Új Szó, 1996. szeptember (49. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-17 / 217. szám, kedd
1996. szeptember 2251. VELEMENY - TALLÓZÓ ÚJ SZ Ó 5 | FÜLEKI PANASZLEVEL A NOVONA ALKALMAZOTTAITÓL Panziót épít, közben meg nem fizet? Panaszos levelet kapott szerkesztőségünk Fülekről, a helyi Novona Rt. dolgozóitól. A levél szerint a bútorgyár nehéz helyzetben van, de még nehezebb helyzetben vannak az alkalmazottak. „A gondok úgy négy-öt évvel ezelőtt kezdődtek - áll a levélben de akkor még a fizetésünk kétszer annyi volt, mint most. A gyár igazgatója, Jánošík úr, akkortájt kezdett a szállodája építéséhez a Magas-Tátrában, Ždiar községben. Azóta a bérek folyamatosan csökkennek, az igazgató pedig arra kényszeríti az üzem dolgozóit, hogy dolgozzanak a szállodáján." A levélben a továbbiakban az olvasható, hogy júniusban 110 embert bocsátott el a bútorgyár, s már négyhavi munkabérrel tartozik a munkásoknak. Leírják: közeleg a tél, nincs miből tüzelőt vásárolni, a gyerekeknek tanszereket venni. Sorra kapják a különbözőfelszólításokat, mert tartoznak a lakás bérleti díjával, nem fizetik a villanyt, a kölcsönüket stb. És a szakszervezeti alapszervezet elnöke nem szól az érdekükben, mert a gyártól kapja a fizetését. František Jánošík, a Novona Rt. igazgátója amikor megtudta, hogy a levéllel kapcsolatosan kérjük a véleményét, azonnal fogadott. - Nézze, megmondom őszintén, nem lepődtem meg a levél tartalmán, de higgye el nekem, már nagyon bosszantanak a rágalmazó levelek. Hasonlóak miatt tartott részletes ellenőrzést a gyárban a számvevőszék, de semmit nem talált. Amikor az emberi végeztek, és semmilyen terhelő bizonyítékot nem találtak, a rendőrség országos parancsnokságán tettek ellenem feljelentést. A levélíró azt állította, hogy lefizettem az ellenőröket, azért nem találtak terhelő bizonyítékot. A rendőrség lefényképezte a lakásomat, az irodából minden iratot összegyűjtött, és BesztercebáÁtlagbérek az országban nyara szállított. Alapos vizsgálódás után távoztak, semmilyen tön/énybe ütközőt nem találtak. Nagy felhajtást csináltak, már azon gondolkodtam, hogy feladom. Amikor a rendőrség elment, az adóhivatalt szabadítottánk ránk. Megmondom magának, úgy még nem ellenőriztek a környéken egyetlen üzemet sem, mint bennünket. Nemcsak a papírokat nézték át, hanem rajtaütésszerűén a szállítmányé kat is. Ágcsernyőnél lekapcsolták a kocsijainkat, és az árut át számolták, hogy minden megfelel-e a szállítólevélen szereplő adatoknak. Hasonlóképpen jártak el más esetben is. Az egyik megrendelőnknél szintén tüzetesen ellenőrizték a szállítmányt. Az a kereskedő azóta nem rendel tőlünk, azt hiszi, valamilyen piszkos ügybe keveredtünk. A rendőri vizsgálódások után a kereskedők nem fizették ki a bútor árát, mert azt hiszik, csődeljárás indult vagy indul ellenünk, és velünk kapcsolatban most már minden szabad. Sajnos, oda a jó híre a Novonának, szerintem azért került nehéz helyzetbe a bútorgyár is. A szállodával összefüggésben az igazgató elmondta, hogy nem ő építi, hanem a felesége a saját telkén, és nem szállodát, hanem panziót. Jelenleg négy munkás segítségét veszi igénybe, de voltak időszakok, amikor tízen is részt vettek az építkezésen. - A bútorgyár részvényeinek az 51 százalékát a Novofinap Rt. tartja kézben - folytatta az igazgató. - Kéréssel fordultam a részvénytársaság vezetéséhez, hogy szükség esetén engedélyezzék, alkalmazhassam a panzió építésénél az üzem dolgozóit. Megkaptam a beleegyekereskedelem közlekedés 5581 1995 jún. • 681 5 1996 jún. • ipar építőipar nyersanyagtermelés gázipar, áramelőállítás, vízgazdálkodás Forrós: Statisztikai Hivatal GRAFIKON: dVOX NOVA zést. Én a Novofinapnak mindent megfizetek. Ha ez nem így volna, az ellenőrzések során erre régen fény derült volna. Az utóbbiak kapcsán megjegyzem, hogy a járási és a kerületi haté ságokat nem is értesítették, mondván, azokat lefizettem. A legfelsőbb hatóságok tartottak ellenőrzéseket a bútorgyárban. Hogy miből építem, illetve építi a feleségem a panziót? Kölcsönt vettünk fel. Másfél évet vártunk a kölcsönre, azért kezdhettük csak 1994-ben, és nem négy-öt éwel ezelőtt, mint azt a levélírók állítják. Én már hat hónapja nem vettem fel a fizetésemet: pusztán azért, nehogy valaki rám kiabálja, hogy az igazgató kap fizetést, a munkások meg nem. Ami a szakszervezetet illeti: ebben az évben három levelet kaptam tőlük. Három felszólítást, amire természetesen válaszoltam. Valóban nehéz helyzetben van a gyár, de meggyőződésem, hogy nem megy csődbe. Kevesebb alkalmazottal, hatékonyabb munkaidéfethasználással talpra állunk. Ha nem így érezném, már régen itthagytam volna. Tudja maga, mennyit kellett bizonyítanom, amíg itt, Füleken a magyarok elfogadtak engemet, egy szlovák igazgatót? 1987-től vezetem az üzemet, pénzt adtam ezeknek az embereknek, és elfogadtak. A dolgozók közül szándékosan nem szólítottunk meg senkit, hiszen a levélírók előre figyelmeztettek, hogy félnek. Júniusban (az igazgató szerint) 73 ember kapott felmondást, és szerintük a következő bárki lehet. Jellemző a bútorgyári hangulatra a levél utolsó mondata, amely lényegében egy kérés, s azt természetesen tiszteletben is tartottunk. A levélírók kértek bennünket: ne mutassuk meg a levelet senkinek, mert ha valaki felismeri a kézírást, akkor a levél írója „röpül". FARKAS OTTÓ Szigorodik a vámellenőrzés TA SR-hír A szlovák vámhatóságok a jövőben szigorúan fellépnek a drogcsempészek és pénzmosók, valamint a gyermekprostitúció és az árucsempészet ellen nyilatkozta Jaromír Kalinčiak, a szlovák vámigazgatóság igazgatója, aki a közelmúltban munkalátogatáson vett részt az Egyesült Államokban. Kalinčiak az USA-ban tapasztaltakról elmondta: az amerikai vámhatóságok jóval bővebb jogokkal vannak felruházva, mint szlovák kollégáik, és technikai felszereltségük sem hasonlítható az itteni viszonyokhoz. Ennek megfelelően a vámigazgatóság javasolni fogja a pénzügyminisztériumnak jogkörei kibővítését, valamint a rendőrséggel való szorosabb együttműködést és a gyorsabb információcserét. Mindez elsősorban a kábítószercsempészek és autótolvajok leleplezését szolgálná. A vámigazgatóság ez évi bevétele egyébként elérte az 56,7 milliárd koronát, ami majdnem kétmilliárddal több az elmúlt év szeptemberéig befolyt összegnél. OECD-jelentés Szlovákiáról A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tegnap közzétette a Szlovákia gazdasági fejlődését értékelő jelentését. Mint az az elemzésben olvasható, Szlovákia gyors gazdasági fejlődése alaposan meglepte a szakértőket. - A gazdaság makroökonómiai mutatói a legjobbak közé tartoznak a térségben, a bruttó hazai termék az 1993-as 3,7 százalékos csökkenést kővetően 1994-ben 4,9, 1995-ben 7,4 százalékkal növekedett. Az 1993-ban tapasztalt 25,1 százalékos infláció 1996 májusára 6,1 százalékra csökkent. Az 1994-95-ös 15 százalékos munkanélküliség 1996 májusában már csak 11,9 százalékos volt. A szakértők több okból kifolyólag szkeptikusak Szlovákiát illetően. Az általános vélemény szerint Szlovákia Csehszlovákia elmaradottabb része volt, s megalakulása után szembe kellett nézie a kormányzati és államigazgatási szervek létrehozásával is. - További bizonytalanságra adott okot néhány politikai szervezet orientációja, melyek kijelentései alapján aligha volt elképzelhető, hogy Szlovákiában piacgazdaság épül - áll a jelentésben. TA SR VÁLASZ OLVASÓINKNAK i Bürokrácia P. M.: Utálok már hivatalokban kilincselni. Márpedig a családi pótlék miatt évente vagy félévente igazolásokat kell beszereznem, hogy nincs Jövedelmem, nincs adóbevallásom. Erre rámegy egy napom, de ugyanakkor nincs hova tennem kilenc hónapos és hároméves gyermekemet. Nem hiszem, hogy két gyermek mellett még volna kedve valakinek zöldséget árulni vagy a fóliában dolgozni. Miért nem értik meg ezt a hivatalok? Miért nem elég egy becsületbeli nyilatkozat, hogy nem volt jövedelmem? Van egy nagyon rövid válasz: azért, mert ilyen a bürokrácia. Őszintén szólva eddig csak egyetlenegy olyan emberrel találkoztam, aki szeretett hivatalba járni, de az is besurranó tolvaj volt, aki azért járta a hivatalokat, hogy üres irodát találjon, és a hivatalnokok táskájából kiemelje a pénztárcát. Egyébként a családi pótlékról szóló törvény írja elő, milyen feltételek mellett ítélhető meg, illetve folyósítható ez a juttatás. Ezeket a feltételek mindig és mindenütt a juttatás címzettjének kell igazolnia. Az ilyen mértékű bürokrácia nem szlovákiai vagy kelet-európai sajátosság. A bürokrácia megközelítőleg mindenütt hasonlóan működik. Az egyik hivatal nem hajlandó a másik hivatalhoz információért fordulni, ha a jogosult (a kérelmező) ügyéről van szó, ugyanakkor viszont országok közti együttműködés is létrejön, ha az adóbevallások helyességéről van szó (hogy még véletlenül se lehessen elhallgatni valamilyen jövedelmet). Alapvetően állami költségvetési kérdésekről van itt szó; arról, hogy senki se vehessen fel jogtalanul valamiféle állami támogatást. Ez összhangban van az adófizető állampolgár érdekeivel is, mert, ugye, az adót fizető embernek is úgy kellene gondolkodnia, hogy a z állam átgondoltan és csak indokoltan fizessen szociális juttatásokat az általa befizetett adóból. Ami a becsületbeli nyilatkozatokat, a két gyermek melletti esetleges jövedelmet, adóbevallásokat illeti, ezek, sajnos, rajtunk kívül álló kérdések. Alighanem a minisztérium írja elő, milyen igazolások kellenek a családi pótlék megítéléséhez és folyósításához. (fekete) Finex '96 Besztercebányán TA SR-hír Ma nyílik meg Besztercebányán a Finex '96 nemzetközi vásár, amely már negyedszer kerül megrendezésre. A kiállítás a bank- és biztosítási szakmához szükséges termékeket forgalmazó cégek legújabb kínálatát mutatja be, emellett bankárok, értékpapír-piaci ügynökök, biztosítási szakemberek és adószakértők találkozhatnak szeptember 20-áig. A Finex a második legnagyobb ilyen jellegű kiállítás Európában, idén hét ország 280 kiállítója mutatja be termékeit, előzetes becslések szerint mintegy 35 ezer érdeklődőnek. Vladimír Mečiar miniszterelnök elégedetten nyugtázta hogy a besztercebányai Finex kiállítás itthon és külföldön egyaránt bekerült a köztudatba, és évről évre több kiállítót és érdeklődőt vonz. - A négy évvel ezelőtt elültetett fa gyümölcsözik, és ez jó - hangsúlyozta Mečiar, és sok sikert kívánt a kiállítás valamennyi résztvevőjének. Gyújtogatás Privigyén TA SR-hír Tűz ütött ki szeptember 13án, pénteken egy privigyei roma család földszinti lakásában azután, hogy egy ismeretlen gyúlékony folyadékot tartalmazó palackot hajított be az egyik ablakon. Személyi sérülés nem történt, a tüzet a helyszínre érkező tűzoltók segítségével sikerült eloltani. A rendőrség kizárja annak lehetőségét, hogy a gyújtogatás kapcsolatban volna a közelmúltban Privigyén meggyilkolt bőrfejű halálával. - Vélhetően nem valamiféle bosszúról, hanem a romák közt keletkezett nézeteltérések ily módon való rendezéséről van szó - nyilatkozta Pavol Kamenský, a járási rendőrparancsnokság szóvivője. Szemtanúk szerint a gyújtogató ötven év körüli férfi volt, aki gépkocsival távozott a helyszínről. VALUTATULAJDONOSOK FIGYELMEBE Két hónapos csúcson a dollár Az elmúlt héten az 1,48-1,51 DEM, 108-110 JPY szinteken ingadoztak az amerikai valuta jegyzései. Már hétfőn emelkedő pályára állt az árfolyama, s rövid Idő leforgása alatt mjnd a német, mind a japán pénzzel szemben két hónapja nem látott értékekig erősödött. A devizapiacok ugyanis egyre biztosabbá váltak abban, hogy a közeljövőben bekövetkezik az amerikai kamatemelés, ezzel szemben újabb német kamatcsökkentés szándékára következtettek a Bundesbank több vezetőjének kijelentéseiből. Az irakiak által az amerikai harci repülőgépek ellen végrehajtott rakétatámadás, majd az Egyesült Államok által kilátásba helyezett visszalépések hatására drágult az olaj, melyre az öbölháború óta nem látott árakon kötöttek üzleteket. Ez, növekvő dollárkeresletet támasztva szintén felfelé húzta az amerikai valuta jegyzéseit. Segített ebben a világ tíz vezető hatalmának (G10) ülése is, amelyen a küldöttek egyhangúlag olyan értelemben foglaltak állást, hogy "erős dollárra van szükség. Erősödött az olasz líra a márkával szemben, mivel találgatások indultak meg az európai árfolyam-mechanizmusba (ERM) való vissza léptetésnél megállapításra kerülő ITL/DEM paritást illetően. A múlt héten ismét kamatot csökkentettek a svédek, ezúttal 0,1 százalékkal szállították lejjebb egyik irányadó kamatukat. Gyengült a japán jen, mivel továbbra sincs remény arra, hogy elmozduljanak a történelmi mélypontról a japán kamatok. A szigetország legújabb gazdasági adatai is az alacsony kamatszintet támasztják alá. Az előző héten ismertté vált amerikai gazdasági adatok szerint a második negyedévben az ipari termelékenység 0,5 százalékkal emelkedett, dacára a 0,1 százalékos becsléseknek. Júliusban a nagykereskedelmi raktárkészletek 0,1 százalékkal nőttek, az eladások 2,4 százalékkal voltak magasabbak az előző havinál. Augusztusban a termelési árak 0,3 százalékkal nőttek, az élelmiszer- és energiaárakat nem számítva viszont 0,1 százalékkal csökkentek. A fogyasztói árak 0,1 százalékkal emelkedtek. A változatlanul alacsony inflációról árulkodó számok fokozták az amerikai központi bank esetleges kamatemelésével kapcsolatos bizonytalanságot, ami viszont felfelé lendítette a kötvényárfolyamokat. Ezen a héten előreláthatólag az 1,49-1,52 DEM körül fog ingadozni a dollárárfolyama. SZATMÁRI SÁNDOR Bűnvádi eljárások alábbi grafikon a Szlovákiában indított bűnvádi eljárások számának az alakulását tükrözi. Az adatok tartalmazzák azt is, hogy hány személyt helyeztek vizsgálati fogságba. 51746 " m m t oj O) CM CD m m I rI 00 íl n o S s íl oo 3 O) I összesen fiatalkorúak <n L CO (O CM s m I m I 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1995 1996 júliusáig júliusáig Forrós: Belügyminisztérium