Új Szó, 1996. május (49. évfolyam, 101-126. szám)

1996-05-02 / 101. szám, csütörtök

[ 8 ] ÚJ SZÓ OLVASOINK OLDALA 1996. május 2. Tisztelt szerkesztőség! A párkányi zeneiskola összes pedagógusa intenzíven foglalkozik az idén beíratott gyerekekkel. Itt az a pedagógiai elv uralkodik, hogy mindenkivel egyforma türelemmel foglalkoznak, a kezdő legkisebbtől a végzős növendékig. A türelmes munka árán aztán megmutatkoznak a kimagasló tehetségek, és többször lehetőséget biztosítanak az egyéni fellépéseknek, a szerepléseknek. így történt ez húsvét hetében is, a nagyhéten megvalósult hangversenyen a gyermekek előadásaiban a kedves kis népdaloktól kezdve Chopin, Schubert, Beethoven műveket is hallhattunk. Ki-ki kedvét, egyéniségét, tehetségét mutatta meg. A népi zenekarok apródjai kedves perceket szereztek a fellépéseikkel. HAJTMAN KORNÉLIA Nána A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa (CsMTKÉ) április derekán összpontosítást tartott Párkányban. A kórus ezt követően 20-án este a szőgyéni művelődési házban, majd 21-én a párkányi róm. kat. Szent Imre témplomban lépett fel, Janda Iván vezető karnagy, valamint Tamási László debreceni vendégkarnagy vezényletével. Az összpontosítás és fellépések anyagi bázisát a Párkány környéki települések önkormányzatai teremtették meg. A közönségnek és a szentmise résztvevőinek nem mindennapi, felemelő élményben volt részük. BERÉNYI KORNÉLIA Szőgyén Április 16-án lapukban „Újabb tanúk a Kováö-ügyben" címmel megrémülve olvastam az egész ügyet! Az a két szentgyörgyi nő, akit kihallgattak, hát ezek csak most ébredtek föl, hol laktak ezek hatvan nappal ezelőtt? Ez az ügy már senkinek sem tetszik, ennek az országnak nagy az állatkertje, ha ennek a két nőnek hisznek. Én nyugdíjasként, csupán gondolom, hol az igazság mostanában. LAKATOS TERÉZ Pozsony Az olvasói leveleket, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. A nézetek sokrétűsége érdekében olyanokat Is közlünk, amelyeknek tartalmával szerkesztőségünk nem ért teljes mértékben egyet Köszönjük olvasóink bizalmát, és várjuk további leveleiket Nem adhatjuk fel könnyen Nem vitás, komolyan gondolja a hatalom iskoláink elsorvasztását. Naponként szerzünk tudomást leépítésükre, megszüntetésükre irányuló tevékenységről, intézkedésekről. Legutóbb az Új Szó 1996. március 30-i számában olvashattunk ilyen irányú igyekezetről a komáromi Budovateľská utcai szaktanintézettel kapcsolatban. Számos alkalommal a szlovák osztályba jelentkező kis létszámú csoportot magyar orszályba jelentkezőkkel töltik fel az osztálynyitáshoz szükséges létszámra. Jól átgondolt, ravasz taktika ez. Szinte általános gyakorlatként minden beíratáskor alkalmazzák a vegyes tanítási nyelvű iskolákban, melyeknek élén MAJDNEM kivétel nélkül szlovák nemzetiségű igazgató áll. A beíratást intéző szülőt - tekintet nélkül a valós igényekre - eleve úgy informálják, hogy a magyar osztályba jelentkezők alacsony létszáma miatt nem tudnak magyar osztályt indítani, és azonnal felajánlják a tanulási lehetőséget a szlovák osztályban. Az ily módon meggyőzött szülőket a kimutatásokban nem sorolják a magyar nyelvű oktatást igénylők közé. Ők már statisztikailag a szlovák osztály iránt érdeklődők csoportját gyarapítják. E fondorlatos taktika következményeként adódnak gyakorta olyan helyzetek, hogy azok a diákok alkotják a szlovák tanítási nyelvű osztályok többségét, akik eredetileg magyar nyelven szándékoztak tovább tanulni. Jól bevált és hatásos módszer ez, melynek ellenszerét feltétlenül meg kell találnunk. Ennek a beugratásnak az alkalmazásával az iskolaügyi szerveknek a magyar osztályok nyitásának megakadályozására irányuló igyekezete is leplezhető, hiszen „nem a jószándék hiányán múlik, hogy nem indul magyar orszály, az érdektelenség miatt alakul ki ilyen helyzet". Nem egyszerű kivédeni az ilyen burkolt formában megnyilvánuló gáncsoskodást. Nincs ugyanis olyan pártatlan hivatalos szerv, amelyik mindenki számára hozzáférhetően nyilvántartaná, hogy a gyerekek az alapiskola elvégzése után milyen tannyelvű iskolákban, illetve osztályokban szándékoznak továbbtanulni. Ezért szinte teljes mértékben kiszolgáltatottak vagyunk az igazgatók kényének, kedvének. Ennek ellenére is csak azt mondhatom, oktatásügyben nem törődhetünk bele a dolgok ilyen alakulásába. Magyar nyelvű szaktanintézeteink a Dunaszerdahelyi és a Komáromi járáson kívül mára gyakorlatilag majdnem teljes mértékben megszűntek. A még létezőket mindenáron meg kell védenünk. Kedves szülők és pedagógusok, ne térjenek csendesen napirendre az ügy felett, mert ezzel a hatalomnak ártó szándékainak megvalósításában nagyon megkönnyítenék a helyzetét. Tudnunk kell, hogy egy megtervezett és tudatosan végrehajtott leépítési folyamatról van szó. Meggyőződésem, hogy nem szükséges ecsetelnem, mily sokat jelent számunkra anyanyelvi oktatásunk. Jövőnk szempontjából meghatározó jelentőségéből következik, hogy minden, e területen ért sérelmünkre, teljesen egységesen és nagyon határozottan reagálnunk kell. EGYÜD LÁSZLÓ Feled Tallózás és reflexiók A hazai szlovák sajtóban a magyarokkal, a szlovákiai magyar kisebbséggel, és az őket érintő történelmi kérdéskörrel foglalkozó cikkeket olvasva az az érzésem támadt, hogy minden, a tollat kezében tartani tudó államalkotó polgár történelemtudós képzettséggel rendelkezik. A napilapokban az utóbbi időben tíz- és százszámra jelennek meg írások, melyek velünk, múltunkkal és törté nelmünkkel foglalkoznak. S ebben nincs különbség szlovák kormánypárti vagy ellenzéki sajtótermékek között. Ki innen, ki onnan igyekszik kikezdeni az ezeregyszáz éves magyar történelmet. Eklatáns példa erre a Národná obroda azóta már nyugdíjazott glosszaírója, M. H. úr. A szlovákmagyar alapszerződés aláírását megelőzően „Nyolcvan oldal érvelés" címmel egy újságoldalnyi zagyvaságot hordott össze a szlovák-magyar együttélésről. Ez a féligazságokkal és csúsztatásokkal teletűzdelt iromány csak annyira igaz, mint ahogy igazak M. H. azon állításai, hogy RÁKÓCZI (sic!) Prágában tárgyalt Slánský és Gottwald cseh politikusokkal. Hogy az említettek különböző évszázadokban éltek, az bizony M. H. urat nem nagyon zavarta. Az ember azt képzelné, hogy egy racionálisan gondolkodó újságíró, aki a békét és mindkét közép-európai nemzet nyugalmát tartja szem előtt, mindent megtesz azért, hogy a két szomszédos állam kapcsolatában azt hangsúlyozza ki, ami pozitív, ami a két országot, a két népet közelebb hozza és nem azt, ami elválasztja. Az újságírói etikátlanság csúcsa, ha egy ilyen fontos, mindkét állam békéjét és nyugalmát megteremtő dokumentum aláírása előtt, régi, vélt vagy valós sérelmekről siránkozik az említett cikk írója. Az államalkotó többség nacionalista elfogultsága úgyis bumerángként üt vissza. Vonatkozik ez végső soron azokra is, akik talán hajlandóak lennének létünket és jogainkat elismerni, de ha lépten-nyomon azt olvassák, milyen „vérszopó és intoleráns" is a magyar, akkor megrendül bennük a baráti biszonyba vetett hitük. S ez a goebbelsi átok, a százszor elmondott hazugság gyümölcse. TOMANOVICS ZOLTÁN Pozsony Újra kulturális pezsgés Nem is olyan rég Vágkirályfán, ebben a Mátyus-föld szívében elterülő kisfaluban nem múlhatott el egy év sem anélkül, hogy a helyi Csemadok és a helyi ifjúsági szervezet mellett működő színjátszócsoportok ne mutattak volna be valamilyen kultúrműsort: akár színjátékot, akár kabarét. Az utóbbi években azonban valahogy kiveszett az emberekből a tenniakarás, a szerepelni vágyás, és őszintén szólva közönségként sem lehetett kicsalogatni a falu lakosságát. Bár érthető, hogy az egyre nehezedő életkörülmények megkeserítik az emberek életét - mindenki el van foglalva saját gondjaival, mégis furcsa a kultúra iránti passzivitás egy olyan faluban, melyben mély hagyományai vannak a színjátszásnak. Az elmúlt esztendő decemberében azonban mintha csoda történt volna. Köszönhető ez né hány olyan tenniakaró és elszánt embernek, akik úgy gondolták, hogy ha már a felnőtteket nehéz kimozdítani otthonaikból, meg kell próbálni a gyermekek érdeklődését felkelteni a színjátszás iránt. Az első, gyermekeket szerepeltető műsor bemutatására a Vágkirályfai Szent István Cserkészcsapat csapattisztje, Szatmár Tibor és segítője, Vincze Mária vállalkoztak. Munkájukba bevonták az óvodás és az alapiskolás gyermekeket és néhány középiskolás fiatalt is. Az eredmény egy egész estét betöltő, csodás mesejáték lett, melynek megtekintésekor a néző eljuthatott az angyalok tisztására, találkozhatott isten angyalaival, az erdei manócskákkal, a tündérekkel, Csönd bácsival, a Visszhanggal, a Szellőcskével, a gonosz boszorkánnyal és a rontó, a gyűjtő és a látó emberrel. OLÁHNÉ VADKERTI HAJNALKA Vágkirályfa MAGYAR SZÁRMAZÁSÚ NOBEL-DÍJASOK. VASÁRNAP, 1996. ÁPRILIS 14. Egy tucat, meg kettő Azért ragadtam tollat, mert az írásban az egyik Nobel-díjas - Wiesel Éliás - származásáról, vallásáról is szó esik; akiről megállapítja, hogy „zsidó szülők gyermekeként Máramarosszigeten született". Az elmúlt évben jelent meg Reményi Gyenes István: Ismerjük őket? című könyve, amelynek alcíme: „Zsidó származású nevezetes magyarok arcképcsarnoka." Talán mondanom sem kell, hogy a keresett könyvek közé tartozik, mert „félelmetes egy könyv". A zárójelbe tett megállapításra Völgyes Iván politológust, a Nebraskai Egyetem ny. tanárát hívom segítségül. A könyv előszavában ezeket írta: „Félelmetes egy könyv, hiszen szemléletesen bizonyítja, hogy mily sokat tettek." De „félelmetes" azért is, mert azt sugallja: végre le kellene zárni ezt a vitát, azt a történelmi hozzáállást, amely hivatalosan akarja meghatározni, hogy ki a magyar és ki nemAmi a Nobel-díjasokat illeti, következtetés gyanánt az alábbi olvasható: „Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy az ismert - az ország méretéhez s a lakosság számához képest egyedülállóan nagy számú - tizennégy(!) magyarországi gyökérű Nobel-díjas közül Békéssy György, Oláh György, Szent-Györgyi Albert, Zsigmondy Richárd, no és a szélsősé ges nácivá lett Lénárd Fülöp kivé telével a többi kilenc bizonyítottan zsidó származású: Bárány Róbert orvos, Friedman Milton közgazdász, Gábor Dénes fizikus, Harsányi C. János közgazdász, Hevesy György és Polányi John Charles kémikus, Rábai Isidor Isaac atomtudós, Wiesel Elie író és Wigner Jenő atomtudós." A Nobel-díjat nem kapottak közül Neumann János, Szilárd Leó, Teller Ede és Kármán Tódor is bizonyítottan zsidó származású... A nemzetiségi hovatartozáson, vallási elkötelezettségen és származáson alapuló kirekesztés mérhetetlen ostobaság, amelynek következményeit a mélynemzetiek Szlovákiában nem akarják tudomásul venni. Pedig a legfőbb ideje lenne elgondolkodni azon, hogy a társadalomnak, egy adott ország közösségének egyformán szüksége van minden polgárára nemi, nemzetiségi, politikai és vallási hovatartozásra való tekintet nélkül. MOTESIKY ÁRPÁD Verebély Nádszeg és a munkanélküliség Újsághír: „Szlovákia munkaügyi hivatalai ez év március végén 342 654 állástalant tartottak nyilván, ami azt jelenti, hogy a munkanélküliek aránya 13,34 százalék." * * * Vagyis csekély mértékben csökkenő irányzatot mutat. Ez némi bizakodásra jogosít fel, hogy a következő időszakban is kedvezően alakul. Erre életbevágóan nagy szükség van, mert sok állástalan a létminimum alá csúszva megélhetési gondokkal küzd. A legutóbb Nádszegen jártam, a Galántai járáshoz tartozó, közel négyezer lelket számáló nagyközségben. Arra voltam kíváncsi - többek között -, mi a helyzet ezen a téren. Erre vonatkozóan Juhos Ferenc fiatal, rokonszenves polgármester nyújtott hiteles tájékoztatást. Mi igaz abból, hogy járási méretben önöknél a legnagyobb arányú a munkanélküliség? A faluban ez a hír járja... - A valóság másképp fest. Igaz ugyan, hogy a múlt év január elején még 400 állástalant tartottunk nyilván, de ezt a számot sikerült 140-re csökkentenünk cáfolt rá az általam jelzett hírre. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az önkormányzat mélységesen együttérez a szorult helyzetben levőkkel, s mindent elkövet a foglalkoztatottságot, a munkahelyteremtést illetően. Ez ügyben beadvánnyal fordultak a járási munkaügyi hivatalhoz. A polgármester elismerően nyilatkozott az említett hivatal felelős illetékeseiről, akik érdemben méltányolták kérésüket. Ily módon 65 állástalant kapcsolhattak be a helyi önkormányzat által irányított és felügyelt közmunkákba, ezáltal is enyhítve azok megélhetési gondjait. Mind a kétkezi dolgozók, mind az önkormányzat örültek annak, hogy az ITECPLAST cég (német érdekeltségű) munkarészleget létesített, ahol autóalkatrészt gyártottak. Csakhogy rövid ideig üzemelt. Az itt dolgozókat nyugtalanítja ez a helyzet. Türelmetlenkednek: ha rövidesen nem törté nik ez ügyben lényeges előrelépés, könnyen bírósági tárgyalás kerekedhet belőle. Még az a szerencse, hogy a kötött szerződés értelmében - ha rendszertelenül is - a tulajdonos fizeti a munka nélkül maradottakat. Ám a polgármester nem ennyire borúlátó. - Erősen bízom abban - mondotta hogy a munkarészleg újra beindul. Az eddigieknél sokkal jobb munkabiztonsági- és higiéniai feltételek teremtődhetnek, sőt a további fejlesztés lehetősége sem kizárt. KOVÁCS ISTVÁN Pozsony Pénz helyett levél Minap a posta tucatszámra kézbesítette azokat az értesítőket tartalmazó leveleket, amelyeket a MEDITOUR küldött szét a szélrózsa minden irányába. A leveleket azok a póruljárt állampolgárok kapták, akikkel a privatizáció második hullámának értékpapírjaira szerződést kötöttek a Palčo Brokers cég alkalmazottai. A szerződésben 4000 koronát ígértek egy értékpapírért, azzal a magyarázattal, hogy két héten belül folyósítják a pénzt. Szerény községünkben is hosszú sor kígyózott a községi hivatal udvarán, azzal a reménnyel, hogy az ígért föltételek mellett helyben értékesíteni tudják értékpapírjaikat. Mert hat ugyan kinek nem jött volna jól egy kis plusz pénz, ilyen égig érő árak mellett. Aztán ahogy teltek a hetek, volt aki jnegjegyezte, hogy ami késik, az nem múlik. Csakhogy most ez a közmondás nem vált valóra. Azzal a magyarázattal nem elégszik meg senki, hogy közlik a tisztelt címzettel: sajnos, nem tudtuk értékesíteni az értékpapírjaikat, mivel a kormány 1996. március 19-én megváltoztatta az értékpapírokról szóló rendeletet, azonban a jövőben tájékoztatni fogjuk a további fejleményekről. Vajon meddig tarthat ez a bizonytalan állapot? És a szegény állampolgár meddig várjon a pénzére? Ha egyszer nincs üzlet, akkor szolgáltassák vissza a tulajdonosoknak az értékpapírjaikat. Ne akarjanak levelezést folytatni. Azzal nem lehet megnyugtatni a fölborzolt kedélyeket. Igaz is, mindenki a saját kárán tanul. Remélem sokuk okulására szolgált ez a gyors üzletkötés. JUHÁSZ IRÉN Kőhídgyarmat Mély hódolatom a bürokráciának Hivatalos idézést kaptam bírósági tárgyalásra. Több hónappal ezelőtt, felszólításra, írásban kellett igazolnom egy bizonyos parcellán lévő társtulajdonosi mivoltomat. Meglepett a dolog, mert annak idején, amikor a saját örökösödési ügyemet intéztem, senki sem volt kíváncsi sem erre a társra, sem másra. Amint a bíróságon kiderült, tucatnyian voltunk beidézve, ebből két személy nem jelent meg, tehát „bizonytalan időre" elnapolták a tárgyalást. A hiányzók esetében a nagyapa rég meghalt, az apa is kérdéses, s bizonytalan, hogy az unoka egyáltalán akar-e foglalkozni az üggyel. Az egyik örökös jelölt éppen 77 éves, ha így halad az ügyintézés, mikor válik valóságos örökössé? Egyáltalán, mi köze egy örökösnek ahhoz, hogy az egy telekkönyvi számon lévő par cella idegen társtulajdonosa hogyan áll a saját ügyeivel? Nagyon hálás lennék, ha megmagyarázná valaki a magamforma naiv állampolgárnak, hogy mire jó az ilyen herce-hurca? Netalán valahol valakik az adminisztratív dolgozóknak akarnak hosszútávon munkalehetőséget biztosítani? Jó lenne, ha inkább az építőmunkásokról gondoskodnának ilymódon. Vagy a gyári munkásokról, vagy a szolgáltatásról (a sor folytatható). GYŐRI SAROLTA Szepsi SZATÍR DUNASZERDAHELYEN UJ SZ0.1996. IV. 20. Egy gyalázatos gaztett és annak következményei A rövid cikk első olvasásra megdöbbentett, majd elgondolkodtatott. Te jó isten! Ha én most, tegyük fel, dunaszerdahelyi lakos vagyok, azonnal találgatni kezdek, esetleg érdeklődöm is, hogy ki lehet az a szerencsétlen család? Az agresszor ugyancsak szerdahelyi lakos. Ugyebár, tapintatból elhallgatják a kilétét, nevét annak a pernahajdernak. Persze a szatír, a már többszörösen büntetett előéletű emberünk mint már annyiszor, újfent védőügyvédet fogad fel, illetve bolond is lenne, mikor az államköltségen is kivitelezhető. (Az ügyvéd urak újfent munkát kapnak, tárgyalás tárgyalást követ, s mi változik egyáltalán? A delikvensünk ott folytatja, ahol már régen elkezdte, az ellátás kényelmesen - nyugati módra - biztosítva a dutyiban. A szerencsétlen családnak meg ki biztosít majd fájdalomdíjat, próbáljon pereskedni soha meg nem térülő költségekkel? A sajtó persze felhívta a figyelmet annak rendje és módja szerint. Aznap reggel Dunaszerdahely környékén a lapokat szétkapkodják, az olvasottság tehát megugrik. A szerencsétlen férj, feleség meg ezután kiléphet-e az utcára szégyenpír nélkül és szemlesütve? Nem tudom. A szerencsétlen kisembert is látni kell. Hogy nem írták kí a neveket? Miért nem lehet az elvetemültnek nemcsak a nevét, de a fényképét is mellékelni! Kövessék útját, előéletét. Ez lenne csak igazán a riporter feladata, a munka neheze. SZALAY JÁNOS Tornaija