Új Szó, 1996. július (49. évfolyam, 152-177. szám)

1996-07-18 / 166. szám, csütörtök

1996. július 1717. VELEMENY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó i 5 ] Megváltás vagy önszerveződés? Érdekes szociológiai kutatást végzett tavaly a Spectator Alapítvány és a Balázs Ferenc Intézet a szlovákiai magyar értelmiség rétegződéséről és értékrendjéről: 450 szlovákiai magyar értelmiségit kérdeztek meg közösségünk állapotával és jövőjével kapcsolatos véleményükről. Meggyőződésem, hogy a tanulmány fontossága miatt alaposabb ismertetést érdemelne, ebben az írásban csupán egy kérdésre tudok összpontosítani. A kérdés a következő volt: „Kinek a segítségére számíthat a szlovákiai magyarság?" A felvetésre több, előre meghatározott választ lehetett adni. Az egyes válaszokra a megkérdezettek alábbi százaléka mondott igent: csak magunkban bízhatunk - 58 százalék; a demokratikusan gondolkodó szlovákokban - 55 százalék; a magyar államban - 35 százalék, a nemzetközi intézményekben - 56 százalék; a fejlett európai demokráciákban - 46 százalék; a Teremtőben - 41 százalék. Bizonyára nem vagyok egyedül, akit elgondolkodtat a válaszok aránya. Nem lehet nem észrevenni a magyar államban való csekély bizalmat, s bizony erős realitásérzékről vall az a tény is, hogy a megkérdezettek közül a legtöbben úgy vélik, elsősorban önmagunkban kell bíznunk. Oliver Cromweilnek van egy nagyon híres mondása: „Bízzatok az Istenben, és tartsátok szárazon a puskaport." Mielőtt bárki félremagyarázná, sietek értelmezni ezt a mondást a saját helyzetünkre: bízzatok az Istenben, de tegyetek meg magatok is mindent a győzelemért. Vagy ahogy a mi jó magyar mondásunk tartja: „Segíts magadon, az isten is megsegít." Nos, a Teremtőben a felmérés szerint viszonylag jó arányban bízunk; a kérdés elsősorban az, mi magunk megleszünk-e mindent nemzetrészünk túléléséért, fejlődéséért. Ha azt vesszük alapul, hogy idestova hat év állt rendelkezésünkre a viszonylag szabad önszerveződéshez, s azalatt mennyiben tudtunk előrelépni, nem hiszem, hogy különösebb okunk volna az elégedettségre. A civil szerveződés a szlovákiai magyar társadalomban nem ért el kellő szintet. Azok a szerveződések, amelyek létrejöttek, tisztességgel próbálják megállni a helyüket, ám a társadalom életében betöltött szerepük nem elégséges. Nincsenek kellő súlyú fórumaink, ahol a megfelelő vitákban kialakulhatna a szlovákiai magyar közvélemény. A sajtó fontos szerepet tölt be a közgondolkodás fejlesztése terén, ám az ott publikált vélemények többsége nem több egyéni vagy csoportvéleménynél. Nem várhatjuk minden gondunk megoldását a politikai szférától sem: a szlovákiai magyar politikának egyébként is szüksége volna egy támogató intellektuális háttérre. Értelmiségi rétegünk gyengébb annál, hogysem sikerrel tudna 4-5 párhuzamos garnitúrát működtetni regionális és helyi szinteken is. Egy szó mint száz: hatékonyabb önszerveződésre volna szükségünk. 1990 táján másként képzeltük el a jövőt, ma viszont arra a valóságra kell reagálnunk, amely körülölel bennünket. A jelenlegi helyzetben valószínűleg előrelépést jelentene, ha létrehoznánk a szlovákiai magyar értelmiség fórumát. Ez a gondolat a múltban is többször megfogalmazódott, ám csoport- vagy pártszempontok túlzott érvényesítésének veszélye eddig megakadályozta létrejöttét. Egy ilyen fórum léte nem sérthetne senkit, tekintettel arra, hogy hasonló csoportosulásokat a szlovákok is létrehoztak. A tagság a laza szerveződésben önkéntes lehetne, mindenkinek ugyanolyan szava, szavazatának ugyanolyan súlya lehetne. A fórum konkrét kérdésekben fogalmazhatná meg véleményét, s ebbéli ténykedésében konszenzus elérésére törekedne. Amennyiben ez nem lehetséges, a többségi vélemény mellett kötelezően fel kellene tüntetni a kisebbségi véleményt is. CSÁKY PÁL A lakosság egyharmada nemzetiségi konfliktusoktól tart Az önálló Szlovákia létrejöttével intenzívebben jelentkezett a magyar kisebbség azon félelme, hogy megőrizhető-e saját etnikai identitása. Dél-Szlovákia lakosságának közhangulatát évenkénti közvélemény-kutatással szondázza a Szlovák Statisztikai Hivatal. A legutóbbira 1996 áprilisában került sor, melynek során 630 szlovák és 634 magyar nemzetiségű állampolgárt kérdeztek meg. A szlovákok 89 százaléka, míg a magyarok 91 százaléka ítélte saját községében jónak vagy inkább jónak a két nép kapcsolatát. Nem csak lakóhelyükön, hanem teljességében tekintve a szlovákok 39, a magyarok 40 százaléka szerint jó a két nép viszonya. Viszont mind a magyarok, mind a szlovákok megközelítőleg egyharmada szerint állandó feszültség érzékelhető a két nép között: a szlovákok 34, a magyarok 31 százaléka tartja elképzelhetőnek, hogy bizonyos körülmények közt a feszültség kiéleződhet, és akár a Jugoszláviában bekövetkezett polgárháborúig is fajulhat. Viszont megnyugtató, hogy jelentős többség vallja, az egyszerű szlovák és magyar ember mindig is meg tudott és meg fog egyezni egymással. A szlovákok 93, a magyarok 94 százaléka egyetértett vagy inkább egyetértett ezzel az állítással. A szlovákok 58 százaléka egyetért vagy inkább egyetért azzal, hogy a magyarok egyre több követeléssel állnak elő. Viszont a szlovákok 22, illetve 25 százaléka vélekedik úgy, hogy a magyaroknak joguk van oktatásügyi és kulturális önigazgatásra, sőt 17 százalékuk szerint a területi önigazgatásra is. A szlovákok 12 százaléka gondolja úgy, hogy a vegyesen lakott területeken asszimiláció fenyegeti a magyarokat, míg 36 százalékuk a szlovákság asszimilációjától tart. A szlovákok 20 százaléka szerint egyértelmű, hogy a magyarok legszívesebben visszacsatolnák Dél-Szlovákiát Magyarországhoz, a magyar lakosság 10 százaléka szintén így látja ezt. A felmérésből egyértelműen kitűnik, hogy azok a szlovákok, akiknek közvetlen rokonságukban magyarok is találhatók, sokkal toleránsabbak a kisebbséggel szemben, partnerként kezelik a magyarokat, és sokkal nagyobb jogokat biztosítanának számukra. A toleránsabb hozzáállás érvényes a szlovák rokonsággal rendelkező magyarokra is, többségük szerint nem fenyegeti asszimiláció a magyarságot. A vegyesen lakott területek lakosságának négyötöde szerint a szlovák-magyar alapszerződés megkötése helyes lépés volt, amely hozzájárul a kölcsönös kapcsolatok javulásához. DANA ŠOUCOVÁ, Národná obroda (Rövidítve) Tart attól, hogy a szlovákság és a magyar kisebbség kapcsolata odáig éleződhet, hogy a volt Jugoszlávia területén történtekhez hasonló dolgokat válthatna ki Szlovákiában? szlovákok 3 magyarok 1995 • nem tudom Forrás: Ai SZK Statisztikai Hivatala Grafikon: Vox Nova I tartok tőle • inkább tartok tőle • Körben járás Aki, nyár lévén, - akár csak pár napra is - eltávozik otthonról, annak hazatérve nyilván ellenállhatatlan kényszere támad, hogy megállapítsa: mostanság fantasztikus sodrásuk van a hazai eseményeknek. Nem úgy, mint korábban, a rendszerváltás vagy az önálló államiság kikiáltása előtt, amikor is, ha nyugatról tért haza az utazó, akkor jobbára a vámosok modortalanságán, a honi pincérek, autószerelők, bolti eladók bunkóságán, a pártkáderekként is megbízható hivatalnokok rémuralmán, a referensekké avanzsált hivatalsegédek cselédlázadásain, a vécés nénik, a portások és népi milicisták teljhatalmán; az elaggott Skodák, Trabantok meg Ikaruszok bűzén - egyszóval az egész koszos és masszív kelet-közép-európai slamperájon álmélkodott napokig. Most más a helyzet. A slamperáj ugyan létezik változatlanul, ám Szlovákiában manapság már nem ezt kell - nem ezt illik - észrevenni! Aki nyitott szemmel jár széles e hazában, annak változásokra illendő figyelnie. A nagy átalakulásra: a történelmire; a példátlanra, de példaadóra; a hihetetlenre, ám mégis létezőre; s még egyszer és tizedszer meg századszor is: a történelmire, igen, a történelmire... Nos, Igen, a kormányzat és a körötte tüsténkedő národnyikok szekértábora szerint történelmi időket élünk, szerintük ezt ildomos is mindenkinek szem előtt tartania. Rendben, ám ez csupán az érem egyik oldala: való igaz, külföldön járva sűrűn tapasztalni, hogy odakünn is rokonszenveznek Közép-Európa reformországaival, így Szlovákiával is. Tisztelik az átalakulás szándékát; becsülik, hogy mind a rendszerváltás, mind Csehszlovákia kettészakadása vértelenül zajlott le; nagy várakozással tekintenek a demokratikus Európa közös jövője elé. Ám ez, mint említettem, csak az érem egyik, fényesebbik oldala! Annak visszájára tekintve engem az utóbbi esztendőkben akár hetek múltán, akár csak pár napos külföldi kiruccanásról tértem haza - nem az események sodró lendülete fogott meg. Ellenkezőleg, rosszkedvünk állandósulása és mélyülése volt az, ami a slamperáj továbbélésén kívül mellbe vágott. Mert gyűrött arcokat, elnyűtt tekinteteket, gonosz, lapos szemvillanásokat, cinikus félmosolyokat, idegbeteg rángásokat látok, bármerre nézek. Vajon miért mindez? Miért kell újra - kissé elcsépelt fordulattal élve - rosszkedvünk telének elébe nézni, ha állítólag szabadon vehetjük kezünkbe sorsunk alakítását? Ahogy az egy demokráciában illik. Tudom: az anyagi körülmények, az ellehetetlenült gazdaság, a korábbi évtizedek materiális és erkölcsi terhe, a génjeinkbe telepedett pesszimizmus, mindez együtt bőséges magyarázatot ad. Kifogásokként talán többet is a kelleténél. Van azonban egy nagy veszélye ennek az általános rezignáltságnak. Ugyanis tartok tőle, hogy ez a közhangulat megint csak azok malmára hajtja a vizet, akik erre a legkevésbé érdemesek. Jobbára megint azok vannak a felszínen, megint azoknak a hangja a legharsányabb, akiknek mondhatni kutya kötelességük lenne, hogy csendesen meghúzódjanak. Nézem az 1968-at követő normalizációs propaganda egyik élharcosát, aki a szóban forgó időszak ízléstelen szlogenjeiből építgetett magának kényelmes egzisztenciát. Természetesen ma nem kevésbé kitűnő pozíciókban vindikál magának előjogokat. Mesélik, hogyan tempózik a másik: valami külföldi tőkével házasított közös vagyont kezel, holott tegnapelőtt még - nyilván szakmai fogyatékosságainak ellensúlyozására - úgynevezett helyzet- és hangulatjelentéseket írogatott a kollégáiról és egyéb ismerőseiről, illetékes helyekre. Csoda-e, ha a jobb érzésű emberek megint csak csendesen és szemérmesen visszahúzódnak? Lehet-e csodálkozni azon, hogy akik a szakmai tudásuk és az erkölcsi tartásuk révén korábban sem szorultak rá kétes értékű támasztékokra és segédeszközökre, azok újólag is kezdenek vonakodni a közszerepléstől? Manapság már nemcsak a hosszabb-rövidebb nyaralásból hazatérve érdemes eltűnődni azon, hogy mivé is formálódott nálunk a készülő új világ, és mi lett ekként a vágyainkkal, reményeinkkel, hitünkkel. Nos, nem is túl kemény erőfeszítések révén sikerült létrehozni egy országot, amelyben megint uralkodik a basáskodás, a hatalommal való visszaélés, a cinikus hazudozás. Végső tanulságként mindebből azt vonja le a józan szemléletű állampolgár, hogy a demokrácia, legalábbis ebben a szlovákiai módijában, nem egyéb, mint a szocializmus folytatása. Másnak más, de elsősorban a politikai potyalesők által megkaparintott eszközökkel. SZÁLKA ÉS GERENDA Északi szélesség: 60 fok, keleti hosszúság: 20 fok... Nem vedlettem át hajóskapitánynak, nem is készülök tengerre szállni (igaz, szívesen tenném). Csak azt szeretném a földrajz és a térképészet segédeszközeivel demonstrálni, hogy Aland (svédül), vagyis Ahvenanmaa (finnül) Európában van. Feltéve, hogy Skandinávia - nevezetesen a Svédország és Finnország között elterülő Botteniöböl is Európa része. Mert ott van Aland - maradjak meg a svéd névváltozatnál, bár a pontosság megkívánná, hogy az „A" fölé érintőben egy kicsi kört is írjak (csak hát maradi, amerikai fejlesztésű számítógépek billentyűzetein a svéd sem világnyelv). Mint ahogy a Duna Tv műsorában rugalmasan eszközölt változtatások sem kerülnek fel még az információs szupersztrádára. Noná, hogy nem jutnak el még az adó műsorát közlő napilapokhoz sem. így aztán ha hétfőn nem Cousteau kapitány felfedezéseit igéri a heti és az aznapi műsor, nem maradok a Dunánál. A Vadhattyúk című kínai regény genezise után elmegyek aludni. De maradtam, így engem is meglepett az első magyar műholdas adás szerkesztője a neves dokumentarista rendező-riporter, Cselényi László Minoritates mundi című sorozatának Alandról szóló filmjével. Arról a szigetcsoportról, amelynek lakói svéd mivoltuk és finnországi autonómiájuk szimbólumainak négy olyan dolgot tartanak, amelyek hallatán itt Közép-Európában némelyek hadat üzennének Magyarországnak és a határain kívül élő magyar kisebbségeknek. Hajói figyeltem, akkor a nyelv, a zászló, a címer és a bélyeg az, ami a finnországi svédek politikai, közigazgatási és önkormányzati jogait a mindennapi tudat szintjén kifejezi. Gondoljunk csak bele! A finnországi svédeknek, egy, a finnországi partokhoz képest Svédországhoz felével közelebb fekvő szigetcsoporton, eszükbe nem jut Aland elszakadását követelni. Olyannyira nem, hogy amikor Svédországban Finnország hokiválogatottja világbajnok lett, hazájuk csapatát ünnepelték. Mitől ennyire lojálisak? Aligha attól, hogy a finn parlament külügyi bizottságának elnöke hazaárulással vádolja meg a finn rádió svéd adásában az autonómiát sürgető svéd nemzetiségű képviselőiket vagy a sziget kormányzóját, parlamentjét. Mert Dušan Slobodník úrnak, a szlovák parlament külügyi bizottsága elnökének tegnapelőtt a Szlovák Rádió magyar adásában másra nem futotta felkészültségéből. Lehazugozta, lehazaárulózta, leirredentázta mindazokat, akik aláírták a magyar-magyar csúcs záróokmányát, s amikor kifogyott az ilyen „érvekből", a pártatlan műsorvezetőt vádolta meg részrehajlással. Nem is tudom, mi történne, ha nyelvet, zászlót, címert úgy szeretnénk használni, mint ahogyan Alandon teszik. Csak hát erről szó sincs, mert igazából a szlovák politikusok tekintet nélkül pártállásukra - elképzelni sem tudják a szlovákiai magyarok számára azt a jogállást, amit a finnországi svédek autonómiájuk keretein belül élveznek. Pedig legalább megismerhették volna a dolgok állását Cselényi László filmjéből, amelynek pontosan megfogalmazott szlovák feliratozása volt. Ez persze igencsak elgondolkodtatott: nem aktualizált ismétlését láttam-e az Alandot is bemutató filmnek? De nem ez a fontos. A magyar tömegkommunikációs médiumokat oly előszeretettel figyelemmel kísérő szlovák politikusok, szakértők, sajtóelemzők és hírszerzők ezúttal megismerkedhettek egy európai példával - a jogaink követelésével általuk oly sokszor szembeszegezett „kisebbségi jogok európai normájával". Bár ki tudhatja, hogyan fogják Slobodník úrék ezt is letagadni? Mint ahogy nem létezőnek tekintik a dél-tiroli osztrák kisebbség jogállását, a katalán autonómiát a spanyol királyságon belül vagy a négynyelvű Svájc kantonális rendszerét. Egyáltalán, hol van Európa? Szlovákián kívül is, vagy csak határain belül? Mert csak az utóbbi abszurd feltételezés érvényessége indokolhatja Slobodník úr rádióbeli állítását, hogy sem az európai országok jogrendjének érvényes normatívái, sem az Európa Tanács ajánlásai, sem az oslói konferencia dokumentumai, sem a velencei ajánlások nem mérvadóak Szlovákiában.