Új Szó, 1996. augusztus (49. évfolyam, 178-203. szám)

1996-08-07 / 183. szám, szerda

L8j ÚJ szó RIPORT-HIRDETES 1996. augusztus 7. VEGZOSOK SÚLYOS GONDJAI Ha nem kapnak munkát, hol szerezzenek gyakorlatot? A június végéig bejegyzett, több mint háromszázezer szlovákiai munkanélüll közül csaknem negyvenötezren az idén fejezték be tanulmányaikat. Azaz a munkanélüllek több mint tizenöt százalékát teszik kl ezek a fiatalok. Sajnos, ők az Iskolai tanulmányalkat befejezve csak nagyon nehezen találnak munkát. Az Ilyen esetekben a munkaadó többnyire azzal érvel, hogy nincs gyakorlata a frissen érettségi­zett, vagy a most végzett tanulónak. De mivel senki sem lép kl az Iskolából úgy, hogy már gya­korlattal rendelkezik, valahol meg kell szereznie azt. Alábbi körképünkben arra voltunk kíván­csiak, hogy a dél-szlovákiai magánvállalkozók miként viszonyulnak ehhez az egyre súlyosabb gondhoz, segítik-e ezeket a fiatalokat. Grell István (Galantaterm. Ga­lánta): - Cégünknek sajnos nem áll módjában gyakorlattal nem rendelkező dolgozókat felvenni. Tessék figyelembe venni, hogy nem kockáztál haljuk azt, hogy gyakorlatlanság vagy tájékozat­lanság miatt valami ne sikerül­jön. A kockázatot mindenképpen minimalizálnunk kell. Hiszen fo­lyamatos és |ó szolgáltatást kell nyújtanunk. Laczkó Gábor (Cranium, Érsek­újvár): Csak az Iskolai végzett ség nem elég. A gyakorlat nélküli munkásokat egyszerűen nem tu­dunk alkalmazni. Vaiicsek Zoltán (Érsekújvár): ­Az Idén két volt diákot is fölvet­tem, akik még nem rendelkeztek gyakorlattal. Mindenképpen te­ret kell biztosítani a fiataloknak, ha jövőre lesz rá módom, megint végzősöket veszek fel. Meg va­gyok velük elégedve. Hrobák Irén (Aneri Ton, Érse kújvár): - Elsősorban arról van szó, hogy üzleti szelleme legyen az Illetőnek és beszéljen szlová­kul, magyarul. Az egyáltalán nem gond, ha nincs valakinek gyakor­lata. A lényegaz, hogy jól végezze a feladatát. A két alkalmazottam sem rendelkezett gyakorlattal, de belejöttek, úgyhogy két hiteles munkaerőm van. Zemiánsky Júlia (Hermata, Ko­márom): - Én nagyon szívesen felvenném a fiatalokat, de sajnos rengeteg hátrányunk származna belőle, arról nem is beszélve, hogy nem tudnám fizetni őket, hi szen éppen, hogy csak megy a bolt. Ezek a gyerekek nagyon ke­vés pénzt kaphatnának. Aki nem töltötte be a 18 adik életévét, azt egyáltalán nem Is alkalmazhat nám. Viszont ha felvennék vala­kit, akkor csakis fiatalról lehetne szó. Sajnos, az én fiamnak sincs munkája, ó tavaly érettségizett. Nagyon sajnálom, hogy ilyen a helyzet. Vörös Dezsóné (Gastrocent­rum, Komárom): - Nálunk három ilyen fiatal van, akik most fejez ték be az iskolai tanulmányaikat. Nagy probléma különben ilyen gyerekekkel a kezdet, nagyon ne­héz, mivel nincs gyakorlatuk. Vi­szont, ha én egy „frissen" végzett diákot veszek föl, az állam a bérből bizonyos százalékot visszafizet, kb. 40 százalékot ka pok vissza. Előnyben részesítem azokat, akik beszélnek idegen nyelveket is. Anonym (Fodrászüzlet, Duna­szerdahely): - Azokat részesítem előnyben, akiknek gyakorlatuk van, mert nem kockáztathatunk. Nem akarunk senkiért felelni. Annyit úgysem tud egy fiatal ki­termelni, hogy kifizetődjön az, hogy alkalmaztuk. Gyakorlat nél­kül nem veszünk föl senkit. Gáspár Mária (Globtour G+G travel, Dunaszerdahely): - Ná­lunk nem a gyakorlat a fontos, hanem az, hogy milyen az Illető, szuverén egyéniség-e. Héromhó­napos időszak alatt el tudjuk dönteni, mennyire felel meg a munka az alkalmazottnak, illetve a munkaadónak mennyire felel meg az ő munkája. A gyakorlat itt lényegtelen. Igyekezet kell, és az. hogy szeresse a munkát. Termé­szetesen a nyelvtudás és a szá­mítógépes Ismeretek előnyt je­lentenek. Viszont ml jobban haj­lunk a fiatalok felvételére, hiszen mindenkinek valahol el kellett kezdenie. Vontszemű János (Mónika fod­rászüzlet, Dunaszerdahely): ­Egy hónapja Indítottam be ezt az üzletet. Azóta kint a plakát, hogy felveszek munkaerőt. Az egy hó­nap alatt két kislány jelentkezett, akik kitanulták a szakmát, de nem volt gyakorlatuk. Nagyon le voltam és vagyok sújtva, ugyanis a hajcsavaráson és a hajmosá­son kívül nem tudnak semmit. Azt a fizetést, amit egy fodrász megérdemel, azt nem adhatom nekik, mert még egy frizurát sem tudnak kialakítani. A hiba ott van. hogy kevés kivételtől eltekintve olyanok tanítják a szakmát, akik saját maguk sem művelik a mes térségét. Éppen azért tanítanak, mert ők a munkában nem tud nák megállni a helyüket. Sajnos, igy aztán nem is fognak tudni ér vényesülnl a fiatalok. Medovič Erzsébet (Bistro. Du­naszerdahely): Nálam dolgoz­nak olyanok is, akik most fejez­ték be a középiskolát. Van olyan, akinek alapiskolai végzettsége van, de főiskolások is dolgoznak Itt mellékállásban. A kislány, aki most fejezte be az alapiskolát, ő a legügyesebb. Végül is mindenki gyakorlat nélkül kezdte. A fiatalo­ké a Jövő! Sajnos, a városi hivataloknak sem áll módjukban, hogy lénye­gesen könyítsék ezeknek a fiata lóknak a helyzetét. Működnek ugyan átképző tanfolyamok, de a legtöbb esetben a tanfolyam el­végzése után sem kap munkát az ilető. Arról, hogy az Érsekújvá­ri Városi Hivatal miként segit a végzős munkanélkülieknek, Hosszú Évát, az Érsekújvári Váro­si Hivatal; kulturális-, ifjúsági-, művelődési- és sportügyek osztá­lyának vezetőjét kérdeztük: Angol és német nyelvi tanfo­lyamokat szoktunk szervezni, ez talán segit az elhelyezkedésnél. Annyiban segítjük még a fiatalo­kat, hogy a kéthetente megje­lenő városi újságban közöljük a munkahelyet kínáló cégek listá­ját. és azt. hogy milyen feltétele­ket támasztanak. Ugyanerről faggattuk Csinta­lan Miklóst, a komáromi városi hivatal elöljáróját is: - Gyakorlattal nem rendel­kezőket, Illetve kevés gyakorlat­tal rendelkezőket ml - a városi hivatal - is alkalmazunk. Jelen­leg öt ilyen dolgozónk van. akiket az iskolai tanulmányaik befejezé­se után, gyakorlat nélkül vettünk fel. Ml átképzésekkel nem foglal­kozunk, hiszen vannak más in­tézmények a városban, amelyek ezzel foglalkoznak. Viszont a vá­ros egyik intézménye, a Városi Művelődési Központ foglalkozik tanfolyamok szervezésével. Úgy­hogy közvetve tudunk segíteni. KAPRINAY ZOLTÁN Ismerkedés n sznkmával (Somogyi Tibor (elvétele) BAUER EDIT: Keresni az új lehetőségeket Ilyenkor a szünidő táján a friss végzettek munkanélkülisége, saj nos, évek óta időszerű téma. Rendkívül figyelemre méltó Jelen­ség az, hogy ezeknek a végzősök nek a kétharmadát szinte állandó­an olyanok alkotják, akik alapisko lát végeztek - tehát képzetlen munkaerőként kerülnek a munka­erő piacra -, vagy olyan szaktanin­tézetet végeztek, amely nem végződik érettségivel. Persze, ez nem azt jelenti, hogy a többinek biztosított a munkalehetőség. Vi szont azok a fiatalok, akiknek nincs semilyen. vagy nagyon ala csony a képzettségük, sajnos, munkanélküliségre vannak Ítélve. Ha megnézzük a végzettségi sta­tisztikát, akkor a szlovákiai ma gyarságot illetően bizony eléggé aggasztó tendenciák jósolhatok, mert hagyományosan képzetle­nebb, mint a társadalom egésze. Az Európai Unióban nagyon ma­gas a munkanélküliség, s ez na gyon veszélyes jelenség. Majd­nem kétszerese, mint az Egyesült Államokban. Ezeken a munkaerő piacokon sókkal nagyobb az egyén felelőssége a saját életéért. Megszűnt az a kényszer, hogy min­denkinek dolgoznia kell. A legnagyobb probléma az, hogy amíg az oktatási rendszer nem elég rugalmasan alkalmaz­kodik ahhoz a gazdasági helyzet­hez ami van, vagy lesz, addig a munkanélküliség újratermelődik. Létezik a rekvalifikáció lehetősé ge. Ezt Igazából sokan lebecsül­ték, Az állam egyedüli segítsége az lehet, hogy szolgáltatásokat nyújt. Ezen a téren az államnak nagy az adóssága, ugyanis ezzel a szolgái­tatásokkal sokkal jobban kellene segíteniük a munkanélkülieket. Azzal is, hogy a valós társadalmi igényeknek megfelelően szervezik a rekvallfikációt. Az államnak még egy óriási adóssága van: az aktív foglalkoztatás-politika. Nálunk, sajnos, még mindig a passzív poli­tika érvényesül, emiatt a segélyek re mennek el igazából a nagy pén­zek. Míg például az Egyesült Álla­mokban a politikának az első szá­mú kötelessége a munkahelyte­remtés, méghozzá minden szin­ten. Olyan programokkal rendel­keznek, ahol - akár regionális szinten is - támogatják a haté­konyátképzést, művelődést, mun­kahelyteremtést. Nálunk a mun­kaerőpiac óriási hátránya az, hogy a munkanélkülieknek körülbelül csak a három százalékát képzik át. Ez riasztóan alacsony szám. Azt kellene tudatosítani, hogy az egyénért tovább az állam nem vállal felelősséget. Olyan ez, mint amikor valaki belép egy rossz há­zasságba. Ha elromlik a házasság, az állam nem vállal felelősséget, ott is az egyén saját választásán múlott és múlik a dolog. Le­hetőség van a válásra vagy az újra kezdésre. Valahogy így kellene fel­fogni a munkaerőpiacot is. Ha egy pályán nincs további lehetőség, meg kell keresni azt a megoldást, amely reális. Közismert az a tény, hogy a magasabban képzett mun­kaerő könnyebben alkalmazkodik a kereslethez. Úgy, ahogy ma már képtelen­ség nem figyelembe venni a gaz dasági fejlődés környezeti ártal­mait. éppen úgy egy bűnös mu­lasztásnak kell tartani azt Is, ha a közgaszdászok nem veszik figye lembe a gazdasági fejlődés vagy a szerkezetváltás szociális követ­kezményeit. Ennek a ténynek Szlovákiában is kiemelt figyelmet kell szentelni. A munkanélküli végzősök száma, iskolai végzettség szerint (1996. Június végi helyzet) Egyetemi diplomával: 3396 Gimnáziumi érettségivel: 3585 Szakközépiskolai érettségivel: 8783 Szaktanintézet, érettségivel: 5659 Szaktanintézet, érettségi nélkül 15129 Alapiskolai végzettséggel: 7696 APRÓHIRDETÉS • Érettségivel rendelkező kollé ganőt keresünk Dunaszerda­helyröl és környékéről 30 éves korig, ügyintéző, rendezvény szervezői munkakör betöltésé­re. A szlovák nyelv kitűnő Isme­rete feltétel, angol nyelvtudás előny. Jelentkezni írásban, rövid életrajzzal augusztus 16-ig a kö­vetkező címen lehet: A. A. Stádium Slovakia s.r.o. P.O. Box 64 929 01 Dunajská Streda tel: 529 646. VS-755 • Felveszek kamionsofőrö ket és teherautó-szerelőket ausztriai és luxemburgi cé­gemhez. Jelentkezés telefo­non: 00352/ 545 536, fa­xon: 00352/549 445. Alap­fokú német nyelvtudás szük­séges. V-1763 ADASVÉTEL • KÁRPÓTLÁSI JEGYET VÁSÁ­ROLUNK MAGAS NAPI ÁRON, azonnal készpénzzel fizetünk. Procent Hungária Értékpapír Rt. Győr, Bajcsy-Zsilinszky u. 44. tel.: 0036/96-316 289. 0036/96 317 518,117 es mel­lék. VS-154/4 • • • Cseh és szlovák részvényeket vásárolunk, azonnal fizetünk. Tel.: 0709/928 403. V-1591 • • • Kárpótlási jegyet vásárolok. Tel.: 0810/851 10. KN-396 • Csirkepucoló gépek kaphatók Magyarországon. Cím: Gál Ferenc, 9200 Mosonmagyaróvár, Tárcsái u. 22. Tel.: 0036/96-211 514. DS-134 ... ,j, • Eladó Vásárúton (Trhová 'Hradská) régebbi családi ház, kerttel. Érdeklődni Vásárúton a 30-as házszám alatt lehet (min­den hétvégén). DS-139 • • Olcsón eladó Škoda 1203-as. műszaki ellenőrzés után. Tel.: 0706/944 40. V-1731 • Olcsón eladó nagyobb, üzem képes betonkeverő. Tel.: 0706/944 40. V-1732 •5* •> • Eladó Lada 1600-as. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0709/ 998 248. V-1779 • Eladó anyasertés kilenc ma­laccal (2 hetesek). Cím: Torma József. Alistál 224. V-1780 • Eladók törzskönyvezett cseh bajszos és labrador retriever ku­tyakölykök. Tel.: 0709/931 63. V-1781 • Lapostetők, balkonok, emésztők, stb. nedvességszige­telését vállaljuk már 90 Sk-tól/ m 2. Tel.: 0707/96117. VS-430 • •> • Redőnyök, rolók megrendel­hetők akciós áron. Szerelés, szállítás ingyenes. ERGOLEX, Kúpeľná 355., Zemianska Olča. Tel.: 0819/964 25. VS-516 • Lapostetők szigetelése 90 koronától. Érdeklődni a 0707/ 722 17-es telefonszámon lehet, 18 óra után. V-1425 • KÔZKÍVÁNATRAI REPUBLIC tur né .Szállj el kismadár" és megannyi kedvelt Republic-sláger élőben a következő helyszíneken: augusztus 12 (hétfő) 20 óra Érsekújvári Szabadtéri Színpad előzenekar: M-ROCK ( óavalla) Érsekújvári Művelődési Központ (CK • Nábrežie) Tel.: 0817/314 86 SATUR utazási Iroda, Érsekújvár, tel.: 0817/228 28. augusztus 13 (kedd) 20 óra Zselízl Szabadtéri Színpad előzenekar: Jeg yelővétel: Zselízl Művelődési Ház, tel.: 0811/711 099 szabadtéri színpad SOLARIS ­Zselíz párkányi SATUR, tel.; 0810/511 455 augusztus 14 (szerda) 20 óra Rimaszombati Szabadtéri Színpad előzenekar:. Jegyelővétel: California Fitness­R Imaszombat, tel.: 0866/27 573 Rimaszombat - SATUR. tel.: 0866/211 95 GEMKO utazási iroda, tel.: 0866/631 225 Tornaija - SATUR. tel.: 0868/523 121 Losonc - SATUR. tel.: 0863/331 123 füleki kultúrház, tel.: 0863/81 665 feledi kultúrház. tel.:0866/982 23. K-157 • EGYENGESSÜK AZ ÚR ÚTJÁT A Pozsonyban élő magyar nem­zetiségű római-katolikus hívek több ízben kinyilvánított kérése alapján, nagy tisztelettel az alábbi kérelemmel fordulunk a Pozsony-nagyszombati egyház­megye főpásztorához. Mons. Ján Sokol metropolita-érsek atyához: Az 1991-ben tartott népszámlá­láskor Pozsonyban, a Szlovák Köztársaság fővárosában 20312 személy vallotta magát magyar nemzetiségűnek. Rajtuk kívül még számos munkát válla­ló, illetve itt tanuló magyar nem­zetiségű hivő is él a városban. A jelentős számú katolikus hivő azonban Pozsonypuspökit kivé­ve, nagy szétszórtságban, diasz­pórában él. Mi. Pozsonyban élő magyar katolikusok érezzük a jelenlegi helyzet hátrányait, és úgy látjuk, hogy csakis egy, az Óvárosban létesített római kato­likus magyar plébánia oldhatná meg a magyar anyanyelvű Isko­láskorú gyermekek, a felnőttek és az idős emberek lelki gondo­zását. A plébánia létesítésére az Óvárosban van szükség, azért hogy a város távoli részeiből is elérhető legyen. Kérünk mindenkit, aki egyetért, és Pozsony területén van állan­dó, Illetve átmeneti lakhelye, hogy írja alá a kérelmet. Petíciós ivek a pozsonyi Ferences-temp­lom magyar híveinek petíciós bi­zottságánál, információk az 536 17 06-os telefononszánion kap­hatók. Egyúttal kérjük leadni a már korábban kiosztott petíciós íveket Is. Dicsértessék az Úr Jézus Krisz­tusi Petíciós bizottság V-1778 Délbalatoni üdülőkben 2-5 ágyas szobák kiadók. Ára: 750­900 Ft/fő, Horizont Üdülök, Balatonföldvár, Báthory u.40. Tel.: 0036/84-340-224, 0036/83-312-352. VS-751

Next

/
Oldalképek
Tartalom