Új Szó, 1996. augusztus (49. évfolyam, 178-203. szám)
1996-08-24 / 198. szám, szombat
[s] ÚJ szó MOZAIK 1996. augusztus 2056. NAPTÁR Szombat, 1996. augusztus 24. Az év 238. napja Névnapjukon szeretettel köszöntjük Bertalan - Bartolomej nevű kedves olvasóinkat. A NAP kel 06.00 - nyugszik 19.47 órakor. A HOLD kel 16.22 - nyugszik 00.50 órakpr. . A DUNA vízállása: Pozsony: 300, árad: Medve: 135, árad; Komárom: 205, árad; Párkány: 115, változatlan. • 1896-ban született BAKÓ József költő, író (t 1962). NAPI vfcC - A feleségem ma egy csomó ember életét mentette meg. - Hogyan? - Reggel nem tudta az autót beindítani. IDŐJÁRÁS Mérsékelten felhős idő várható. Az enyhe éjszaka után a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 29 fok között alakul. Előrejelzés vasárnapra és hétfőre Vasárnap mérsékelten felhős lesz az ég, majd napközben nyugat felől fokozatosan összefüggő felhőtakaró érkezik, sok helyen zápor, zivatar várható, néhol vihar. Hétfőn csökken a •felhőzet, csapadék is csak elvétve valószínű. Az éjszakai hőmérséklet vasárnap 10 és 14 fok, hétfőn 12 és 16 fok között alakul. A nappali csúcshőmérséklet 20 és 24 fok között, Kelet-Szlovákiában elérheti a 27 fokot is. Orvosmeteorológia Az uralkodó időjárás országszerte problémákat okozhat a mozgásszervi, valamint a reumatikus eredetű betegségekben szenvedőknek, számoljunk a régi sebek sajgásával is. A közérzet szintén romolhat, növekszik az epilepsziás rohamok és a depresszió valószínűsége. A felsorolt tünetek azonban csak kevésbé intenzíven jelentkeznek. A szív- és érrendszeri betegekre viszont jótékony hatást gyakorol az uralkodó időjárás. Jó ÉTVÁGYAT! Francia hagymaleves Hozzávalók: 4 közepes nagyságú vöröshagyma, 10 dkg vaj vagy 3 evőkanál olaj, 2 evőkanál liszt, 1 csokor zöldhagyma vagy 1 szál póréhagyma, 1 dl fehérbor, 10 dkg reszelt sajt, 4 szelet zsúrkenyér, só, őrölt bors, cayenne bors. A kockákra vágott vöröshagymát 3 dkg vajban vagy az evőkanál olajban, fedő alatt üvegesre pároljuk, és mielőtt pirulni kezdene, a liszttel meghintjük. 1,5 liter vízzel felengedjük, fűszerezzük, és lefedve, lassan, egy óra hosszat főzzük. Végül turmixoljuk vagy áttörjük, beleöntjük a bort, és főzünk benne öt percig egy csokor, hüvelyknyi darabokra vágott újhagymát vagy karikákra vágott pórét. ( Tűzálló tálba töltjük, és a forró sütőben felforraljuk. Közben a maradék vajon vagy olajon megpirítjuk a kenyérszeleteket, a leves tetejére fektetjük, ráreszeljük a sajtot, és a sütőbe tolva ráolvasztjuk. Rablótámadás áldozata lett szerdán Királyhelmecen egy 39 éves ágcsernyői férfi. A koraesti órákban megtámadta őt egy 27 éves, kétszeresen büntetett, jelenleg munkanélküli fiatelember, aki az áldozatát megverte, s elvett tőle ezer koronát. A belügyi szerveknek csütörtökön 104 betöréses rablást jelentettek, az anyagi kárt több mint 2 'millió koronára becsülik. SZOMBAT Ml? HOL? MIKOR? VASÁRNAP SZLOVÁK TELEVÍZIÓ ® SZTV 1 7.20 Gyermekműsor 8.20 Híradó 8.40 Kommentár nélkül 8.45 Sport 8.50 Szlovákiai kerékpáros körverseny 9.00 Egy kis lakótelep. Tévé filmsorozat 9.25 Gyermekek szórakoztató vetélkedője a NIKE díjaiért 9.55 Az álmok köve. Rajzfilmsorozat 10.20 Babar. Francia animációs sorozat (39/33.) 10.45 Három arany hajszál. Cseh mesefilm 11.55 Janko Gondášlk. Szlovák népmese 12.20 Autósok-motorosok magazinja 12.50 Lumen 2000. Keresztény magazin 13.20 Amerikai komédia. Néma groteszk 14.15 Robot Dokumentumfilm 15.10 Drogtesztek. Ausztrál ifjúsági film 15.55 Európa ma 16.05 Top 20 Szlovákia. Slágerlista 16.55 Neves személyiségeink 17,25 Egészségvédő magazin 17.35 Családi képek. Kanadai sorozat az ifjúság életéből (15/11*12.) 18.25 Jó tanácsok 19.00 Esti mese 19.10 Tv-bérlet a Seauty 19.30 Híradó 19.53 Sporthírek 20.10 Ďavid Copperfield mágikus világa. Showmúsor 21.05 Szlovákiai kerékpáros körverseny 2115 Sporthíradó 21.30 Kommentár nélkül 21.35 Férfi a sötétben. Francia bűnügyi film 23.15 Videostop. Szórakoztató műsor ® SZTV 2 12.50 Magyar nyelvű nemzetiségi magazin 13.20 Romaié 13.50 Az okos Jana. Ifjúsági tévéfilm 15.00 A lovak visszatérnek 15.30 A repülőgépek és a sólymok. Dokumentumfilm 16.00 Szentmise Dunacsúnyból 17.35 Megengedi? Szórakoztató zenés műsor 18.15 Esti mese 18.25 Bibliai történetek. Új Testamentum 18.30 Egyházi műsor 18.35 Jozef Kroner Saját elbeszéléseit mondja el 19.00 Üzenet. Egyházi műsor 20.50 Bizonyíték nélkül. Fehérorosz pszichológiai thriller 20.05 Időszerű téma 22.20 Divat itthon 22.40 A bosszú ereje. Spanyol film 23.50 Híradó 12.20 Bűnügyi történetek (ism.) 12.50 Dokumentumfilm 17.3.0 Fehér Agyar. Kanadai sorozat (26/13-14.) 18.25 ATP Tour. Teniszmagazin 18.50 A KENŐ nyerőszámai 18.55 Hit fit 2000 19.00 Kamerától a képernyőig 19.30 Híradó 19.50 Sport 20.00 Prágai bűnözők. Cseh sorozat (13/12.) 20.45 Hírek 20.50 Unipóker. Telefonos játék 21.10 Képújság 21.15 Sport 21.20 A túlvilág titkai. Amerikai film 22.55 Véres kő. Amerikai film OSZTRÁK TELEVÍZIÓ ® ORF 1 6.30 Confetti-tévé li.45 Harry és Hendersonék (ism.) 12.05 Kaliforniai segéiyhívó (ism.) 12.55 Forma-1. Belga Nagydíj 14.00 Blossom 14.25 Bel-AIr hercege 14.50 Nick Foley bandája 15.40 SeaQuest DSV 16.30 Beverly Hills. 90210 17.15 Melrose Place 18.00 Futball 19.00 Skstcft-Up. Német vigiátéksorozat 19.30 Híradó, sport 20.15 Ó, én Ausztrlámt Élő közvetítés 22.10 Boomer Beverly Hills bevétele. Amerikai akciófilm 23.35 Villám II. Olasz akciófilm 1.05 Gyerekjáték III. Amerikai thriller (Ism.) 2.25 Kaliforniai segélyhívó (ism.) 3.05 Melrose Place 3.45 Beverly Hills, 90210 3.55 Blossom 4.30 A titkárnő (ism.) ® ORF 2 9.05 Hellő, Ausztria, helló, Bécs! 9.35 Julia rosszul viselkedik. Amerikai vígjáték 11.10 Goldfinger.Britate/ófi/m 13.10 Az aranyhíd. Német film 14.50 Az undor. Német vígjáték 16.05 Kerékpárverseny 16.30 Föld és emberek 17.05 Nézzünk szét vidéken! 17.53 A világ vallásai 18.00 Szerencsekerék 18.25 Konfliktusok 19.00 Ausztria ma 19.30 Híradó és kultúra 20.00 Oldalpillantások 20.15 Az államügyésznö. Krimisorozat 21.50 A spanyol légy. Vígjáték 23.30 A meztelen igazság. Amerikai vígjáték 1.10 A szenvedély embere. Spanyol film 2.40-6.00 Klipek 5.40 Gyerekeknek 11.50 Sidekicks - Karate Kid & Co 12.20 Bírlak 12.45 Forma-1. Belga Nagydíj, edzés 14.10 Az élet és én. Amerikai sorozat 14.35 Egyről a kettőre. Amerikai sorozat 15.00 Bel-Air hercege 15.30 A gyereklány. Amerikai sorozat 16.00 Egy rém rendes család 16.50 Beverly Hills, 90210 17.45 Melrose Place 18.45 Híradó 19.10 Vigyázat, robban! - hétvége 20.15 A tank. Amerikai film 22.25 Hogyan, kérem?! Kabaré 23.20 Szombat éjszaka 0.15 Az utolsó körzet. Amerikai vígjátéksorozat 7.00 Lassie 7.30 Catweazle 8.00 Tarzan 9.00 Az atlantiszi ember 10.00 Ufó 11.00 Űrszekerek 12.00 Szívtipró gimi 13.00 Űrszekerek 15.00 Baywatch 16.00 Drew Carey-show 16.30 Barátok 17.00 Társkereső vetélkedő 17.55 Hírmagazin 18.00 Labdarúgás 20.00 Aranytojás. Vetélkedő 22.00 Slágerek és viccek 23.00 Sirokkó. Olasz erotikus film MAGYAR TELEVÍZIÓ @ TV 1 6.00-8.00 8.00 Jó reggelt adj, Istenemi Református ifjúsági műsor 8.10-9.05 A Cartoon Network rajzfilmsz9.10-10.00 Kapcsolj be! Kőlyökidő-délelőtt 10.05 Mi csinált Dlddlebock szerdán? Amerikai filmvígjáték 11.35 Népzenei magazin 12.05 Família Kft. (ism.) 12.35 Borostyán. Olasz tévéfilmsorozat (ism.) 13.30 Válaszolunk a nézők telefonjaira 13.40 Gazdit keresünk 14.10 Nekem ne lenne hazám? 14.25 Kupaktanács. Családi magazin 15.00 A majmok bolygója V. A csata. Amerikai sci-fi 16.30 Mesterségem címere. Portréfilm-sorozat 17.00 Celta. Spanyol filmsorozat (ism.) 17.55 Játék határok nélkül '96 18.10 Álljunk meg egy szóra! Nyelvművelő műsor 18.30 Szerencsekerék 18.55 Esti mese 19.15 Klíp-mix. Videóklipösszeállítás 19.30 Híradó 20.01 Telesport 20.15 Játék határok nélkül '96. Előzetes 20.20 MC. Magyarok Cselekedetei 20.30 Lavina. Kanadai fi/m 22.05 Exkluzív. Társasági és művészeti magazin 22.30 Szatelit. Selmeczl Tibor műsora 23.15-0.45 A birodalom védelme. Angol film ® TV2 7.00 Gazdaképző 7.30-10.00 Nemzetiségi magazinok 10.05 Tükröm. tükröm (Ism.) 11.10 A Balaton élete. Ismeretterjesztösorozat (5/4.) 12.00 Ezüstjubileum. Ifj. Sánta Ferenc 25 éve 12.30 Budakalászi találkozó. Dokumentumfilm 13.00 Autó 2 13.30 A di vat arénájában. Angol dokumentumfilm-sorozat (6/2.114.20 Egy kis Dél. Angol kisfilmsorozat 14.45 Napjaink. Az Uraitól az Alpokig 15.05 Átfogó. Kapcsolatokról határok nélkül 15.30 Trend. Vállalkozói magazin 16.00 Amerikai kalandozások a 100 Folk Celsius együttessel 16.30 Horizont. Világhiradó 17.00 MTK FC-FTC bajnoki labdarúgó-mérkőzés 19.05 Família Kft. 19.40 Familimpla 20.00 T-Ma 20.35 Körző. Közép-európai kulturális magazin 2130 Öttusa Magyar Nagydíj 22.25 Operagála 23.25 MC. Magyarok Cselekedetei DUNA TELEVÍZIÓ 15.40 Augusztus a jégmezőn. Francia termé szetfilm 16.10 Csillagszemű. Magyar ifjús ági film (2/1.) 17.05 Dunatáj 17.35 Mese 18.00 Híradó 18.15 Chesterfield lovagjai (13/9.) 19.05 Emelt fővel. Portréfilm Márton Áron erdélyi püspökről 20.05 Cousteau kapitány újra felfedezi a világot. Francia filmsorozat 21.00 Híradó 21.20 Sportpercek 21.30 Saganne erőd. Francia kalandfilm (2/1.) 23.00 .És mindig csak képeket" (3/3.) 23.30 Vers 12.00 Délidő 12.50 Autósok-motorosok magazinja 13.25 Narancskőlyők. Cseh film 14.55 Ki akar engem? 15.10 Filmmúzeum. Harmadik csengetés. Cseh filmvígjáték 16.50 Folklórműsor 17.30 A vidék magazinja 17.50 Mese 18.00 Hírek 18.05 Levelesláda 18.10 Régmúlt idők nyomában 18.35 Cseh fllmbohózatok. M Brdečka (52/34.) 19.15 Esti mese 19.30 Híradó 19.50 Sporthírek 20.00 Ne tétovázz, forgass! 21.15 Hírek 2125 Dempsey és Makepeace. Angc! krimisorozat (29/11.) 22.15 Mindenki győztes. Összefoglaló az atlantai paraolimpiárói 22.30 Macskaemberek. Amerikai horror 0.25 Highlander (22/20.) 115 Kinobox '96 ZEMPLEN TELEVÍZIÓ 9.05 Regionális híradó Debrecen 9.35 Zempléni Művészeti Napok 10.25 K. Ö. Z '96. Ifjúsági tábor 10.35 HÍR percek 10.50 Lapszemle 10.55 Lovasiskola Zemplénben 11.15 Fafaragó konferencia 1130 Emléktúra csónakkal 11.40 Mesterségem címere 1155 Mese 12.05 A spanyol rózsa rejtélye. Amerikai krimi 18.05 Mese 18.15 Sportmagazin 19.00 Hírszerzés a víz alatt 20.50 Rejtelmes sziget. Amerikai kalandfilm 22.50 Az acél fiai. Amerikai zenés fantasztikus film 8.00 Walt Disney bűvös világa 8.50 Afrika ege alatt. Amerikai sorozat (7.) 9.15 A tenger farkasai. Dokumentumfilm 10.15 Baywatch. Amerikai sorozat (17.) 11.05 Gyilkos partvidék. Amerikai sorozat (62.) 12.00 Hívják az igazgatót 12.30 Filmmúzeum. Ircsi szerelmi kalandja. Cseh film (ff.) 14.00 Sportmagazin 14.55 Az értelem és az erő viadala 16.25 Tarzan III. (12.) 16.50 Gyilkosság a hobbija. Amerikai sorozat (81.) 17.40 Dinasztia. Amerikai sorozat (176.) 18.30 Baywatch V. Amerikai sorozat (13.) 19.30 Híradó, sporthírek 20.00 Klouseau felügyelő. Amerikai krimi 21.35 Hírek 21.40 A pápa Greenwich Village-ből. Amerikai film 23.40 Catherine. Német-olasz erotikus film 17.30 A három amigo. 12.35 A mentőcsapat Amerikai vígjáték 20.00 13.10 Rezgések. Ameri- A fehér srácok nem tudkal-kanadal filmdráma nak ugrani. Amerikai vig15.00 Hullámok 15.50 A játék 22.10 Nyakörv. pénzvilág királya 16.35 Amerikai sci-fi 0.00 CoLehetetlen küldetés henésTate POZSONY - HVIEZDA: A szikla (am.) 15.30, 18, 20.30 • HVIEZDA-KERTMOZI: Margit királynő (fr..) 20.45 • OBZOR: Toy Story Játékháború (am.) 16 • MLADOSŤ A hét (am.) 15,17.30, 20 • CHARLIE CENTRUM: Ördögi csapda (am.) 18.00, 20.30 • A kertben (szlov.) 18.30 • Hüvelyk Panna (am.) 16.30 • Játék a tűzzel (am.) 17.30, 19 • Nell - A remetelány (am.) 20 • Viszontlátásra a pokolban, barátaim (szlov.) 20.15 • TATRA: Végképp eltörölni (am.) 15.30, 18,20.30 KASSA - SLOVAN: Babe (am.) 17.45, 20 • DRUŽBA: A szikla (am.) 17.45,20 • TATRA: Végképp eltörölni (am.) 17.45, 20 • CAPITOL Duel (am.) 18, 20.30 • ÚSMEV: A szikla (am.) 16, 18.00, 20.00 SZÍNHÁZ Nyári szünet! POZSONY (magyar adás a 927 és 1017 kHz-en): 9.00 Hétről hétre publicisztikai magazin 12.00 Hírek 12.10 Slágermúzeum 13.00 Dávid Teréz: Emberi színjáték. Rádiójáték 14.00 Hírek 14.05 Helyesen szlovákul 14.10 Filmzene 14.30 Tallózó 15.00 Zenei arcképcsarnok 15.30 Vállalkozók műsora 16.00 Hírek 16.05 Köszöntő 17.45 Hírösszefoglaló, sport SZLOVÁK TELEVÍZIÓ ® SZTV 1 7.30 Egyházi műsor 7.35 Bibliai tőrténetek. Új Testementum 7,40 Gyermekműsor 8.40 Kuko és a gyerekek 9.50 Illemtan 10.00 Aranykapu 10.50 Divat itthon 1110 Az emberek és a világ. Angol útifilmsorozat 12.30 A világ képekben 13.00 Kulturális magazin 13.15 A športka és a Mates nyerőszámainak húzása 13.30 Szlovákia körül 13.40 A 31. poíanai népművészeti fesztivál 14.25 Szlovák filmbohózatok. Sváko Ragan. Tévéfilm (3/3.) 15.25 Forum Slovakum. Művésze/t, vállalkozók és politikusok találkozója 15.45 Manók nyara. Svéd ifjúsági film 17.05 Babar. Francia animációs sorozat (39/34.) 17.30 A ml Kis farmunk. Amerikai sorozat (22/21) 18.15 Apropó, film 18.40 Ilyenek voltunk 19.00 Esti mese 19.10 Keresztül-kasul. Társasági magazin 19.30 Híradó 20.00 Vasárnapi vers 20.10 Gazdagok nyomorúsága. Francia tévéfilmsorozat (8/8.) 21.05 Kandi kamera 21.45 Gólok, pontok, másodpercek 22.00 Szlovákiai kerékpáros körverseny 22.10 Kommentár nélkül 22.20 Filmklub. Csapdában. Jugoszláv film (Feliratos) ®szrv2 11,45 M. Urban: Élő ostor (2/1.) Szlovák fhmbaliada 12.55 Házi, kerti jó tanácsok 13.30 Mindkettőnk barátnője. Tévéjáték (3/3.) 14.25 Élet a természetben. Az élet felfedezése. Francia természetfilm-sorozat 14.50 Út az egészséghez. Publicisztikai magazin 15.30 Jolly Yoker. Német kalandfilmsorozat (12/10.) 16.20 Szlovákia etnográfiai térképe 16.50 Jeles személyiségeink 17.20 Pablo de la Cruz gitárművész koncertje 18.15 Esti mese 18.25 Szabadság barlanga 18.35 Kalandok és felfedezések, Olasz útifilmsorozat 19.00 Egyházi dokumentumműsor 19.30 Híradó 19.47 Sporthírek 20.00 Tangó. Labdarúgómagazin 2100 Offenbach: Párizsi élet. Operettfilm 22.45 Híradó 9.15 Prágai bűnözők. Cseh sorozat (13/12., ism.) 9.55 Kamerától a képernyőig (ism.) 10.15 A túlvilág titkai (ism.) 11.50 Tourclub. Utazási magazin 16.15 Ramayana. Indiai-japán film 17.30 Sportmagazin 18.00 A fekete csikó kalandjai. Amerikai sorozat (26/9.) 18.30 TeenAge. Ifjúsági magazin 19.30 Híradó 19.50 Sporthírek 20.00 Az apa bosszúja. Amerikai film 20.45 Hírek 20.50 Az apa bosszúja (Folyt.) 21.35 Unipóker. Telefonos játék 2155 Képújság 22.00 Sport 22.05 Durva erőszak. Amerikai film 23.40 Zenés üdvözlet Montreux-ből OSZTRÁK TELEVÍZIÓ ® ORF 1 6.00 Confetti-tévé 9.25 Sport. Forma-1. Belga Nagydíj 10.05 Tiny Toon kalandjai 10.25 Confettiklub 10.30 A kapitány kincse. Amerikai film 12.05 Csodák partja. Amerikai vígjáték 13.30 Forma-1. Belga Nagydíj 16.20 A szél nyoma. Amerikai kalandfilm 18.05 A csupasz pisztoly 1/2. Amerikai vígjátékso rozat (ism.) 18.30 Szívecském 18.55 Mesterszakácsok 19.00 Megveszek érted. Szórakoztató sorozat 19.30 Híradó 19.54 Sporthírek 20,15 A sóbáró. Osztrák sorozat 2110 Az élet játéka. Német-osztrák sorozat 22.00 Másképp feltéve a kérdést 23.00 Látomások 23.05 Apám dicsősége. Francia film ® ORF 2 9.05 A kis óriások 9.30 Kultúra 1100 Salzburgi Ünnepi Játékok 12.30 Tájékozódás 13.05 Heti körkép 13.30 14.00 14.30 Népek mítoszai 14.55 Románc Velencében. Osztók fi/m 16.30 Vadvilág 17.05 Idősek klubja 17.55 Hársfa utca 18.25 Krisztus ma 18.30 Osztrák képek 19.00 Ausztria ma 19.17 Lottósorsolás 19.30 Híradó 19.54 Oldalpillantások 20.15 Összetört Ígéretek. Amerikai thriller 2150 Columbo. Amerikai krimisorozat 2320 Tenisz 020 Életre ítélve. Amerikai film 10.35 V. R. Troopers. Amerikai akciófilmsorozat 11.00 Maxwell Smart. Amerikai sorozat 11.30 Száműzetés. Amerikai kalandfilm 13.15 Forma-1. Belga Nagydíj 16.05 Szupertúrakocsi-bajnokság 16.25 Arany lányok. Amerikai sorozat 17.45 Természetes 18.45 Híradó 19.10 Segélyhívás. Drámai mentőakciók 20.15 Gépeltérítés: A 285ős járat. Amerikai thriller 22.10 Der Spiegel 23.00 Prime Time 23.15 Az utolsó körzet. Amerikai sorozat 0.05 4. csatorna 11.40 A Der Spiegel tévémagazlja 12.40 Amíg csinos lányok vannak a világon. Német zenés film 14.35 Egy St. Paul-I szív. Német krimi 16.20 A sherwoodí erdő csavargói. Amerikai kalandfilm 18.00 Baywatchi éjszakák 18.30 Hírmagazin 19.00 Bundesllga. MSV Duisburg-FC Bayern München labdarúgómérkőzés 20.00 A BRAVO 40 éves! 22.00 Talk show a toronyban 23.00 Der Spiegel 23.30 24 óra 0.05 Mesék a kriptából MAGYAR TELEVÍZIÓ ®TV1 7.30 Csizmás kandúr. Japán rajzfilmsorozat 7.55 „így szól az Úr!" A Biblia üzenete 8.05 Doug. Amerikai rajzfilmsorozat 8.35-9.00 Kapcsolj be! Japán cimboráink Budapesten 9.00 Leporelló. Szórakoztató kulturális magazin 11.00 Glóbusz 12.05 Szerencsepercek 12.30 Dallamról dallamra 13,05 Vera és Babs. Német tévéfílmsorozat 14.30 Életjel 15.05 HT. Hátténudomány 15.35 Örömhír. Az evangélikus egyház műsora 16.00 Walt Disney bemutatja 17.05 Manőver. Katonai magazin 17.35 Jani házhoz megy. Betlen János műsora 18.30 Szerencsekerék 19.00 A Hét 20.05 MC. Magyarok Cselekedetei 20.15 Százéves a mozi. Szabő István válogatása 20.25 Tűzszekerek. Angol film 22.30 Vers mindenkinek 22.40 Lehetetlen? Vámos Miklós vendége: Máté Gábor 23.30 - 0.30 Remekművek. Llszt-zongoraművek @ TV 2 7.35 Hol-mi? Ifjúsági szolgáltató magazin 8.00 Juli-suli 8.30 A magyar irodalom képes története 9.00 Űrgammák. Sci-fi sorozat 9.30 Járófőid - barangolások hazai tájakon, A Szigetközben (2/1.) 10.00 Fészekrakó. Fiatal házasok vetélkedője 1100 SióKupa. Női kosárlabdamérkőzés 13.00 Tévémagiszter. Közművelődési folyóirat 13.50 Forma-1. 8e/ga Nagydíj 16.15 Don Quijote' Fel, vigyázz! Dokumentumfilm 17.05 Szívtipró gimi. Ausztrál tévéfilmsorozat 18.00 Szívesen látjuk... egy félórára. Vendég: Tahi Tóth László 18.30 Tranzit, Közép-Európa világa 19.00 Testrészek. A BBC sorozata 19.30 Esti mese 19.50 Mesterművek. Angol képzőművészeti sorozat 20.05 Játék határok nélkül '96 21.30 Napjaink 22.00 TS-este 23.10 Törzsasztal. Értelmiségi klub a stúdióban 0.10 MC. Magyarok Cselekedetei (ism.) DUNA TELEVÍZIÓ 11.10 A sün. Német ismeretterjesztő film 11.30 Tengerentúli legendák. Francia természetfilm (13/1.) 12.05 Ameddig a harang szól 12.15 Pentaton. Népzenei körkép 12.45 Csillagszemű. Magyar ifjúsági film (2/2.) 13.45 A korallsziget. Ausztrál ifjúsági filmsorozat (9/8.) 14.10 Lolka és Bolka olimpiája 14.30 Sportképek 16.30 Mozgó kép. Filmmagazin 17.10 Emlékképek - régi híradók 17.15 Postabontás - levélváltás 17.40 Mese 18.00 Heti hírmondó 19.00 Szindbád. Magyar film 20.30 Ars Hungarica. Üvegképek 20.50 A zene arcai. Komolyzenei figyelő 21.30 Sportpercek 21.40 Saganne erőd. Francia kalandfilm (2/2.) 23.00 Vers 13.00 Házi, kerti jó tanácsok 13.35 A Športka nyerőszámai 13.45 Ezeregyéjszaka meséi. Bászim, a kovács. Mese 14.35 Klasszikusok a képernyőn 14.55 Keresztény magazin 15.35 A szarvasok midennapjai. Lengyel természetfilm-sorozat 16.15 Piramis 16.40 Kung-fu: A legenda folytatódik. Amerikai sorozat (21/10.) 17,25 Olyan, amilyen^ Nők magazinja 1745 Ünnepi szó 17.50 Mese 18.00 Híradó 18,05 Találkozás a képernyővel 1820 Simpsonék 18.45 Telt ház 19.30 Híradó 19.50 Sporthírek 20.00 Anežka Ceska kincséért. Szórakoztató vetélkedő 20.40 Gyászünnep. Cseh film 21,50 Genus. A cseh nemzet nagyjai 22.10 Mindenki győzetes. Összefoglaló az atlantai paraolimiáról 22.25 A tizenkettes csatorna. Amerikai sorozat (18/3.) 23.10 Egyedül vagy a többiekkel. Spanyol krimi 0.45 Vitaműsor 8.00 Walt Disney bűvös világa 8.50 A Flintstone család 9.15 Fehér Agyar. Amerikai sorozat (23.) 9.40 Zorro II. Amerikai sorozat (23.) 10.05 N0VA-slágerlista 11.05 Gyilkos partvidék. Amerikai kalandfilmsorozat (63.) 12.00 Superman II. Német sorozat (4.) 13.00 7 azaz Hét nap 14.00 Hogyan nyertem háborút. Angol film 16.00 Prágai Nagydíj. Lóverseny-közvetítés 16.45 A simlis és a szende. Amerikai krimisorozat (16.) 17.40 Dinasztia. Amerikai sorozat (177.) 18.30 Beverly Hills, 90210. Amerikai sorozat 19.30 Hiradó, sporthírek 20.00 Szerelem kérdőjellel. Francia krimi 21.40 Hírek 21.55 Ha ott voltál. Ausztrál-amerikai krimi 23.30 Alfred Hitschcock-történetek. Szökés a börtönből 23.55 Playboymagazin 5.35 Rajzfilmsorozatok 14.30 Cousteau. A rejtett zátonyok titka 15.30 Felső határ. Amerika) vígjáték 17.05 Vipera 18.05 Superman 19.00 Csodák világa, Plranhék - A fáraók átka 20.00 Sziúk városa. Amerikai krtmi 22.00 Ideális gyanúsított. Amerikai krimisorozat 23.00 Történetek az árnyékok világából. Amerikai horrorfilm 0.40 Talkshow 1.20 A pusztítók. Amerikai sci-fi POZSONY - HVIEZDA: A szikla (am.) 15.30, 18, 20.30 • HVIEZDA-KERTMOZI: Margit királynő (fr..) 20.45 • OBZOR: Toy Story Játékháború (am.) 16 • MLADOSŤ: A hét (am.) 15,17.30,20 • CHARLIE CENTRUM: Ördögi csapda (am.) 18.00, 20.30 • A kertben (szlov.) 18.30 • Hüvelyk Panna (am.) 16.30 • Játék a tűzzel (am.) 17.30, 19 • Nell - A remetelány (am.) 20 • Viszontlátásra a pokolban, barátaim (szlov.) 20.15 •TATRA: Végképp eltörölni (am.) 15.30, 18,20.30 KASSA - SLOVAN: Babe (am.) 17.45, 20 • DRUŽBA: A szikla (am.) 17.45,20 • TATRA: Végképp eltörölni (am.) 17.45, 20 • CAPITOL: Duel (am.) 18, 20.30 • ÚSMEV: A szikla (am.) 16, 18.00, 20.00 Nyári szünet! RÁDIÓ POZSONY (magyar adás a 927 és 1017 kHz-en): 9.00 Hírek 9.15 Világosság - egyházi magazin 9.45 Mese 10.00 Kölyökvilág 10.30 Anyanyelvünk 10.35 Századok zenéje 11.00 Kulturális körkép 11.30 Nótacsokor 12.00 Hírek 12.10 RANDEVÚ - ifjúsági műsor 14.00 Hírek 14.05 A Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének hírei 14.15 Kapcsoljuk a BBC magyar adását 15.00 Irodalmi mozaik 15.30 Hazai tájakon, néprajzi összeállítás 16.00 Hírek 16.05 Köszöntő 17.45 Hírösszefoglaló, sporthírek