Új Szó, 1996. július (49. évfolyam, 152-177. szám)

1996-07-17 / 165. szám, szerda

1996. július 17. VÉLEMÉNY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó \ 5 | EDUARD KUKÁN, A DU ALELNÖKE: Negatív fényben tüntetné fel Szlovákiát a magyar képviselők mentelmi jogának megvonása • A szlovák-magyar alapszerződésnek javítania kellett volna a két ország viszonyán, az viszont sokak szerint rosszabb, mint a szerződés aláírása előtt. - A ratifikáció előtt már kifejtettem, hogy egy így megfogalmazott szerződés nem járul hozzá a jó viszony erősítéséhez, és elsősorban az ET 1201-es ajánlása miatt tör majd ki vita. Sajnos, ez valóban bekövetkezett. A mi értelmezésünk szerint a dokumentum tartalmazza a területi autonómiát, ami viszont a szlovákiai viszonyok között elfogadhatatlan. • Ön szerint nem volt jó taktika Vladimír Mečiar részéről a szerződés aláírása? - Én ezt Mečiar kormányfő politikai vereségének tartom. A történelmijelentőségű szerződések esetében minden összefüggést értékelni kell, és nem szabad engedni a politikai nyomásnak, akármilyenről van is szó. • A nyilatkozatok politikája viszont nem jeient kiutat a jelenlegi helyzetből. - Abból kell kiindulni, hogy mindenképpen szomszédok maradunk. Elvi állásfoglalásokra van szükség. A Budapesten elfogadott dokumentummal kapcsolatban szerintem Szlovákiában minden politikai párt azonos álláspontra helyezkedik. A kölcsönös vádaskodás csak rontana a helyzeten. • Ném gondolja, hogy a budapesti nyilatkozatot aláíró magyar képviselők mentelmi jogának megvonását és megbüntetését az emberi jogok megsértéseként értékelhetik? - Nem hiszem, hogy megvonják ezen képviselők mentelmi jogát. Ehhez előbb az igazságszolgáltatási szerveknek kellene kimondaniuk, hogy a nyilatkozat aláírásával bűntettet követtek el, és csak azután kerülne az ügy a mentelmi bizottság elé. Ez azonban Szlovákiát nagyon negatív színben tüntetné fel. IGOR STUPŇAN, Sme Lövöldéi céltábla Bármennyire bizonytalan is az autonómia definíciója, azért nincs teljesen elátkozva. Az etnikai autonómiát például kevesen tekintik a többségi nemzethez fűződő viszony megfelelő megoldásának - ez a forma nyilvánvalóan alkalmatlan és irreális Szlovákiában is. A kulturális és oktatási autonómiáról mint az önigazgatás egyik formájáról azonban lehet és valószínűleg kell is vitázni, akár szlovák-magyar vonalon is, és az alapszerződés szellemében. Ehhez azonban más környezetre és légkörre van szükség, nem olyanra, amilyen a vásári lőtéren uralkodik. A nagy pufogtatás célja elterelni a figyelmet arról, hogy a kormánykoalíció körhintája csikorog, a parlamenti ellenzék és a kormánykoalíció viszonya pedig továbbra is egészségtelenül feszült, hogy sok cégnél elbocsátások vannak. Az értelem azért talán mégsem ment szabadságra, a parlament külügyi bizottsága legalábbis hétfőn a probléma megoldása érdekében találkozót javasolt a magyar parlament hasonló bizottságának. JÚLIUS LŐRINCZ, Pravda Még van szabad hely a szakmunkásképzőkben A nyugat-szlovákiai régióban a továbbtanulásra a legtöbb helyet a szakmunkásképzők kínálták (18 273-at). Ezekbe az intézményekbe 12 065 diák jelentkezett. A felvételi vizsgák második júniusi fordulója után nyilvánvalóvá vált, hogy összesen 11 ezren folytatják itt a tanulmányaikat. A nyolcéves gimnáziumokba 4352 negyedikes jelentkezett, de csak 4142 számára volt hely. A hagyományos gimnáziumokba a 2625 jelentkező közül 1156 jutott be. Nagy érdeklődés mutatkozott a szakközépiskolák iránt, ezekbe a 3355 jelentkező közül 3253-at vettek fel. Továbbra is népszerűek a kereskedelmi akadémiák, amelyeken a 2131 jelentkező közül 1979-en tanulhatnak, a vendéglátó-ipari akadémiákon pedig 237 közül 208-an. A pedagógiai középiskolákban szeptembertől 212, a leányiskolákban 1070 elsős tanul majd. RITA BOČÁKOVÁ, Práca (Rövidítve) Kitartás, nagyanyó! A bölcsek szerint míg az ember ben megvan a rácsodálkozásra való hajlam, míg valamire azt tudja mondani, hogy Jé!", esetleg „Nahát!", addig nincs veszély, addig még nem gyepesedett be az agya, addig még nyitott a világ történései felé, lát, hall, érez, észlel. Bár néhányszor már leírtam, hogy Kishazánkban én már semmin sem csodálkozom, úgy tűnik, elmecsősz főorvos barátom egyelőre fellélegezhet, mégsem hülyültem meg teljesen, hiszen a szlovák sajtóiroda egyik hírének olvastán teljesen spontán tört ki belőlem egy „Jé!", sőt még egy „Nahát!"-ra is futotta. Ez a hír pedig úgy szólt, hogy Olga Keltošová szociális ügyi miniszter havi négyszáz koronával megemelte a százévesnél idősebbek nyugdíját, méghozzá a 100. születésnapjuk óta eltelt időszakra is visszamenőleg. A rendelkezés 15 (tizenöt) embert érint. Csudálatos! Komolyan. Végre ezek a szép kort megért aranyos anyókák és apókák is megengedhetnek maguknak egy kis pluszt, élvezhetik az életet. Már látom is, amint a száznégy éves virgonc Pista tata megpödri kackiás bajszát, fölpattan tolószékéből, gálánsán meghajol az ágyban fekvő százkét éves Piroska mama előtt, és meghívja egy görbe estére francia pezsgős vacsorával valamelyik egzotikus étterembe, mondjuk, egy chiliszósszal nyakon öntött mexikói lángolt csirkére, majd pedig hajnalig korzóznak huncutkodva az egyik kaszinóból a másikba... Nem, nem akarok gúnyt űzni ezekből az idős emberekből, a ha vi négyszáz koronát sem irigylem tőlük, hiszen ők legkevesebb ötven-hatvan évet ledolgoztak az épp aktuális államforma épülésére, megszenvedték a történelem viharait - csak nem értem, miért pont ők, és miért pont most. Mostanra gyűlt össze netán egy kis osztogatnivaló a minisztériumban, vagy valakinek ugyanott valamelyik felmenője betöltötte a századik életévét? Esetleg az előrelátó miniszter asszony így kíván magának már most bebiztosítani némi aprópénzt százéves kora utánra? Vagy egyszerűen csak unatkoztak a minisztérium illetékesei, s mert már munka- és szociális ügyben minden jót megcselekedtek, semmi más dolguk nem lévén, Rekordok Könyvébe illő gesztussal lepték meg az agg polgárokat, mely gesztus úgy hullt az ölükbe, mint derült égből a meteurológusok. Mindenesetre szép gesztus. Most már csak neked kell szorítanom, kilenvennégy éves nagyikám, hogy kitarts még hat-hét évig, és te is részesülhess a kegyben. Annyit már törökülésben is ki lehet bírni. Nektek, kedves, aranyos tizenötök pedig azt kívánom, hogy legyen erőtök szorítani a húsz-, harminc-, negyvenéveseknek, hogy megérjék a nyugdíjkorhatárt. Mert az előrejelzések szerint Kishazánkban a kényszerűen egészségtelen étkezési szokások, az állandóan fokozódó lelki és fizikai agyonterhelés hatására rohamosan csökkenni fog az átlagéletkor. KERTÉSZ GÁBOR KOMMENTÁRUNK A terror fokozatai Fokozható-e a terror szó? Nyelvtanilag kétségtelenül nem, hiszen nem melléknév. És fokozható-e maga a terror? Tagadhatatlanul igen. Nemcsak közép- és felsőfoka lehetséges, hanem belenyúlhat a végtelenbe, amíg van kit megölni a szentnek tartott célért, és van, aki azt hiszi, hogy a gyilkolás szent kötelessége. A politikai célokért merényletekkel harcolók egy része idővel belátja, hogy e módszerrel ügyének többet árt, mint használ. Ekkor a terroristából politikus lesz, hajlandóságot érez a tárgyalásokra. Ez a folyamat ment végbe a palesztinok és kezdődött meg az északírek körében. A Fatah már nem terrorszervezet, jóllehet a palesztin mozgalom bal- és jobbszárnyán megmaradtak a vak erőszak hívei. Hajlamos a párbeszédre az IRA politikai szárnya is, sőt a csecsenek egy részénél is megfigyelhetők a higgadtság jelei. De vannak olyanok, akik a politikai eszközökkel harcolókat az ügy árulóinak minősítik, s meggyőződésük, hogy egy pokolgépnél nincs csattanósabb érv. A terror viszont ellenterrort szül. Állampolgárainak védelmében az állam néha olyan eszközökhöz folyamodik, amelyek nyugodt körülmények között eszébe sem jutnának. Ismerjük aztán ennek a helyzetnek a fordítottját, amikor egy diktatúra terrorista eszközökkel próbálja meg fenntartani hatalmát, s az alattvalók elkeseredett csoportjai pokolgéppel, golyóval fordulnak kínzóik ellen. Van tehát néha magyarázat a terror alkalmazására, jóllehet ettől az erőszak nem lesz rokonszenvesebb. A terror jogosságának kérdése még csak fel sem vetődhet olyankor, amikor egyáltalán nincs értelmezhető célja. Mint legutóbb Kadhafi líbiai diktátor fiának esetében, aki testőreivel a kedvenc labdarúgócsapata ellen szurkolókba lövetett. Erre a példátlan ügyre is igaz azonban az alaptétel, hogy a terror előbb-utóbb visszaüt alkalmazóira. BARABÁS T.JÁNOS Csak Moszkvával Az utóbbi két-három nap során elhangzott kijelentésekből észrevehető, hogy a budapesti * nyilatkozattal kapcsolatos hisztéria csitulóban van. Jó példa erre az, hogy pénteken a Szlovák Nemzeti Párt még arról értesítette az újságírókat, hogy talán javasolni fogja a szlovák-magyar alapszerződés felmondását, hétfőn viszont a külügyi bizottságban már az hangzott el, hogy találkozót fognak kezdeményezni a magyar Országgyűlés külügyi bizottságával az egész, probléma megoldásának céljából. Érdekes viszont az is, hogy a Slovenská Republika tegnapi vezércikke már elismeri, hogy gyakorlatilag szó sincs az alapszerződés megsértéséről, mert „problémát jeleni az alapszerződésnek az a része, amely a megfelelő helyi vagy autonóm szervekről szól". Másrészt ez a lap alighanem káoszt teremt olvasótáborának gondolkodásában, mert megállapítja azt is, hogy „a nemzeti kisebbség intoleráns a többségi nemzetlel szemben ", valamint ismételten alkotmánysértő tevékenységgel vádolja a szlovákiai magyar parlamenti képviselőket. Az utóbbi kijelentéseknél vagy a fegyveres konfliktus állítólagos veszélyére történő figyelmeztetéseknél bújik ki a szög a zsákból. Most ugyanis szinte már bizonyos, hogy a Szlovák Köztársaságot nem veszik fel Csehországgal, Lengyelországgal és Magyarországgal együtt a NATO-ba, illetve más, hasonlóan fontos európai szervezetekbe. A külföldi megfigyelők szerint a szélsőségesen nacionalista Szlovák Nemzeti Párt (SZNP) és a Lupták-féie Munkásszövetség csak nehezen titkolja a helyzet ilyen alakulása fölötti örömét. A Mečiar által vezetett mozgalom egy része nyilván nem örül ennek, de a pártvezér már megtanulta, hogy kell sakkban tartania őket. Ráadásul neki feltehetőleg nincs is ellenére, hogy így aJkullak a dolgok. Ő már korábban is kijelentette, hogy „ha a Nyugat nem fogad el minket, akkor Kelet felé fordulunk." Ezt a kijelentését a szlovák közvélemény már akkoriban sem fogadta osztatlan örömmel, és most még többet kell magyarázkodnia. Éppen ezért jött neki is nagyon kapóra a budapesti közös nyilatkozat. Háttérből és közvetlenül is igazgat egy olyan kampányt, amely oda vezethetne, hogy Szlovákia mellett esetleg Magyarországot se vegyék fel a NATO-ba és az európai szervezetekbe. Nyilván úgy véli, hogy ez elérhető cél, ha kellő módon igazolja a külföld előtt a szlovák-magyar szomszédság konfliktusos voltát. Bizakodásra jogosíthatja fel őt a NATO és az európai szervezetek képviselőinek vagy az osztrák külügyminiszternek a vélekedése is, hiszen ezek szinte egyöntetűen állítják azt, hogy új tagállamok felvételével nem akarják gyarapítani belső problémáikat, az olyan konfliktusokat, amilyen például a NATO keretében Törökország és Görögország között létezik. Amennyiben Mečiar ezt a célját elérné, akkor még az úgynevezett ellenzéki szlovák pártok választótá borában is növekedne a népszerűsége. A belpolitikai célok mellett Mečiart motiválhatják külpolitikai célok is. Különleges érdemeket szerezhetne Moszkva előtt, ha sikerülne megakadályoznia Magyarország NATO-felvételét. A múlt héten jártak itt a moszkvai hírszerzők, és állítólag oktatták a Lexa-szolgálat ügynökeit. Érdekes körülmény ez, ugyanúgy, mint az is, hogy a Szlovák Köztársaság titkosszolgálatának csak a hasonló moszkvai szervezettel vannak ilyen közvetlen kapcsolatai. AHOGY ÉN LÁTOM A szakszervezetekkel - csak úgy foghegyről Nagyon megsértődtek a múlt héten a Dubnicai Nehézgépgyár munkásai. A miniszterelnök őket hibáztatta azért, hogy teljesen legatyásodott az egykor nagy hírű fegyvergyár. Közvetve arra utalt Vladimír Mečiar, hogy annak idején, amikor a fordulat után Václav Havel meghirdette a csehszlovákiai fegyvergyártás visszafejlesztését, a fémipariak szakszervezete nem állt eléggé a sarkára, nem tiltakozott elég erélyesen az ágazat leépítését célzó elképzelések megvalósítása ellen. A dorgálás arra a tábornokra emlékezteti az embert, aki vesztett csata után a közkatonákat teszi felelőssé a kudarcért. A kormány elnöke a leglényegesebb dolgokat nem veszi figyelembe. Ezek közül is a legesleglényegesebb az a körülmény, hogy a korábbi évtizedektől eltérően ma nincs kereslet a hadiipari termékek iránt. Vagy ahol van, ott az előnyösebb feltételek között szállító és korszerűbb harckocsikat, ágyúkat előállító országokat részesítik a megrendelők előnyben. Teljesen egyértelmű, hogy a kudarcért a „tábornokok" felelősek. Tehát a politikusok, akik ráadásul még nagyzási hóbortban is szenvednek, akik ahelyett, hogy minden tőlük telhetőt megtettek volna a külföldi tőke beáramoltatására, megfogalmazták a szlovák tulajdonosi réteg kialakításáról és előnyben részesítéséről szóló elméletet, illetve a stratégiai vállalatok állami kézben hagyásáról szóló tézist, és ezzel még azoknak a nyugati tőkés érdekeltségeknek is a kedvéi szegték, amelyek 5-6 éve még hajlandók lettek volna Szlovákiában beruházni. Dubnica iránt konkrétan a General Motors érdeklődött. Mečiar első miniszterelnöksége idején történt ez, és a kormányfő - nemet mondott. Ma állítólag már ingyért sem volna hajlandó a GM Dubnicát átvenni. így most már hadianyaggyárként sem funkcionál a nagyvállalat, és a konverzió is csak csigatempóval halad. Az alkalmazottak létszáma az eredetinek a töredékére csökkent, de még a meglévő állománynak sem tud a menedzsment munkát biztosítani. Ilyen körülmények között követelték a dubnicaiak: találkozzék velük a miniszterelnök, és nyilatkozzék, miként szándékozik a kormány megoldani a válságot. Nem olyan fából faragták Vladimír Mečiart, hogy szívesen hallgatna szemrehányásokat. Nem voll hajlandó a szakszervezetek küldöttségével találkozni, noha jól tudta, hogy a legutóbbi választásokon is meg korábban is éppen a dubnicaiaknak és a most velük hasonló helyzetbe kerülteknek köszönhette a sikerét. Felmerül a kérdés: ha rokonszenvezőivel szemben ilyen arrogáns volt, vajon hogyan viszonyulna azokhoz, akik kritikusan viseltetnek iránta? Hat évig az ország lakosságának úgy egyharmadában csak alig-alig akadt ember, aki azt mondta volna a miniszterelnökre: meztelen a király. Még 1992-ben és 1994-ben is legszívesebben a fegyvergyárak környékére járt Mečiar korteskedni, ígérve, hogy fellendíti a szakmát, és olyan megrendeléseket szerez, amelyek teljesítése lehetővé teszi a foglalkoztatás régi színvonalának a visszaállítását. Az ilyen ígéret megfogalmazása lényegesen könnyebb volt, mint hozzáfogni a konverzió, a profilváltás anyagi alapjainak a megteremtéséhez, a nyugati tőke becsalogatásához. A szlovákiai fegyvergyárakban a fordulat előtt több tízezer kiválóan képzett szakmunkás és több ezer technikus, illetve mérnök dolgozott. Ezek számára szakmailag nem jelentett volna problémát a más, szintén igényes gépipari termékek gyártására való átállás. Akkor, 5-6 éve még nem jelentett volna. Ennyi idő azonban túlságosan hosszú ahhoz, hogy egy szakember igényes feladatok végzése nélkül vagy éppen munkanélküliként „tréningben maradjon". Azzal, hogy csak alig láttak hozzá a fegyvergyárak profilváltásához, hogy a vállalati vezetők többsége a csodára, a Mečiar által beígért megváltásra várt, pénzben ki sem fejezhető, de pótolhatatlan értékek mentek veszendőbe. Több tízezer ember szaktudása avult el. Minél tovább tart ez az állapot, annál kevésbé lesz valószínű, hogy a gyárak (még kedvező fordulat esetén is) képesek lesznek úgy újra beindulni, hogy termékeikkel helyt tudjanak állni az. igényes piacokon. Bizonyára ez is közrejátszott abban, hogy a General Motorsnak ma már ingyen sem kell Dubnica. Mečiar foghegyről értekezik a szakszervezeti vezetőkkel. Lehet, hogy leszereléséhez ez is nagy mértékben hozzájárul. Előbb-utóbb meg kell kezdődnie az emberek kijózanodásának.