Új Szó, 1996. szeptember (49. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-17 / 217. szám, kedd

1996. szeptember 17. VÉLEMÉNY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó I 5 \ Egység és autonómia „Olaszország itt van előttetek: megsérteni és megosztani senkinek sem sikerülhet" hangzott el az olasz szélsőjobb Nemzeti Szövetség vezetője, Gianfranco Fini szájából Milánóban, „a gazdag Észak fővárosában" majdnem negyédmillió ember előtt. A város Umberto Bossi Északi Ligájának székhelye is. Bossi „Padániája" a példa arra, hogy miként lehet megosztani egy országot azokkal a jogos törekvésekkel, amelyeket régiók, népek és népcsoportok, azonos gazdasági érdekű területek és térségek követelnek ki maguknak mind hangosabban. A múlt században Garibaldi és vörösingesei álltak az olasz nemzeti egység ügyének élére. Előtte több mint ezer évig nem volt egységes hatalmi szerkezet a félszigeten. Spanyolok, franciák, osztrákok, poroszok pápák és Napóleonok - és sokan mások után a carbonarik, Mazzinik és Garibaldik hozták létre azt az Olaszországot, amelyet ma ismerünk. Ezt akarja most szétszakítani Bossi. Valójában azonban ő is „föderalistaként" kezdte. Az elmúlt több mint száz év alatt kiderült, hogy a sokarcú és sokszínű országot nem lehet a fojtogató, központosított bürokráciával egyedül Rómából igazgatni. Szardínia vagy Szicília gondjai nem is hasonlítanak azokra, amelyekkel az északi Piemonte vagy Lombardia küszködik; nemcsak az olasz Észak, hanem az ország déli és középső része is a másságok elegye. A történelem rajta hagyta hyomait az olasz félszigeten: a hagyományos tartományok, kultúrák tovább élnek - és fejlődnek. Azt is lehet mondani, hogy ezt az országot csupa kisebbség alkotja: lombardok, nápolyiak, piemonteiek, szárdok, franciák, németek, osztrákok - de albánok, katalánok, horvátok és görögök is szóval az olaszok. Miközben politikusok, államférfiak, jogászok küszködnek az autonómia, önrendelkezés, föderáció finom különbségeivel, a felsorolt szavak tartalmi lényege minden kodifikáció - és lábjegyzet - nélkül kiköveteli a maga jogát. Hiába a konfliktusok, érdekütközések, az egységesülő Európában minden jogi furfang, elszakadási törekvés ellenére az „autonómia" lesz a kulcsszó, ha az emberek, a politikai vezetők képesek lesznek megérteni, hogy ennek tartalma nem a szembenállás, a szakadás és az ellenségeskedés. DélTirolban éppen Olaszország szolgált erre jó példával, és talán Dél-Tirol is gyorsította azt a folyamatot, amelynek értelme az, hogy a döntések ott szülessenek, ahol azok következményei érzékelhetők, és azok hozzák meg őket, akiket érint. Áprilisban a „föderalista" Bossi ezzel az ideával szerezte meg a szavazatok tíz százalékát. De „Padániával" csak azok támogatását szerezheti meg, akiknek a megosztottság áll az érdekükben. A föderalizmus, regionalizmus - nevezhetjük akár „autonomizmusnak" is - folyamata egyre gyorsul. Ezt látjuk Spanyolországban, Belgiumban, de még Nagy-Britanniában is. Remélhetőleg nem csak Olaszországban értik meg Romano Prodi olasz miniszterelnök kijelentését: „A mi országunkban az egységnek és az autonómiának kéz a kézben kell haladnia." FODOR GYÖRGY Magyar Hírlap Privatizálják a tátrai szállodákat A Nemzeti Vagyonalap elnöksége múlt heti ülésén több magas-tátrai szálloda privatizációját hagyta jóvá. A Csorba-tavi Panoráma Szállót a helyi KONČISTÁ kft. vásárolja meg, a felsőtátrafüredi Bellevue Hotel pedig a varannói INTERNATIONAL SPORT kft. tulajdonába kerül. Az újtátrafüredi Park Szállót a pozsonyi Doména kft. privatizálja. A Nemzeti Vagyonalap egyelőre nem tette közzé, mekkora összegért privatizálják a szállodákat. Emellett a vagyonalap további 26 vállalat magánosítását hagyta jóvá, köztük a rózsahegyi cellulóz- és papírgyár részvényei 67 százalékának a megvásárlását. A papírgyár új többségi tulajdonosa 3,5 milliárd koronáért a zólyomi ECO - Invest rt. lesz Hospodárske noviny Jozef Pribilinec is magánosít A lap munkatársa Jozef Prlblllneccel, a Demokratikus Baloldal Pártjának a parlamenti képviselőjével beszélgetett, aki a hírek szerint a Körmöcbánya mellett fekvő skalkai Limba Szállót szeretné privatizálni. - Valóban megpályáztam az említett szálloda privatizálását, mégpedig a sport és a vállalkozói szféra összekapcsolása érdekében. Terveink szerint egy minden elvárást kielégítő sporközpontot alakítunk ki a szállodából. Ezzel kapcsolatban sokan az alacsony vételárat kifogásolják (9 millió korona - a szerk. megj.), szerintem indokolatlanul. Az értelmes emberek képesek felfogni, miről is van szó. A vételár a szükséges gazdasági befektetések tükrében lett megállapítva, ezért véleményem szerint korrekt. • Kik fedezik a megvásárlást és a befektetéseket? - A pénz rendelkezésünkre áll, a projektet szakértők dolgozták ki. A nyilvánosságot a későbbiekben tájékoztatjuk a részletekről. • Milyen célokat szolgál majd az épületegyüttes? - A sportolók és olimpikonok felkészülését, de a hivatásos sportolók mellett üdülők, turisták is látogathatják. Ha terveink szerint történik minden, nemcsak személyesen én, hanem az egész régió is profitál majd a sportközpontból. Nový Čas Szlovákiai puccsológusok Marián Andel, a parlament alelnöke, a Szlovák Nemzeti Párt tiszteletbeli elnöke biztosra veszi: a parlament 17. ülésén puccsot kíván végrehajtani az ellenzék. Véleménye szerint az ellenzéki pártok szeptember 18-ára egy csomó destabilizáló javaslatot készítettek elő, és próbálnak majd elfogadtatni, köztük nem egy olyat, melyet három hónappal ezelőtt a kormányválság idején - Ján Slota, az SZNP elnöke is szorgalmazott. Az utcákra pedig nyilván kivonulnak az elégedetlen tanárok és orvosok, a színészekről nem is beszélve. Peter Ondéra belügyminisztériumi szóvivő egyelőre mit sem sejt arról, hogy Szlovákiát állam- és alkotmányellenes összeesküvés fenyegetné. Ladislav Pittner exbelügyminiszter cáfolja, hogy tudomása volna a puccsról. Jozef Glinský, a munkásszövetség parlamenti frakciójának a vezetője sem tud arról, hogy holnap szétesne parlamenti klubja, s ennek következtében az ellenzék kerül többségbe a parlamentben. Mi több, Andel pártbeli kollégája, Jozef Prokeš sem hallott a tervezett fordulatról. Jozef Migaš, a DBP elnöke pedig azt tanácsolta a parlament alelnökének, hogy ha éjjelente rémálmok kínozzák, és puccsisták üldözik, reggel vegyen egy kiadós hideg zuhanyt. Minden valószínűség szerint a puccsológia a leggyorsabbsan fejlődő tudományág Szlovákiában. Szakértői viszont nem jogászok vagy politológusok, hanem rendre vezető politikusok közül kerülnek ki. 1989 novembere óta, amikor az imperialista összeesküvőkre hívták fel a figyelmet, eljutottak a titkosszolgálat tervezte puccson át a nemzetellenes, kozmopolita erők összeesküvéséig. Ez év júliusáig kizárólag a kormánykörök specifikus kampányának a részét képezte a puccsológia, ekkor azonban baloldali vezető politikusok is komoly előrelépést könyvelhettek el e tárgyban. Nyilván ők is saját hibáikat szerették volna takargatni az előrejelzett, be nem következett puccsokkal. De most, Andel jóvoltából a puccsok forrása visszakerült rendeltetési helyére, a legmagasabb funkciókat betöltő politikusok szájába, akik ilyen-olyan okoknál fogva úgy érzik, inog fenekük alatt a bársonyszék. Demokratikus országok politikusai többnyire csak attól tartanak, hogy a következő választásokon hogyan ítéli meg a választópolgár tetteiket, lépéseiket, politikai moráljukat. Szlovákiában a feddhetetlen elnökök és alelnökök oly módon szeretnék választóikat megtartani, hogy puccsisták és nemzetárulók képét festik a falra. MARTIN KRNO, Pravda (Rövidítve) KOMMENTÁRUNK Harmincöt! Harmincöt? Harmincöt jogszabály rendelkezik Szlovákiában a kisebbségi nyelvek használatáról, hajtogatja kitartóan a szlovák kulturális minisztérium. Hasonlóan érvelnek a koalíció politikusai is, ha a kisebbségi nyelvhasználat kérdéseiről van szó. Jozef Rea, a közigazgatási, önkormányzati és kisebbségi bizottság elnöke éppen a minap nyilatkozta lapunknak, hogy több tucat olyan törvény van, amelyek a kisebbségi nyelvek használatát már szabályozzák, és egy újabb törvénynek ezekből kellene kiindulnia. Felsorolni ezeket a jogszabályokat ugyan nem tudta, de őszintén szólva nem is várhatjuk el senkitől, hogy egy ilyen listát az eszében tartson. Egyébként pedig alighanem több lista van forgalomban. Nekünk kettőt sikerült szereznünk, és alighanem a legfrissebbhez is hozzájutottunk, mert ez „a szlovákiai kisebbségi nyelvgyakorlatot biztosító jogszabályok" között már említi a július végén megjelent, a területi-közigazgatási elrendezésről szóló törvényt is. Eddig én megközelítőleg tíz olyan jogszabályt találtam, amely valamiféle módon említi a szlovákiai kisebbségi nyelvek használatát. Abban reménykedtem, hogy ez a jegyzék az általam ismerteknél több érvanyagot nyújt a kisebbségi nyelvek használatát illetően. Mi tagadás, érvanyagban nincs hiány, csak nem éppen olyan érvekről van szó, amelyek a kisebbségi nyelvhasználat mellett szólnak, még ha, úgymond, 35 jogszabályról volna is szó. Az ember úgy gondolná, hogy „a kisebbse'gi nyelvgyakorlatot biztosító jogi normák" mindegyike olyan típushelyzetet szabályoz, amelyben a kisebbségek nyelve használható. Erről azonban szó sincs. A felsorolásban szereplő törvények többsége csak annyiban és azért alkalmazható a szlovákiai kisebbségek nyelvhasználatára, mert kifejezetten nem tiltja azt, hogy Szlovákiában valaki magyarul is megszólaljon. A felsorolás például tételesen említi a büntető perrendtartást, amelynek még egy több mint harminc évvel ezelőtti változata is leszögezte hogy „a büntetőeljárásban részt vevő szervek előtt mindenki jogosult saját anyanyelvének a használatára". Az említett rendelkezés vonatkozik a balkáni kamionvezetőre, akinek nemzetközi emberi jogi megállapodásokkal szavatolt alapvető emberi joga az, hogy az érintett szervek előtt a saját anyanyelvét használja. Azonos jogokat biztosít például a Szlovákiában élő külföldieknek és mindenki más számára a polgári perrendtartás is. Számos törvény csak azzal érdemelte ki a jegyzékbe történő felvételét, mert valahol valamelyik rendelkezésében előfordul a „nyelv" vagy a „nemzetiség és etnikai csoport" kifejezés. Ilyen például a Munka Törvénykönyve, amelynek egyetlen paragrafusa sem rendelkezik a nyelvhasználatról (ezzel szemben az államnyelvvédelmi törvény 8. §-ának (2) bekezdése utasításba adja, hogy az összes írásbeli jogügyletet, szerződést, leimondást, kérvényt stb. csak szlovákul szabad megfogalmazni). A Munka Törvénykönyvének azonban van néhány olyan általános és a gyakorlatban nehezen számon kérhető cikkelye, amely szerint senkit sem szabad hátrányos megkülönböztetésben részesíteni faji hovatartozása, neme, szociális származása, politikai vagy egyéb nézetei, vallása, nyelve, nemzetiségi vagy egyéb etnikai hovatartozása, életkora stb. miatt. A minisztérium szerint ez is nyelvhasználatot szabályozó törvény! Nagyon sok ilyen példát lehetne még említeni. A felsorolásban viszont kifejezetten rosszindulatra vall a múzeumokról és képtárakról szóló törvény említése, hiszen éppen a kulturális minisztérium hivatalnokainak az utasítására szedték le nemrég a komáromi múzeumban a magyar feliratokat, és helyettesítették azokat angol nyelviekkel. A listán szereplő jogszabályok egynémelyikét pedig már rég hatályon kívül helyezték (így például az anyakönyvi törvényt végrehajtó 22/1977. Tt. sz. rendeletet), és a jegyzékben olyan jogszabályok is megjelentek, amelyekben nem is esik szó „nyelvről" vagy kisebbségről. Hivatkoznak például arra a sajtótörvényre, amelyre az államnyelvvédelmi törvény 5. §-ának (5) bekezdése („az időszaki sajtótermékek és a csak időnként, alkalmilag kiadott nyomtatványok az állam nyelvén jelennek meg. A más nyelvű sajtó megjelentetését külön előírás szabályozza") csak egy lábjegyzettel utal. A sajtótörvénynek azonban egyetlenegy rendelkezése sem szól arról, hogy Szlovákiában szlovák mellett más nyelvű sajtótermék is megjelenhet. „A kisebbségi nyelvgyakorlatot biztosító jogi normák" sokat emlegetett és állítólag angol nyelven is terjesztett jegyzékével a kormány és a kultuszminisztérium majd akkor dicsekedjen, ha az egyes jogi normákból idézi a vonatkozó rendelkezést is. A jegyzék az említett idézetekkel sem volna sokkal hosszabb, mint amilyen most. Egy tájékozatlan idegen számára viszont hosszabb ideig tartana megérteni azt, hogy az idézett rendelkezések döntő többsége miért szerepel egy ilyen jegyzékben. Egészen más kérdés az, hogy ha a jóember a tények ismeretéből kiindulva megkérdőjelezi a 35 jogszabály létét, akkor még a nagyon nemzeti politikusok is elhatárolják magukat a kultuszminisztérium listájától. Ezen pillanatnyilag nem is lehet csodálkozni, mivel a jegyzéket tartalmazó jelentést két héttel ezelőtt a kormány is visszaadta további „átdolgozásra". SZÁLKA ÉS GERENDA J| Lojális csevelyek Annyit veszekedtek már itthon, hogy semmi akadálya nem volt a svájci hegyek között megszervezett beszélgetésnek. Friss alpesi levegő mindkét félnek, a szlovákoknak majdnem tátrai csúcsok az otthonosság érzetéhez, a magyaroknak meg a szabadság, demokrácia és autonómia nyomán évszázadok óta virágzó egyenjogú állami többnyelvűség aurája. Mintha otthon volnának. Ki így, ki úgy. Az amerikaiak alapítványi meg kormányzati szinten is tudják a szelíd kényszert alkalmazni. Idézzük csak fel: Néhány hete Dušan Slobodník a magyar-magyar csúcsértekezleten elfogadott dokumentum után fellángolt vitában olyan vádakkal illette a dokumentumot aláíró szlovákiai magyar politikusokat és a dokumentumot, amelyeknek valóságalapjuk akkor nem volt. Hogy később kevéske mégiscsak lett, annak a Duray Miklós szeme elé leszálló millecentenáriumi érzelgős ünnepélyesség lila köde lehetett az oka. Mindezek ellenére a meghívottak kormánypártiak és ellenzékiek - elutaztak a svájci Le Mont Pélerin-be. Az igazsághoz tartozik, hogy a szlovákiai magyar parlamenti koalíción kívül a kormánypártok (DSZM, SZNP) és az ellenzéki pártok (DU, KDM) legfeljebb alelnöki szinten képviseltették magukat a svájci csevelyen. Nyíltnak és konstruktívnak nevezett vitájukról kiadtak egy nyilatkozatot, amelyet sokáig, majd egy hétig a másod- és harmadkézből származó információk miatt az ember jobban tette, ha tudomásul sem vett. Máskülönben azt hihette volna, hogy Dušan Slobodník kibékült végre A. Nagy Lászlóval, akit legutóbb hazaárulásért bírósági feljelentéssel fenyegetett meg. Jozef Prokeš meg szót értett Duray Miklóssal, Bugár Béla pedig Eva Garajovával helyezkedett egy platformra. Szerencsére egyikről sincsen szó a nyilatkozatban, s az egésznek egyetlen kvázieredménye, hogy a vitapartnerek - Jozef Prokeüt kivéve, aki ott nem írta alá a nyilatkozatot - ajánlják a kormánynak és a parlamentnek a nemzeti kisebbségek nyelvhasználatáról szóló törvényjavaslat előkészítését. Ajánlják a párbeszéd folytatását, támogatják a Szlovák Köztársaság belépését az európai szervezetekbe, s egyetértenek a jó szándékban, amellyel a szlovákok és magyarok közötti viszonyt javítják majd. Ezt olvasva az ember elgondolkodik a politikusok józan ítélőképességén, erkölcsi rendíthetetlenségén, taktikai érzékén meg minden máson. De legfőképpen azon, miért szerepel a nyilalkozat első pontjaként, hogy az alulírott résztvevők mind állampolgárokként, mind politikai szubjektumok képviselőiként kifejezik lojalitásukat a Szlovák Köztársaság iránt, amely gesztusuk a köztársaság állampolgárainak jogain és kötelességein alapszik? Mindenesetre politikai pikantériája is van a dolognak: a szlovákiai magyarok és politikai képviselőik lojalitásának kinyilvánítását évek óta követelő személyek közül Dušan Sobodník, Eva Garajová és Eva Zelenayová is kinyilvánította lojalitását. A dolog következménye mégiscsak a magyarokon csattanhat, s akár államigazgatási törvény is születhet belőle, amely aztán kötelezően kimondja a nem szlovák nemzetiségű állampolgárok ilyen tartalmú hivatalos nyilatkozattételét, esküjét vagy nevezzük bárhogyan. Elvégre megszületett a svájci precedens. Mivel megtartom a törvényeket, teljesítem kötelességeimet, bizonyítsák be rólam, hogy bűnös vagyok! Ez a lojalitás és a jogállamiság alapja. Ide teremtett Isten, emberként kell magyarnak lennem a Szlovák Köztársaságban. Elidegeníthetetlen jogom saját akaratom szerint, vagyis önként megtartani a törvényeit, élni jogaimmal és teljesíteni kötelességeimet, aminek az elmaradása esetén sújtson le rám a törvény keze. Ha viszont a Szlovák Köztársaság nem teljesíti velem szemben az állam kötelességeit, lehessen jogom nemzetközi fórumokhoz fordulni, anélkül, hogy ez a tettem törvényes szankciókat vonna maga után. Ezért is kétséges a jövőre nézve bármifajta lojalitás egyoldalú deklarálásának az eredménye, ha jogaimat csorbító törvényeket akar velem betartatni az állam. Mint ahogyan kétséges az. is, hogy a kidolgozásra ajánlott kisebbségi nyelvhasználati törvényjavaslat a lojális állampolgárok konfortérzetét mélyíti-e majd el, vagy éppen szorongásaikat fokozza. Azzal ugyanis a minap lojalitásukat kifejező magyar politikusok is tisztában lehetnek, hogy az effajta nyilatkozatok semmire sem adnak garanciái. Legkevésbé a lojalitás dokumentumaként megszületett ajánlások betartására. Az utóbbi fél évtized tapasztalatai alapján állítom, hogy jobb egy nem létező törvény, mint a létező, amely diszkriminál, úgy csorbítva lojalitásomat, amelyet viszont a törvényi fenyegetetLség súlya alatt sem fogom deklarálni soha.