Új Szó, 1996. június (49. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-15 / 139. szám, szombat

ERDEKESSEG ÚJ sz ó _LÍ EGYESÜLT ALLAMOK Hadjárat a dohányzás ellen Az Egyesült Államokban 46 millióra - a la­kosság 26 százalékára - teszik a dohányzók számát. 1970-ben még 36 százaléka, 1955­ben pedig 57 százaléka számított dohányzó­nak. Miközben azonban csökkent a dohány­zók aránya, nőtt a dohányzás következtében elhunytak száma: 1985-ben még 390 ezren haltak meg benne, két éve már 419 ezren. Különösen sok nőt ragad el a tüdőrák. Manapság az Egyesült Államokban többen halnak meg tüdőrákban, mint mellrákban. Biztatónak számít viszont, hogy évről-évre minden egymillió amerikai közül háromszázezer szokik le a dohányzásról: 10 százalékuk nikotinízű rá|ógumi­val, különféle pirulákkal, cigaret­ta elleni ragtapasszal, 90 száza­lékuk pedig akarattal, önerővel, kitartással, elszántsággal. Akárhogyan legyen is, mind több városban és településen ösztönzik a lakosságot arra, hogy hagyjon fel a káros szen­vedéllyel. Az eddigi legmeré­szebb kezdeményezés stíl­szerűen Bellaire (jó levegő) kis­város nevéhez fűződik. A Hous­ton melletti település hatóságai úgy döntöttek, hogy ezentúl még az utcán sem szabad rágyújtani. A végső megoldásra azután szánták rá magukat, hogy előzőleg fokozatosan megtiltot­ták a dohányzást az éttermek­ben, a hivatalokban, a folyosó­kon, egészen a középületek kijá­ratáig, mostanra pedig már az utcán is. Gary Alders, Bellaire köztisz­teletben álló asztalosa eddig na­ponta egy csomag cigarettát szí­vott el, de mára már csak sutyi­ban tud elszívni négyet-ötöt, hi­szen minduntalan olyan helyen fordul meg, ahol tilos rágyújta­nia. „Ez már tényleg több a sok­nál" - mondja, és a dohányosok ellen irányuló „apartheidről" be­szél. De nem tud mit tenni az­óta, hogy 500 dollárra büntették meg, mert ellenállhatatlan vá­gyat érzett arra, hogy szippant­son egyet a tilosban. Bellaire esete kirívó ugyan, de nem az egyetlen az Államokban. Ott van például a Kaliforniában, Sacramento közelében fekvő Davis egyetemi város, ahol tilos rágyújtani a középületek bejára­tától számított harminc méteres körzetben. Azt a polgárt, aki rá­gyújtott, nyomban bemérte a „közeg", riadókocsival utolérte s felszólította, hogy oltsa el a ciga­rettát. Ha az illető nem teljesítet­te az utasítást, bilincsbe verve vitték el. MTI Raisza kiárusítja estélyi ruháit Miközben Mihail Gorbacsov, az utolsó szovjet ál­lamfő s az SZKP KB utolsó főtitkára küzdött, hogy visszaszerezze az oroszok kegyeit, a jelek szerint felesége, Raisza Gorbacsova feladta a reményt, hogy férje - s jómaga - még visszatérhet a politi­kai arénába. Egy moszkvai lap arról számolt be, hogy Raisza eladogatja estélyi ruháit a moszkvai „second hand" üzleteknek, mert úgy gondolja, többé már nem lesz szüksége rájuk. Raisza Gorbacsova volt az első orosz first lady, aki kilépett férje árnyékából, s maga is ismertté vált a világban, nem utolsó sorban divatos, ele­gáns és költséges öltözködésével. A nemzetközi porondon rokonszenvet keltett mindezzel, de ha­zájában sokan bírálták költekezése és túlöltözött­sége miatt. A napokban a szamarai Budnyi - Hét­köznapok - című lapnak adott interjúban a volt first lady azt állította, hogy öltözködése nem személyes kívánságára volt olyan, amilyen, hanem a nemzetközi protokoll követelményei miatt. Mihail Gorbacsov régi riválisa, BoriszJelcin ellen száll harcba a holnapi elnökválasztáson, de a köz­vélemény-kutatások szerint a szavazók mindössze egy százalékának a rokonszenvére számíthat. So­kan ugyanis Gorbacsovot okolják a Szovjetunió széthullásáért, az azt követő gazdasági problé­mákért és a szuperhatalmi helyzet elveszítéséért. Roncsfotó Lizáról Amikor a mesék valóra válnak A Gorbacsov házaspár nyilvános szerepléseit a szovjetek nem tudták megemészteni. Elt egyszer egy ember Angli­ában, aki olcsó faliszőnyeget keresett lakásába. A London közelében levő bolhapiacon nem egészen száz font sterlin­get fizetett egy ócska fali­szőnyegért, amelynek szokat­lan rajzolata és pasztell színei megnyerték a tetszését. Nem sokkal később egy szakértőtől megtudta, hogy XVII. századi indiai szőnyeget vásárolt a bol­hapiacon. A ritka darab a lon­doni Sotheby's aukciósházhoz került és 51 000 font sterling­ért kelt el, ami nem is olyan nagy pénz egy ritkaságért, amely állítólag már királyi lak­osztályt is ékesített. London legnagyobb árverési csarnokaiban nem ritkák az ehhez hasonló történetek, ami­kor a merő véletlen készpénz­ben fizetődik ki. Nap mint nap benyitnak szerencséjükben bí­zó „felfedezők" az aukcióshá­zakba - és kapnak esetleg né­hány fontot vagy csak elismerő fejbólintást egy-egy árverésre felkínált darab szépségéért, de nem pénzben kifejezhető, egyedülállóan nagy értékéért. Előfordulnak azonban véletle­nek is, amelyek újból és újból ébrentartják a hobbigyűjtők re­ményeit. Ezek közé tartozik Christo­pher Hogg angol diák esete is. Elhatározta, hogy Bourne­mouth tengeri fürdőhelyen vás­árol magának születésnapi ajándékul verseskötetet. A he­lyi antikváriumban böngészve kezébe került egy kis verseskö­tet, amelyet azon nyomban meg is vásárolt másfél font sterlingért. Csak később tudta meg, hogy minek a birtokába jutott: T. S. Eliot (1888-1965) első verseskötete első és egyetlen kiadásának mind­össze 500 példányban megje­lent kötetét vásárolta meg. A Londonban elhunyt amerikai költő verseskötetét később 1760 fontért adta el a Chris­tie's árverésén. Ennél is nagyobb szerencsé­je volt Dél-Angliában egy régi hajókoffer tulajdonosának. Amikor a zár kijavítása végett felnyitotta, német mesterek mintegy száz alkotására buk­kant a bőröndben. A hatalmas koffer belső falaira vastag pe­nész rakódott le, ráadásul ege­rek fészkelték bele magukat és rojtosra rágták a benne lévő ré­gi könyvek kötéseit. Viszont „bámulatosan szakszerű cso­magolásban" épek maradtak a nagy mesterek alkotásai, köz­tük - mint később a tulajdonos egy szakértőtől megtudta - Alb­recht Dürer egyik fametszete, amely azután a Sotheby's árve­résén 587 000 fontért kelt el. Sheffieldben évtizedekig he­vert raktáron egy plakát, amely a Titanic első (és egyben utol­só) útját hirdette. A katasztrófa után 83 évvel, 1994-ben a Christie's aukcióján 7650 font­ért kelt el a baljós alkotás. Olykor azonban egészen kis dolgok is nagy meglepetést kel­tenek. Az angliai Malvernben egy Ben Ward nevű diák elvitte nagy-nagynénjének bélyeggyűj­teményét a Sotheby's becsüsé­hez, aki kínai bélyegritkaságot talált a kollekcióban. Egy hong­kongi árverésen 6000 fontért kelt el a parányi bélyeg - igaz, hogy tisztán kivehető volt rajta a hibás nyomás. PAN A busmanok hazavágyódnak A busmanokra valamikor úgy vadásztak, mint a vadállatokra, most pedig Dél-Afrikában mutogatják őket, mint az állatkerti vadakat. Fagylaltot nyalogató gyerekek bámulnak állatbőrbe öltözött busmanokat egy elkerí­tett helyen, ketrecek mellett. Az egyik ketrecben egy nőstény oroszlán maradékot rágcsál, a másikban egy hiénaköiyök hancúrozik. A busma­nok - vagy a szánok, ahogy ők magukat nevezik - a vásár fő attrakciói Klerksdorp bányavárosban, Johannesburgtól 110 kilométerre nyugatra. A mindössze 2 randért (46 cent) váltott jegy ellenében megtekinthető az 50 éves Oulap Kruiper és 76 éves férje, Petrus, amint nagy türelemmel nyakláncot fűznek fel strucctojás-héjból. - Szomorú dolog, hogy idehoztuk őket és voltaképpen kirakatbábukat csináltunk belőlük, de azért tettük, hogy életben maradhassanak - állítja egy fehér afrikander, Hein Henning, aki 12 éve segédkezik abban, hogy a bus­manok fennmaradhassanak XX. száza­di megpróbáltatásaik közepette is. A tagbaszakadt férfi mellett eltörpül két alacsony termetű, de izmos védence. - Csqk azért csinálunk ilyesmit, hogy pénzhez jussunk, és olyan helyre vihes­sük őket, ahol azt tehetnek, amit akar­nak. Manapság a busmanoknak nincs élelmük, vizük, ruhájuk, tüzelőfájuk. Ez most-nagyon kritikus szakasz a busma­nok fennmaradása tekintetében. A szan nép, ezek a kistermetű, töpö­rödött emberek, akik a busman elne­vezést lealacsonyítónak tartják, évez­redek során nomád életet éltek Afrika déli részén, a homokdűnéken, síkságo­kon és a hegyekben kóboroltak. Va­dásztak és lédús növényeket gyűjtöt­tek. Azután megérkeztek az európaiak és az afrikai telepesek, Angolától Dél­Afrikáig hatalmas területekre tartottak igényt, gazdaságokat kerítettek körül, és ezzel akolba terelték a busmano­kat. Jó esetben nyomkövetőként, mar­hapásztorként és juhászként használ­ták és néha még meg is fizették őket, bár gyakran alkohollal. Rosszabb eset­ben hétvégi sportolásként vadásztak rájuk. Egy részük később híres lett olyan dél-afrikai filmeknek köszön­hetően, amelyekben a nevetség tár­gyaként szerepeltek. De ami a leg­rosszabb, elvették tőlük a nomád élet szabadságát. A Dél-Afrikában élő busmanok, akik körülbelül kétezren vannak, visszasír­ják azt az időt, amikor még a Kalahári­medencében, a világ legnagyobb egy­befüggő homoksivatagában éltek. Ez volt az otthona és vadászterülete a vi­lág legősibb népének, a busmanok­nak. Az 520 000 négyzetkilométernyi Kalahári Botswanának szinte az egész területét elfoglalja, benyúlik Namíbiá­ba, Angolába, Zambiába és Zibabwé­ba. Barlangokban és szabadon álló sziklákon a busmanok ősei örökül hagyták sziklafestményeiket, egy­szerű, geometrikus ábrákat, emberek és állatok csoportjainak kompozícióit. A Kalahári vadonéban ma már csak ez­ren élnek, vadászatból és gyűjtöge­tésből. De csak annyi vadat ejtenek és annyi élelmet gyűjtenek, amennyi élet­ben maradásukhoz szükséges, mert ma is hisznek abban, hogy ha kizsák­mányolják környezetüket, kihívják ma­guk ellen a Legfelsőbb Lény haragját. A nyomornegyedekbe vagy primitív gazdaságokba került busmanok nagy részét megtizedelte a rosszultáplált­ság, az alkoholizmus, a prostitúció, a nemi betegség. Hein Henning elmond­ta: egy kiszáradt talajú gazdaságban tanúja volt annak, hogy a busmanok­nak vályúból kellett inniuk, még ár­nyékba sem húzódhattaks, csak a jó­szágnak volt fedél a feje fölött. Még a csecsemők is a tűző napon feküdtek. A vásártéri attrakció szereplői, Krui­per és Petrus is arról álmodoznak, hogy ha összegyűl a pénz, visszatér­hetnek őseik földjére. - A Kalaháriban akarunk élni, mert ott nem veszhetnek el a gyermekek, nyomon tudjuk őket követni és mindig együtt lehetünk ­mondja az asszony. Férje, a vadász, aki gyermekeivel megismertette szülőföldjének állatait és növényeit, azt mondja, hogy szíve a Kalaháriban maradt. Hogyan élhetne másutt, szív nélkül? Panoráma A legnépesebb kínai család Az egy háztartásban élő kínai csa­ládok legnagyobbika 160 főt számlál - jelentette a Reuter hírügynökség a Venhuj Pao című kínai lap cikke alap­ján. Öt nemzedék él egyetlen paraszt­portán a kelet-kínai Csiangszu tarto­mány Csiangjing körzetének egyik fa­lujában. A lakáskörülményekről nem derül ki semmi a cikkből, de való­színű, hogy ha együtt él is ez a nagy­család, azért nem éppen egy fedél alatt. A legidősebb nemzedéket egy 99 éves asszony és 97 éves férje képvi­seli: mindketten jó egészségnek ör­vendenek, kiveszik a részüket a me­zei munkákból, s hetente kétszer vá­sárolni járnak a falu központjába. Ét­rendjük elengedhetetlen része a na­ponta elfogyasztott pohárka rizsbor. Mint elmondták, magas életkorukat a nagycsalád tagjai közötti harmóniá­nak és szeretetnek tulajdonítják. Az oldalt szerkesztette: GÖRFÖL ZSUZSA ... és egykor. Liza Minellirői, aki nemrég töltötte be 50. életévét, azt suttogják Hollywood-szerte, hogy emberi ronccsá vált. Legújabb és nyilvánosságra került fényképe iga­zolja ezt az állítást. A Kabaréval egy csapásra világ­sztárrá lett káprázatos tehetségű énekes-színésznő nagy árat fizetett a nagy karrierért. Még alig volt 22 Liza most... esztendős, amikor hírbe hozták, hogy váliummal tele­pumpáltan lépett fel. Később elvonókúrára ment a Névtelen Alkoholistákhoz. Néhány éve elvált harma­dik férjétől, Marc GerótóL Azóta ismét Mr. Alkohollal él házaséletet, időnként félrelépve az altatókkal és nyugtatókkal. Barátai attól tartanak, hogy úgy végzi majd, mind édesanyja, Judy Garland, aki altatótúla­dagolás miatt hunyt el tragikus hirtelenséggel. Blikk

Next

/
Oldalképek
Tartalom