigi status quot erősítették meg német és orosz részről egyaránt. Kohlnak ezúttal persze nem is a közös, nagy horderejű határozatok meghozatala volt a célja, hanem az, hogy biztonsági okok miatt puhatolódzzon, és nem utolsósorban bátorságot, lelket öntsön egy barátba, akit nem lehet idő előtt leírni. Elmaradlak hát a nagy döntések, a kompromisszumok mellett csupán „kis tervek" születtek: például a jövő évi Bajkál-tavi közös nyaralásról... SZÁLKA ÉS GERENDA A bólogatás demokratikus démona Dusza István rovata Gondoljon mindenki, amit ' akar arról, hogy önkényesen megcsavartam Dominik Tatarka 1956 márciusában írt prózájának címét. Ez azonban nem jelenti azt, hogy á Koncsol László által 1970-ben magyarított, ma új 155',-ben magyarul újra megjelentetett (ívíaaach Kiadó) mű egésze ne volna érvényes figyelmeztetés napjaink emberei számára is. Annyi azonban bizonyos, hogy ma mindenki demokratikusan kíVálaszthatjä, ineiyik politikai pártra szavaz. Ha mégsem az általunk választolt győz a szabad, demokratikus parlamenti választásokon, még mindig marad néhány szabad és demokratikus választási lehetőségünk. Feltéve, hogy a hatalomhoz jutott politikai erő is úgy látja jónak. Mert addig demokratikusan eldönthetjük magunkban: bólogatunk-e a hatalmon lévőknek vagy nem. Még a „nem" is kínál választást abban: melyik ellenzéki pártot támogatjuk, vagy megmaradhnk szuverén, belső szellemi autonómiánknál? Napjaink Szlovákiájában nem könnyű egyik sem, feltételezve, hogy a hatalmon lévők politikáját, cselekedeteit, de az is lehet, hogy kiszolgálóikat és ellenzéküket sem szeretjük. Mégiscsak élvezhetné az ember, ha szabad akaratából választhat, és minden külső kényszer nélkül mondja, írja - teszi amit egZlSZlCíiciális fenyegetettség nclkUI akar tenni. Tehetnék sokan, többen, sokkal többen, mint amennyien teszik: autonóm állampolgárként nem lapulnak meg, nem hallgatnak, nem állnak be a hatalmat dicsőítők tömegébe, s nem engedik eluralkodni tudatukon és lelkiikön a bólogatás demokratikus démonát. Hát ez az igazi! Bólogatni ebben az országban immár demokratikusan is lehet. Ez nem jelent mást, mint hogy az, aki bólogat, demokratikusan választott, aki meg nem bír hallgatni, az demokratikusan elmehet. De ne váljon sem köszönetet, sem alamizsnát, jogot is csak annyit, aminek alapján demokratikusan bólogathat vagy éppen nem. A rendszeres újságolvasó tudja, hogy színházról író újságíróként az elmúlt hónapokban többet írtam a demokratikusan hatalomra került despota politikusok és kiszolgálóik színházellenes cselekedeteiről, mint magáról a színházművészetről. De lehet-e a- művé

j szetről értekezni, amikor annak egyik legösszetettebb válfajának, a színház- ás a drámaművészetnek autonóm társadalmi feltételeit akarják lerombolni, s ismét egy nemzetállami politika ideológiai igájába fogni? A politikai hatalom írta társadalmi történet a rendszerváltozás után hat évvel egyre inkább egyéni drámákká változik. Ma már naponként vagyunk tanúi becsületes emberek egyik óráról a másikra történő elbocsátásának. Emlékszünk még rá? Egy éve múlott, hogy sorra elbocsátották a magyar iskolák igazgatóit. Szlovák értelmiségiek naivan hallgatlak, talán azt hitték: rájuk nem kerül sor. Sor került, és politikai megtorlás áldozataivá válnak egyre többen. De maradjunk a színházaknál. Többször is közreadtam lapunkban: a színházak transzformációjának" mondott bürokratikus minisztériumi hatalomerősítés a Nemzeti Színházi Központ (NDC) igazgatójának, Andrej Maťašiknak és az intézmény vezetőségének a műve. 0 ugyanis az elnöke a kulturális miniszter színházi grémiumának. A napi sajtó beszámolt a múlt csütörtöki tiltakozó gyűlésről, amelyen a pozsonyi Charlie. Centrumban sok művésszel együtt felszólalt Božena Čahojová drámaíró, színháztörténész és kritikus is, s felolvasta a Nemzeti Színházi Központ beosztott kutatóinak tiltakozó levelét, amelyben elhatárolták magukat a minisztérium döntéseitől. B. Čahojová hétfőn már megkapta az azonnali felmondó levelet. Maťašík igazgatótól. Ha nem volnék évek óta tanúja, hogy mennyire behatóan ismerik egymás szakmai kvalitásait, még azt is hihetném, hogy ez a két ember ádáz ellensége egymásnak. így azonban csak egy eset lehetséges: Maťašík úr valamilyen sajtónyilatkozatra hivatkozva hozta meg döntését, azzal indokolva, hogy az elbocsátott alkalmazott vétett a kötelező titoktartás ellen. Pedig a valóság az, hogy az elbocsátott Božena Čahojová politikai okokból került az utcára. Mindezt csak azért adtam közre, hogy lássuk máibe: mi, szlovákiai magyarok maholnap a demokrácia kicsiny kopjal'aemlékműveit sem szúrhatjuk a szobai kaktusz mellé, ha nem találjuk meg a közös gondolkodás módját a szlovákság legjavával. Ha csak egyetlen ilyen eset volna az országban, akkor sem érteném meg a a bólogatás demokratikus démonát, ami egyre inkább eluralkodik az embereken. Mondják ezt letargiának, csömörnek, közönynek. Pedig ebben az országban mindent álható, penetráns szag terjeng... .