Új Szó, 1996. július (49. évfolyam, 152-177. szám)
1996-07-09 / 158. szám, kedd
| 2 j ÚJ SZÓ BELFÖLD - KÜLFÖLD 1996. július 8. Cseh és lengyel... RÖVIDEN JO HIR AZ EGESZSEGUGYI DOLGOZOKNAK: Biztos a hétszázalékos béremelés Tegnap az egészségügyi minisztérium és a Szlovák Orvosi Kamara képviselői az egészségügy fájós kérdéseiről tárgyaltak. Noha másfél órás késéssel tartottak sajtótájékoztatót, Ľubomír Javorský miniszter és Martin Dúbrava, a Szlovák Orvosi Kamara elnökhelyettese sok mindent nem mondott az újságíróknak. A találkozó témája: az egész- se megoldott, s a további, korségügyi dolgozók stabilizációjá- mány által már jóváhagyott nak stratégiája, a bérezés, priva- húsz- százalékos emelés is biztizáció, illetve a pontérték eme- tos. A baj csupán az, hogy sem lése. A tanácskozás szünetében az egészségügyi biztosítók, sem csak részeredményeket tudtunk az állami költségvetés nem renmeg, de főleg azt, hogy az anya- delkezik annyi anyagi eszközzel, giakról még nem tárgyaltak, hogy ezt teljesíteni is tudják. A Csak érintőlegesen említették miniszter szerint a biztosítóknakmeg, hogy július l-jével az még az Általános Egészségbiztoegészségügyi dolgozók hétszá- sítónak is - van elég pénzük, zalékos (valorizációs) béremelé- - Az eltelt napokban több reRIMASZOMBAT Egyelőre marad a honfoglalási emlékmű TA SR-hír - Az emlékmű eltávolításával kapcsolatban kezdeményezett eljárást ideiglenesen felfüggesztettük. Hiányzikk az államigazgatás illetékes szerveinek, a városi hivatalnak és a művelődési minisztériumnak az állásfoglalása - jelentette be Jozef Paučo, a rimaszombati körzeti környezetvédemi hivatal területfejlesztési és építésügyi részlegének vezetője a június 23-án felavatott honfoglalási emlékművel kapcsolatban. Zdena Baranová, a hivatal elöljárója az üggyel kapcsolatban nyilatkozatban jelentette ki, hogy az emlékmű építéséről és felavatásáról a hivatal csak véletlenül szerzett tudomást, és az építési törvény alapján senki sem kért tőlük engedélyt. Az államon kívül... A rendőrség megtalálta azt a férfit, aki hétfőre virradó éjszaka, röviddel éjfél után Krokaván sörétes puskával fej- és mellkaslövéssel megölt egy 18 éves revúcai lányt, aki valószínűleg visszautasította udvarlását. Akár ötéves börtönbüntetést is kaphat az a három losonci fiatalember, akik a Jehova Tanúi vallás felekezet tagjaiként megtagadták a katonai és a civil szolgálatot egyaránt. A kelet és közép európai parlamenti elnökök kétnapos brüsszeli tanácskozására utazott Ivan Gašparovič. Ezen szó lesz az Európai-Unió bővítésének gazdasági következményeiről". 0 személy szerint újra szorgalmazni fogja, hogy minden ország dolgozza ki a kisebbségi jogok betartásának Fehér Könyvét. Hillary Clinton, az Egyesült Államok elnökének felesége háromnapos budapesti látogatásának zárónapján Göncz Árpád elnökkel találkozott az elnöki rezidencián. Ezután a Semmelweis Orvostudományi Egyetem II. számú Gyermekgyógyászati Klinikáján megtekintette az amerikai adományból vásárolt mentőautót, játszótermet és a II. számú onkológiai osztályt, majd kötetlen beszélgetést folytatott orvosokkal és a beteg gyerekek szüleivel. Ezt követően egyenesen a repülőtérre ment, ahonnan továbbutazott jószolgálati körútja következő állomására, Észtországba. Tegnap beiktatták hivatalába Guntis Ulmanist, Lettország újraválasztott köztársasági elnökét. A hivatalban lévő Ulmanist 1996. június 18-án a száztagú lett parlament 53 szavazattal választotta meg a következő három évre három riválissal szemben. A lett alkotmány értelmében az ország államfőjét csak egyszer lehet újraválasztani. Az elnök kijelentette, legfőbb célja az oktatási rendszer reformja, a törvénykezés fejlesztése és Lettország külkapcsolatainak javítása. Ulmanis szorosabb együttműködés kialakítását szorgalmazta az Európai Unióval, a NATO-val, az Egyesült Államokkal és Oroszországgal. Már több mint 400 halálos áldozata van a Kína déli területein pusztító áradásoknak. A katasztrófa által sújtott hat déli tartományban tegnapig 405 holttestet találtak. A földcsuszamlások és az összeomlott épületek alól azonban további hullákat ásnak ki, s így az áldozatok száma várhatóan tovább emelkedik. A török parlament bizalmat szavazott az iszlámbarátokból és konzervatívokból álló koalíciós kormánynak. Az iszlám vallást politikai fegyverként forgató Jólét Pártja vezeti a koalíciót, a párt elnöke, Necmettin Erbakan lett a kormányfő. MTI (Folytatás az 1. oldalról) teljesíti, várható, hogy az állami garanciára vágyó emberek kihasználják azt a lehetőséget, hogy a bank egy ideig díjmentesen és büntetések nélkül elvégzi a szükséges változtatásokat. Vími Béla emiatt nem számít különösebb turtnultusra, szerinte az ehhez rendelkezésre álló Komoly dolognak nevezte a tegnap déli Rádiožurnálban a határon túli magyarok képviselői részvételével Budapesten tartott konferencia zárónyilatkozatát Augustín Marián Húska, a parlament alelnöke. A nyilatkozat autonómiával kapcsolatos utalására reagálva kijelentette: a magyarok ezzel szerinte egyértelműen megszegték azt a nemzetközi Ígéretüket, hogy nem fogják támogatni az irredentizmásfél év bőven elegendő az átírások lebonyolítására. A Szlovák Biztosító különben is megnyugtatta ügyfeleit, hogy a hazai bankpiacon elfoglalt pozíciójának köszönhetően azoknak sem kell aggódniuk megtakarításaikért, akik továbbra is a bemutatóra szóló forma mellett maradnak. (tuba) must és a szeparációt. A magyar kormány belpolitikai nyomásra jóval túllépte a szlovák-magyar alapszerződés és más szerződések kereteit. Ez azt jelenti, hogy a háttérben olyan érdekek húzódnak meg, amelyeknek mindenképpen ellen kell állni. Magyarország szomszédjai semmiképpen nem lehetnek folyamatosan sakkban tartva ilyenféle eljárásokkal - jelentette ki Húska. TA SR gionális biztosítóban jártam, s tapasztaltam, hogy van pénzük, csak visszatartják. Például nem fizetik az előlegek teljes összegét, a nyolcvan százalékot, hanem sok helyen csak 55-öt. így aztán nem csoda, hogy a kórházak nehéz helyzetben vannak. Egyelőre tehát a két partner nem egyezett meg semmiben, de ha majd az esti órákban esetleg egyezséget is kötnek, sok más érdekeltnek, például a pénzügyminisztériumnak is lesz ehhez hozzáfűznivalója. Az eredményekről majd a későbbiekben tájékoztatják a közvéleményt. (péterfi) AUTONÓMIA Duray szerint nem ellenkezik az alapszerződéssel TA SR-hír A Magyar Köztársaság, illetve a Szlovákiában élő magyarok képviselőinek budapesti találkozójáról kiadott nyilatkozatban általában van csak szó az autonómiáról. Ez azt jelenti, hogy nem jelöli meg az autonómia formáját, ami helyes is. Erről ugyanis minden magyar nemzeti közösségnek más véleménye lehet. Sőt az is előfordulhat, hogy helyzetét autonómia nélkül is meg tudja oldani - jelentette ki a Szlovák Televízió esti híradójában Duray Miklós, az Együttélés elnöke. Szerinte Szlovákiában a magyarok helyzetét az önkormányzati rendszerrel kapcsolatban hozott törvény oldhatná meg. Megjegyezte viszont, hogy az autonómia egyetlen formája sem ellenkezik a szlovák-magyar alapszerződéssel, legfeljebb egyes szlovák politikai erők elképzeléseivel. Új gyógyszerárak TA SR-hír A gyógyszerkatalógusban nyilvántartott 638 tétel közül augusztus 1-től 212 esetben csökken az ár - jelentette be a pénzügyminisztérium. A gyógyszertárak a gyógyszerek jegyzékét mágneslemezen is megszerezhetik, mégpedig a Szlovák Orvoskamara titkárságán. (Folytatás az 1. oldalról) ta a fórumot arra, hogy első emberével képviseltesse magát. Vladimír Dlouhý, a legmagasabb rangú cseh küldött szerint semmit sem változtat a prágai kormány „sikerpolitikáján" az, hogy a választások nyomán kisebbségi kormány alakult. Az eddigi gazdaságpolitika folytatásának legfőbb nehézségét az jelenti, hogy a Nyugattal szembeni életszínvonalbeli szakadék gyors áthidalását váró lakosság és a gazdasági növekedés igényeit össze kell egyeztetni a gazdasági stabilizáció kívánalmaival. Horn Gyula magyar miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatóján annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Magyarország is élen jár Kelet-Közép-Európában az átalakulás és a reform végigvitelében. Hangsúlyozta továbbá: az Európai Uniónak és a NATOnak is előnyökkel jár keleti bővítésük, s hogy Magyarország esetéMTI-hír Borisz Jelcin orosz elnök tegnap találkozott Alekszandr Lebeggyel, a nemzetbiztonsági tanács új vezetőjével. Az elnöki sajtószolgálat szerint a szervezet átalakításáról volt szó, ám jól értesült források tudni vélik: a találkozó módot adott a várható személyi döntések, mindenekelőtt a védelmi miniszter kinevezésével kapcsolatos konzultációra. Valószínűleg szóba került Lebegy tervezett csecsenföldi útja is. Lebegy a nemzetbiztonsági tanács ben a belépési tárgyalások az ország felvételéhez vezetnek. Horn tájékoztatta a magyar újságírókat eddigi megbeszéléseiről: a vasárnap esti fogadáson a kormányfő rövid 'megbeszélést folytatott Ion Iliescu román elnökkel a romániai választások előtti helyzetről, a „román kormány nehézségeiről, bajairól, és - mint elmondta - abban állapodtunk meg, hogy tovább folytatjuk a kontaktust a magyarsággal összefüggő kérdésekben is". Rövid beszélgetést folytatott ezenkívül Cimoszewicz lengyel miniszterelnökkel, valamint Michal Kováccsal. A szlovák államfő ugyancsak kihasználta a csúcsot kétoldalú találkozókra, megbeszélést folytatott többek közt Franz Vranitzky osztrák kancellárral, valamint Zselev bolgár elnökkel, Ion Iliescuval pedig a kölcsönös kapcsolatok elmélyítésének lehetőségéről és a CEFTA szerepének fontosságáról tárgyalt. vezetőjeként a korábbinál nagyobb jogköröket igényel és ellenőrizni szeretné az úgynevezett erőminisztériumokat (belügy-, védelmi stb.). Jelcin sajtószolgálata szerint az elnök egyetértett Lebegynek a testület átalakítására vonatkozó koncepciójával. Mindamellett valószínűleg vezető téma volta védelmi miniszter tervezett kinevezése. Lebegy nem rejti véka alá, hogy a vezérkari akadémia parancsnokát, Igor Rogyionov tábornokot szeretné ebben a székben látni. Budapesti Nyári Egyetem A jogrendszerek nemzeti, tradicionális értékei, illetve az integrációs és a globalizációs folyamatokból adódó jogharmonizáció követelményei nem állíthatók szembe. Azok csak egymást szervesen kiegészítve fejthetik ki kedvező hatásukat. Ezt Ficzere Lajos tanszékvezető egyetemi tanár, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem állam- és jogtudományi karának dékánja hangsúlyozta a határon túl élő magyar jogászoknak, joghallgatóknak és tanároknak szervezett Budapesti Nyári Egyetem '96 megnyitóján. Törzsök Erika, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökhelyettese fontosnak nevezte a kisebbségek jogi ismereteinek karbantartását, bővítését, hiszen a kettős kötődés mellett ez teremt lehetőséget arra, hogy részesei lehessenek a régióbeli együttműködés megteremtésének, illetve képesek legyenek bekapcsolódni az integrációs folyamatba. MTI Szélsőséges időjárás Európában Míg Európa nyugati és középső részein késő őszre emlékeztető, sőt néhol télies időjárás tette próbára tegnap az embereket, másutt, mint például Athénban, fullasztó, 41 fokos hőség gyötörte őket. Európa déli részén legkevesebb 7 ember halt meg az ítéletIdő következtében: a Baleár-szigeteken ketten, Franciaország déli részén hárman, Észak-Olaszországban szintén ketten vesztették életüket. Volt, aki fürdőzés, vitorlázás közben a viharos tengerbe fulladt, és volt, akivel házomlás végzett. Hó borította tegnap a francia Alpok és a Pireneusok egyes csúcsait, gerinceit és hágóit. Franciaország más részein erős szél fújt, sűrű eső esett, és igen hűvös volt az idő. Németországban késő őszt idéző időjárás volt, Ausztria Vorarlberg tartományában a magasabb alpesi utakon kötelezővé tették a hólánc használatát. MTI Húska a magyar-magyar csúcstalálkozóról Jelcin és Lebegy találkozója Már rendőrautót is lopnak UNGVÁR ítélet nemzetiségi gyűlölet szítása miatt ÚJ Szó-tudósítás Rendőrségi jelzések és rendszámtábla nélküli nem ellátott Renault-19-es rendőrautót lopott el július másodikán ismeretlen tettes Bazinban. A rendőrség nagy erőkkel fogott a kereséshez, és a kocsit még aznap sikerült megtalálni egy közeli erdőben - tolvaj nélkül, de többé- kevésbé sértetlenül. Csupán az első ajtóból szerelték ki a zárat a vezető oldalán, nyilván így sikerült eltulajdonítani a kocsit. Feltételezhetően miután a tolvaj átvizsgálta a Renault-t, és rájött, hogy az rendőrautó, jobbnak látta az első kanyarban leállítani és „Hétmilliós"... » (Folytatás az 1. oldalról) értékben, miközben még a szállítási költséget is kifizettette. Ezzel a tevékenységével két év alatt, 1992 áprilisától 1993 decemberéig kilenc cégtől összemás zsákmány után nézni. Némiképp kuriózumszámba megy a zsolnai rendőrség július harmadikai akciója is, amely során fél kiló heroint találtak egy volt jugoszláv állampolgárnál. A tettes még június 16-án sérüléseket szenvedett egy ejtőernyős ugrás során, azóta kórházi ápolásra szorul. Harmadikán a kórházból szökött el lebonyolítani a kábítószeres üzletet, de a rendőrök az ezer adagnyi heroinnal együtt elfogták. Viszont nem az őrszobára, hanem a kórházba vitték vissza, mert a tettes - jogi képviselője szerint - egészségi állapota miatt nincs kihallgatható állapotban. (hzs) sen 6,805 millió korona értékben vett át árut. A kihallgatás során nem tudott választ adni arra, hogy mit is csinált a pénzzel. Állítólag élelemre, benzinre és gépkocsija javítására költötte. Kijelentette: „A pénz elgurult, nem is tudom hová." (V. R.) MTI-hír Kárpátalján precedensértékűnek számító ítéletet hozott az ungvári városi bíróság: az ukrán függetlenség elnyerése óta először marasztalt el valakit nemzetiségi gyűlölet szítása és államellenes kirohanások miatt. Igaz, a hivatalos vád Alekszandr Kravcov orosz nemzetiségű ungvári lakos ellen többrendbeli súlyos garázdaság volt. A magát az orosz Állami Duma kárpátaljai megbízottjának és az „Orosz Közösség" nevű szervezet vezetőjének nevező nyugalmazott tisztiorvos azonban az elmúlt években Kárpátalja-szerte arról vált ismertté, hogy minden adandó alkalmat megragadva különböző rendezvényeken és nyilvános helyeken - orosz állami lobogót lengetve - szidalmazta az ukránokat és államukat, mert szerinte Ukrajnában kegyetlenül elnyomják az oroszokat. Az ügy mindazonáltal valahol mindig elakadt, amit a helyi sajtóban többen annak tulajdonítottak, hogy az ukrángyűlöletet terjesztő személy mögött befolyásos oroszországi erők állnak, amelyekkel nem ajánlatos ujjat húzni. A hónapokig tartó vizsgálat után végül is az tett pontot, hogy a lembergi orosz konzulátusnál érdeklődő illetékes bíróság negatív választ kapott a kérdésre: valóban van-e az Állami Dumának „ungvári embere". Az egy év szabadságvesztésről szóló jogerős ítélet kihirdetését követően már a tárgyalóteremben őrizetbe vették az addig szabadlábon védekező Kravcovot. Kárpátaljai ruszinok - vereckei emlékmű A kárpátaljai ruszinok támogatják a vereckei millecentenáriumi emlékmű felállítását, és visszautasítják azokat az ellenséges érzelmű írásokat, amelyek egyes ukrán nyelvű helyi lapokban jelentek meg a magyar honfoglalásról való ukrajnai megemlékezések ellen. A magyarok 1100 éwel ezelőtti bejövetele Kárpátalja földjére nemcsak a magyar és ruszin nép számára jelent történelmi mérföldkövet, hanem összeurópai jelentőségű esemény, s a róla való megemlékezésnek erősítenie kell e régió népeinek hagyományos barátságát - áll abban a cikkben, amit a Kárpáti Ruszinok Társaságának elnöke jegyez az Jegyinsztvo Plusz legfrissebb számában. Felvonulás Észak-Írországban Tegnapra polgárháborús képet öltött Észak-Írország: több városban, köztük Belfastban is barikádokat emeltek a lojalista felvonulók, akiket „saját" rendőrségük akadályozott meg abban, hogy a hagyományos felvonulási évad jegyében katolikus-nacionalista vidékeken haladjanak át Tegnap hajnalban már benzinespalackok, illetve gumilövedékek röpködtek a felvonulók és a rendfenntartó erők sorfalai között, de néhány kisebb sérüléstől eltekintve egyik szekértábor sem volt kénytelen komolyabb veszteségeket elkönyvelni. Újabb brit iskolai támadás Néhány héttel minden idők legvéresebb nagy-britanniai iskolai vérengzése után tegnap ismét támadás ért egy brit tanintézetet: ezúttal az egyik wolverhamptoni elemi iskolába tört be egy ámokfutó, aki hét személyt, köztük 4 gyermeket sebesített meg machetéjével. MTI