Új Szó, 1996. július (49. évfolyam, 152-177. szám)
1996-07-12 / 161. szám, péntek
fi^gl ifitfo'"^ 1 f, tanácsok VI „ aäatoK j SZLOVÁKIÁI MAGYAR NAPILAP A demokrácia mércéje Ez a rendelkezés az alternatív szolgálat lényegét és értelmét semmisítette meg. Nem más történt, mint a civil szolgálat fegyver nélküli katonai szolgálattá való átminősítése. Az érintettek szempontjából pedig az 1989 előtti állapot visszaállítása. 5. oldal Péntek, 1996. július 12. Ára 6 korona XLIX. évfolyam, 161. szám KONGRESSZUSI KTLLUGYI BIZOTTSÁG Három NATO-tagjelölt Lengyelország, Magyarország és a Cseh Köztársaság lépett leginkább előre a NATO-tagság irányában - állapította meg a washingtoni képviselőház külügyi bizottsága szerdán elfogadott, a NATOkibővítéssel foglalkozó határozatában. Ennek értelmében a három ország jogosulttá válhat 60 millió dolláros katonai segélyre. Az AP hírügynökség jelentése szerint ez a rendelkezés most a törvényhozás egésze elé kerül jóváhagyásra. Lee Hamilton képviselő, a külügyi bizottság rangidős demokrata tagja üdvözölte a határozatot. Ugyanakkor felhívta a figyelmet: alaposabban meg kell vitatni a NATO kibővítésével kapcsolatos kérdéseket, tekintettel arra, hogy az miképp befolyásolná az Egyesült Államok érdekeit, illetve az amerikaiak készségét további katonai és pénzügyi terhek vállalására. MTI CSECSENFÖLD Súlyos vezérveszteségek MTI-hírek Alekszandr Lebegy, az orosz nemzetbiztonsági tanács vezetője, aki tegnapi moszkvai sajtóértekezletén eredetileg az orosz nemzetbiztonsági tanácsról, illetve a bűnözés elleni harcról szóló elnöki rendeletekről kívánt beszámolni, a kérdések nyomán kénytelen volt kitérni a csecsen helyzetre. Lebegy közölte, hogy kész bárkivel, így Zelimhan Jandarbijevvel, a csecsen szeparatisták (Folytatás a 2. oldalon) MEGJELENT A VEGREHAJTO IS Szövetkezet kontra földtulajdonosok Nemrégiben arról értesült szerkesztőségünk, hogy a Dunaszerdahelyl Járásban lévő Felbárl Mezőgazdasági Szövetkezetben végrehajtó Járt. Megtudtuk, az egyik földtulajdonos így próbálta meg behajtani vagyoni követelését a szövetkezeten. Szerencsére az Ilyen esetek ritkaságszámba mennek, ezért Is voltunk kíváncsiak arra, mi Is történt valójában. Miként lehetséges, hogy Idáig fajultak a dolgok. ÚJ Szó-riport Először a szövetkezet elnökét, Brezovský Oszkárt kerestük fel, aki így emlékezett vissza arra a bizonyos június 19-ei napra: „ Reggel fél nyolc tájban, előzetes értesítés nélkül megjelent a szövetkezetben Mészáros György és öccse, Kálmán a végrehajtó, valamint két-három biztonsági személy kíséretében. Elém tettek egy végzést, amelyben az állt, hogy az 1995. május 5-i keltezésű bírósági döntésre hivatkozva megkezdik a végrehajtást. Tizenkét pontban felsorolták, hogy mit visznek el a szövetkezetből: például traktorokat, személygépkocsikat, műtrágyaszórót, ekét, rakodót és további gépeket, valamint állatokat. Természetesen tiltakoztam, de a végrehajtó kioktatott: amennyiben megtagadom a felsorolt dolgok kiadását, ellenem indítanak bűnvádi eljárást. Tanácsért Július Urban doktorhoz, a járási főügyészhez fordultam. Ő arról biztosított, hogy nem vagyok köteles kiadni olyan gépeket, berendezéseket, amelyek hiánya veszélyeztetné a szövetkezet zavartalan menetét. Ekkor egyezséget ajánlottam Mészáros úréknak; én is készítettem egy listát arról, hogy mit tudunk adni nekik. A két lajstrom négy pontban fedte egymást, de a másik fél nem fogadta el a felkínált kompromisszumot. Helyette elvitték három traktor és két személykocsi műszaki igazolványát." Az előzmények Ahhoz, hogy megítélhessük, melyik félnek is van igaza, nem árt, ha tudjuk az előzményeket. Mészáros György és Kálmán a transzformációs törvény hatályba lépését követően visszaigényelték a szövetkezettől szüleik földjét, és gazdálkodni kezdtek. Vagyonrészük a szülei által bevitt ingó és ingatlan értékével együtt közel hárommillió koronára rúgott. A szövetkezet gépek, állatok, termény és szolgáltatások formájában mintegy 900 ezer koronának megfelelő értéket már kiadott nekik. Mivel azonban ilyen jelentős tételről van szó, épületeket is kénytelen volt felkínálni. A transzformációs törvény ugyanis kimondja, hogy a szövetkezet vagyoni összetételének megfelelően kell kiadni a vagyonrészt - amennyiben a felek nem egyeznek meg másként. „Mi rögtön az egyezkedés kezdetén felajánlottunk Mészáros éknak egy istállót, de nem fogadták el folytatja az elnök. - A Váhostavtói bontási értéken megvehettünk volna egy telepet, ezt is felkínáltuk nekik. Nem egyeztek bele a becsüs által meghatározott 1,2 milliós árba, annyiért szerették volna megkapni, amennyiért mi jutottunk volna hozzá. Pedig az egyiknek semmi köze a másikhoz. Fokozatosan odáig fajult a dolog, hogy tavaly bíró(Folytatá s a 3. oldalon) Slobodník megvonná a magyar képviselők mandátumát Ú] Szó-összeállítás Dušan Slobodník, a DSZM képviselője, a parlament külügyi bizottságának elnöke pártja tegnapi sajtóértekezletén azon véleményének adott hangot, hogy a magyar-magyar csúcstalálkozón elfogadott közös nyilatkozat ellentétes Szlovákia jogrendjével, a találkozó szlovákiai résztvevői tehát alkotmányellenes rendszer létrehozásában működnek közre. Helyesnek tartaná, ha a törvényhozás mentelmi és mandátumvizsgáló bizottsága foglalkozna az üggyel. A találkozón elfogadott közös nyilatkozattal összefüggésben Slobodník leszögezte: az Szlovákiában soha nem lesz megvalósítható. - Ez a dokumentum - miként azt Juraj Schenk külügyminiszter úr a Pressclub című televíziós műsorban elmondta - törvénybe szeretné iktatni, hogy Szlovákia két nemzet országa - jelentette ki. Slobodník szerint ez irreális törekvés, mert Szlovákia egyetlen nemzet és számos kisebbség országa. Hangsúlyozta: a nemzetközi dokumentumok kizárják a lokális autonómiát, a speciális státust és az etnikai alapú területi autonómiát a nemzeti kisebbségek számára. Mivel a budapesti konferencián részt vevő szlovákiai magyar képviselők a szlovák (Folytatás a 2. oldalon) Bertha irányt változtatott... A mintegy 640 kilométer átmérőjű Bertha hurrikán, amely az Atlanti-óceán felől az utóbbi napokban vészesen közeledett Florida partjai felé, tegnap irányt változtatott, és Floridától északra fenyegeti az Egyesült Államok keleti partvidékét. Florida, Georgia, Dél- és Észak-Carolina, valamint Virginia államokban hurrikánveszély van érvényben. A forgószél óránként csaknem 160 kilométeres sebességgel halad, s veszélyeztetheti a lakott területeket. Noha a szélörvény északra fordult, megkímélve Floridát, tegnap reggel a félszigeten is elrendelték csaknem félmillió ember kilakoltatását. Felvételünkön: tömegesen menekülnek az emberek a hurrikán elôľ ČTK/AP GREGORY PECK ÉLETMŰDÍJAT KAP KARLOVY VARYBAN Fehér éjszakák, fekete hangok Lezuhant egy repülőgép Kassától nem messze, Szeszta község határában szerdán lezuhant egy Čmeliak típusú mezőgazdasági repülőgép. A szepsi tűzoltók gyors beavatkozása ellenére a Cassovia Air Servis tulajdonában levő gép 41 éves pilótáján, Peter K.n már nem tudtak segíteni, holttestét a repülőgép mellett, lángokban állva találták. A tűzoltók egy ismeretlen telefonáló - valószínűleg Eurotelen keresztüli - bejelentésére szálltak ki a helyszínre, közvetlenül a gép lezuhanása után. Štefan Sanislo, a Cassovia Air Service társaság tulajdonosa, a járási rendőrparancsnoksággal történt megállapodás alapján, ezúton is kéri az ismeretlen telefonálót, hogy a baleset okának kivizsgálása érdekében jelentkezzen, és várják más szemtanúk jelentkezését is. TA SR AZ ÚJ SZÓ NYÁRI JÁTÉKA tfMí= - ötvenezer koronát - kétszemélyes üdülést Korfu meseszép szigetére - más értél Hogyan? A táblázat és a 5-ös számú versenyszelvény a 3. oldalon. UJ Szó-tudósítás Panaszkodnak a Thermál Szálló vendégei: fesztivál ide, fesztivál oda, egyszer már szeretnének nyugodtan aludni. Amióta ugyanis ingyen mérik a bort a szemközti domb tetején, a medence melletti vendéglőben, forrpontig hevül az ihaj-csuhaj. Dzsesszmuzsika szól nem kis hangerővel, betölti az éjszakát, és szól egészen virradatig. „Kis-Olaszországomban", a Kolonnád fölötti zeg-zugos utcákban, másfél-két kilométerre a felszabadultan vigadó népes seregtől még a nagybőgő muzsikáját is tisztán hallani. Mástól fáj a feje Jozef Krónernak, aki nem egész napot töltött a fesztiválon. „Délutáni alvásomból vertek fel Pozsonyban, hogy öltözzek, üljek repülőre, este meg kell hajolnom az Üzlet a korzón vetítése előtt. Nagy sietségemben elfelejtettem pénzt venni magamhoz, így megérkeztem egyetlen fillér nélkül. Nem baj, gondoltam, majd kapok egy kis napidíjat, azt fogom beosztani. Másfél napja üres zsebbel járkálok, senkitől semmit nem kaptam, meg sem kérdezték, nincs-e szükségem valamire. Én meg nem szóltam, kölcsönkérni pedig senkitől sem akartam, ezért most hazamegyek szépen. (Folytatás a 2. oldalon) suzuki t£mjj=*if SUZUKI SWIFT GÉPKOCSI Már 273 600 koronától! KIVÁLÓ MINŐSÉG ALACSONY ÜZEMANYAG-FOGYASZTÁS OLCSÖ PÓTALKATRÉSZEK § ÉS SZERVIZSZOLGÁLTATÁS i AUTÔÁTVÉTEL, AM ÍG A KÉSZLET TART MÁ RKAK ÉPVISEL Ő MAGYAR SUZUKI CORPORATION HaK - AUTOGLOBAL s.r.o . MIEROVÁ UL. 21, 821 05 BRATISLAVA TEL /FAX: 07/231 653