Új Szó, 1996. augusztus (49. évfolyam, 178-203. szám)

1996-08-27 / 200. szám, kedd

1996. augusztus 30. BELFÖL

D - GAZDA

SÁ

G ÚJ SZ

Ó [ 3 \ í RECENZIO RACZ OLIVER: KISSZOCSKE Elhibázott fejlődéslélektani tanmesék RÁCZ OLIVÉR ill 1MB' (RvnähVÉfe ám flfJRMi mrnWmMMfMmm Igencsak nagyok a fenntartásaim az állítólagos „iljúsági irodalommal" szemben. Ennek egyetlenegy oka, hogy vannak komolyan nem vehető írók, akik számára ez a kategória valamifajta menlevelet jelent az irodalomba való bebocsájtáshoz. Ezek az ellenérzéseim méginkább fokozódnak, ha komolyan veendő prózaíró műhelyéből kerül ki olyan elbeszéléskötet, mely „főleg az ifjúság érdeklődésére tarthat számot". Elolvasva azt, s közben olvasói nosztalgiával gondolva a Pál utcai fiúkra , az Iskola a határon-ra, a Legyek urá-ra vagy éppen a Gulliverre meg a Koldus és királyfidra az ehhez hasonló minősítéseket méginkább értelmezhetetleneknek tartom. Egyik remekmű sem a téma, a történet és a főhős keretében vergődve lett „ifjúsági mű", hanem az írói megformálás esztétikai magasságai miatt. Hiszen ifjúsági irodalom nem létezhet a gyerekirodalom és a szépirodalom határán, egy ide-oda kapkodó író intuíciójának eredményeképpen. Rácz Olivér Kisszöcske című, három elbeszélést közreadó kötete mindezen fenntartásaimat újra megerősítette. Annál is inkább, mivel írónk az Álom Tivadar hadparancsa című novellafüzérévelévekkel ezelőtt végleg meghatározta helyét az irodalomban. Új kötetének címadó elbeszélésében a történet váza méltán tűnik ismerősnek, s az effajta banális szerelmi sztorikat csak messzemenő kiadói jószándékkal szokás romantikusnak nevezni. Az iskolájából minisztériumi hivatalnoki állásbatávozni készülő tanár szentimentálisan búcsúzik az iskolájától. Miközben a tablókat nézegeti, egy lány fényképe felidézi benne magát a történetet. Az iskolába kerülés első pillanataitól a történet csattanójáig vázolja fel ennek a búvópatakszerű szerelemnek a történetét. Az elbeszélésnek lehetne egy kerettörténete, legalábbis akkor, ha az író lezárná a főhős tablónézegetésben kicsúcsosodó búcsúzását az iskolától. Csakhát ez a kerettörténet igazából el sem kezdődött, így aligha véletlen, hogy a szerző nem hozza vissza hősét az emlékeiből felbukkanó történet idejéből az elindító jelen időbe. Megszakítja a meseszövést valahol a tablónézegetés előtti napokban, s ettől az elbeszélés befejezésének elnagyolt megformálása következtében az egész is igencsak féloldalasra sikeredett. A kitalált történet sete-suta megformálása az, amitől az olvasónak hiányérzete támad. Rácz Olivérnek ugyanis aligha lehetett más célja, mint a könnyesen szomorú történet kultivált elmesélése. Bizonyításképpen kezdem azzal, hogy nemhogy a társadalmi közeg, de a két főhős - Till, a tanár és Kisszöcske - jelleme sem formálódott meg, a könnyfacsaró érzelmeket felvonultató történet írói kidolgozatlansága miatt. Két szentnek ábrázolt ember tanítvány-tanár kapcsolatából majd másfél évtizeddel később szinte kitör az évekig bevallatlan szerelem. És akkor semmi mélylélektani kutakodás, semmi erkölcsi gátlás, semmi szemérmesség, semmi egészséges erotika. Igazán méltatlannak tartom kritikai véleményemben közreadni az utolsó boldog éjszaka jogát öntudatos nőként megszerző tanítvány és a tanár sztorijának a végét. Leg alább ez a meglepetés szerezzen örömet a majdani olvasóknak. Abban ugyanis biztos vagyok, hogy A mesetó című elbeszélés nem csattantan majd ekkorát. Nyaralások idején megtörtént dolgok az azokat gyerekként átélőknek minden bizonnyal izgalmasak lehetnek, ám ha az olvasó számára a kalandszerűség nem születik meg, az író megformálásában, érdektelen nosztalgiázássá soványodik a dolog. És ha ebben az érdektelen és az időben ideoda csapongó mesélésbe bele is sző egy anekdotát, a városba szakadt erdészleány-édesanyáról, aki úgy lő, mint az olimpiai bajnokok, akkor sem teljesedik ki az írás vezérmotívuma. „Kurta kitérők" hozzák a kamaszszerelmeket csak sejtető, de nem ábrázoló történetbe a háborút, az önfeláldozó anyát, a bevonultatott főhőst, amit egy kurta vargabetűvel a krimit olvasó és tévét néző gyerekeit az olvasóval együtt didaktikusán okítva fejez be. Természetábrázolása felszínesen közhelyes, lélekrajza a cukorrózsaszín arcocskájú marcipánfigurák elnagyoltságátjuttatja eszembe. Az Ártatlan gyerekkorunk elbeszélés azontúl, hogy a benne leírt anekdoktikus történethez képest a címe teljesen félrevezető, nemcsak a „Zsófika" meg „Tiborka" névhasználat miatt van átitatva infantilizmussal. Két tizennégyéves kamasz az expozícióban hat éves gyerekek szellemi színvonalán és észjárásával beszélget a szülésről. Ha jól belegondolok, akkor az ezredforduló kamaszait és ifjú felnőtteit nem lehet effajta fejlődéslélektani tévedésből indított történettel traktálni. Legkevésbé úgy, hogy a három elbeszélésben egyetlen pillanatra sem ismerhető fel az író irodalmi és esztétikai motiváltsága. DUSZA ISTVÁN Nagy Zoltán grafikája A SZLOVÁK FILHARMONIABAN IS HAMAROSAN KEZDŐDIK AZ UJ EVAD Komolyzenei csalogató Válasszon magának koncertet és nyerjen! - ezzel a szlogennel kínálfa az új zenei évadban műsorát a Szlovák Filharmónia. A negyvennyolcadik idényét nyitó fővárosi zenei intézmény ugyanis többféle módon kíván a zeneszerető közönség kedvébejárni. Először is, hogy nem emelte a bérletek árát, sőt az egyes bérleti hangversenysorozatokat huszonöt, húsz-, illetve tizenöt százalékos kedvezménnyel kínálja. Szeptember másodikától kezdi a tavalyi bérletek cseréjét, majd tizenhatodikától az új bérletek számítógépes - tehát gyors, legalábbis az eddiginél lényegesen gyorsabb árusítását, akár írásbeli vagy telefon megrendelésre is. Érdemes igyekezni a bérletek megváltásával, mert az első húsz igénylő egyben nyertes is. Két ingyenbelépőt kap a Pozsonyi Zenei Ünnepségek nyitókoncertjére - nyereményként hallgathatja meg Mahler 8. szimfóniáját Ezenkívül minden bérlettulajdonos sorsoláson vesz részt, és újabb bérletet, illetve belépőjegyeket és CD-t nyerhet. Személyes változások is történtek a Filharmónia háza táján. A Szlovák Kamaraegyüttesből egyesek átszerződtek a Capela Istropolifanához. A közönség aggodalmára az intézet igazgatója, Karol Fajth szavai szerint azonban nincs ok, mert a Filharmónia eredeti koncepcióját - ami a bérleti előadások, a repertoár összeállítását illeti - ezek a kulisszák mögötti személyi változások nem érintették. Továbbra is tartják azt az irányt, amelyhez a közönség éveken, évadokon át hozzászokott. Lesznek ünnepi hangversenyek, mint az ötnapos karácsonyi minifesztivál, és lesznek évfordulós koncertek. A Szlovák Filharmonikusok Kórusa Verdi Requ/'emjével ünnepli ötvenedik születésnapját. Mint az előzetes tervekből kiderül, az intézet az idén is fogad neves külföldi vendégművészeket. Szeptember végén a Moyzes-teremben ad koncertet a világhírű Petersen Quartett. Novemberben pedig Roger Norrington vezényletével, valamint külföldi szólisták vendégszereplésével Brahms Német requiemjét szólaltatják meg előbb az osztrák, majd a szlovák fővárosban. De nemcsak Bécsbe utaznak a pozsonyi muzsikusok. Napok múlva vendégfellépésre indulnak Ausztriába a villachi nyári zenei fesztiválra. Ezenkívül németországi és svájci meghívásnak tesznek eleget. Idehaza pedig, mivel az idei év a szlovák zene éve, az európai zenei értékek mellett több hazai szerző művét is megszólaltatják. S honnan lesz minderre pénz? Részben a Res Philharmonica Alapítványtól amely létezése három éve alatt több mint négymillió koronával támogatta a zenei intézményt. Az idei évadban azonban nemcsak a művészetet lesz kénytelen támogatni, hanem a Filharmónia székházának, a Vigadó épületének a felújítási munkálatait is. Erre annál is inkább szükség lesz, mert a kormány ugyan még áprilisban megígérte a támogatást, de az ígéret mind ez ideig ígéret maradt. (tallósi) OSZTENYI LEANDER 1911-1990 „Csak így érdemes..." Az idén lenne nyolcvanöt éves Osztényi Leander, a vágfarkasdi születésű neves festőművész. Ebben a rövid megemlékezésben nem a dekórumait akarom fölmutatni, mert máris megállapítatlanul peregnek a visszaemlékezés kockái. Vágfarkasd, Komárom,. Pozsony, Negyed, a másodilk világháború, Sók, Nová Rola, végül Karlové Vary. (Születés: 1911. július 28. - diákévek, gimnázium és tanítóképző. Tanítóskodás, népnevelés, szökés, iskolaigazgatás, majd „vándortarisznya" és érkezés. Igen, érkezés: 1946-ban a Karlové Vary-i Porcelángyárak Nová Rola-i üzemébe.) Szülők és rokonság. Diáktársak, tanítók, tanítványok. Mesterek és munkatársak - barátok. Névtelenek, holtak, élők és halhatatlanok egész sora.(Harmos Károly, Max Švabinský, Otto Tauischek professzor és mások.) Álmok és tervek. Vázák, amforák, étkészletek és tányérok: porcelán. Szabad művészi fantázia és megrendelések sokasága. Irántól Angliáig, Moszkvától Budapestig... Világhírű - hófehér porcelánra festett - égetett csodák. Dürer, Rembrandt, Picasso, Munkácsy, vagy Csók István alkotásainak remekmívű, miniatűr másolatai. Művek. Kezében - kréta, toll és ecset. Vág-parti füzesek, otthont idéző tájképek; fák, tanyák, öregasszonyok, meg gémeskút. Kiállítások - az egyik kéz is elég (!) hozzá -: a komáromi Duna Menti Múzeumban (1983), Budapesten, majd 1986-ban a galántai Néprajzi Múzeumban. Élete: harc és küzdelem, munka és munka, kitartás és megszállottság, eredmények és sikerek. Talán csak az „övéi" (!) felejtkeztek meg róla. És ekkor a nem várt „helyről", jött a nem várt elismerés - megkapta a keveseknek kijáró Mikuláš Schneider-Trnavský-emlékérmet. Ma még talán nem lenne késő jóvátenni mulasztásainkat. Ezért hát sok mindent elmondtunk róla, s még mennyi minden ide kívánkozna. Egy életút, egy pályakép; egy életmű kis és nagy mozzanatai ezek - mozaikkockák, címszavakba foglalva. Meglehet, mindez így nem eléggé magasztos. Meglehet.... De én így is magam előtt látom Osztényi Leandert, amint baljával nemet int, s jobbjával megemeli széles karimájú művészkalapját. Azt az Osztényi Leandert, akit az egész szakma és a környéke (csak) „Leli bácsinak" szólított. Megfáradva ugyan, de mértéktartó optimizmussal fogadta az 1989-es rendszerváltást. Majd nem sokkal később, 1990. február 27én jött a szomorú hír, hogy Karlové Vary-ban, életének 79. évében elhunyt Osztényi Leander porcelánfestő és grafikus. Igaz ember - igazi festő volt. A mestersége magas fokú birtoklásáról tanúskodó művészete tette a nevét közismertté. Egyszer, az egyik nyilatkoztatában a következőket mondotta: - „így is lehet, csak így érdemes (...), másokért cselekedve, hogy jó lehessen." Hát ez volt Osztányi Leander, munkásságát tegyük méltó helyére, mert az örök derűt sugárzó tekintete, most már lassan belesimul az idők végtelenjébe. VÖRÖS PÉTER í Kis NYELVŐR Olvasta vagy felolvasta? Valahogyan hadilábon állunk az igekötőkkel. Rohanó világunkban mintha rövidebbre akarnánk fogni még a beszédünket is, s ennek olykor az igekötők látják a kárát. Megint egy igekötővel van baj(om). Hallgatom a Szlovák Rádió magyar nyelvű adását, a híreket, amelyeket gyakran így fejeznek be: „A híreket X. Y. olvasta." (Ahogyan a szlovák nyelvű adásban: „Správy čítal: X. Y.") S mivel ez többször is előfordult már, és bántotta a fülemet, utánanéztem. Figyelni kezdtem a budapesti adásokat is, vajon ott ilyenkor hogyan járnak el, mit mondanak? - Sajnos, ilyesmivel egyszer sem találkoztam, mert a Kossuth vagy Petőfi rádióban általában így jelentik le v. be a híreket: „Híreket mond/mondott X. Y." Vagy: „A bemondó Aut Magda." Vagy: „Sporthírek a reggeli krónikában X. Y.-től". Illetve: „A híreket felolvasta X. Y." - „A híreket X. Y. olvasta fel." stb. Vagy, nagyon gyakran meg sem nevezik, ki olvasta fel a híreket, kí volt a bemondó. Nos, ezek után újra fellapoztam a Magyar Értelmező Kéziszótárt, ahol ez áll: „olvas (a nyelvtani apparátusra vonatkozókat mellőzöm) l.írásjelek során szemével végighaladva a szöveg értelmét felfogja. Regényt olvas; jól olvas. (Idegen nyelven) beszélni nem tud, de a szöveget érti. Oroszul már olvas. - Olvasás útján megtud. Azt olvastam, hogy él. 2. Felolvas. Névsort olvas; halkan olvas" stb. A 3-as, 4-es, 5-ös és 6-os jelentéseket már nem is említem, mivel azok általában mind arról szólnak, hogy valaki: magának olvas, maga valamit felismer, megért. Amikor a rádióban híreket mondanak, híreket mond (hangosan) valaki, akkor tehát egészen más a helyzet: velünk, hallgatókkal akarnak valamit közölni, és inkább a fentiek során is a második helyen szereplő „felolvas" kifejezés a helyénvaló. De nézzük a MÉK-ben a „felolvas" kifejezésre vonatkozó megfogalmazást a 386. oldalon: „felolvas 1. (Valakinek) hangosan elolvas valamit. Újságot, könyvet, valakinek (rendszeresen) így olvas. Naponta felolvas egy vaknak. 2. Előadást, felolvasást tart." - A hangsúly tehát a másikkal/másokkal való közlésen van, valakinek v. valakiknek szól az olvasott szöveg. Számításba jöhetne még például a „beolvas", amelynek a MÉK szerint van is ilyen jelentése. A 120. oldalon ezt találjuk: „beolvas" 1. Olvasva bemond valamit,. Beolvassa a hírt. 2. ritk. Valamit beleolvas valamibe. 3. biz. Odamondogat, valakinek a szemére hány valamit." Úgy gondolom, a bemutatott értelmi/értelmezési különbségek és példák egyértelmű választ adnak arra, hogy a rádióban, televízióban a híreket a bemondó (X. Y.) nem egyszerűen „olvassa" v. „olvasta", mivel velünk, hallgatókkal akarja azokat közölni, hanem „beolvas", de még inkább „felolvassa". így hát maradva a mi példánknál, helyesebb lenne így mondani: „A híreketX. Y. olvasta fel." Ne engedjünk az olyan érvelésnek, amely szerint a gyakorlatban egyre jobban kezd terjedni az igekötők nélküli igealak. Ezt csak a kényelem mondatja velünk, s egy magyar szóval, kifejezéssel szegényebbé válna nyelvünk. TANKÓ LÁSZLÓ