Új Szó, 1996. szeptember (49. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-21 / 221. szám, szombat
í 2 \ új szó belfold - külföld 1996. szeptember 21. CSEHORSZÁGI BANKCSŐDÖK Zeman Kočárník fejét követeli MTI- és CTKhirek A Cseh Szociáldemokrata Párt /van Kočárník cseh pénzügyminiszter lemondását követeli a bankcsődök és botrányok kapcsán. Miloš Zeman, a szociáldemokraták vezére rádiónyilatkozatában elmondta: Kočárník teljes mértékben felelősséget visel azért, hogy a nemrégiben csődbe ment pilzeni Kreditní bankában az állam kétmilliárd koronája is odaveszett. Ezt a pénzt a cseh vámügyi szervek tartották a bankban még akkor is, amikor Zeman szerint a pénzügynek már megbízható információi voltak a bank közelgő csődjéről. A pénzügyminiszter a vádat alaptalannak tartja, és kijelentette, nem lát okot lemondására. Tegnapi sajtóértekezletén leszögezte: megsértette ROMANIA ET-felszólítás MTI-hír Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének tagjai élesen reagáltak a román képviselőház múlt heti döntésére, amellyel ismét büntetendővé nyilvánította a homoszexualitást a Btk. módosítása során. Amint arról a Mediafax hírügynökség alapján a román médiák beszámoltak, a strasbourgi testület határozatot fogadott el, amelyben felháborodásának ad hangot, és leszögezi, hogy a parlamenti közgyűlés elítél minden kísérletet arra, hogy bűntettnek minősítsék az azonos neműek közötti szexuális kapcsolatokat. A határozat felszólítja a román államfőt, hogy akadályozza meg a törvény életbelépését. Románia az Európa Tanácshoz történt csatlakozásakor vállalta, hogy ilyen értelemben módosítja törvényhozását, ez azonban a parlamentben nagy ellenállásba ütközött. A Btk. korábban elfogadott új, de végül összességükben elbukott változatai csak a nyilvánosság előtt elkövetett, vagy közbotrányt okozó homoszexuális kapcsolatokat büntették volna, azonban a múlt héten a képviselőházban megszavazott végső változat magát a tényt is 6 hónaptól 3 évig terjedő börtönnel sújtaná. volna a banktörvényt, ha tájékoztatta volna a vámügyi szerveket. Zeman csütörtöki sajtóértekezletén azonban azt is bejelentette, hogy a szociáldemokraták nem fogják támogatni az ellenzéki kommunistákat, akik bizalmatlansági indítványt kívánnak benyújtani a jobboldali koalícióval szemben. Közben a kormánykoalíció és az ellenzék megegyezett abban, hogy a Kreditní banka csődjével elindított botránysorozatot egy 12 tagú parlamenti bizottság vizsgálja ki, s a testület élére szociáldemokrata kerül. A pénzügyi szférában kialakult helyzetet tovább bonyolította, hogy a legnagyobb cseh magánkézben lévő pénzintézetet, a prágai Agrobankát közvetlen jegybanki ellenőrzés alá kellett helyezni. Tekintettel a komoly feCSERNOBILI SUGÁRZÁS szültségre Csehországban elhalasztják a nagy bankok privatizálását. Erről Václav Klaus kormányfő nyilatkozott a Hospodárské Noviny című lapnak azután, hogy csütörtökön tárgyalt a Komerční banka, az Investiční a poštovní banka, a Československá obchodní banka és a Česká sporitelna vezérigazgatóival. „A jelenlegi feszült helyzetben a négy nagy bank magánosítása nem elsőrendű feladat" - mondta Klaus. Az Agrobankához, a Csehország ötödik legnagyobb pénzintézetéhez a Cseh Nemzeti Bank által kijelölt ideiglenes vezető, Jirí Klumpar elmondta, hogy a betétesek az utóbbi napokban több milliárd koronát vettek ki az Agrobankából, s helyeztek el más bankokban. Ez a tendencia ugyan csökkenőben van, de a tőkeelvonás továbbra is mértéken felüli jegyezte meg, hozzátéve, hogy a következő napokban a helyzet normalizálását várja. Klumpar egyben megerősítette azt a feltételezést, hogy az Agrobanka likviditási zavaraiba az állami bankok is besegítettek azzal, hogy a bankközi piacon nem voltak hajlandók pénzt kölcsönözni neki. Az ügy hátterében állítólag az van, hogy a kormány és az állami kézben lévő bankok nem kedvelik a befolyásos Motoinvest befektetési alapot, és ki akarták szorítani az Agrobankából. Klaus tagadta ezt a verziót, s hangsúlyozza, hogy a kormány intézkedéseinek hátterében csakis a pénzügyi szféra és a piac megnyugatása, a pánik megelőzése állt. A Mladá Fronta Dnes ugyanakkor a kiszivárogtatott információk alapján valószínűnek tartja azt a vádat, hogy a kormány ebben a botrányos ügyben összejátszott a nagy állami bankokkal. Előzetes vizsgálati eredmény Az ukrán környezetvédelmi és nukleáris biztonsági minisztérium a csernobili atomerőműben végzett vizsgálat nem végleges eredményeit tegnap nyilvánosságra hozva megerősítette: a napokban észlelt megnövekedett neutronsugárzás annak a jele lehet, hogy az 1986-ban felrobbant négyes reaktor maradványaiban láncreakció indult el. A minisztérium nukleáris irányításügyi igazgatóságában azt közölték, hogy a reaktorblokk közelében levő műszerek „Veszély", valamint „Figyelem" jelzései nem véletlenül történtek, valóban megemelkedett a neutronrészecskék áramlása a szarkofágnál. A bizottsági jelentés ugyancsak megerősítette Viktor Barjahtar akadémikus csütörtöki közlését a láncreakció okára vonatkozóan: minden bizonnyal megváltoztak a mélyben levő nukleáris üzemanyag fizikai jellemzői a bejutott esővíz hatására. A vizsgálat során nem zárták ki annak a lehetőségét sem, hogy a csapadék a mérőberendezéseket rongálta meg. A vizsgálóbizottság előzetesen megállapította: a rendelkezésre álló műszerek segítségével nem lehetséges egyértelműen meghatározni a szerdai sugárzásnövekedés okát. Ennek az a legfőbb akadálya, hogy a szakértők még ma is jórészt találgatnak arra vonatkozóan, hogy mi folyhat annak a masszának a belsejében, amely tíz éve, a reaktor szétolvadásakor képződött. MTI CSECSENFOLD Folytatódik a csapatkivonás Kétheti megszakítás után ma folytatódik az orosz csapatok kivonása Csecsenföldről. A védelmi minisztérium irányítása alá tartozó orosz katonai alakulatok két szakaszban, december közepéig távoznak - jelentette tegnap az Interfax, orosz vezérkari forrásokra hivatkozva. Az első szakaszban, amely október közepéig tart, a 276k)s uráli páncélgránátos ezredet vonják ki, majd december közepéig további két egységet. Az orosz hadsereg 11 ezer katonája állomásozik jelenleg Csecsenföld területén. Eddig egyetlen orosz egységet vontak vissza. MTI Marhavész: marad az embargó MTI-hír A brit kormány leállította a marhavész miatt korábban tervbe vett egész kényszervágási programot, miután az EU brüsszeli központja nem járult hozzá az érintett állatok számának jelentős csökkentéséhez. Douglas Hogg mezőgazdasági miniszter a hét elején azt a nemrégiben nyilvánosságra került, oxfordi tudósok által közzétett következtetést próbálta elfogadtatni Brüsszelben, miszerint a szivacsos agysorvadással járó marhavész (BSE) öt éven belül minden radikális beavatkozás nélkül is kimúlik az állatállományból, nincs tehát szükség a szarvasmarhák tömeges leölésére. London felajánlotta 22 ezer, veszélyeztetett anyaállatoktól nemrégiben született borjú levágását, Hogg azonban üres kézzel távozott az Unió központjából, ahol érvelését nem vették figyelembe. Közölték vele: a brit marhára kirótt teljes exporttilalom feloldásának továbbra is elegendhetetlen feltétele az eredeti számú, 125-150 ezer állat egyidejű leölése. A kormány ezután döntött úgy, hogy ennek végrehajtása előtt „alaposan megvizsgálja a járvány spontán lecsengéséről újonnan előkerült bizonyítékokat. Az Európai Unió mindaddig nem függeszti fel a brit szarvasmarha exporttilalmát, amíg nem teljesülnek a firenzei csúcstalálkozón ehhez megállapított feltételek. Ezzel együtt az EU brit belügynek tekinti a kényszervágás felfüggesztését - közölte tegnap az Európai Bizottság nevében Franz Fischler mezőgazdasági felelős. A bizottság mindig kész a tilalom enyhítéséről tárgyalásokat folytatni Londonnal, de a firenzei feltételeken az eddigi eredmények ismeretében nem kíván változtatni. VILÁGHÍRADO Washington tudott a náci arany eredetéről Washington tudta, hogy a náci Németország bukásakor meglelt arany jó része a holocaust áldozataitól váló - írta egy argentin pénzügyi lap. AzÁmbito Financiero az USA párizsi kereskedelmi attaséja, Livingston T. Merchant 1946. július 19-i „bizalmas" jelentését közölte. Eszerint a diplomata „szakénők megkérdezése után" arra a következtetésre jutott, hogy a III. Birodalom kincstárában lelt aranytömbök náci táborokban elpusztított zsidók „aranyfogainak beolvasztásából származnak". Merchant javasolta, hogy „ezt az aranyat, tekintettel eredetére, ne monetáris eszközként sorolják be". Friss jelentések szerint a Wehrmacht által meghódított országok zsidóságától és jegybankjaitól összerabolt vagyon nagy részét jelenleg is svájci bankok trezorjai őrizhetik, a banktitok oltalmában. Egy nemzetközi bizottság megbízást kapott a szóban forgó svájci bankszámlák megvizsgálására. Bosznia: Krajisnik az elnökségről Momcsilo Krajisnik boszniai szerb parlamenti elnök csütörtökön este Paléban tartott sajtóértekezletén megkérdőjelezte, hogy a hét végén megválasztott elnökség három tagja közül a legtöbb szavazatot kapott Izetbegovicsnak kell betöltenie az elnöki posztot kétéves mandátumuk időszaka alatt. Véleménye szerint célszerűbb és igazságosabb lenne, ha nyolc hónaponként váltanák egymást e tisztségben. Krajisnik megismételte korábbi javaslatát, hogy az elnökség székhelye a boszniai szerb köztársaságot és a muzulmán-horvát föderációt elválasztó zónában legyen. Másik lehetőségként említette a Szarajevótól 16 km-re fekvő Pálét, a szerb kormány székhelyét, majd hozzáfűzte: „A tanácskozások lehetnek Szarajevóban is, de olyan helyen, ahol garantálni lehet minden résztvevő biztonságát". Clinton az amerikai stratégiai célkitűzésről Bili Clinton amerikai elnök egy televíziós nyilatkozatában kijelentette, hogy az Egyesült Államok nem próbálkozik Szaddám Húszéin félreállításával, mert „nem tekinti küldetésének más országok kormányainak a megdöntését". Az ABC televíziónak adott interjújában kifejtette, hogy az amerikai stratégiai célkitűzés kettős: egyrészt betartatni Bagdaddal a vonatkozó ENSZ-határozatokat, másrészt megakadályozni, hogy Irak veszélyeztethesse szomszédait. Robbantások a magyar határnál Folyamatosan robbantják a felszedett harckocsiaknákat a magyar határ menti Udvar községgel szemben, az ENSZ-adminisztráció alatt lévő horvát területen. A magyar határőrség szóvivője elmondta, hogy a robbantássorozat ugyan ijedtséget okozott a magyar oldalon, de károk nem keletkeztek. Az aknák felszedése folytatódik annak érdekében, hogy mielőbb megnyílhasson a négy éve zárva tartó udvari határállomás. Erre azonban csak azt követően kerülhet sor, ha a túloldalon garanciát adnak a biztonságos közlekedésre. Földrengés a Fülöp-szigeteken A Fülöp-szigetek déli részét tegnap két ízben is erős földrengés rázta meg. A rengések a Richter-skála szerint 6,2-es, illetve a 6,4-es erősségűek voltak. A sziget vulkanonógiai és szeizmológiai intézete közölte: személyi sérülés nem történt és nagyobb anyagi károk sem keletkeztek. MTI, ČTK Borisz Jelcin köszönete A szívműtét előtt álló Borisz Jelcin levélben köszönte meg az észak-oszétiai Zinajda Bolijeva áldozatkészségét, aki donornak jelentkezett és felajánlotta szívét az orosz elnöknek. Válaszlevelében azt írta, hogy „megindította a szó szoros értelmében hihetetlen ajánlat". Az elnök kifejtette: természetesen szó sem lehet az átültetésre felajánlott szív elfogadásáról, de az asszony „áldozatkészsége végtelenül drága számára". A Beszlan városában élő 46 éves nő korábban elmondta, hogy nem önfeláldozásnak, hanem „józan állampolgári tettnek" tartja különös ajánlatát. Jelcin elnök várhatóan még 3-4 napig kórházban marad. Ezt a Központi Klinika vezetője közölte tegnap. Hangsúlyozta, nagy felelősséggel járó és igen komoly operáció előtt állnak, amelyet alaposan elő kell készíteni. Elképzelhető, hogy az elnök szívműtétét végző sebészcsoport vezetője Renat Akcsurin professzor lesz. A műtétben közreműködő amerikai szívspecialistát, Michael DeBakeyt hétfőre várják Moszkvába. MTI APRÓHIRDETÉS 19 ÉKEZES Soha el nem múló szeretettel emlékezünk halálának első évfordulóján KOVÁCS IMRÉRE (Dunaszerdahely), akit a kegyetlen halál 1995. szeptember 17-én ragadott ki szerettei köréből. Emlékét és szeretetét örökké őrző felesége, fia, lánya és családjuk DS-255 ADASVETEL • Sárosfán (a főút mellett) eladó egymás mellett levő 3 x 900 m 2es, építkezésre-vállalkozásra alkalmas parcella. 400 korona/l m 2. Telefon: 0709/520 204, 07/923 169. DS-249 • • • Eladó ŠKODA RAPID 130 (öt sebesség), gyártási év 1986. Ár megegyezés szerint. Telefon: 0709/594 907. DS-256 • • • Kárpótlási jegyet vásárolok. Tel.: 0810/85110. KN-432 • Kárpótlási jegyét befektetjük, felvásároljuk. Tel.: 0709/ 923 330 (reggel, este) vagy 0036/60341808. KN^44 • • • Komáromban (Komárno) eladó felújított családi ház. Telefon: 0819/50 20, 0819/841 799. KN-446 • • • Kárpótlási jegyet vásárolunk magas napi áron. Telefon: 07/29 46 58 - 18 órától. V-2006 • • • Eladó 18 kW-os villanyfűtésű kazán. Ár megegyezés szerint. Telefon: 0707/47 62, 7-től 14 óráig hívható. V-2033 • Eladó ebédlőbútor (régiség). Ára 65 000 korona. Telefon: 0707/47 62, 7-től 14 óráig hívható. V-2034 • Eladó ŠKODA 120 L, kiváló állapotban (emissziós és műszaki vizsga után). Ár megegyezés szerint. Cím: Kišš Zsolt, 925 05 Vozokany 183. DS-258 • Felsőpatonyban eladó 3-szobás családi ház 23 áras telekkel. Tel.: 0709/52 35 40, este. V-2056 • • • Eladó AVIA 30 K egyoldalú billenőkocsi. Gyártási év 1978. Tel.: 0709/922 056. V-2062 • Olcsón eladók 100-150 cmes tujafák. Tel.: 0707/976 165. DS-268 • • • Eladó háromajtós FIAT UNO 1,3 D jutányos áron. Gyártási év: 1988. Tel.: 0707/976 148. DS-266 • •> • Helyhiány miatt eladó jó állapotban levő ülőgarnitúra. Tel.: 0707/976165. DS-267 • Többszörös díjnyertes szülőktől törzskönyvezett fekete pulikölykök eladók. Tel.: 0709/923 437. DS-270 • • • Pónilovak eladók. Cím: Nagy Gyula, Csilizradvány 76. DS-271 • • • Eladó ŠKODA 120 LX. Ára 50 000 korona. Telefon: 0709/923 248, 16 óra után. DS-269 • • • Eladó fehér színű Š Favorit 135 L. Gyártási év 1991. Telefon: 0709/527 870. DS-273 • Eladom szövetkezeti sorszámomat. Tel.: 0708/623 874, este. V-2071 • Eladó 6 áras építkezési telek, víz, villany bevezetve. Telefon: 0709/522 196. DS-275 • • • Eladó garázs Nagymegyeren. Telefon: 0709/923 582, este. DS-276 • • • Kólia kutyakölykök eladók. Tel.: 0707/934 95. V-2072 • • • Eladó mikrohullámú sütő 3500 koronáért, színes (távirányítású, sarkított képernyős) televízió, ára 4500 korona, valamint varrógép 3000 koronáért. Telefon: 0709/524 715. V-2068 VEGYES Az Ekecs-Szakállasi Mezőgazdasági Szövetkezet eladásra kínál nagyon jó minőségű téli almát (JONATHAN, GOLDEN, STARKING). Ára 7 és 9 korona/kg adóval együtt. Telefon: 0709/928 285, fax: 0709/ 928 235. VSK-860 AKCIÓ! SZALAGFUGGONYÖK, FALBURKOLATOK, REDŐNYÖK, ROLÓK, CSATORNÁK SZERELÉSE -10% . Telefon: 0709/521 395. DS-278 • Eladó ZETOR 5611 jó állapotban. Telefon: 0819/33 84. KN-450 • Munkatársakat keresek a vagyonalapi kötvények (dlhopis) felvásárlására. Telefon: 0706/ 705 953-Serédi. VS-849 • Bartalos Mária Grafológiai Oktatási Centruma, 2901 Komárom, PF 85, Magyarország, Tel.: 0036/ 34 340 300 Tanfolyamok: 1. Grafológia alapjai kezdőknek 2. grafológia konzulense levelező és nappali (jelentkezési határidő: okt. 1) 3. Intuitív grafológia alapjai 4. Intuitív grafológia (grafológusoknak, természetgyógyászoknak) Kérjen tájékoztatót! V-2063 • • • Kőművest és gázszerelőt keresek sürgősen - házjavításra. Telefon: 0709/938 32. DS-265 • • • Egyéves kislányomhoz dajkát keresek Pozsonyban. Tel.: 07/241779. V-2045 • Redőnyüzletkötőket veszünk fel kiemelt fizetéssel. Tel.: 0949/23 300. KN-447 • • • AU PAIRS of Hampshire lányoknak (18-27 év) angol családoknál biztosít kinntartózkodást. Kapcsolatfelvétel: 095/425 795, este. KE-130 V V • VIDEOFELVÉTELEK KÉSZÍTÉSÉT VÁLLALOM. Telefon: 0709/963 67. DS-274