Új Szó, 1996. május (49. évfolyam, 101-126. szám)

1996-05-08 / 106. szám, szerda

1996. május 13. VELEMENY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó [ 51 Képmutatók cselszövései Mihail Bulgakov neves orosz íróMoliére-ről írt drámája egyik magyar fordításának a címe nemcsak azért jutott eszembe, mert a szaVak értelme pontosan fedi mindazt, amit a szlovák kulturális minisztérium idehaza és nemzetközi szinten ma csinál. A dráma a hatalom és művészet - márha az utóbbi igazi - örök elentétéről szól, ami végeredményében mindig aktuális marad, míg totális dominanciára törekvő politikai hatalmak vannak. Márpedig bármilyen nagyvonalú is volt a kulturális minisztérium, amikor a hét vegére összehívták a „nem domináns európai nemzetek" országainak kulturális miniszteri tanácskozását, sokan nem jöttek el. A „nagyok" maradtak távol. A „dominánsak". Érthető, hogy nem nagyon tudnak mit kezdeni az állatok viselkedéstanának, az etológiának a fogalmaival a kultúrában. Nemcsak ők, a megjelent miniszterek vagy megbízottaik sem. Európa - legfőképpen az unióba tömörülő nemzetek már nem a „dominancia" falkabeli érvényesülését támogatja. Gondoljunk'csak a britek nehéz lelki integrálódására, egy e.század közepén'teljesen elvesztett világbirodalom emlékével a lelkükben. Es lemondtak, le kellett mondaniuk a „domináns" falkavezér szerepéről a németeknek is. Azt meg mondanom sem kell, hogy az Unió hol bevallva, hol bevallatlanul az USA dominanciájának a letörésére is szerveződik. Miközben a franciák, a németek és az angolok is adminisztratív lépéseket tesznek kultúrájuk amerikanizálódása ellen, előáll Ivan Hudec és csapata a hipotézissel: Európában vannak domináns és nem domináns kultúrák, tegyünk hát a dominánsak ellen. A szemlélet lelkibetegségre utaló tüneteit még a gazdasági megközelítés is alátámasztja, hiszen éppen a gazdasági dominanciák ellen működnek az uniós törvények, egyezmények stb. Nem hiszem, hogy az osztrákok unióbeli rossz közérzete minősítené magát az európai integrációt, de legkevésbé annak kulturális összetevőit. Az osztrákoknak is meg kell tanulniuk - s ez az európai nagypiacon a legnehezebb - hogy már nem a Kelet és a Nyugat közötti térség haszonélvezői. Az uniós gondolat minden eleme védekező jellegű. Kultúrában ezt legjobban a fiiművészet legnagyobbjai által az európai film védelmében létrehozott európai alapítványok és díjak bizonyítják. Nem kevésbé a párizsi nagy színházi egyesülés, ahová igencsak európai színházi minőség jelenti a belépőt. Ezek itt megjönnek a maguk „nem domináns" sirámaival, s hogy végül valamilyen módon kiéljék az ebből születő fóbiájukat, magukat teszik „dominánssá". Legalább otthon uralkodnak a magyar nemzeti kisebbség fölött. Bebizonyítják, hogy ők is lehetnek „dominánsak". Majd az Európában „nem domináns" szlovák kulturális kormányzat egy harmadrangú hivatalnoka kijelenti az újságírók előtt: „A magyar küldöttség taktikázott, mert a nemzetiségi kultúrák kérdéskörében járatos szakembereket delegált a tanácskozásra, akik a lényegi kérdésekről állítólag kompetencia hiányában nem beszéltek." Hja, igen! Dominancia csak akkor létezik, ha azt a szlovák miniszter és csicskásai annak tartják. Ha viszont már rájuk is jellemző, amit állítólag ők az integrálódó Európában nemzetüket veszélyeztető folyamatként ítélnek meg, akkor a magyarok taktikáznak. Pedig Szlovákiában igencsak domináns nemzetállami alkotmányt, államnyelvtörvényt, kultúrafinanszírozást és államigazgatásbeli személyzeti politikát vezettek be. Legutóbb már azt is felfedezték, hogy egy állami táncegyüttes csak akkor végez megfelelő munkát, ha a magyar népdalt is szlovákul énekli, s a magyar néptáncot is szlovákul adja elő. Ha nem teszi? Fel kell oszlatni, meg kell szüntetni, agyagba kell döngölni, amúgy domináns módon! Európa meg higgyen amit akar, elvégre Hudec úr is elfogadta a „nem dominánsak" tanácskozásáról kiadott kommünikét, amelyben a nemzeti kisebbségek kultúrájának fejlesztését és védelmét is emlegetik. Igaz, egyáltalán nem nagy dominanciával. Bevettetik... Mečiarék újra fergetegeset alakítottak a nemzetközi politikai élet színpadán. Az értelmes ember számára műfajilag nehezen meghatározható - lehetne politikai tragikomédia vagy megtévesztések színjátéka - mű címe: „A mutogatós bácsi esete a délijószomszéddal", és először rádiójáték formájában hangzott el. A dramaturg-rendező-főszereplő - a Nagy Mágus - itt döngte bele az éterbe, hogy a szlovák-magyar alapszerződés okmányainak kicseré lésére kizárólag Magyarország miatt nem került még sor. Bevették, több százezren is biztosan bevették ezt a zengeményt, mert még mindig hisznek a Mágusnak, annak ellenére, hogy ő már több alkalommal is bebizonyította: kijelentéseitől még egy Ó-KGST-beli időkben összefuserált hazugságvizsgáló gép is elpirulna és kiolvadna, vagy kínjában összepisilné magát. Hiába, a Mágus, aki - mint Rejtő Jenő közismert figurája, Piszkos Fred - csak kavarja és mindig kavarja, úgy ért az altatáshoz, mint egy szakképzett aneszteziológus, most is nagyot alkotott. Elfelejtette ugyanis bevallani, hogy a köztársasági elnök aláírása nélkül a parlament jóváhagyása nemzetközi jogi szempontból nem sokat ér, az okmányok csak az ő kézjegyével ellátva cserélhetők majd ki. Nos, mint tudjuk, Kováč elnök azóta aláírta a szlovák-magyar alapszerződést. Most már csak azon törhetjük a fejünket, miért késlekedett mostanáig. Ja, hogy csak nemrég kapta kézhez az okmányokat? Azaző baja! Miért nem ment el érte személyesen, ha aláírnivalója volt? Na! Egyébként sem ez az első eset, hogy későn kap kézhez fontos dokumentumokat. Igazán tudhatná már, hogy mihez tartsa magát. Persze az is lehet, hogy a sok munka közepette egyszerűen csak megfeledkeztek erről az apróságról. Hiszen annyi a Mágus dolga mostanában. Ott van például a Pöstyén közelében tervezett gyorsaságiautóverseny-pálya ügye. Mert, hogy lesz nekünk is Forma-les versenyünk, méghozzá szinte ingyen, hiszen az épülőfélben lévő autópályákról csak át kell irányítani az ott dolgozó munkagépeket Pöstyén alá, és már kész is a mű. Ez hiányzik most Kishazánknak a legjobban. Autóverseny. Már készülnek is a konkrét tervek, láttam az I. Nagy Nemzeti DARMOndóban, miénk lesz a világ legelegánsabb, legbiztonságosabb versenypályája, csődülhet majd a külföld, láthatja a Csodát. Hát kész csoda is az, ami Kishazánkban most folyik, lesz mivel kitölteni az Európa Unió kérdőíveit. A minisztériumoknak lesz miről jelentést írniuk. S hogy mit vesznek majd be a jelentésbe? Nos, félő, hogy a Mágus és társulata műsorait nem. Nem veszik be azt sem, hogy Kishazánk polgára már (megint) fél az utcán hangosan megszólalni, ha valami épp nem tetszik neki. Nem veszik be azt sem, hogy a pályáját tévesztett Matica beletenyerelni készül a tudományokba, hogy az adófizetők pénzébői kiviteleznek megaiomán terveket. Nem veszik be azt sem, hogy megfojtják nemzetiségi kultúránkat, lehetetlenné teszik az anyanyelvi oktatást. Pedig bevehetnék... KERTÉSZ GÁBOR A cigarettareklám tiltásának kihatásai A szlovák kormány a múlt héten egyhangúlag megtiltotta a dohánytermékek és alkohol reklámozását. Ez azt jelenti, hogy például a cigarettamárkák nevei nem szerepelhetnek még a hamutartókon, öngyújtókon, napernyőkön sem. Még az olyan rejtett reklámokat is törlik, mint amilyet a Milde Sorte alkalmaz a billboardokon. A Milde Sorte ugyanis egy olyan Milde Sorte nevű kávét hirdet, amelynek csomagolása hajszálra megegyezik a hasonnevű cigarettával. - Ha a törvényt a jelenlegi formájában fogadják el, akkor valószínűleg befellegzett a fiatal, feltörésre vágyó zenekarok Mariboro-Rock In elnevezésű, egyedülálló seregszemléjének. A szlovák profi balett-táncosok versenye (Phillip Morris - a balett virága elnevezéssel) például máris elmarad. Valószínűleg a WEST elnevezésű pozsonyi színháznak is nevet kell változtatnia - közölte egy reklámügynökség képviselője. A Slovak Internacionál Tabak (S. I. T.) mint az ország egyetlen cigarettagyártója tavaly 12 millió koronát fordított különböző sport- és kulturális rendezvények támogatására. - A törvényjavaslat véget vet a trencséni jégkorongcsapat szponzorálásának, továbbá más sportágak támogatásának is mondta Jozef Banáš, a S. I. T. munkatársa. SME, jam Dolgozzanak a gépek és az emberek A lap munkatársa Július Tóthtai, a DMD Holding Rt. elnökével, korábbi pénzügyminiszterrel beszélgetett. • A szlovákiai fegyvergyártás a konverziónak köszönhetően súlyos problémákkal néz szembe. A DMD Holding létrehozásának az volt a célja, hogy segítse a hadiipari cégeket. Milyen távlatokkal számolnak? - A szlovák gépipar gyártási kapacitása négyszeresen meghaladja a hazai igényeket, ezért új piacok után kell nézni. Másrészt a szlovákiai gépgyárak termelési profilját az új piacok követelményeinek megfelelően kell átalakítani. Gépiparunk persze a hazai piacon is érvényesülhet, például az infrastrukturális hálózatok kiépítéséhez szükséges gépek gyártásában, az építőiparban jeleskedhet. • Kérem, mutassa be tömören a DMD Holdingot. - A trencséni székhelyű DMD Holding azért alakult, hogy koordinálja azon gépgyárak tevékenységét, amelyeket súlyosan érintett a konverzió. Kormányrendelet értelmében 1995. október 10-én alakult azzal, hogy az egyes vállalatok részvényeinek egy része is a holding tulajdona. Egykori állami vállalatokról van szó, ezeket részvénytársaságokká alakították át, s részvényeik 34 százalékát a DMD-be helyezték. A DMD Holding 26 szervezet vagyonából részesedik, ebből 14 termelő, 4 kutató-fejlesztő, 1 kereskedelmi és 7 javítással foglalkozó cég. • Hogyan birkózik meg a DMD Holding a vállalatok korábban felhalmozott adósságával? Hiszen a három legjelentősebb cég - a gyetvai, dubnicai és turócszentmártoni nehézgépgyár - adóssága eléri a 6 miliárd koronát. - Ez bonyolult lesz. Szerintem valamennyi érdekelt valamilyen módon hozzájárul a probléma megoldásához. Az eszközök egy részét pénzzé kell tenni, a hitelek egy részét át kell ütemezni vagy 1999 utánra kell halasztani a törlesztést. Azokat a hibákat, amelyeket korábban elkövettek, jóvá kell tenni. Ez lesz egyébként a holding legnehezebb feladata. Néhány vállalat esetében a helyzet egyértelműen kritikus, vagyis sürgősen lépnünk kell. JOZEF GÁL, Slovenský profit (Rövidítve) KOMMENTÁRUNK Jut is, marad is A statisztikai hivatal csak úgy ontja az inflációról szóló kedvező adatokat. Gyakorlatilag hónapról hónapra mérséklődik a pénzromlás; a Szlovák Nemzeti Bank információja szerint például márciusban 0,3 százalékra fékeződött az infláció üteme, és 1996 első negyedévének végén az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva mindössze 6,1 százalékos volt a mutató. Ami örvendetes, hogy ezen belül az élelmiszer és a közétkeztetés az átlagnál lassabban drágult. Talán szokatlan, de most az egyszer az érem másik oldala is kedvező, legalábbis a statisztika szerint. Ugyanis 1995-ben a munkavállalók átlagbére 7195 korona volt, ami 1994-hez képest 14,3 százalékos növekedés. Szinte minden ágazatban meghaladta a bérnövekedés az infláció mértékét, vagyis pénztárcánk tavaly nem csupán névlegesen, hanem ténylegesen is vastagodott. Persze a statisztika bája abban rejlik, hogy összemossa egy nyugati cég szlovákiai leányvállalatánál havi 50 ezer koronát kereső csúcsmenedzser fizetését a létminimumon élő, munkát kereső emberek bérszínvonalával. Elég csupán a lapunk 3. oldalán közölt, a bérek 1995. évi alakulásáról szóló adatsorra pillantanunk, hogy lássuk: olyan ágazatokban, mint a több százezer embert érintő kereskedelem, egészségügy és oktatás, még mindig mélyen a szerény átlagfizetés alatt dolgoznak. Ennek ellenére a közhangulat, a jövőbe vetett hit mintha javulna. A megtakarítások növekednek, a látra szóló betétek 1995-ben 18,8 milliárd koronával, a határidős betétek pedig 36 milliárd koronával emelkedtek. Igaz, még mindig csupán a lakosság kisebb része képes havonta félretenni, vagyis egy szűk réteg kezében mind több pénz összpontosul. Talán nem kellene mindent a pénz szemüvegén keresztül nézni. Ez igaz lehet a fejlett országokban, de nem nálunk, ahol még az 1989-es, meglehetősen szerény életszínvonalunkból is lefaragtunk mára vagy 20 százalékot. Nálunk még mindig a lakással járó költségek és az élelmiszer-vásárlás viszi el a családi összbevételek meghatározó, nem egyszer a felénél is nagyobb részét. Ezeken pedig nem lehet spórolni, hiszen lakni és enni kell. Vagyis a lakosság rendelkezésére álló, szabadon elkölthető pénzösszeg meglehetősen szűkre szabott, így ott takarékoskodnak, ahol tudnak. Elsősorban a húsfogyasztáson, a tartós lakberendezési cikkek megvásárlásának elhalasztásán, a kirándulások törlésén és a kulturális kiadások lefaragásán. A már említett szabad rendelkezésű jövedelem nagyságára már csak azért is érdemes odafigyelni, mert ez korántsem szűken vett megélhetési, hanem szociológiai kategória is. A polgári társadalomnak, a polgári életvitelnek ugyanis az egyik alapfeltétele, hogy lehessenek céljaink, s a céljaink eléréséhez elegendő pénzeszközünk. A tavalyi eredmények, bármennyire szerények is, azt jelzik, hogy a szabadon elkölthető összegek - az átlagot véve alapul - emelkedtek, ami a biztató nagyságú gazdasági növekedésnek köszönhető. A polgárosodás egyik alapfeltétele tehát teljesülni látszik. Sajnos, a másik, azaz a kiegyensúlyozott belpolitikai helyzet, a polgár jogait erősítő törvénykezés még hiányzik. Pedig ez utóbbinak a megvalósítása volna a könnyebb... í AHOGY ÉN LÁTOM Milyen lehet mostanság Peter Weiss közérzete? Idestova két hete, hogy megtartotta kongresszusát a Demokratikus Baloldal Pártja, és én a tanácskozás óta eltelt idő alatt egy mákszemnyivel se lettem derűlátóbb a korábbinál. Sőt! Nem azért, mert Jozef Migaš, az új pártelnök azzal kezdte a pártvezéri teendők ellátását, hogy javasolta: vegyük elő ismét Marx Károly műveit, és verjük le a port a kötetekről. E meglepő javaslat alapján legfeljebb csak arra a következtetésre juthatok, hogy a DBP új főnöke nem egészen van tisztában a korszerű politikatudomány újabbkori eredményeivel. Még csak nem is azért vagyok pesszimistább a korábbinál, mert Peter Weiss már hónapokkal ezelőtt bedobta a törülközőt, noha tisztában volt vele, hogy elsősorban reá számítanak azok, akik a pártban abban reménykednek, hogy a nemrég még bolsevik párt modern szociáldemokratává lesz képes átalakulni. Meggyőződésem, hogy Weissen kívül még vannak a pártban politikusok, akik képesek lettek volna tovább fejleszteni, győzelemre vinni a megkezdett művet. Sőt még azt sem tekintettem a demokrácia jövőjére nézve tragédiának, hogy az utolsó percben visszalépett az a Robert Fico, akiben azért bíztak sokan, mert már csak életkora okán sem mocskolhatta őt be az 1989 előtti hatalomgyakorlás. Borúlátásomnak mások az okai. Elsősorban az, hogy a Demokratikus Baloldal Pártja túlhangsúlyozza: a legközelebbi választásokig ugyan ellenzéki lesz, de az eddiginél még önállóbban. Ez úgy is értelmezhető (pontosabban, csak úgy értelmezhető), hogy a baloldal ereje még nem ismerte fel, hogy Szlovákiában veszélybe, nagyon nagy veszélybe került a demokrácia. Ha a pártvezetők felismerték volna ezt, nem az önálló ellenzékiségre, hanem az ellenzék összes erejének összefogására helyezik a hangsúlyt. Megfogalmazásaikkal azt a benyomást keltik a többi ellenzéki politikai erő soraiban, hogy előfordulhat: az 1998-as választások után a DBP lesz az a politikai tényező, amely a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom és jelenlegi környezete kisebbségbe kerülése ésetén megmenti Vladimír Mečiart az ellenzékbe vonulás kényszerétől. Helyzetértékelésemben ma ott tartok, ahol úgy 1991 táján tartottam, amikor tévedésem reményében azt állítottam: Szlovákiában a korábbi egy kommunista párt helyett kettő jött létre. Akkor még a DBP is inkább bolsevik volt, mint szocdem, a DSZM pedig egyértelműen a voll bolsevikok gyülekezőhelyeként prezentálta magát. Félő, hiába reménykedtem, hogy tévedek. Számomra az is elszomorító, ahogy a DBP vezetésének némely tagjai azt próbálják megmagyarázni, hogyan került Jozef Migaš a párt élére. Például Robert Fico is olyan ájult elragadtatással kommentálja ezt a megoldást, mintha Migaš nem Szlovákia ukrajnai nagykövetének rezidenciájából került volna a demokratikus baloldaliak székházába, hanem valamelyik nyugati diplomáciai posztról, amelyen ha akarja az ember, ha nem, megrögzött polgári demokratává válik. Nyugtalanító a pártfegyelemnek e megnyilvánulása. Aki bármilyen szinten is tanulmányozta a kommunista pártok történetét (és ki nem tanulmányozta, aki itt élt a múlt rendszerben?), az fel kellett, hogy ismerje, a pártfegyelem volt a baloldal bolsevikká fajulásának egyik legfőbb oka. Önkéntelenül is felmerül az emberben a kérdés: vajon mit szól mindehhez Peter Weiss? Vajon milyen lehet mostanság annak az embernek a közérzete, aki oly sokat tett azért, hogy pártja kikerüljön a bolsevizmus mocsarából, és hitelessé váljék? Peter Weiss - hallgat. Lehet, hogy még reménykedik. Például abban, hogy az alelnökök között és a párt országos vezetésében mindig többségben lesznek a szociáldemokrataság felé hajlók. Többségben azok, akik számára Vladimír Mečiar legyőzése és a demokrácia megvédelmezése, nem pedig az önálló ellenzéki szerep túliiangsúlyozása jelenti a fő feladatot. Ügy tűnik, egyhamar nem derül ki, mi döntötte el, hogy egy, úgyszólván teljesen ismeretlen ember került a baloldal legfontosabb pártjának élére. Félő azonban, hogy viszonylag rövid idő múlva, már 1998-ban megtudjuk, mi lesz a (látszólag) minden logikát nélkülöző őrségváltás következménye. Tóth Mihály rovata