Új Szó, 1996. szeptember (49. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-13 / 214. szám, péntek

1996. szeptember 13. BELFÖLD - GAZDASÁG ÚJ SZ Ó I 3 1 VÁLASZ OLVASÓINKNAK Örökség eladása H. K.: Az édesapám februárban halt meg. Hárman vagyunk örökösök (két testvérem van). Az öcsém, mint azt megtud­tuk, eladott már néhány festményt, az édesapám autóját, és vevőt keres a családi házra is. Amikor kérdőre vontuk, azzal nyugtatott meg bennünket, hogy majd a vételárat osztjuk el, mert úgy egyszerűbb lesz. Eltekintve attól, hogy, mondjuk, a festményeket én szerettem volna hazavinni, az Ilyen osztozkodás már csak azért sem tetszik nekem, mert honnan tudhatom azt, hogy mit mennyiért ad el, és nekünk milyen vételárat vall be? érvénytelen, és ha Ön ezt az ér­vénytelenséget bármilyen lehet­séges módon érvényesíti (mond­juk, egy írásbeli felszólítással, hogy a „vevő" adja vissza a ha­gyatékba, az örökösöknek azt, amit érvénytelenül vásárolt meg), rögtön megtudja azt, hogy az öccse mennyit kért a festménye­kért, az autóért. Ugyanakkor pe­dig ha Ön bármilyen okból ragasz­kodna a családi ház falait díszítő festményekhez, még lehetőségé­ben áll ezeket megszereznie. Jo­gászhoz, azaz ügyvédhez vagy jogtanácsoshoz kell fordulnia, aki a további lépéseket ennek érde­kében már megteszi. (fekete) Az öröklést elsősorban a Polgá­ri Törvénykönyv szabályozza ugyan, de az örökléssel kapcso­latban néhány rendelkezést a Polgári Perrendtartás is tartal­maz. Gondolok itt főként a per­rendtartás 175r §-ára, amely sze­rint „az örökösök a hagyatékba tartozó dolgokat a hagyatéki eljá­rás során csak a bíróság hozzájá­rulásával adhatják el, illetve te­hetnek ezekkel kapcsolatban egyéb olyan intézkedéseket, amelyek meghaladják a szoká­sos gazdálkodás kereteit". Néze­tünk szerint a hagyatékba tartozó vagyontárgyak eladása az emlí­tett bírósági hozzájárulás nélkül PERBETE Lapárusítás - délután egytől A komáromi Járásbeli, 3300 lélekszámú Perbetén egy ideje napilapokat és egyéb sajtótermékeket hétköznapokon csak délután egy órától lehet vásárolni a helyi művelődési ház épületében működő könyvtárban. Arról, hogy ez miért van így, Szete Ernőt, a község polgármesterét kérdeztük. lí/ Szó-Információ '- Néhány évvel ezelőtt, ami­kor átadták a posta új épületét, elhangzott olyan javaslat, hogy létesítsünk egy standot a falu­ban. Ezt az indítványt akkor a képviselő-testület elvetette. Döntését azzal indokolta, hogy ilyen jellegű szolgáltatásra nincs igény a községben, s ezért nem is volna gazdaságos kizárólag újságárusítással fog­lalkozni. Tudniillik a faluból so­kan más településeken dolgoz­nak, ők reggel elmennek, és csak kora este érkeznek vissza. Akik egész nap itthon tartóz­kodnak, vagy megrendelik a na­pisajtót, vagy elmennek a könyvtárba, és ott elolvassák. 1996-tól a művelődési ház és vele együtt a könyvtár is az ön­kormányzat által működtetett kisüzemünkhöz tartozik. Koráb­ban a könyvtár két alkalmazott­ja már reggeltől árulta az újsá­gokat, ám ez nem bizonyult gazdaságosnak, hiszen a dél­előtt folyamán mindössze né­hány lapot adtak el, ezért a képviselő-testület a követ­kezőképpen határozott: a könyvtár dolgozói köznapokon délután egy órától - ekkor nyit a könyvtár - este hétig-nyolcig (ez attól függ, hogy aznap mi­lyen rendezvényt tartunk) árul­nak majd újságot. Hangsúlyo­zom: az önkormányzatnak nincs pénze arra, hogy egész nap működtesse a könyvtárat. Azok a hölgyek, akik ott dolgoz­nak, szombaton és vasárnap segítenek a kulturális rendez­vényeken is, tehát hétközben az egész napos munka túl sok volna számukra. A létszámnö­velés a jelenlegi anyagi helyzet­ben néhány eladott lap miatt túl nagy fényűzés volna. • Amikor a könyvtár zárva tart, hol lehet Perbetén új­ságot vásárolni? - A posta épületében. Bár ott is csak azokat a lapokat árusít­ják, amelyek iránt érdeklődés mutatkozik. Természetesen bármilyen újságot bárki meg­rendelhet, s úgy gondolom, fa­luhelyen ez a legjobb megol­dás. Néhány újság miatt ugyan­is senkinek sem éri meg reg­geltől estig kizárólag sajtóter­mékek árusításával foglalkoz­nia. Egyébként ha akadna vál­lalkozó, aki hajlandó újságos­stand üzemeltetésére, az ön­kormányzat teljes mértékben támogatná. (kamoncza) Szerdán délután Szered közelében felborult egy borjúkat szállító olasz kamion. A baleset következtében a kétszáz állat közül húsz elpusztult, a többi számára pedig a nagyszombati SEMAT közeli farmjának az alkalmazottai készítettek ideiglenes karámot. (TA SR-felvétel) F PÁRTOK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓI Ú) Szó-, TA SR- és ČTK-tudósítás - A szlovák parlament keddi ülésén a kormánykoalíció képvi­selői nemcsak az ellenzéki ja­vaslatokat söpörték le az asztal­ról, hanem a szlovák belpolitika demokratizálását és az európai integráció feltételeinek a teljesí­tését is, tehát magát a NATO- és EU-tagságot - vélekedett Gyu­rovszky László, a MAGYAR POL­GÁRI PÁRT alelnöke. Figyelmez­tetett: a kormány deklarálta ugyan az EU-csatlakozáshoz szükséges feltételek teljesíté­sét, ám a valóságban éppen ettől retteg, hiszen egy igazi de­mokráciában nem kormányoz­hatna kénye-kedve szerint. ­Mindez politikai rövidlátásra vall, és Szlovákia polgárainak biztonságát veszélyezteti - szö­gezte le az alelnök. Szerinte óri­ási felelőtlenség arra hivatkozni, hogy ha nem kellünk a Nyugat­nak, kellünk Oroszországnak. ­Oroszország a történelem során még egyetlen állam biztonságát sem garantálta - mondta. Petőcz Kálmán központi titkár Ivan Gašparovič egyesült álla­mokbeli útjával kapcsolatban el­mondta, a lakosság félrevezeté­sének tartja, hogy a parlament elnöke úgy nyilatkozik: az USA­ban biztosították afelől, hogy Szlovákia NATO-tagsága előtt nincs semmiféle akadály, és a jelenlegi kormánynak elegendő idő áll a rendelkezésére a csat­lakozás feltételeinek a teljesíté­séhez. Az MPP az amerikai PER alapítvány által szervezett svájci szlovák - szlovákiai magyar ke­rekasztal zárónyilatkozatát biz­tató előrelépésként értékeli ­amennyiben az abban foglaltak valóban megvalósulnak. Egyelőre ígéretekről beszélhe­tünk, ebből pedig már eddig is rengeteget kaptunk - mondta Gyurovszky. ífc # ífc A rendőrségen belül uralkodó állapotokról árulkodik, hogy Oľga Keltošová munka, szociá­lis és családügyi miniszter a gyermekprostitúció visszaszorí­tásával foglalkozó nemzetközi konferencián úgy nyilatkozott, Szlovákiát ez a probléma nem érinti, viszont a szlovák hatósá­gok osztrák lapokból értesülnek arról, hogy a bécsi szexpiacon szinte korlátlan mennyiségben kínálnak szlovákiai kiskorúakról készült pornófelvételeket. Ezt Ladislav Pittner képviselő mondta a KERESZTÉNYDEMOK­RATA MOZGALOM tegnapi sajtó­értekezletén. - Az pedig egyene­sen elképesztő - folytatta -, hogy a nemzetébresztő szerve­zet képében tetszelgő Matica slovenská nyomdájában pornó­magazint nyomnak, bár ironiku­san ezt felvilágosító tevékeny­ségnek is fel lehet tüntetni. Ján Cígeľ alelnök egyenesen hazugságnak minősítette az Ivan Gašparovič USA-beli látoga­tásáról megjelent híreket. - A parlament elnöke nem hivata­los minőségben utazott, egyéb­ként Al Gore alelnöknek kellett volna fogadnia őt. Az pedig a nyilvánosság szándékos félreve­zetése, hogy Gašparovič azt hangoztatja, Szlovákia sem­miről sem maradt le, és a NATO­tagság elnyeréséhez szükséges feltételek teljesítésére még ele­gendő idő áll a rendelkezésére. (h) & ^ - Kitartok amellett, hogy a szlovák-magyar alapszerződés jó és kiegyensúlyozott. Mindent belefoglaltunk, amit lehetett. Ha egyszer valaki megítéli a ma­gyar fél eredeti követeléseit, ki­derül, milyen hatalmas utat kel­lett megtennünk - jelentette ki a DEMOKRATIKUS SZLOVÁKIÁ­ÉRT MOZGALOM sajtóértekezle­tén Jozef Šesták külügyi állam­titkár. Szerinte a magyar-román alapszerződés „a magyar kor­mány hozzáállásának reálissá válását jelzi" - annak köszön­hetően, hogy a szlovák külpoliti­ka és diplomácia rámutatott a magyar-magyar csúcs záródo­kumentumának tarthatatlansá­gára. Oľga Keltošová cáfolta azt az értesülést, hogy a DSZM poli­tikai szerződést kötött a Kínai Kommunista Párttal. Az erről szóló kijelentést az illető kínai pártfunkcionárius magánvéle­ményének nevezte. ^ ífc ^ Ján Budaj alelnök a DEMOK­RATIKUS UNIÓ sajtóértekezle­tén úgy vélekedett: az ellenzéki pártok egységének megteremté­se rákényszerítheti a kormány­koalíciót, hogy felhagyjon „a nemzetközi elszigetelődéshez vezető népszerűtlen politikai hú­zásokkal". RENTA RT. Hosszú távú befektetések Új Szó-tudósítás Tavaly májustól működik a Renta generációs . befektetési részvénytársaság. A Renta hosszú távú lekötésre ad le­hetőséget; az ügyfél eldöntheti, hogy 5,10,15 vagy több évre köt le bizonyos pénzösszeget,. melyet kamatos kamataival együtt a ha­táridő lejárta után vagy egyszerre vehet át, vagy éves lebontásban. Matej Smieško, a Renta Rt. igaz­gatója tegnap ismertette cégük egyéves gazdasági eredményeit. Mint kiderült, több mint 22 ezren mintegy 120 millió koronát bíztak a Renta gondjaira, a legtöbb lekö­tés 5 évre szól (mintegy 55 millió korona értékben). Az értékpapí­rok értéke egyetlen év alatt 27,6 százalékkal emelkedett, vagyis a tavaly még 1000 koronáért vásá­rolt kötvény ma már 1276 koro­nát ér. Rövidesen e kötvényekkel az RM-Systém keretében és a Po­zsonyi Értéktőzsdén is lehet ke­reskedni. A Renta a rá bízott pénzösszeg nagy részét a pénz­ügyi szektorba, a gyógyszeriparba (Biotika, Slovakofarma) és a vegy­iparba (Chemolak, Plastika) fek­tette bŕ, a közeljövőben pedig csehországi befektetésekkel is számolnak. A nagyközönség leg­közelebb a besztercebányai Fl­NEX nemzetközi pénzügyi és biz­tosítási . vásáron (szeptember 17-20.) ismerkedhet meg a Ren­ta Rt. - nálunk még újszerű - be­fektetési formáival. (sidó) EZOTERIKUS FESZTIVÁL Visszatérés önmagunkhoz ül Sz ó-hír Elsősorban önmagunk megis­merése, belső világunk feltárása, a természettel való harmónia jel­lemzi majd a pozsonyi Művelődé­si és Pihenőparkban szeptember 20-22-én már hatodik alkalom­mal megrendezésre kerülő ezote­rikus fesztivált. Csakúgy, mint az előző öt fesztiválon, most is egy­idejűleg több akció zajlik majd a helyszínen. Megtekinthető lesz például a Wagner házaspár kép­kiállítása, de a szervezők koncer­teket, fantáziafokozó gyakorlato­kat és „időutazást" is terveznek. Idén sem marad el a buddhizmus ismertetése, a résztvevők hallhat­nak Európa rejtélyes történel­méről, meditálhatnak, ismerked­hetnek a keresztény vallással, a sámánizmussal, vagy részt vehet­nek zeneterápián. A korábbi fesz­tiválokkal szemben idén a hazai előadók lesznek többségben, a külföldet pedig leginkább Csehor­szág képviseli majd. (kaprinay) Szabályosan bejegyezték Ú) Szó-hír Tegnapi számunkban közöltük az Általános Egészségbiztosító felhívá­sát," amelyben tisztességtelen mód­szerekkel vádolta meg a Zamestna­necká istota (Zl) nevű egészségbizto­sítót. A Nový Čas munkatársa az egészségügyi minisztériumban kiderí­tette, hogy a Zl-t még 1995 márciusá­ban szabályosan bejegyezték. A jelen­leg már ISTOTA néven működő, sviti egészségbiztosító igazgatója a lapnak annyit mondott, hogy év közben meg­változtatták a székhelyüket, igazgató­jukat és nevüket is. A lap egyébként beszámol arról is, hogy a Zl ügynökei júliusban a Rimaszombati járás több községében egyebek mellett ruháza­tati cikkek és élelmiszer kedvezmé­nyes vásárlására tett ajánlatokkal to­borozták az ügyfeleket. Az új tagok vi­szont megdöbbenve tapasztalták, hogy a körzeti orvos csak térítés elle­nében hajlandó őket megvizsgálni. Az Általános Egészségbiztosító perrel fe­nyegeti a Zamestnanecká istotát. SOMORJA 25. szüreti ünnepség Ú) Szo információ E hét végén rendezik meg Somorján a jubileumi szüreti ünnepséget, amely a Csalló­köz egyik legszínvonalasabb kulturális rendezvénye. Érde­kes műsorokban, jófajta éte­lekben és italokban idén sem lesz hiány. A program a szom­bat esti táncházzal kezdődik a Bavaria étteremben. Vasár­nap délelőtt az alapításának 120. évfordulóját ünneplő he­lyi tűzoltózenekar ad térzenét. Délután a pomléi szabadtéri színpadon a Csali gyermek­tánccsoport, a csallóközkürti éneklőcsoport, a párkányi Rocky és Rytmus táncklub, Mezei Ernő és zenekara, Bog­nár Margit és Fürst Pál nótaé­nekes, valamint a pozsonyi Slovenské gajdošské združenie lép fel. B. G. Gumiabroncsárak Szlovákiában (adatok koronában) Pirelli P-200 ggjPg Michelin Energy J 3120 Goodyear GT-2 U 2800 Continental CT-22 | 2740 Natador MP-12 ii99 Barum OR-57 H 1090 Forrás: •••• Trend, TA SR NEZZE VELÜNK! A Szlovák Televízió magyar adása szombaton 12 órakor A tartalomból: m Beszámoló a Mosonmagyaróvári Nyár nyitónapjának rendezvényeiről: az óturai és a hegysúri fúvószenekar fellépése; Somorja polgármesterének látogatása; Mosonmagyaróvár testvérvárosi kapcso­latai; Dolán György kiállítása. • Vangelis 1492 - magyarul a Szlovákiá­ban turnézó Kovács Katival Műsorvezető: Bárdos Ágnes HÉTVÉGE A RÁDIÓBAN Szombat: A 9 órakor kezdődő, Hétről hétre című publicisztikai magazin első órá­jában visszatekintünk a hét belpolitikai eseményeire. Az ősszel kapcsolatos témák kaptak helyet a második órában, a műsor harmadik részében pedig szólunk a Nem­zetközi Duna Kiállításról, és kulturális ese­ményekkel foglalkozunk. A szerkesztő: Ka­mocsai Imre. Az Ifi és a magyar adás közös slágerlistáját a déli hírek után közvetítjük. 13 órakor Családi fészek. Ellátogatunk a kürti Csizmadia családhoz, bemutatjuk a pozsonyi Sevadit kóser étterem és panzió vezetőjét, s az új tanév kapcsán néhány jó tanácsot hallunk dr. Hunčík Péter pszichiá­tertől. 13 óra 45 perctől a Hawaii rózsája című Ábrahám Pá/-operettből csendülnek fel részletek. A hírek és a szlovák nyelvhe­lyességi műsor után a Nyomorultak című musical dalaiból hallunk válogatást. 15 órától az Emberek és a Géniusz együttes legújabb dalait ajánlja a zenei szerkesztő. Fél négykor jelentkezik A vidék magazinja. A műsor a Fórum Alapítvány által rendezett nemzetközi mezőgazdasági konferenciával foglalkozik. A Köszöntő után hírösszefogla­lóval ér véget az adás 18 órakor. Vasárnap: Adáskezdés kilenc órakor. Negyed tízkor Világosság. Hétfájdalmú Szűzanya ünnepén Szakái László zselizi esperes a Mária-tisztelet töténetét tekinti át, és interjú hangzik el Szabó Ferenc kato­likus közíróval, költővel. 9.45-től Orlando Gibbons angol reneszánsz szerző műve­iből válogatunk. Az új vasárnapi műsor­rend szerint 10 óra 25 perckor jelentkezik a Kamaszrádió. A műsor szerkesztője a ko­máromi Nagyboldogasszony Nyolcéves Egyházi Gimnáziumban járt. A nyelvművelő rovat után a Pedagógusnapló kezdődik. A műsor a Szlovákiai Magyar Pe­dagógusok Szövetségének új programter­vezetével foglalkozik. 12 óra 10 perctől Randevú - Csenger Ferenccel. A tartalom­ból: Beszélgetés a Mephisto egyik tagjával; Művelődési tábor Szentendrén; Sztárven­dég Rajcs Renáta, azaz a lány Cipő mellől. 15 órától Irodalmi mozaik - beszélgetés hangzik el Koncsol Lászlóval, szólunk ar­ról, ki volt Bölöni Györgyné, Itóka, valamint a napokban elhunyt Talamon Alfonzra em­lékezik a két pályatárs, Bettes István és Hizsnyay Zoltán. Fél négykor Hazai tája­kon, majd Köszöntő az adászáró hírössze­foglalóig. (bodri)

Next

/
Oldalképek
Tartalom