Új Szó, 1996. augusztus (49. évfolyam, 178-203. szám)
1996-08-03 / 180. szám, szombat
[2] ÚJ SZÓ BELFOLD - KÜLFÖLD 1996. augusztus 3. Mit eredményezhet a létszámemelés? Szokatlanul korán kezdődik a bajnoki futballösz: ma lépnek pályára az t. ligás csapatok (először 16-os „felállásban"), holnap pedig a második vonal 18 együttese, kettővel több, mint tavaly. Azért a nagy sietség, mert a legjobb klubcsapatok és a válogatott a hagyományosnál korábban kezdi meg a szereplését a nemzetközi porondon. Mit várhatunk a 16-os mezényú I. ligától? Sokan mondják, nem a színvonal érdekében történt a létszámemelés, hanem egyes második vonalbeli klubok nyomására, amelyek csak Igy látták biztosítottnak, hogy-a leg jobbak közé jussanak. Mondanunk sem kell, könnyen „megfőztek" az illetekeseket, s négy csapat juthatott az I. ligába. De ha már megtörtént, vegyük tudomásul. Hogy ez mennyire járul hozzá az amügy sem magas nívójú pontvadászathoz, az kérdéses. Nem kevesen szkeptikusak. Azzal érvelnek, nincs Szlovákiában annyi jó focista, hogy biztosítva legyen a megfelelő színvonal. Van egy Slovan, FC Košice ( az utóbbi években már annyit áldozott a Játékosok vásárlására, hogy egy uj vasgyarat is felépíthettek volna Kassán, s most azt mondják, a bajnokság első helyéről akarnak Európába Jutni) és egy Trnava. A többiek? Való színűleg a „futottak még" kategóriába sorolhatók. Ez nem is lenne baj, csakhát ugye az Idézőjel a produkció determlná lását szokta Jelenti. És ha figyelembe vesszük, hogy a fentebb említettek kiváló játékától sem ájuldoztak a nézők, ml várható a többiektől? El lehet mondani, érdekes, izgalmas és színvonalas a ml kis háztáji bajnokságunk, de mihez hasonlítva? Minden viszonylagos. Egy dolgot nem sza badna elfeledni, a rossz futballra ráfogni, hogy Jó, a selejtre, hogy kiváló áru. Nem, nern akarjuk előre elparentálni a bajnokságot, csak egy kicsit pesszimisták vagyunk. Mert emlékszünk a tavalyi bajnoki esztendőre, játékosságban kínlódtak, kínlódtak a rutinos, nagy múltó csapatok is; ml lesz hát most, ha hozzájuk csatlakoznak az olyan együttesek, amelyeknek távolról sincs olyan játékosállományuk, mint a tősgyökeres I. ligásoknak. Hagyjuk magunkat meglepni. A szurkoló sosem hagy fel minden reménnyel. (tv) Az I. labdarúgóliga őszi menetrendje • 1. forduló - augusztus 3., szombat, 17.00: Chemlon Humenné-Artmedia Petržalka (Jv.: Ligocký), Taurls Rlm Sobota-Spartak Dubnica (Gádoši), FC Nltra-Petrimex Prievidza (Csabay), 1. FC Košice-Spartak Trnava (Hriňák), JAS Bardejov-ŠK Žilina (Zvolánek), 18.00: Slovan Bratislava-DAC (Kačenga); 19.00: Dukla B. Bystrica-Lokomotíva Košice (Stredák), Tatran PrešovInter Bratislava (Ihrlng). • 2. forduló - augusztus 10., szombat: DAC-Rim. Sobota, Lokomotíva-Trnava, Dubnica-FC Košice, Žillna-Slovan, Prievidza-Bardejov, Inter-Nitra, Petržalka-Prešov, B. Bystrica-Humenné. • 3. forduló - augusztus 17., szombat: FC Košice-DAC, Rim. Sobota-Žllina, Trnava-Dubnlca, Slovan-Prievidza, Bardejov-lnter, Nitra-Petržalka. Prešov-B. Bystrica, Humenné-Lokomotíva. • 4. forduló - augusztus 24., szombat: DAC-Trnava, Prievi dza-Rim. Sobota, Lokomotíva-Dubnlca, Žllina-FC Košice, Inter-Slovan, Petržalka-Bardejov, B. Bystrica-Nitra, Humen né- Prešov. • 5. forduló - szeptember 7., szombat: Dubnlca-DAC, Rim. Sobota Inter, Slovan-Petržalka, Trnava-Žillna, FC Košice-Prievidza, Bardejov-B. Bystrica. Nltra-Humenné, Prešov-Lokomotiva. • 6. forduló - szeptember 14., szombat: Lokomotíva-DAC. Petržalka-Rirn. Sobota, Žllina-Dubnica, Prievidza-Trnava, Inter-FC Košice, B. Bystrica-Slovan, Humenné-Bardejov, Prešov-NItra. • 7. forduló - szeptember 28., szombat: DAC-Žillna, Rim. Sobota-B. Bystrica, Nitra-Lokomotiva, Bardejov-Prešov, Slovan-Humenné, FC Košice-Petržalka, Trnava-lnter, Dubnlca-Prievidza. • 8. forduló • október 5., szombat: Prievidza-DAC. Humenné-Rim. Sobota, Nitra-Bardejov, Prešov-Slovan, B. Bystrica-FC Košice, Petržalka-Trnava, Inter-Dubnica, Lokomotíva-Žllina. • 9. forduló - október 12., szombat: DAC-Inter, Rlm. Sobota-Prešov. Bardejov-Lokomotiva, Slovan- Nitra, FC Košice-Humenné, Trnava-B. Bystrica, Dubnica-Petržalka.Žlllna-Prievidza. • 10. forduló - október 16., szerda: PetržalkaDAC, Nitra-Rim. Sobota, Lokomotíva-Prievidza, Inter-Žillna, B. Bystrica-Dubnica, Humenné-Trnava, Prešov-FC Košice, Bardejov-Slovan. • 11. fordulo - október 27., vasárnap: DAC-B. Bystrica, Rlm. Sobota-Bardejov, Slovan-Lokomotíva, FC Košice-Nitra, Trnava-Prešov, Dubnica-Humenné, Žllina-Petržalka, Prievidza-lnter. • 12. forduló - november 2., szombat: Humenné-DAC, Slo van-Rim. Sobota, Lokomotíva-lnter, Petržalka-Prievidza, B. Bystrica-Žillna, Prešov-Dubnica, Nitra-Trnava, Bardejov-FC Košice. • 13. forduló - november 6., szerda: DAC-Prešov. Rím. Sobota-Lokomotíva, FC Košice-Slovan, Trnava-Bardejov, Dubnica-NItra. Žillna-Humenné. Prlevldza-B. Bystrica, Inter-Petržalka. • 14. forduló - november 17., vasárnap: Nltra-DAC, Rlm. Sobota - FC Košice, Slovan-Trnava, Bardejov-Dubnica, Prešov-Žllina, Humenné-Prievldza, B. Bystrica-lnter, Lokomotiva-Petržalka. • 15. forduló - november 24., vasárnap: DAC-Bardejov, Trnava-Rim. Sobota, FC Košice-Lokomotíva, Dubnlca-Slovan, Žilina-Nitra, Prievidza-Prešov, Inter-Humenné, Petržalka-B. Bystrica. (sr) A II. labdarúgóliga őszi menetrendje • 1 forduló - augusztus 3., 16.30: Hurbanovo-Devin (Jv.: Balko), Martin-ŠKP Bratislava (Cunin ka). Augusztus 4., vasárnap, 16.30: Vranov-Stropkov) Rajčány), Jelšava - Piešťany (Špivák), Ružomberok-Nováky (Doboš), Púchov N. Zámky (Jančovič), Senec-Levlce (Marton), Gabčíkovo-Trebišov (Boba), Trenčín-Vráble (Šuniar). • 2. forduló - augusztus H. vasarnap: Stropkov-Piešťany, Trebišov-Trenčín, Levice-Gabčíkovo, ŠKP-Senec, Devín-Martln, N. Zámky-Hurbanovo, Nováky-Púchov, Vráble-Ružomberok, Vranov-Jelšava. • 3. forduló - augusztus 18., vasarnap: Jelšava-Stropkov, RužomborokVranov, Púchov-Vráble, Hurbanovo-Nováky, Martln-N. Zámky. Senec-Devin, Gabčikovo-ŠKP. Trenčín - Levice, Piesta ny - Trebišov. • 4. fordutó - augusztus 21, szerda: Stropkov-Trebišov, Levi ce-Piešťarty, ŠKP-Trenčín, Devin-Gabčíkovo, N. Zamky-Senec. Nováky-Martln, Vráble-Hurbanovo, Vranov-Púchov. JelšavaRužomberok. • 5. fordulo - augusztus 25.. vasarnap: Ružomberok-Stropkov. Púchov-Jelšava, Hurbanovo-Vranov. Martin-Vráble, Senec-Nováky, Gabčíkovo-N. Zamký, Trenčín-Devin, Plešťany-ŠKP, 1 Trebišov-Levice. • 6. forduló - szeptember 1., vasarnap: N. Zámky-Trenčin, Nováky-Gabčíkovo, Stropkov-Levice. ŠKP-Trebíšov, DevínPlešťany, Vráble-Senec, VranovMarlin, Jelšava-Hurbanovo. Ružomberok, Púchov. • 7. forduló - szeptember 8., vasárnap: Gabčíkovo-Vráble, Pú chov-Stropkov, Hurbanovo-Ružomberok, Martin-Jelšava, SenecVranov, Trenčin-Nováky, Piešťany-N. Zámky, Trebišov-Devin. Levlce-ŠKP. • 8. forduló - szeptember IS., vasárnap: Vranov-Gabčíkovo, Stropkov-ŠKP. Devin-Levice, N. Zámky-Trebišov, Nováky-Piešťany, Vráble-Trenčin. Jelšava-Senec, Ružomberok-Martin, Púchov-Hurbanovo. • 9. forduló - szeptember 18.. szerda: Gabčíkovo-Jelšava, Hurbanovo-Stropkov, Martln-Púchov, Senec - Ružomberok, Trenčín-Vranov, Piešťany-Vráble. Trebišov-Nováky. Levice-N. Zámky, ŠKP-Devin. • 10. forduló - szeptember 22., vasarnap: Ružomberok - Ga bčíkovo, Stropkov - Devín, N. Zámky-ŠKP, Nováky-Levice. Vráble-Trebišov, Vranov - Piešťany. Jelšava-Trenčín, Púchov-Senec, Hurbanovo-Martin. • 11 forduló - szeptember 29., vasarnap: GalJČÍkovo-Púchov, Martin-Stropkov, Senec-Hurbanovo, Trenčín Ružomberok. . Piešťany-Jelšava. Trebišov-Vranov. Devín-N. "Zárnky, Levlce-Vráble. ŠKP -Nováky. • 12. forduló - november 6.. vasárnap: Hurbanovo-Gabčíkovo, Stropkov-N. Zámky, Nováky-Devín, Vráble-ŠKP, Vranov-Levice, Jelšava-Trebišov, Ružomberok-Piešťany. Púchov-Trenčin, Martin-Senec. • 13. forduló - október 13., vasárnap: Gabčíkovo-Martin, N. Zámky-Nováky, Senec-Stropkov, Trenčín - Hurbanovo, Piešťany- Pú chov, Trebišov-Ružomberok. Leví ce-Jelšava, ŠKP-Vranov, Devin-Vráble. • 14. forduló - október 20., vasarnap: Senec-Gabčíkovo, Vráble-N. Zámky, Stropkov-Nováky, Vranov-Devín, Jelšava-ŠKP, Ružomberok-Levice, Púchov-Trebišov, Hurbanovo-Piešťany, Martin-Trenčin. • 15. forduló - október 27., vasarnap: Gabčikovo-Stropkov, N. Zámky-Vranov, Trenčín-Senec, Piešťany Martin, Trebišov-Hurbanovo, Levlce-Púchov, ŠKP-Ružomberok, Devin-Jelšava, Nováky-Vráble. • 16. forduló - november 3., vasarnap: Gabčíkovo-Trenčín. Jolšava-N. Zárnky, Stropkov-Vráble, Vranov-Nováky, Ružomberok-Devin, Púchov-ŠKP, Hurbanovo-Levice, Martin -Trebišov, Senec- Piešťany. • 17. forduló - november 10., vasarnap: Piešťany-Gabčíkovo, N. Zámky-Ružomerok, Trenčin -Stropkov, Trebišov -Senec, Levice-Martin. ŠKP-Hurbanovo, De vín-Púchov. Nováky-Jelšava, Vráble-Vranov. (sr) Q99 Atlanta '96 Q&p Atlanta '96 LEROY BURRELL MEGSERULT Carl Lewis a váltóban? Nemcsak sportkörökben, hanem az amerikai sajtóban Is heves vita dúl arról, hogy Carl Lewis tagja legyen-e a 4x100as amerikai váltónak. Sokan azt mondják, méltó befejezése lenne ez egy csodálatos pályafutásnak, hiszen a várható aranyérem megszerzésével a harmincöt éves sportoló • a távolugrás atlantai győztese - a szó szoros értelmében egész karrierjét bearanyozhatná: összesen tiz olimpiai aranyérmet tudhatna a tarsolyában, megelőzve az eddigi csúcstartókat, a finn csodafutót, Paavo Nurmlt, Mark Spitz amerikai úszót és a szovjet tornásznöt, Larlssza Latlnylnát. Carl Lewis beválogatása mellett óriási kampány bontakozott kl. Ezrek és ezrek telefonálnak az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságához, hogy a versenyző ott lehessen a döntőben. Ron Wilson houstoni képviselő - Carl Lewis ott született még Bili Clinton elnöknek Is levelet írt a sportoló érdekében. Csakhogy Carl Lewis a nyolcadik helyen végzett a válogató versenyeken, és teljesítménye alapján nem került be a váltóba. Erv Hunt, a csapat edzője sajtóértekezletén tántoríthatatlannak tűnt, és több ízben is leszögezte: Carl Lewis csak akkor futhat, ha valamelyik versenyző lesérül vagy önként visszalép. Ám egyik sem akar, teljesen érthető módon. Jon Drummond, aki kiemelkedő példaképének tekinti Carl Lewist, így nyilatko zott az újságíróknak: - Mindenki azt hajtogatja, hogy milyen mél tánytalanság történik Carllal. mert kimarad a váltóból. Tény, megnyerte a távolugrás!, de hogy jön ez a százméteres futáshoz! A The New York Times csütörtöki számában Idézte az ESPN televíziós sportcsatorna felmérését, amely szerint a megkérdezettek hatvanöt százaléka támogatja, hogy adják meg a lehetőséget a fekete bótű.versenyzönek. - Igen ám, de inkább úgy kellett volna feltenni a kérdést: mit szólna hozzá, ha gyereke bekerülne a megyei teniszdöntöbe, de valaki idejönne, és azt mondaná: .Na, lépj olajra, öcskös?" - vetette fel a lap, hozzáfűzve: .Olyan ez, mintha Andre Agassi alkut kötne az olimpiai bizottsággal, miszerint indul a látékokon, de csak a döntőben kíván szerepelni." Kiújult Leroy Burrell Achllles-in sérülése, s emiatt a 100 méteres síkfutás egykori vllágcsúcstartója nem lehet tagja az Egyesült Államok 4x100 méteres váltójának. A Santa Monica Track Club versenyzőjének távolmaradása azt jelentheti, hogy a legújabb kilencszeres olimpiai bajnok, az amerikai Carl Lewis mégis tagja lehet a stafétának. Ez a lehetőség már korábban Is felmerült, de az amerikai szakvezetők akkor még ellenezték a kiváló atléta részvételét. Ugyanis Lewis az ötkarikás válogatón csak nyolcadik lett a legrövidebb sprintszámban, s igy nem harcolta ki a váltóbeli indulás jogát. Brit bűnbakkeresés Bár még nincs vége az atlantai Játékoknak, Nagy-Britanniá ban máris magasra csapnak az érzelmek hullámai a brit olimpikonok példátlanul gyönge szereplése kapcsán. A sajtó - elébe vágva a nemzeti olimpiai bizottság és a kormány Illetékesei közötti jövő heti megbeszélésnek máris fejeket követel. Tény, hogy három nappal az atlantai olimpia befejezése előtt a brit sportolók mérlege igencsak sovány. Mindössze egyet len aranyat szereztek (férfi evezésben), kulcsfontosságú reménységeik rendre csődöt mondtak (mindenekelőtt Linford Christie), vagy sérülés miatt voltak kénytelenek feladni győzelmi reményeiket (Sally Gunnell Orosz tiltakozás Az orosz olimpiai csapat attól fél, hogy újabb kizárások várnak sportolóikra doppinghasználat miatt, amit egyébként Jogtalannak tart az orosz csapat vezetése. Eddig négy orosz versenyzőt zártak ki a küzdelmekből, mert vlzeletmintájukban Bromantant mutattak ki. Közülük ketten kénytelenek voltak visszaadni bronzérmüket. Anatolij Koleszov csapatvezető közölte, hogy tiltakozni fog az illetékes szerveknél. Szerinte az orosz olimpikonok a felkészülés során immunrendszerük erősítésére szedtek protelnvltaminokat, és igy kerülhetett szer vezetükbe Bromantan. Közölte: folyamatosan és pontosan tájékoztatták a NOB-ot arról, hogy az orosz sportolók milyen szereGYŐZELMI DOBOGO ATLETÍK. Férfi 200 m: 1. Mi chael Johnson (amerikai) 19,32 világcsúcs; 2. Fredericks (namíbiai) 19,68; 3. Boldon (trinidadi) 19,80. Férfi 400 m gát: 1. Derrick Atkins (amerikai) 47,54; 2. Matete (zambiai) 47,78; 3. Davis (amerikai) 47,96. Férfi 50 km gyaloglás: 1. Ryszard Korzenows kl (lengyel) 3:43.30; 2. Scsenyi kov (orosz); 3. Massara (spa nyol)... 20. Roman Mrázek; 21. Štefan Malik (szlovákok). Tízpróba: 1. Dan O'Brien (amerikai) 8824 pont: 2. Busemann (német) 8706; 3. Tomáš Dvofák (cseh) 8664... 27. Kürtösi Zsolt (magyar) 7755. Nöi 200 m: 1. Marie Jose Perec (francia) 22,12; 2. Ot tey (jamaicai) 22,24; 3. Onyall (nigériai) 22,38. VITORLÁZÁS. Női 470-es hajóosztály: 1. Theresa Zabell, Begona Dufresne (spanyolok): 2. Shige. Kinoshita (japánok); 3. Taran, J EREMTÁBLÁZAT gátfutónő). Az elszállt ábrándok keserűségét alig enyhíti, hogy évtizedek óta először Ismét döntőt Játszhat (tehát már legalább ezüstérmes) a brit férfi teniszpáros (Broad-Henman), Négy éve, Barcelonában a brit csapat 5 arany-, 3 ezüst- és 12 bronzérmet szerzett, ami az éremtáblázaton a 13. helyet Jelentette számukra. Szöulban 510-9 volt a mérleg (12. hely), Los Angelesben pedig 5-10-22 (11. hely az éremtáblázaton). Jelenleg 1-5-6 az érmek száma, ami csupán az igen szerény 31(1) helyre elegendő. A brit csapatot olyan országok is megelőzik, mint Törökország. Kazahsztán, a Koreai NDK vagy Görögország. (MTI) ket szednek. Egyebek között arról is beszámoltak, hogy olyan készítményekhez is hozzájuthattak, amelyeket katonai laboratóriumokban állítottak elő, és amelyek nem kaphatók polgári gyógyszertárakban. Ezzel szemben Patrick Schamasch, a NOB orvosi igazgatója azt állitja, hogy az Orosz Olimpiai Bizottság nem tájékoztatta a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot részletekbe menően arról, milyen összetételű szerekhez juthattak hozzá a sportolók. Az orosz olimpiai csapat vezetése a nemzetközi sportdöntöblzottságnál fellebbezett, amelynek szakértői is megvizsgálják a leleteket, majd pénteken hozzák nyilvánosságra vizsgálódásuk eredményét. (sr) i Pavolcslk (ukránok). Férfi 470-es hajóosztály: 1. Jevgenyij Braszlavec, Igor Matvljenko (ukránok); 2. Merricks, Walker (britek); 3. Barreto, Rocha (portugálok)... 13. Lit key Botond, Nyári Zoltán (magyarok). ASZTALITENISZ. Férfi egyes: 1. Liu Guollang (kínai); 2. Wang (Kínát); 3. Rosskopf (német). LABDARÚGÁS. Nők: 1. USA; 2. Kína; 3. Norvégia. LOVASSPORT. Díjugratás: 1. Németország 1,75; 2. USA 12,0; 3. Brazília 17.25 hibapont. GYEPLABDA. Nők: 1. Ausztrália; 2. Koreai Köztársaság; 3. Hollandia. ÍJÁSZAT. Férfi egyéni: lJustin Hulsh (amerikai); 2. Petersson (svéd); 3. Moon (dél-koreai). TOLLASLABDA. Vegyespáros: 1. Kiln Dong Moon, Gil Young Ah (dél-koreaiak); 2. Park, Min (délkoreaiak); 3. Llu, Sun (kínaiak). A tizenharmadik versenynap után Ország arany ezüst bronz Ejyesiilt Államok 32 31 16 Oroszország 21 16 8 Kína 16 19 II Franciaország 14 6 14 Németország 12 13 21 Olaszország 11 6 9 Ausztrália 6 9 18 Ukrajna 7 2 8 Koreai Köztársaság 6 9 5 len^ekmzág 6 5 3 Románia 4 5 6 Magyarország 4 3 6 Görögoiszág 4 3 0 Svájc 4 l 0 Kuba 3 5 8 lapán 3 5 3 Brazília 3 2 6 Új-Zéland 3 2 1 Spanyolország 3 3 3 1 4 2 | Dánia (roiszág 3 3 3 1 0 1 1 Törökország 3 0 1 Kanada 2 8 7 Hollandia 2 4 9 Kazahsztán Belgium 2 2 3 2 1 2 Észak-Korea 2 1 3 Dél-afrikai KözL 2 1 1 Etiópia 2 0 0 Fehéinroszország 1 5 8 Nagy-Britannia 1 5 6 Svédország 1 3 1 lama Ica 1 3 0 Csehország 1 2 3 Finnország 1 2 0 Norvégia 1 1 3 Indonézia 1 1 2 Öiményoiszág 1 1 0 lugoszlávia 1 0 1 Szlovákia 1 0 1 Costa flica 1 0 0 Hongkong 1 0 0 Ecuadoi 1 0 0 E0iptom 1 0 0 Szíria 1 0 0 Bulgária 0 4 4 Kenya 0 2 1 Nnmlhia 0 2 0 Szlovénia 0 2 0 Ausztria 0 1 1 Irán 0 1 1 Hrnvatniszág 0 1 1 Malajzia 0 l 1 Üzbegisztán 0 1 0 Tajvan 0 1 0 Argentina 0 1 0 Zambia 0 1 0 Trinidad ésTabagú 0 0 2 Nigéria 0 0 2 Grúzia 0 0 1 Maiokkó 0 0 1 Mexiko 0 0 1 Moldávia 0 0 1 Mongólia 0 0 1 Iziael 0 0 1 Mozambik Uganda 0 0 0 0 1 1 Oroszországtól doppíngolás miatt elvettok az uszó Andrej Kornyejev és a birkózó Zafer Gulljev álta szerzett bronzérmetl