Új Szó, 1996. június (49. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-25 / 147. szám, kedd
M ÚJ SZÓ SPORT 1996. június 24. LABDARUGO-OSZTALYOZOK Ma minden eldől Ma lejátsszák az osztályozók visszavágóit, eldől, hogy kik szerepelnek az új Idénytől az I. és a II. labdarúgóligában. Az I. ligában maradásért, illetve a feljutásért - 17.00: PetrimexPrievidza, Slovan-Levice (játékvezető: Michel'. - Kačenga, Marton). Až első mérkőzést az I.ligás privigyeiek nyerték 2:l-re. A II. ligában maradásért, illetve az oda jutásért - 17.00: Matador Bratislava-ŠKP Bratislava (játékvezető: Stredák - Ligocký, Duba). Az első meccset az SKP nyerte 3:0 arányban. Bukóza Vranov - Kalcit Rožňava (játékvezető: Hriňák - Šramka, Rajčány). Az első mérkőzést a III.ligás varannói együttes nyerte 2: l-re. Ahogy az első eredményekből is kitűnik, a Prievidza és az ŠKP Bratislava minden bizonnyal az új idénytől kezdve is az I., illetve a II. ligában szerepel, hiszen előnnyel lépnek pályára, ráadásul, a privigyeiek hazai környezetben fogadják a lévaiakat. Meglepetésnek számít, hogy a rozsnyóiak nem tudtak győzni az első meccsen, így a visszavágón a tőkeerős szponzorral rendelkező varannói együttesnek áll a győzelmi zászló. (sr) Papin távozhat Karl-Heinz Rummenigge, a labdarúgó Bundesligában szereplő Bayern München alelnöke kijelentette: a bajor klub kész elengedni a francia Jean-Pierre Papint. A csatár korábban egészségügyi gondokkal küszködött, s csak ritkán kapott bizonyítási lehetőséget a pályán. „Papin több angol és francia klubbal tárgyalt, s mi hajlandók vagyunk elengedni őt" - nyilatkozta Rummenigge a Süddeutsche Zeitung című napilapnak. A Bayern alelnöke elárulta továbbá, hogy Klinsmann és Zickler mellett szükségük lesz egy újabb támadóra. Papint, a francia bajnokság ötszörös gólkirályát 1997. június 30-ig köti szerződés a Bayernhez. A hírek szerint Papin iránt az Birmingham, a Girondins Bordeaux és a Servette érdeklődik komolyan. (MTI) A ŠPORTKA 25. játékhetének nyereményei, I. HÚZÁS - 1. díj: nincs nyertes, 2. díj: 1 nyertes á 202 262 korona, 3. díj: 11 nyertes á 27 636 korona, 4. díj: 1033 nyertes á 501 korona, 5. díj: 21 731 nyertes á 32 korona. Az e hétre átvitt JACKPOT-nyeremény: 2 135 199 korona. II. HÚZÁS - 1. díj: nincs nyertes, 2. díj: 1 nyertes á 202 289 korona, 3. díj: 58 nyertes 5254 korona, 4. díj: 1990 nyertes á 267 korona, 5. díj: 28 368 nyertes á 24 korona. Az e hétre átvitt JACKPOT-nyeremény: 602 226 korona. A LEHETŐSÉG nyereményelosztása - 1. díj: nincs nyertes, 2. díj: 2 nyertes á 100 000 korona, 3. díj: 7 nyertes á 10 000 korona, 4. díj: 75 nyertes á 1000 korona, 5. díj: 685 nyertes á 100 korona. Az e hétre átvitt •JACKPOT-nyeremény: 494 210 korona. A MAGYAR ÖTÖSLOTTÓ nyereményei: öttalálatos szelvény nem volt, a négyesek 923 442, a hármasok 8007, a kettesek 460 forintot érnek. A következő héten várható nyereményösszeg: 162 millió forint. A JOKER első nyerőosztályában nyereményt elért szelvényt nem találtak. A következő hétre átvitt nyereményösszeg: 8 millió forint. A MAGYAR HATOSLOTTÓ nyereményelosztása: hat- és 5+1 találatos szelvény nem volt. Az ötösökre 82 821, a négyesekre 1987, a hármasokra 364 forintot fizetnek. A következő héten várható nyereményösszeg: 50 rnillió forint. (TA SR+TXT) NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK - ATHÉNTŐL ATLANTÁIG (1980 MOSZKVA) Bugár Imre ezüstérme Ha a felépítmény tényleg az alapot tükrözi, Moszkva és Los Angeles olimpiája arra enged következtetni, hogy nem volt minden rendben a világon. Újra hidegháborús esztendőket éltünk. 1980 elején Carter amerikai elnök bojkottra szólította fel a világ sportolóit, ne induljanak a moszkvai olimpián. Az ok: szovjet invázió Afganisztánban. A NOB elutasította Carter felhívását és megerősítette, Moszkva rendezi a XXII. nyári játékokat. Csonka olimpia volt. Egy sor vezető nyugati ország, USA, NSZK, Japán, Kanada stb. nem engedi sportolóit a szovjet fővárosba. Négy esztendő múlva mindez megismétlődik - fordított alapállásban: Románia kivételével valamennyi akkori szocialista ország sportolói távol maradnak a Los Angeles-i olimpiáról. Az ok: a szovjet sportvezetők nem látják garantálva csapatuk biztonságát az Egyesült Államokban és rákényszerítik vazallusaikat is a bojkottra. Persze nagyhatalmi presztízskérdésről volt szó a hidegháborús időszakban. Ti nem jöttetek hozzánk, mi sem megyünk hozzátok. Szemet szemért, fogat fogért. Egyszóval távol maradtak, távol maradtunk. Az érdekeltek azóta maguk is belátták, ez a magatartás nem szolgálta politikai tekintélyüket, sok millió rajongót megfosztott a legnagyobb, legtökéletesebb látványosságtól és - talán ez a legfájóbb - több száz világklasszistól megvonta a lehetőséget, hogy keservesen kemény munkájának gyümölcsét élvezze, győzhessen, vagy csak megjelenhessen az ötkarikás porondon. Moszkvában 81 ország 8304 sportolója versenyzett. Szép és látványos volt a nyitó- és záróünnepség, megható Misa mackó búcsúkönnyei. De talán nem is azért könnyezett, hogy vége, inkább azokért bánkódott, akik nem lehettek ott. Mert mondjuk meg őszintén, mit ér egy olimpia az USA sportolói nélkül? 1. • SZALNYIKOV A LEGJOBB. A TASZSZ hírügynökség a világ 22 távirati irodájának munkatársát szavaztatta meg, ki volt az olimpia legjobb sportolója. Egyértelmű válaszok érkeztek: Vlagyimir Szalnyikov úszó. Két egyéni számban, 400 és 1500 m gyorson nyert aranyat. Az utóbbiért még néhányat megérdemelt volna, mert ma is elképesztő rágondolni, 15 percnél rövidebb idő alatt úszta végig a másfél kilométeres távot. Ezzel aztán véget ért egy fejezet, a gyorsúszószámok bűvös határa is ledőlt. Szalnyikov 16 évesen Montrealban is ott volt, és ötödik lett. Senki sem figyelt rá. Később nem is annyira a világcsúcsot, mint inkább a 15 perces határt kezdte ostromolni. De mindig eltaktikázta a versenyt, hol gyorsan, hol lassan kezdett, idegileg nem bírta. Kitartással azonban bírta a felkészülést. A Proszpekt Mirán, a Béke sugárúton épült, valóságos kacsalábon forgó uszodában végre siker koronázta erőfeszítéseit, 15 perc alá (14:58,27) szorította az 1500 m-es gyorsúszás világrekordját. Csak az idő volt az elenfele, a második helyezett 15:14,30-at ért el... Fantasztikus teljesítményére jellemző, hogy az utolsó 400 m-et 3:57,22 alatt teljesítette, azaz csaknem a döntőbe kerülhetett volna 400 gyorson is, pedig előtte már 22 hosszt hagyott maga mögött. Moszkvai sikere után világ- és Európa-bajnokságokat nyert, de gyakran betegeskedett, a fiaskó sem kerülte el. 1987-ben például nem jutott a strassbourgi Ebdöntőbe! Aztán mit ád az ég, Szöulban rajtkőre állt és 15:00,40-nel olimpiai bajnokságot nyert. Nyolc esztendővel moszkvai tündöklése után - 28 éves fejjel! Hát azért ez sem akármi... Vlagyimir Szalnyikov 2. • NORBI ÖRÖMTÁNCA. Aki látta, nem felejti el örömtáncát a román Dicu elleni elsöprő győzelme után. Növényi Norbert sikerrel vívta meg küzdelmét azzal a mezőnnyel, amelybe csupán 1979-ben, Hegedűs Csaba visszavonulása után került be. Igaz, korábban is voltak nagy eredményei, Kijevben például legyőzte a tízszeres világ- és Európa-bajnok szovjet Rezancevet, két vállra fektette a későbbi szövetségi kapitányt is. Hegedűs Csaba azonnal őt válogatta a kötöttfogás 90 kg-os súlycsoportjába, amikor 1979. január l-jén megkezdte kapitányi működését. Növényi abban az évben ezüstérmes lett az Ebn és a vb-n is. Az olimpiai esztendőt így kezdet: „Olimpiai bajnok szeretnék lenni..." Mire Hegedűs kapitány közbeszólt: „Nem szeretnék, hanem akarok!..." És Növényi valóban akart. Nemcsak elvégezte a fantasztikus edzésmennyiséget, hanem gyakran még túl is teljesítette. Minden gondolatát a birkózás, az olimpia kötötte le. Nem ismert lehetetlent. Moszkvában aztán a mezőny fölé nőtt. Hegedűs Csaba vállán mindenkinél magasabbnak látszott. Talán csak ennyi látványos győzelmének titka.... 3. • SZLOVÁKIAI MAGYAR A DOBOGÓN. A Csallóközkürtről származó Bugár Imre szerezte Csehszlovákia első érmét a moszkvai játékokon. Ezüstöt a diszkoszvetésben. Huszonhat centi hiányzott az olimpiai bajnoksághoz... Wolfgang Schmidt, az NDK világcsúcstartója volt a szám nagy esélyese, az előző három esztendőben minden nagy versenyt megnyert. Nyugodtan, tökéletesen kivitelezte első dobását, hosszúra is sikeredett, de a diszkosz szektoron kívül ért földet. Bugár ugyanolyan nyugalommal lépett a dobókörbe, mint Schmidt. („Nem voltam ideges, nyugtalanságomat valahol az olimpiai falu és a stadion között hagytam..."). 65,14-et teljesített és az élre került. A második sorozat után is vezetett, de már felzárkózott mögéje a szovjet trió 64 m-en felüli dobásokkal. Látszott, hogy a Luzsnyikiban edzettek napokat, heteket, hónapokat. Abban a stadionban, ahol addig, 25 éves fennállása óta senki se ért el 64 m-en felüli eredményt. Nyitogatták is a rendezők szorgalmasan a bejárati nagykaput, hogy „jó szelet" kapjanak szovjet fiaik... A negyedik sorozatban éleződött a harc. Schmidt 65,64-gyel átvette a vezetést. Bugár következett. Jó kedvvel mentem a dobókörbe, biztos voltam, hogy nagyot dobok. Amikor kirepítettem a diszkoszt, tudtam, 66 m-en túlra száll..." Nem tévedett: 66,38 méter, egyéni csúcs, ismét vezető pozíció. Néhány pillanat múlva a 30 éves Rascsupkin mindenkin túltett, 66,64-et mértek neki a rendezők. Már második órája zajlott a verseny, és az ötödik menetben senki sem javított. Következett az utolsó. Dumcsev szektoron kívülre „talált", Rascsupkin kilépett. A 195 cm magas és 110 kg-os csallóközi óriás mindent beleadott hatodik kísérletébe. Repült, repült a feEgy csehszlovákiai magyar a dobogón. Balról Bugár Imre diszkoszvető kete korong, de nem elég messzire (65,96). A dobogó legfelső fokára az a leningrádi sportoló állt, aki korábban a döntő minden résztvevőjétől mindig kikapottRúdugrásban 1920 óta nem nyertek aranyérmet világcsúccsal, most a lengyel Kozakiewicz igen (578), magasugrásban pedig az NDK-beli Wessig mindmáig az egyetlen, aki világrekorddal (236) lett olimpiai bajnok. Megcsodálhattuk az etióp légierő 36 éves hadnagyát, Miruts Jiftert, 5 és 10 ezren győzött. Münchenben harmadik volt a hosszabbik távon. Aztán hosszú nyolc évet kellett várni a sikerre, mert 1976-ban az afrikai országok visszaléptek. No és itt van Sebastian Coe. A brit középtávfutás aranygyermeke Moszkvában és Los Angelesben is a dobogó tetejére állhatott. A nyolcvanas játékokon parádés számának, a 800 síknak a döntőjében meg kellett hajolnia örök ellenfele és már majdnem ellensége, Steve Ovett előtt. Ovett parádés számát, az 1500-at - Seb Coe nyerte. 4. • A CSEREJÁTÉKOS GÓLJÁVAL. Csehszlovákia futballistái kétszer voltak olimpiai döntőben. Antwerpenben nem tudták elviselni a belgák keménységét és az angol bíró ítéleteit, és levonultak a pályáról. Tokióban 2:l-re kikaptak az ifjú gólkirály Bene Ferenc vezette, nagyszerűen játszó magyaroktól. Moszkvában a csoportmérkőzések után kevesen gondoltak az aranyéremre. Nézzük csak az eredményeket: Kolumbia 3:0, Nigéria 1:1, Kuvait 0:0. De nemcsak ez, a játék is nagyon-nagyon sántított. A negyeddöntőben aztán 3:0 Kuba, az elődöntőben 2:0 a jugoszlávok ellen. Jöhet a címvédő NDK. Nem futballozott jól a csehszlovák gárda, inkább a destrukcióra törekedett. Mégis nyert. A meccs hőse a 28 éves Jindrich Svoboda, a csereember volt, aki négy percnyi játék után küldte Štambachr átadását Rudwaleit hálójába. A hátralévő 12 percben nem tudott fordítani Montreal olimpiai bajnoka. Csehszlovákia aranyérmes lett: Seman, Netolička-Macela, Mazura, Radimec, Rýgel, P. Némec, Vizek, Berger, Svoboda, Pokluda, Líčka, Václavíček, Rott, Sreiner, Štambachr, Kunzo. 5. • MAGYAR ÉRMEK. Harminckét érem és 228,5 pont - ez a magyarok mérlege. Nyilvánvalóan felülmúlták montreali eredményességüket. Aranyérmesek: Növényi Norbert (birkózás); Magyar Zoltán (lólengés); Wladár Sándor (úszás), Kocsis Ferenc (birkózás), Baczakó Péter (súlyemelés), Foltán-Vaskúti (kenu kettes, 500 m); Varga KÁroly (kisöbű sportpuska). Ezüstérmesek: Verrasztó Zoltán (úszás); Vermes Albán (úszás); Rácz Lajos (birkózás); Tóth István (birkózás); Maros Magda (tőrvívás); Kolczonay Ernő (párbajtőr); Szombathelyi Tamás (öttusa); Szabó-Joós (kajak kettes); öttusacsapat (Maracskó, Horváth, Szombathelyi); Balla József (birkózás). Bronzérmesek: Verrasztó Zoltán (úszás); vízilabdacsapat; férfi tornacsapat; Kovács István (birkózás); Seres Ferenc (birkózás); Gedővári Imre (kardvívás); Szalai György (súlyemelés); kardcsapat; Detre testvérek (vitorlázás); Ozsvár András (cselgáncs); Kincses Tibor (cselgáncs); Rakusz-Zakariás (női kajak kettes); Váradi János (ökölvívás); Lévai István (ökölvívás); női tőrcsapat. A legeredményesebb országok: Szovjetunió 80-69-46, NDK 47-37-42, Bulgária 8-16-17, Kuba 8-7-5, Olaszország 8-3-4, Magyarország 7-10-15, Románia 66-13... Csehszlovákia 2-3-9. TOMI VINCE (Részletek a szerző Bajnokok és legyőzöttek című olimpiai könyvéből, amely megrendelhető szerkesztőségünkben.) EGY RAKAS BAJNOKI EREM A DAC ATLETAK GYUJTEMENYE Pogány Misi dobogósai Először akkor kapta fel az ember a fejét, amikor a nyitrai felnőtt bajnokságon hat érmet gyűjtöttek a DAC atlétái. A mindössze 15 éves Derzsi Mónika mindkét vágtaszámban harmadik lett, ugyanilyen helyen végzett női távolugrásban a két évvel fiatalabb Farkas Zsuzsa, női magasugrásban a vele egykorú Medgyes Renáta (az egykori DAC-labdarúgó, Medgyes József lánya) és férfi hármaugrásban Mácsodi Gábor. Emellett ezüstérmet szerzett a női 4x100 méteres váltó. Pogány Mihály fiatal tanítványai (Balla Zsuzsa és Nagy Csilla a segítői a Hviezdoslav utcai alapiskolában) tehát betörtek a hazai felnőtt élvonalba. Mire kapcsolatba lépek a lobbanékony, ám fölöttébb lelkes csallóközi atlétaszakemberrel (rögtön elújságolja, hogy a hármasugró Šárka Kašpárková edzőjeként tagja lesz a cseh küldöttségnek az atlantai olimpián, egyedüli külföldiként), már újabb bajnoki éremgyűjteményüket sorolja. Mind a diákok (15 éves korig), mind az ifjúságiak (17 éves korig) között szinte arattak a dunaszerdahelyiek az országos bajnokságon. A jelek szerint jó néhány tehetség bontogatja szárnyait a DAC-ban. - Ennyire eredményesek még sohasem voltunk - mondja a hosszú éremlista végigböngészése után Pogány Mihály, akit legtöbben csak Misinek szólítanak. - Hogy a felnőttek között is boldogultak ígéretes fiataljaink, abban biztosan szerepe van a szlovákiai atlétika válságos helyzetének, annak, hogy egyre többen fordítanak hátat ennek a sportágnak. De mi maradunk, és hallatni akarunk magunkról. Pedig pénz nélkül egyre nehezebb boldogulni. Városunkban az atlétika az egyedüli sportág, amelynek nincs megfelelő állapotban levő versenypályája, az anyagi támogatás terén elég mostohán bánnak velünk Dunaszerdahely elöljárói. Talán ezekre az eredményekre már felfigyelnek. Sokat jelent a fiataloknak, hogy a legjobbakat rendre magammal vihettem Kašpárková edzőtáboraiba. Együtt alapoztunk a Csorba-tónál, készültünk a lengyelországi Spalában, kétszer Bajmócon, és akik szponzort találtak, eljutottak a Kanári szigetekre is. Oda nem azért mentünk, hogy kiránduljunk, hanem a technika csiszolására egyszerűen melegre volt szükség. Tíz tanítványom együtt gyakorolhatott Prandzsevával és más kiválóságokkal, ami óriási lökést adott nekik, Šárkát meg nagy példaképüknek tartják. Hogy jó úton haladunk, azt az eredményeink bizonyítják a legjobban. Csak már Dunaszerdahelyen is észrevennének bennünket... A DAC-éremkollekció. Diákbajnokság. Lányok, 60 m 1. Medgyes 7,85 mp; távol 1. Farkas 550 cm, 3. Medgyes 526 cm; 150 m 2. Farkas 19,47 mp; magas 2. Medgyes 170 cm, 3. Sidó 170 cm; gerely 2. Vida 29,86 cm; 200 m gát 3. Balla 32,16 mp, 4x60 m 2. DAC (Farkas, Medgyes, Mező, Balla). Ifibajnokság. Lányok, magas 1. Sidó 171 cm, 2. Medgyes 171 cm; távol Farkas 549 cm; 100 m 2. Derzsi 12,40 mp (négy dunaszerdahelyi volt a nyolcas döntőben!); 200 m 2. Derzsi 25,15 mp; gerely 2. Bugár 37,46 m; 4x100 m 2. DAC (Medgyes, Farkas, Derzsi, Molnár). (j. mészáros) Graf készül Steffi Graf, a wimbledoni tenisztorna ötszörös győztese térdsérülése ellenére tegnap a terveknek megfelelően edzett Londonban, s reméli, hogy a ma sorra kerülő cseh Richterova ellen pályára léphet. Edzője, Heinz Günthardt véleménye szerint semmi akadálya annak, hogy Steffi elkezdje a szereplést a legrangosabb nemzetközi seregszemlén. Graf csak szombaton érkezett az angol fővárosba, s térdsérülése miatt, amely még rosszabbodott a nemrégi pozsonyi bemutató során, le kellett mondania egy angliai tornán való szereplését. Ahogy ismerik a 27 esztendős kiváló teniszezőnőt, minden bizonnyal megpróbálja hetedszer is elhódítani a wimbledoni trófeát. (TA SR)